Gépészmérnök és matematikus hallgató hazánk legintelligensebb diákja
A lányoknál egy műegyetemista, a fiúk között pedig egy ELTE-hallgató nyerte el a fődíjat és a legintelligensebb diák címet a szeptember óta tartó Nagy Diák IQ-teszt keddi döntőjében. - Pécsi Napilap -
A DUE Médiahálózat által szervezett háromfordulós, országos versenyen több mint 18 ezren vettek részt.
Magyarország negyedik diák intelligenciaszint-mérése, a Nagy Diák IQ-teszt tavaly ősszel indult. Az első fordulóban egy több éves fejlesztéssel készült, betanulhatatlan, adaptív IQ-tesztet lehetett tölthettek ki ingyen az interneten. Az online fordulóban több mint 18 ezren tették próbára a tudásukat. A második fordulóba több mint 3000-en jutottak be 125 pont feletti IQ eredménnyel. Itt a Mensa HungarIQa hivatalos felvételijével birkóztak meg egy élő tesztíráson. Innen a legalább 135-ös IQ-val rendelkezők mehettek tovább a döntőbe. Ők a népesség legintelligensebb 1 százalékához tartoznak. A január 17-i döntőbe, mely Budapesten a Várkert Bazárban zajlott, közel 400-an jutottak be. A megjelent diákok egy különleges, több részből álló, izgalmas, élő show keretében, közönség előtt dolgoztatták meg a szürkeállományukat. A feladványokat a nézők kivetítőn láthatták, a versenyzőknek pedig nemcsak a helyes megoldásokra, hanem a gyorsaságra is koncentrálniuk kellett. A feladványokat a Mensa HungarIQa és a Rejtvényfejtők Országos Egyesülete közösen állította össze.
A 17-24 éves korosztályban zajló, izgalmas vetélkedősorozat zárásaként kedden végre kiderült, hogy kik nyerték a Nagy Diák IQ-tesztet, valamint a fődíjat, egy-egy Samsung Galaxy táblagépet, melyeket a tehetséggondozó programot támogató EMMI helyettes államtitkára, Illés Boglárka adott át.
A lányok között a 21 éves, győri Kadocsa Rebeka Dóra, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem negyedéves gépészmérnök hallgatója lett a legintelligensebb diák. Szeret társasjátékozni és rejtvényt fejteni. Mint kiderült, a lányok közötti második helyezettel ismerik is egymást, mindketten tájfutók.
A Nagy Diák IQ-teszt legintelligensebb fiú versenyzője címet a veszprémi Nagy Kartal nyerte el, aki az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen matematikát tanul. Kedvenc időtöltése a bridzsezés. A döntőben 25 perc állt rendelkezésre a teszt kitöltésére, Kartal 11 perc 6 másodperc alatt végzett. A második helyezett fiút 12 másodperccel előzte meg. Mint kiderült, a két fiatalember is ismerte egymást, a kollégiumban szomszédok, de egyikük sem tudta, hogy a másik indult a Nagy Diák IQ-teszten.
hírek innen, onnan
Premier: a párkapcsolati erőszakot dolgozza fel a Polytrip új dala és klipje
A Testi meséhez készült videóban Lugosi Danit, a zenekar frontemberét Tiszai Vivien bántalmazza, játéka egyszerre törékeny és dühös,...
Karácsony Gergely: Azt várják, hogy kimondjuk: „légyszi, légyszi, mentsetek meg”, de ilyen nem lesz
A főpolgármester Rónai Egonnak kijelentette, nem hajlandó kimondani, hogy a főváros fizetésképtelen.
Elemző a Szőlő utcáról: a harag egy hullám, de művészet meglovagolni
Szentpéteri Nagy Richard az sem tartja kizártnak, hogy a kormány valójában tudott arról, hogy Juhász Péter Pál kiskorúakat is...
"Nem azt a farkast akarom etetni." – Fenyő Iván a hála és a jó élet alapjairól
Tomaskó Bernadett vendége a Kiskegyed TV-n ezúttal Fenyő Iván, aki meglepően nyíltan beszél mindarról, amiről ritkán szoktunk őszintén...
