Ezt olvasta már?

0

Görög-magyar: nehéz mérkőzéssel kezdi idegenbeli túráját a magyar válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott nehéznek ígérkező mérkőzéssel kezdi meg két idegenbeli mérkőzésből álló túráját Athénban, a Nemzetek Ligája C osztályának 2. csoportjában.

Marco Rossi szövetségi kapitány együttese a görögök elleni pénteki összecsapás után jövő hétfőn Észtországban szerepel.

Az éllovas finnek - akik előző két összecsapásukat megnyerték saját közönségük előtt, egyaránt Teemu Pukki találatával a magyarok, majd az észtek ellen - Tallinnban játsszák első idegenbeli mérkőzésüket.

A magyarok eddigi kilenc idegenbeli fellépésükön három döntetlen mellett hatszor kikaptak a görög csapattól.

A görögök budapesti fellépése, egy hónapja, zárt kapuk mögött 2-1-es hazai sikert hozott. A magyar keret - amelyben mindenki egészséges - a legutóbbi mérkőzéshez képest megerősödött a már magyar útlevéllel is rendelkező Willi Orbannal, a RB Leipzig csapatkapitányával. Rajta kívül újoncként utazik Görögországba a Budapest Honvédból Baráth Botond és Holender Filip is.

Az összecsapás pénteken 20.45-kor kezdődik a német Tobias Stieler sípjelére a Szpírosz Lúisz Olimpiai Stadionban. A 69 618 fő befogadására alkalmas létesítmény az AEK és a Panathinaikosz otthona is, a két gárdát heten képviselik a görög keretben.

 

A csoport állása:

1. Finnország 2 2 - - 2-0 6 pont

2. MAGYARORSZÁG 2 1 - 1 2-2 3

3. Görögország 2 1 - 1 2-2 3

4. Észtország 2 - - 2 0-2 0

Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Figyelmeztetés minden közös képviselőnek: ez a hiba bíróságra vihet

A társasházi közgyűlésekről sokan saját döntésükből maradnak távol.

Botrány a kamerák előtt: az Exatlon sztárját váratlanul arcon ütötték

Az Exatlon sztárja megszokhatta a kiélezett helyzeteket, de ami most történt, arra még ő sem számíthatott.

Ennyi cég tervez új munkatársakat felvenni: itt a friss felmérés

2026 harmadik negyedévében a magyar munkáltatók 33 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerőkeretét, miközben csökkentést 18...

Varga Mihály posztolt a Metallica-koncertről – ott zúzhatott ő is a rajongók között

A Magyar Nemzeti Bank elnöke a Facebookon jelezte, hogy részt vett az amerikai trash metál zenekar Puskás Arénában tartott buliján. A...

Videón, ahogy a kis Lajos herceg önfeledten törölgeti az orrát a kezébe a brit királyi család ünnepségén

A brit királyi család tagjai a Buckingham-palota erkélyén szoktak megjelenni a fotósok hada és a közönség előtt a Trooping the Colour...

Gesztesi Károly fia szinte apja hangján szólal meg – az orgánuma elképesztően hasonló

Gesztesi Márkó hangja annyira emlékeztet a 2020-ban elhunyt édesapjáéra, hogy a rajongók szerint a múltat idézi fel bennük. Van, aki úgy...

Súlyos fertőzést szedhet össze bárki a repülőgépen – van 4 hely a fedélzeten, amit jobb, ha messzire elkerülsz

A nyári utazások legizgalmasabb része a repülés, de a fedélzeten komoly veszélyek is leskelődnek ránk. Szakértők szerint van négy olyan...

Hetven gázai alkalmazottját küldte el az Unrwa, miután Izrael azt állította róluk, hogy együttműködnek a Hamásszal

A szervezet ugyanakkor közölte: a lépés nem jelenti a megfogalmazott vádak igazolását.

Hamilton szerint az ő adatai hajszolhatták balesetbe Leclerc-t

Szokatlan helyen és módon csúszott ki Charles Leclerc a Barcelona-Katalónia Nagydíjának időmérő edzésén. A Q3-ban a ferraris az első...

Magyar Péter reagált Orbán trükközős nyilatkozatára: Ki fizeti ki az árát?

A miniszterelnök szerint a bemutatott dokumentumok alapján a Fidesz-kormány egymilliárd forintot elköltött a vitnyédi létesítményre.

Komoly figyelmeztetés érkezett, ez már komoly – 100 km/h feletti széllökések is lehetnek

Komoly időjárási veszélyhelyzetre figyelmeztetett vasárnap a HungaroMet.

0

Sport

Lázonganak a szurkolók a foci-vb-n, már most sokan gyűlölik ezt az újítást

Attól tartanak, hogy megtörik a játék ritmusa és ezzel együtt a futballélmény.

Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”

Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.

Jürgen Klopp újabb jogos kritikát fogalmazott meg a futball-vb-vel kapcsolatban

A világbajnokságon szakértőként dolgozó Jürgen Klopp szavaira ismét érdemes figyelni.

Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC

Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.

Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat

Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját. 

Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett

Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.

Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta

Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.

Hollandiáig repülhet a Barca kegyvesztett játékosa, Rashford a Bayern kiszemeltjei között - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Bulvár

Kiadós felhőszakadás és jég jön: mutatjuk, melyik országrészben lesz a legnagyobb baj

Hűvös hajnalra ébredünk a jövő hét elején, 10 fok alá is benézhet a hőmérő higanyszála.

Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre

Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.

24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton

Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.

Friss elemzés: Komoly hibákat vétett a Tisza-kormány, ennek még ára lesz

A Political Capital elemzése szerint a Tisza-kormány több vitatott lépést is tett, például a parlamenti szabályok fellazításával. Bár a népszerűségük töretlen, a hibáknak később politikai következménye lesz.

„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól

Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.

Horn Gábor: Magyar Péter nagyon érzi, Orbán Viktor pedig menjen el inkább asztalosnak

Az elemző szerint amit Orbán Viktor kínál a sajátjainak, „az maga a halál”.

A laminált padló ideje lejárt? Egyre többen választják ezt helyette a nappaliba

Évekig szinte elképzelhetetlen volt új otthont vagy felújítást laminált padló nélkül elképzelni. Most azonban egy új trend kezd egyre látványosabban terjedni a lakberendezés világában. Sokan már azt mondják, hog

A szexlátványtól az ongai horgászok is dobtak egy hátast – Kamera előtt hagyták a kellékeket

Sajátos közleményt tett közzé az Ongai Horgászok Egyesülete (OHE) a közösségi médiában, miután egy szerelmespár jelentős mennyiségű hulladékot hagyott hátra a helyi VIII-as tó partján.

0






0