Ezt olvasta már?

0

Gyermeknap Pécs 2012 – városi összefogás a gyermekekért

Felhőtlen szórakozás az egész családnak, és jótékonyság

Nagyszabású és rendhagyó gyereknapot szervezett a Pécs Holding PMJV Önkormányzatával és a pécsi önkormányzati tulajdonú cégekkel karöltve május utolsó szombatjára.

Rendhagyó, mert nem csak a kicsiknek, hanem a szüleiknek, nagyszülőknek is izgalmas, érdekes programokat és időtöltést tartogat a nap, és nagyszabású, mert ekkora rendezvényt még nem csináltak a pécsi apróságoknak, mint most.

Barna Béla, a Pécs Holding vezérigazgatója szerint a gyerekek, családok szórakoztatásán túl fontos cél, hogy a város támogassa a rászoruló fiatalokat a későbbiekben is.

Az egész napos program, amely 10:00 és 20:00 óra között várja a látogatókat, számos izgalmat, érdekességet tartogat nemcsak a gyermekeknek, de a játékos kedvű szülőknek, nagyszülőknek is.

Lesz közlekedési nyílt nap és egészségnap, amely a szórakoztatáson túl rámutat az egészséges életmód fontosságára és a közlekedésbiztonságra is. Az érdeklődők a kézműves és játszóházas programokon kívül találkozhatnak rendőrmotorral, veteránautókkal, de kipróbálhatják akár a mini KRESZ parkot, ahol villanyautóval mérhetik fel közlekedési ismeretüket.

Az Expo Center Zsolnay termében Skate Center (zenés görkori) várja az érdeklődőket, ahol zenére görkorcsolyázhat minden korosztály. Az Expo Center külső parkolójában pedig a Horse Evolution Show fantasztikus lovas produkcióját lehet megtekinteni.

- A gyermekek szórakoztatásán kívül a programok összeállításánál több nevelési, oktatási jellegű cél is megvalósul, ahol pozitív módon, szórakoztató formában szeretnénk a gyermekek figyelmét ráirányítani a fogyatékkal élők hétköznapi nehézségeire, hogy saját bőrükön tapasztalják, fogyatékos társaik kihívásokkal teli, mégis teljes értékű életét, sőt velük közös programokon is részt vehetnek – magyarázza Barna Béla.

- A gyermeknapi program a pécsi városi cégek és vállalkozók rendkívüli összefogásának köszönhetően jön létre. A példaértékű együttműködés a Pécs Holding Zrt. és az ötletgazda Teleky Zoltán (Teleky Bistro) kezdeményezésére és anyagi támogatásával alakult, valamint a rendezvények szervezésével, gyermekek szórakoztatásával, játékforgalmazással foglalkozó cégek is lelkesen csatlakoztak saját felajánlásaikkal. A jelképes étel-ital bón értékesítéséből a befolyó összeget teljes egészében gyermekek támogatására fordítjuk – mondta Barna Béla.

Egész napos programok (10 órától)

-        kézműves programok és bemutatók

  • mackóvarrás
  • mézeskalács díszítés
  • Fogd a Kezem alapítvány programja
  • rajz és festmény kiállítás az elkészült művekből
  • újrahasznosítás jegyében használati tárgyak készítése
  • papírsárkány készítés
  • dobozváros építés

-        Játszóház

  • légvár
  • trambulin (térítés ellenében)
  • kreatív játékok
  • társasjáték
  • sárkányeregetés
  • Tettye Forrásház játszóháza
  • Ökováros-Ökorégió Alapítvány zöld játékai

-        Érdekességek és egyéb programok, bemutatók

  • non-stop mesevetítés
  • Skate Center – zenés görkori (belépődíjas)
  • Állatsimogató (kecskék, barátságos láma) és bemutató
  • Magyar Vöröskereszt gyermekprogramja
  • kétéltű haditechnikai eszköz megtekintése kívülről belülről (MTLBU - „Villám”)
  • kukás autó bemutató
  • „zöld” program”
  • helikopter megtekintése
  • mentőautó bemutatása
  • vitorlázó repülő
  • hőlégballon (időjárási viszonyoktól függően)

-        Edukációs jellegű programok

  • interaktív mesemondás
  • érzékenyítő játékok

 

A szülők, nagyszülők VÉRADÁSSAL erősíthetik a jótékonysági és társadalmi felelősségvállalás vonalát. A véradáshoz személyi igazolvány, TAJ- és lakcímkártya szükséges.