Többórás leállás jön ma az egyik nagy banknál – Intézzen el mindent, amíg még lehet
Ma este 10-től péntek hajnal 2-ig karbantartás miatt szünetelnek a K&H online és mobil szolgáltatásai.
Most jött a bejelentés: száznál több dolgozójától válik meg a magyar milliárdos cége
Gattyán György cége, a Docler Holding 2025 végéig gazdasági és szervezeti átalakításba kezdett, ez az egész csoportot érinti. A nyári,...
Nemcsak otthon, a munkában is társak: így támogatja Bódi Sylvi párját a mindennapok kihívásaiban
Bódi Sylvi új fejezetet nyitott az életében: nemcsak a szerelemben találta meg a harmóniát, hanem a mindennapi feladatokban is szoros...
Az EU-ban 1,6 százalékkal, Magyarországon 3,1 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene 2025 októberében
Az előző hónaphoz képest nem változott a kiskereskedelmi forgalom volumene az Európai Unióban 2025 októberében, de az egy évvel korábbit...
Ezt az 5 elavult lakberendezési trendet már ne vidd magaddal 2026-ba
A legfrissebb lakberendezési trendek megérkeztek, így ideje búcsút inteni mindannak, ami 2026-ban már nem divat.
Sérelemdíjat kap az Átlátszó a Szuverenitásvédelmi Hivataltól, jó hírnevük megsértése miatt
A Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletében megállapította, hogy a Lánczi Tamás vezette Szuverenitásvédelmi Hivatal megsértette az...
Fideszhez lojális listát állítottak a romák a 2026-os válaszásokra
A roma önkormányzat bejelentette, hogy 2026-ban nemzetiségi listát állítanak az országgyűlési választásra, listavezetőként...
Nagy a baj Liverpoolban, már a játékosok sem értik Arne Slot dolgait
A kirúgás szélére került Szoboszlai Dominikék edzője.
Sport
Belerúgott a románokba Klujber miatt a Nemzetközi Kézilabda-szövetség az éjjel
Fájhat a románoknak az IHF posztja, ámul a világ azon, amit a magyar válogatott sztárja művelt a vb-n.
A női kézi-vb legdögösebb lányai
Javában zajlik a női kézi-vb, a magyar csapat pedig hibátlan mérleggel, maximális pontszámmal jutott tovább a középdöntőbe, ahol a románokat egy izgalmas és kemény meccsen sikerült megvernünk szerda este 34–29-r
A szurkolók megverték a futballistákat, leköpték a sportigazgatót, de az edzőt így sem tudták elüldözni
Óriási a balhé a francia csapatnál, de az edző nem hátrál meg.
Nagy volt az arcuk, mégis kulloghatnak haza a vb egyik esélyesei
Mivel Brazília után Norvégiától is vereséget szenvedett Svédország, már biztos, hogy nem juthatnak be a negyeddöntőbe.
A kiesett románok össze-vissza beszélnek a magyar válogatottról
Bianca Curment szerint nem félelmetes a magyar csapat.
Arne Slot ezúttal nem dicséret miatt emlegette Szoboszlai Dominiket
A holland szakvezető keserű, de igazságos végeredményről beszélt a szerdai kudarc után.
Gyászol a magyar kézilabda: elhunyt az ország egykori legjobbja, a Veszprém bajnoka
Az egykori világválogatott Éles József is a barátját gyászolja, aki az utóbbi években vízóra-leolvasóként is dolgozott.
Virgil van Dijk visszavágott interjújában
A Liverpool szerda este 1-1-es döntetlent játszott a Sunderland ellen. A vendégek gólja Virgil van Dijk hibájából született, bár ő maga nem így látja. Egy érdekes interjúban visszavágott.
Románia legyőzésével nagy lépést tett a vb-negyeddöntőbe jutás felé a magyar válogatott
Fantasztikusan kezdtek női kéziseink, majd a félidő derekán megtorpantak. A fordulás után szinte minden gólért küzdeni kellett.
