Gyermekdiabetes Nap a PTE szervezésében
2017. január 14-én, szombaton a Zsolnay Negyed E78 termében tartják a XII. Országos Gyermekdiabetes Napot.
A korábbi évek hagyományaihoz híven ezen a napon azt ünnepeljük, hogy 1922. január 11-én először használták a szarvasmarha hasnyálmirigyéből előállított és tisztított inzulint, amivel egy életveszélyes ketoacidózisban (egy anyagcsere-rendellenesség, amely a cukorbetegség egyik legsúlyosabb szövődménye) szenvedő gyermek életét mentették meg.
A jelentkezők alapján ebben az évben kb. 200-220 vendég – diabeteses gyermekek, testvérek és szülők – várható, az ország különböző részeiből, vezető diabetológusokkal és szakdolgozókkal együtt. A rendezvényt a Gyermekgyógyászati Klinika "Dr. Mestyán Gyula" diabetológiára és endokrinológiára is szakosodott osztálya szervezi, az " Alapítvány a Diabeteses Gyermekekért és Fiatalokért" alapítvánnyal közösen. Ez a nap alapvetően a diabeteses gyermekekről, az Ő szórakoztatásukról szól.
XII. Gyermekdiabetes Nap
Program
2017. január 14. Pécs, Zsolnay Negyed E78 terem
10:30 Megnyitó
Köszöntők, Filmvetítés: Pécs Aktuál X (Punnany Massif &AM:PM Music)
11:00 Diabeteses gyermekek műsora
12:00 Ambrus Flóra: „A diabétesz és én-Candy története”
12:15 Könyvbemutató
Békefi Dezső: Gyermekkori diabetes.
(Springmed Kiadó) Bemutatja: Dr. Böszörményi Nagy Klára
12:30 Ebéd (két turnusban) - Panoráma terem
Közben: Könyvdedikálás az előtérben
Gyermekprogram
13:30 - 14:15 Zsolnay Negyed: „Labor - Interaktív Varázstér” 1. csoport
14:15 - 15:00 Zsolnay Negyed: „Labor - Interaktív Varázstér” 2. csoport
14:00 - 14:50 Kerekasztal beszélgetés Szülőknek és Szakembereknek, Szakemberekkel 14:50 Könyvsorsolás
15:00-16:00 Meglepetés vendég(ek)
11:00-14:00 Foglalkozás gyermekeknek (kézműveskedés, társasjátékok) - Zeneterem
Támogatók
|
Sanofi-Aventis Zrt. |
77 Elektronika Kft. |
|
Twinmed Kft |
Roche Magyarország Kft. |
|
Di-Care Zrt. |
Novo Nordisk Hungária Kft. |
|
Medtronic Hungária Kft. |
|
hírek innen, onnan
Magyar előnye rekordmagas Orbánnal szemben a népszerűségi versenyben
Akadt már népszerűbb miniszterelnök(-jelölt) Magyar Péternél, de akkora előnye, mint neki 1994 óta senkinek sem volt.
Kínosnak tartották és leírták őket, ezek a lakberendezési trendek mégis visszaküzdötték magukat idén
A lakberendezési trendeknek van egy egészen sajátos, ciklikus tulajdonságuk: időről időre visszatérnek. Ami az egyik évtizedben a...
Tragikus véget ért a keresés: megtalálták az idősotthonból eltűnt férfi holttestét
Tragédiával zárult a Kisteleki idősotthonból október 12-én eltűnt 70 éves férfi felkutatására indított nagyszabású keresőakció. Az...
Magyarok is szerepelnek Baba Vanga hátborzongató jóslatában – Itt a pontos évszám a világvégére?
Egy 2026 novemberére szóló, földönkívüliekkel kapcsolatos jóslat miatt került ismét a figyelem középpontjába Baba Vanga neve. A...
Visszatértek a statement farmerek – ezek a darabok landoltak a kívánságlistámon
A farmer örök alapdarab, de idén ősszel nem feltétlenül a legegyszerűbb fazonokkal lehet a legnagyobb hatást elérni.
Totyik Tamás: jelezném, azért nem teljes körűen adták vissza a pedagógusok sztrájkjogát
Jogsértően korlátozta a pedagógusok sztrájkjogát a magyar állam – állapította meg az Emberi Jogok Európai Bírósága. A Pedagógusok...
Zokogva mondta ki Laci a döntését Mayának a Házasság első látásra végén
A Házasság első látásra utolsó előtti adásában Maya és Laci számára is elérkezett a nagy döntés pillanata.
„Kelj fel, Adolf” – náci rigmusokkal vonultak a Hajduk szurkolói az Ajax elleni meccsre Splitben
Auschwitzot és Hitlert éltették, a horvát kormány elítélte a történteket.
