Pécsi Napilap - Gránátot találtak Szigetváron

Ezt olvasta már?

0

Gránátot találtak Szigetváron

Kilőtt állapotú gránátot találtak Szigetváron, emiatt csütörtökön több épületet kiürítettek - tájékoztatott a Honvédelmi Minisztérium (HM) sajtóirodája.


hirdetés

    A közlemény szerint a Magyar Honvédség tűzszerészei egy feltehetően 76 milliméteres, kilőtt állapotú, úgynevezett orosz kumulatív gránátot találtak, amelyet jelenleg is vizsgálnak. 

    A gránát miatt a Turbék utcánál lévő körforgalomnál 100 méteres sugarú körben kiköltöztetést rendeltek el, ez tíz lakóépületet, üzleteket és játszóteret is érintett - írta a HM.

    A második világháborús robbanótestet még szerdán, kúttisztítás közben találta meg egy szigetvári férfi, aki azt kiemelte, majd értesítette a rendőrséget. A szakemberek körülkerítették a gránátot. Az MTI úgy tudja, a tűzszerészek csütörtök kora délután tértek vissza a helyszínre, hogy a helyszínen felrobbantsák a gránátot, ám az E.ON áramszolgáltató ehhez nem járult hozzá a vezetékek közelsége miatt.

    A szakemberek ezért a lövedéket elszállították, hogy a lakóépületektől távol hatástalanítsák. 

    A kiköltöztetett lakók már visszatérhettek otthonaikba.


MTI








0
0
0
0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

BL-közelben a Real Sociedad

A Real Sociedad idegenben legyőzte a Sevillát a spanyol labdarúgó-bajnokság 36. fordulójának szombat késő esti mérkőzésén, ezzel továbbra is versenyben van a Valenciával a Bajnokok Ligája-indulást érő negyedik helyért.

A feljutás kapujában a Mezőkövesd

A keleten éllovas Mezőkövesd kétgólos hátrányból fordítva 3-2-re győzött Putnokon az NB II 27. fordulójának szombati játéknapján, sikerével pedig a feljutás küszöbén áll, ugyanis riválisai közül a Vasas 4-1-re kikapott Orosház...

A Kaposvár legyőzésével útban az ezüst felé a Videoton

A Videoton 2-1-re legyőzte a vendég Kaposvárt az OTP Bank Liga 28. fordulójának szombati játéknapján.

NHL: feltámadt a Detroit, és egyenlített Chicagóban

A párharc első mérkőzésének álmatag játéka után a Detroit Red Wings meglepte az alapszakaszelső Chicago Blackhawksot az észak-amerikai jégkorongbajnokság (NHL) rájátszásában: az első fellépés 41-es hazai győzelme után ezúttal H...

Primera División: tovább él a BL-remény, fordított a Sociedad

A spanyol labdarúgó-bajnokság szombat esti mérkőzésén a Real Sociedad hátrányból fordítva 21-re nyert a Sevilla vendégeként, így továbbra is élnek a San Sebástian-iak Bajnokok Ligája-selejtezőt jelentő negyedik helyre vonatkozó...

Dán győzelem az Eurovíziós Dalfesztiválon, ByeAlex 10. lett

Emmelie de Forest dán énekesnő nyerte Only Teardrops című dalával az 58. Eurovíziós Dalfesztivált, amelynek döntőjét szombaton este rendezték a svédországi Malmőben. A Magyarországot képviselő ByeAlex Kedvesem című számával a 10. ...

Kockázatot jelenthet a beültetett szívritmusszabályzóval élő emberek számára az ...

Az úszómedencék éjszakai fényrendszere megzavarhatja a beültetett szívgyógyászati segédeszközök, köztük a defibrillátorok és pacemakerek működését, derült ki egy esettanulmánysorozatból.

Tizedik lett az Eurovíziós Dalfesztiválon a magyar ByeAlex

Nem volt egyértelmű esélyese az idei malmői Eurovíziós Dalfesztiválnak: a szombati döntő előtt a dán Emmelie de Forest, a norvég Margaret Berger és az ukrán Zlata Ohnevics neve forgott a legtöbbet mint lehetséges győztesé, de az á...