Arne Slot "szigorú felügyelet alatt áll" a Liverpool újabb kudarca után
A Liverpool Arne Slot edző irányítása alatt nehéz időszakon megy keresztül. Az eredmények csalódást keltenek, és ennek súlyos következményei lehetnek. Megbízható források szerint a holland pozíciója veszélyben
Sokkoló hiba a magyarok ellen, ritkán látni ilyen tévedést világversenyen + videó
Döbbenetes világcsúcsot jelzett a rendszer, de kínos ügy lett belőle az Európa-bajnokságon.
Szoboszlai megszólalt a Liverpool újabb kínja után, nincs benne sok köszönet
A magyar középpályás őszintén beszélt az érzéseiről a Sunderland elleni szenvedés után.
Bulvár
Szabó Győző elárulta, pontosan milyen betegségben hunyt el Kálloy Molnár Péter
December elsején, 55 esztendős korában elhunyt Kálloy Molnár Péter színművész, a magyar színház- és filmrajongók egyik régi nagy kedvence, Martin Lawrence, Rowan Atkinson és Jack Black állandó magyar hangja. A hí
Ne lepődj meg, ha pénzt kapsz a semmiből: december 4-10. között törleszti a karmikus adósságot az Univerzum ennek a 3 jegynek
Te köztük vagy?
Ez a világ 10 legkoszosabb városa, magyar is van köztük
Sok európai város nem a tisztaságáról híres.
„Bazmeg”: Amikor az államtitkár így beszél az apával, mi, többiek is kapunk egy pofont
„Az emberi minimum azzal kezdődik, hogy meghalljuk egymást. Azzal folytatódik, hogy tiszteljük egymást. És azzal, hogy amikor valaki a gyermekét félti, akkor nem ordítunk rá.” Egészségügyi szakdolgozó mondja el v
Elmondta egy 11 éves kislány a nagy-mamájának, hogy gyilkolni fog a nagypapája, ha elárulja, milyen szörnyűségeket művel vele
12 év fegyházat kapott a 11 éves unokáját erőszakoló férfi.
Bevallottam a pasimnak, hány férfivel voltam: ő ledöbbent, de én még jobban a reakcióján
Spoiler: nyilván nem repesett a boldogságtól. De mikor számolunk már végre le a mindent nyitó kulcs és mindenre nyíló zár mítoszával?
Óriási balhé Budapesten, egymás torkának estek az emberek a főváros intézkedése miatt
Az aluljárók kapcsán robbant ki a vita.
A csirke egyik része a legveszélyesebb – tele van parazitákkal és baktériumokkal, mégis sokan imádják
Sokan élvezettel fogyasztják a csirke egyik bizonyos részét, anélkül hogy tudnák: rengeteg parazitát tartalmazhat, amelyek árthatnak a szervezetnek.
Brutális árakkal nyitott meg az új élelmiszerlánc Magyarországon
Bár sokan Mere néven várták, végül Basket Plusz néven nyitott meg a rendkívüli olcsóságáról elhíresült üzletlánc.
Döbbenetes hír jött Kapu Tiborról, megtörtént az, amiről félve beszélt az ország napok óta
A nagy bejelentés ugyan megérkezett, de olyan fordulatot vett a történet, amire senki sem számított
Egy vagyont kaphatsz ezért a régi mobilért, ha megtalálod a fiókodban
Elsőre hihetetlennek tűnhet, de egyre többet érnek azok a régi mobiltelefonok, amelyek sem okosak, sem csillogó-villogó, kamerákkal teleaggatott készülékek. Egyszerűen azért vonzóak, mert régiek és nosztalgiát éb
Nyugdíjemelés 2026: több tízezer magyarnak nem 3,6% jár jövőre, hanem ennél is magasabb összeg
Szlovákiában már tárgyalnak egy olyan reformról, ami csökkentené a százalékos emelésből adódó különbségeket.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