Összeomlott a belgyógyászati fekvőbeteg-ellátás Budapest kórházaiban
Gondok vannak a fővárosi egészségügyi ellátásban, a sürgősségi osztályok működését is komolyan akadályozza a probléma. Mi...
Krug Emília műsora fél év után véget ért: váratlanul adásban búcsúzott
Krug Emília a műsor végét váratlanul az adásban jelentette be.
Trump ugyan ügyvédként mutatta be a Fehér Ház új szóvivőjét, Katie Zacharia elismerte, hogy nincs meg az ehhez szükséges szakvizsgája
Így nem is dolgozhatott ügyvédként az Egyesült Államokban.
Trükkös módokon költözhet el Svájcból a legnagyobb svájci bank, ha nem tágít a parlament
A UBS készenléti terveket dolgoz ki arra az esetre, ha a svájci törvényhozás szigorítaná a tőkekövetelményeket – a bank akár a...
Sport
Nem lehetnek nézők a Grúzia-Magyarország meccsen - de a szurkolók már tudják, hogy járjanak túl az UEFA eszén
Lesújtott az UEFA a magyar válogatott szurkolóira.
Nem mindennapi lépésre szánta el magát a milliárdokat kereső sztársportoló: elvégezte az akadémiát és rendőrnek állt
Valóra váltotta a gyerekkori álmát.
Kifosztották Gulácsi Pétert, de ami a gyomorforgató kommentcsatában történt, arra nincs bocsánat
Nem kímélték a magyar kapust.
Rolex órákat és Hermès táskákat is elloptak a fegyveres rablók Gulácsi Péterék lakásából
Fegyvert szegeztek a focista felé, hogy nyissa ki a széfet.
Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában
Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.
A Fradi korábbi kedvence szerint a kormányváltás után nem olyan vonzó az NB I a külföldi játékosoknak
Közlekedési táblák telepítésével foglalkozik az egykori válogatott csatár.
Totyogó-bajnokság előzte meg a tizenegyest: már a nekifutásból tudni lehetett, mi lesz a vége
Néha már a rúgás előtt lehetet tudni, hogy mi lesz a vége egy tizenegyesnek. Most is ez történt.
Jude Bellingham klubváltása a címlapon, kiszivárgott a Real Madrid álláspontja is
Egészen elképesztő átigazolási pletyka kering.
Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan
Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.
A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára
Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.
Élete lehetőségét kapja Florian Wirtz, négy európai topcsapat vinné a Liverpool sztárját
Úgy tűnik, hogy a német csatárnak nincs maradása az Anfielden.
Szabálymódosítás jöhet a FIFA-nál, hogy ne fordulhasson elő olyan, mint a 2026-os vb-n
Az UEFA szerint átlépték ezzel a vörös vonalat.
Bulvár
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.
Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó
A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz
Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal
Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.
Lángokban áll az oktatási minisztérium, egy másikba betörtek, elszabadultak az indulatok Albániában
Kaotikus állapotok uralkodnak Tiranában.
Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül
A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.
Szabó Anna Eszter: Amíg a nem igent jelent, az igen pedig anált, addig még nagyon sok dolgunk van
A probléma nemcsak az erőszaktevőkből áll, hanem azokból is, akik nem tesznek ellene. Akik nem intik le a bunkó, nőalázó vicceket, akik előbb kommentelik, hogy „nem minden férfi ilyen", mint hogy megosztanának egy n
Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe
Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.
Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés
Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről
Tovább süllyed a széthullott Orbán-rendszer – fontos bejelentés érkezett
A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát – erről számolt be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a k
14. havi nyugdíj: két forgatókönyv jöhet szóba, nem mindenki örülne az egyiknek
Az szinte biztos, hogy érkezik a 14. havi nyugdíj, ám hogy pontosan milyen formában, azt még csak találgatják. Felmerült a rászorultsági alapon osztott pluszjárandóság; napokon belül kiderülhet, mikor és mennyit ka
Rákkeltő anyagot tartalmaz több ismert olívaolaj: ezek az érintett termékek
Potenciálisan rákkeltő hatású anyagokat mutatott ki több népszerű olívaolajban egy olasz fogyasztóvédelmi magazin, amely összesen 16 terméket vizsgált meg.
Magyar Péter bejelentése Orbán Viktorról: „Brüsszelben és otthon is nettó hazugságokat terjeszt”
Magyar Péter kornányfő újabb eurómilliárdokról számolt be az európai csúcs előtt, ugyanakkor jelezte, hogy a jelenlegi formájában még nem tartja elfogadhatónak az új hétéves uniós költségvetést Magyarország

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