Pécsi Arcok - Tóth Sándor: akit Aczél megtűrt, s aki tükröt tartott a "létező sz...

Nemrég ünnepelte 75. születésnapját Tóth Sándor táncművész, koreográfus, a Pécsi Balett egykori igazgatója. A tánc világnapján született, számtalan díjjal és kitüntetéssel elismert művészt faggattuk sorozatunk újabb részében, aki ...

Újra megmozdult a föld Hevesben

A Richter-skála szerinti 3-as erősségű földrengés rázta meg a Heves megyei Tenk település körzetét. Személyi sérülésről, illetve károkról nem érkezett bejelentés.

Dánia nyerte az Eurovíziót

Az idén 58. alkalommal megrendezett Eurovíziós Dalfesztivált a rendező Svédország szomszédja, a szintén skandináv Dánia nyerte.

Sport

Kilencedik helyen zárt a salzburgringi időmérőn Michelisz Norbert

Michelisz Norbert a kilencedik helyen zárta a túraautó világbajnokság salzburgringi versenyének időmérő edzését, amely elég furcsa körülmények között ért véget. A Zengő Motorsport pilótája kiegyensúlyozottan versenyzett, a szabade...

Sofron István a német elitligába szerződik

Eldőlt a magyar jégkorong-válogatott csatárának, Sofron Istvánnak sorsa. A már tavaly is kis túlzással fél Európa által körül udvarolt gólerős játékos a következő idényt már nem Fehérváron kezdi meg, hanem a német elitligás Krefel...

A Veszprém a huszonegyedik, a Szeged a harmadik bajnoki címéért hajt

A Pick Szeged fennállása harmadik bajnoki címéért hajt a ma kezdődő kézilabda bajnoki fináléban, amely az egyik fél második sikeréig tart. Az ellenfél az örök rivális Veszprém, amely története 21., sorozatban hatodik bajnoki elsős...

Audikat kapnak Győrben a győztesek?

Katarina Bulatovic aláírt a női kézilabda BL-győztes Győr csapatához, érkezik Bódi Bernadett is, s újabb egy évre marad a védekezés Görbicz Anitája, a francia Raphaelle Tervel mondta a klub elnöke a DIGI Sport Reggeli Start című ...

Egy félidőn át partiban volt a Szeged a Veszprémmel

A címvédő MKB Veszprém nyerte a férfi kézilabda NB I bajnoki döntőjének első mérkőzését. A veszprémiek 33-23-ra verték a Pick Szegedet, amely egy félidőn át komoly nyomást tudott gyakorolni a bajnokra. A második játékrészben aztán...

"Gyerünk gyerekek, gyerünk, az isten szerelmére!" - A sydneyi kajak négyes a Re-...

Mondják, a nosztalgia felmelegít. Nekünk sincs más célunk a Re-Playerrel, mint ahogy William Parrish, azaz Sir Anthony Hopkins mondta a Ha eljön Joe Blackben egy csipetnyi borzongást, egy leheletnyi sóhajt, vagy némi nevetést cs...

Skaliczki győzelemmel búcsúzna Szegedtől

Szombaton elkezdődik a két győzelemig tartó MKB VeszprémPick Szeged férfi kézilabda bajnoki döntő. Az alapszakaszban elért jobb helyezésének köszönhetően a veszprémiek élvezhetik a pályaelőnyt, ami azt jelenti, a csongrádiaknak le...

Videó: elborult C. Ronaldo agya, fejbe akarta rúgni ellenfelét

Törlesztésért állították ki Cristiano Ronaldót a tegnap esti Király Kupa hosszabbításában, miután egy erősebb szerelés után estében ellenfele fejét akarta lerúgni. A kiállítást követően a két kispad is egymásnak ugrott. A kupát vé...

Juhász Roland szerint mindenki a Vidi ellen mutatná meg

Ma este fél hétkor a Kaposvár ellen lép pályára a Videoton labdarúgó csapata. A fehérváriak előtt csupán egy cél lebeg, legyőzni a Rákóczit és megőrizni a tabellán elfoglalt második helyet. Juhász Roland szerint ez így első ránézé...

Videó: Ronaldo és Mourinho sem vette át ezüstérmét az elvesztett Király-kupa utá...