Baranya Megyei Kormányhivatal közlekedési nyíltnapja és egészségnapja

-        veteránautók kiállítása, motor kiállítás

-        rendőr motorosok bemutatója, gyermekek a nyeregben

-        motoros vizsgapálya (eredményértékeléssel)

-        kerékpáros közlekedésbiztonsági pálya (meglepetés ajándékok)

-        mini KRESZ park elektromos játékmotorokkal

-        arcfestés és lufi hajtogatás

-        számítógépes KRESZ-teszt vizsgaszituációban

-        forgalmi vezetés vizsga szituációban (kiértékeléssel)

-        műszaki vizsga előzetes bejelentkezéssel, műszaki vizsgabázis bemutatása

-        egészségügyi állapotfelmérés (vérnyomás és testzsír mérés)

-        egészségmegőrzéssel kapcsolatos ismeretfejlesztés, feladatsorok

 

Időponthoz kötött programok

11:00 és 15:45                       Cukorkaágyú

10:00-13:00                Bóbitabábszínház: „Kalandtúra mesehősökkel”

15:00 és 19:00                       Horse Evolution Show - Fantasztikus lovas műsor (belépődíjas)

 

Nagyszínpadi programok

11:00 és 12:00                        FitnexX -  Zumba és Kangoo bemutató

14:00                          Pécsi Fordan Táncklub - sportaerobic, rocky, fashiondance            

14:30                          Pitypang táncbemutató

15:00                          NAV kutyás bemutató

16:00                          MUTASSUNK SZAMÁRFÜLET!

                                   Nagy Bandó András verses-dalos interaktív műsora gyermekeknek és szüleiknek

17:00                          Tamás Éva játéktára, interaktív gyermekkoncert

17:45                          dr. Páva Zsolt polgármester köszöntője

                                   Tombola Weisz Fannival, Pécs Város Arcával

18:00                          Rocktenors (X-faktor)

18:30                          Lil C (X-faktor)

19:00                          Utcabáli hangulat Gregorovics Tamással







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Gasztroenterológus tanácsa az örök fiatalsághoz

Tíz évvel fiatalabbnak érzi magát, amióta figyel a bélrendszerére.

Bejelentések, vizsgálatok, költségek: ezt tudni jelenleg az azbesztügyről az ÉKFM szerint

Hamarosan elkészül a tárcaközi munkacsoport jelentése az azbesztkrízisről. Csak a laboratóriumi vizsgálat több mint tízmillió forintba...

Röhögve reagáltak az edzőt váltó Real 150 milliós kamuajánlatára, örökre megváltozik a foci a vb-n - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb keddi hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Zavargások kezdődtek Belfastban, miután egy szudáni férfi az utcán próbált meg lefejezni egy embert

A szudáni férfi menekültként, legálisan tartózkodott Észak-Írországban.

Barátságos gyógyvizes strandot rejt ez az 1131 lakosú nyugat-dunántúli község

Múlt héten megkezdődött a nyári szezon a Petőházi Strand és Termálfürdőben, ahol a strandolás mellett gyógyvizes kikapcsolódásra is...

A világ legidősebb orvosa elárulta: ez a 3 dolog a hosszú élet titka

Howard Tucker, akit a Guinness-rekordok könyve korábban a világ legidősebb praktizáló orvosaként tartott számon, 103 éves koráig élt. A...

Egy újszerű elemmel bővül az unió legújabb szankciós csomagja

Az Oroszország ellen bevezetni tervezett immár 21. szankciós csomagban az Európai Unió az orosz gazdaságot, az ország energiaszektorát,...

Robbanószerkezetet kapott az orosz BMW

Robbanószerkezet lépett működésbe egy gépkocsiban a Moszkva melletti Balasihában, a jármű vezetője életét vesztette – közölte az...

Új szóvivője van az Országos Mentőszolgálatnak: 22 év után távozik Győrfi Pál - ő lesz az utódja

Az új szóvivő 2018-ban, az első női mentőápolók egyikeként csatlakozott az Országos Mentőszolgálathoz.

Soha nem látott módon eszkalálódhat az iráni háború: kegyetlen lépésre készülhet Trump, lángba borul a Közel-Kelet?

Néhány perccel Trump bejegyzése előtt Mohammad Gálibáf, az iráni parlament elnöke fenyegető hangvételű üzenetet tett közzé az X...

Marco Rossi nem köntörfalazott: topjátékosunk csak egy van

Szűcs Tamás gyors, mint a villám, nagy jövő előtt áll.

0

Sport

Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott

Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.

Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban

Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid

Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.

Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben

Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.

Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni

Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog

Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye

Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.

A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók

Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.

Bulvár

„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők

Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük

Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést

Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.

Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé

Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.

A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg

"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.

Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete

Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.

Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni

Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.

Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják

Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.

Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt

Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.

Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul

Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.

Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat

Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.

0






0