Ezt olvasta már?

0

Gyermekgyilkosság - Eredménytelen volt a vádlottak szembesítése

Eredménytelen volt a vádlottak szembesítése a tavaly októberben brutális kegyetlenséggel megölt 11 éves Szita Bence meggyilkolása ügyében a Kaposvári Törvényszéken kezdődött büntetőper második napján, kedden.

A három vádlottat, az 58 éves B. Józsefet, a 42 éves K. Józsefet és a kisfiú nevelőapjának volt élettársát, a 48 éves P. Erikát hétfőn hallgatta meg a bíróság. Egyikőjük sem vallotta magát bűnösnek, a bűncselekmény elkövetésével egymást vádolták.

A keddi tárgyaláson B. József kitartott amellett, hogy nem követett el bűncselekményt, K. József azt hangoztatta, nem gyilkos, és sajnálja, hogy nem tudta megmenteni a kisfiút. P. Erika fenntartotta hétfői vallomását, melynek során azt mondta: nem akarta a gyerek halálát, a gyilkosságban nem vett részt, nem is tudja, hogyan történt. Állítása szerint azért ment Sántosra, mert B. József erre késsel kényszerítette, őt és a családját is megfenyegette. (Korábban elismerte a bűncselekmény elkövetését, vallomását azonban megváltoztatta, és hétfőn a bíróságon azt mondta, B. József akarta megölni a kisfiút, ám ennek okára nem tudott választ adni.)

B. József elsőrendű vádlott a bíróságon nem tett vallomást. "Nem vagyok érintett ebben a bűncselekményben" - jelentette ki hétfőn, mielőtt Vadócz Attila tanácsvezető bíró felolvasta volna korábbi, sokszor egymásnak ellentmondó vallomásait.

A társtettességgel vádolt K. József a tárgyalás első napján noha elismerte, hogy egyszer ő is megütötte az ásóval a fiú arcát, azt mondta: nem érzi magát bűnösnek, nem tudott a gyilkosság előkészületeiről, és kényszer hatására - B. József egy kést szorított a nyakához és négy gyermeke megölésével fenyegette - ásta meg a kisfiú sírját.

Az ügyben a Somogy Megyei Főügyészség előre kitervelten, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, tizennegyedik életévét be nem töltött személy ellen elkövetett emberölés büntette miatt emelt vádat, mindhárom vádlottra fegyházbüntetést kérve. A másodrendű vádlott K. József társtettesként, a harmadrendű P. Erika felbujtóként állt bíróság elé.

A vádirat szerint P. Erika felbérelte a két kaposvári férfit, hogy öljék meg a fiút, mivel úgy vélte, a gyerek okolható azért, hogy élettársával megromlott a kapcsolata. Az erőszakos cselekményekért korábban többszörösen büntetett B. Józsefnek a bűncselekmény elkövetéséért csaknem kétszázezer forintot adott át, amelyet eladott ékszereiért kapott.

A vád szerint a fiút 2012. október 29-én este a Kaposvár melletti sántosi erdőbe csalták, ahol B. József a kocsiból kiszállva leütötte, brutálisan bántalmazta - a testén egyebek között ásóval és késsel okozott 40 szúrt, illetve vágott sebet talált az orvos szakértő -, eközben K. József megásta a gyerek sírját, P. Erika pedig mindehhez elemlámpával világítva segédkezett. A még életben lévő fiút a gödörbe temették, ruháit és telefonját a Kaposba dobták. A fiú halálát fulladás okozta.

P. Erika a gyilkosság éjszakáján a rendőrségen bejelentette, hogy a fiú eltűnt.

A rendőrök a gyerek holttestét néhány nappal később nem az eredetileg elásott helyen, hanem Kaposvár toponári városrészében találták meg, mivel a tetteseket a sántosi erdőben vadászok megzavarták, ezért B. József jobbnak látta kiásni, és máshová temetni a holttestet.

A keddi tárgyalás tanúk meghallgatásával folytatódott.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

„Miért pirosodik ki az arcbőröm nyáron?” – Ezekkel a tünetekkel bőrgyógyászhoz kell fordulni

Az erős nyári napsütésben sokan tapasztalják, hogy kipirul az arcuk vagy az orruk. Tartósan fennálló panaszokkal érdemes orvoshoz...

Ezt a két dolgot soha ne öntsd a kávédhoz: a szakértők figyelmeztetnek

Van egy óriási hiba, amit a legtöbben teljesen gyanútlanul követnek el.

Charles Leclerc öccse szívdöglesztő pasi: a 25 éves Arthur is autóversenyző

Charles Leclerc öccse hasonlóan jóképű, mint maga a Forma-1-es pilóta.

Már a Kreml is elismeri: tarolnak az ukrán drónok, fordulhat a kocka - Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Már Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő is elismeri, hogy az ukrán mélységi dróncsapások komoly fejtörést okoznak az orosz...

ASAP Rocky Budapest 2026: jegyárak, helyszín, parkolás és minden fontos tudnivaló egy helyen

Hivatalosan is érkezik a 2026-os világturné, már elindult a jegyértékesítés.

Libabőrös leszel ettől az Alfa 155-östől

Az olasz SGT Automobili retrófuturisztikus gépet építetta Giulia QV alapjaira.

88 milliós megtakarítás, 20 forintos részvény: megjelent Magyar Péter első miniszterelnöki vagyonnyilatkozata

Hétfő este vált nyilvánossá Magyar Péter immár kormányfőként tett vagyonnyilatkozata. Ebből többek közt az is kiderül, hogy mennyit...

Nagyon súlyos figyelmeztetést kapott Izrael – az USA kiszállhat

Donald Trump közölte Benjámin Netanjahuval, hogy Izrael elveszítheti az amerikai támogatást, ha folytatja a háborút Irán ellen.

Így szabadulj meg a drága banki sms-értesítésektől

Sms helyett kérj inkább a banki mobilalkalmazásban ingyenes push üzenetet a tranzakciók után. Nem minden banknál lehetséges, de a...

Csibészbecsület és versenyszféra

Képviselői vagyonnyilatkozatok, Radnai Márk embere, Rogán Cecília médiacége, parlamenti vita és tüntetés Sulyok mellett a 444 napindító...

0

Sport

El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki

Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.

Újra összeesett meccs közben Christian Eriksen

A dán középpályás felkészülési meccsen vesztette eszméletét, szerencsére magához tért, saját lábán ment a mentőautóhoz.

Bajnokok Ligáját érhet, ez az edző veszi át a bajnok Győri ETO-t

Robbie Keane-t éppen a győri kiszemelt miatt akarták elcipelni egészen Pozsonyig.

Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár

A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?

A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.

Az Aranylabda-várományos mesterhármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Bulvár

Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó

Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.

Két egyszerű fagyit kértek elvitelre, 17 ezer forintos számlát kaptak a gyanútlan turisták

A gyanútlan utazók megkopasztására szakosodott vendéglátósok idén is gőzerővel dolgoznak a legnépszerűbb európai városokban. Egy floridai nő brutális összegű számlát kapott két egyszerű fagylaltért. [Banners

15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott

A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.

Titokban összeházasodott az RTL és a TV2 sztárja: gyönyörű párt alkottak az esküvőjükön

Titokban megtartotta álomesküvőjét Czibolya Niki és Filipáncs Bálint. Görgess tovább a képekért.

Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány

Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás

Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben

Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.

Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?

Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.

Napelemből építik a kerítést, mert olcsóbb, mint a fa

Új trendet teremtett a globális túlkínálat.

„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?

A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.

0






0