A La Sexta spanyol tévécsatorna felvételein jól látszik, hogy sem Cristiano Ronaldo, sem pedig José Mourinho nem vette át ezüstérmét az Atlético Madrid ellen elszenvedett kupadöntő után. A Realt a díjak átadásakor Aitor Karanka ké...

A Fradi nyerte az örökrangadót Győrben

A Ferencváros 2-0-s győzelmet aratott Győrben az MTK Budapest felett a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójában, a szombati örökrangadón.

Videó: szégyenteljes búcsú a Real-kispadtól, José Mourinho kiállítása

Amikor C. Ronaldo a kiállítás sorsára jutott, José Mourinho már az öltözőben csücsült, ugyanis a portugál trénert még a rendes játékidőben elzavarta a játékvezető reklamálásért.

Bulvár

Mindennap iszod, pedig cukorbeteg lehetsz tőle - Tudod, mi az?

Te hány kólát, gyömbért vagy más cukros üdítőt iszol naponta vagy akár hetente?

Autóbalesetben az M1-en megsérült George Michael

Autóbalesetben megsérült George Michael, akit mentőhelikopterrel szállítottak kórházba.

A világ legveszélyesebb tengerpartja - sokkoló videó!

A nyaralást egy becsapódó repülőgép zavarhatja megtémakör: Egyebek, kategória: Egyebekfejlesztő: Baleset a tengerpartonméret: 0 kB(teljes, idegen nyelvű)

Szeretnéd tudni, ki voltál előző életedben? - Három árulkodó dolog

Nem is gondolnád, milyen könnyen közelebb juthatsz a válaszhoz, ki voltál előző életedben.

Súlyos baleset Hajdúéknál

Aggódik Hajdú Péter, akinek sofőrje súlyos autóbalesetet szenvedett. Mint a Blikk megtudta a férfi hosszú évek óta dolgozott a Frizbi műsorvezetőjének.

Michael York haldoklik - állítják a barátai

York egyre rosszabbul néz ki, már a hangját is elvesztette, de nem adja fel.

Napi horoszkóp május 18, szombat - számítson gyökeres változásokra az életében!

Napi horoszkópunk segítségével válaszokat kaphat, ha bizonytalan a szerelemben, párkapcsolatában, vagy a munkájával kapcsolatban.

Trafik: Havas Henrik élő adásban kért bocsánatot Varga Miklóstól

Az előadóművész pedig a műsor végére revideálta véleményét trafikügyben.

Nem szégyenlősködött! Palvin Barbi egy szál bugyiban mutatta meg magát - Képek!

Palvin Barbi merész képeken pózol egy magazin felkérésére.

Kiderült Alex titka

Előzményes oka van annak, hogy Nyíregyháza felé autózom megtekinteni Játékország magyarhoni fellegvárát. Az előzmény pedig emberöltőnyi: a történet 1932-ben kezdődik, vagy tán még egy kicsit előbb is

blogmorzsák

Tíz indok, amiért a röghöz kötés elfogadhatatlan

Számos érv és ellenérv született már a témában. Ez a poszt az ellenérveket sorakoztatja fel.

Egy életre rokkant marad

Egy anya kálváriája a fiával, akinek a daganatát későn vették észre, így a szövődmények miatt örökre ágyhoz kötött beteg marad.

A Kedvesem a világhírért küzd

ByeAlex a döntőben tizenhetedikként fogja előadni a magyar dalt.

Ebben az országban már csak jobb- és baloldal létezik

Nincsenek munkanélküliek, megváltozott munkaképességűek, hátrányos helyzetűek, csak Orbán hívek, vagy mocskos kommunisták.

Beckham nagy pénzek kapujában

A visszavonuló David Beckhamnek nem kell tartania a jövőtől, sőt, szakemberek szerint most jön el számára a Kánaán.

Útnak kellett indulni

Eljutottunk oda, hogy minden hónapot
50 ezer forint mínusszal kezdtünk.
A helyzet tarthatatlanná vált, ezért elindultunk.

Kubatovosították
a trafiknyertesek listáját

Orbán Viktor, Lázár János alkotmányt sértenek, amikor kijelentik, hogy százas nagyságrendben nyertek baloldaliak is trafikkoncessziót.

0