Ezt olvasta már?

0

Gyertyás felvonulást szerveztek a pécsi fiatalok

A felsőoktatási törvénykoncepció ellen békés demonstrációt szervezek az egyetemi hallgatók. Csütörtök este kilenckor a 48-as térről indultak, majd egy-egy gyertyával a kezükben, csendesen végigvonultak a belvároson. Végül a Szent István téren közösen elénekelték a Himnuszt.

Ez egy egyéni hallgatói szerveződés volt, amelyet vasárnap este kezdtek el szervezni egy közösségi portálon. Az eredeti terv szerint szerdán délután, az EHÖK fórum után indultak volna, de a gyülekezési jog miatt erre csak csütörtök este került sor.

Az időjárás is kedvezett a fiataloknak, akik valóban csendben vonultak végig a tervezett útvonalon. A hatalmas tömegre többen felfigyeltek és érdeklődtek az "út" során a járókelők.

(A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!)

"Nincs kikötve példáúl, hogy a jelenlegi hallgatókra nem vonatkoznak az új jogszabályok."

"Nem értünk egyet a jelenlegi kreditrendszer megváltoztatásával, a vizsgák csökkentésével..."

Sorolta fel Korga Balázs, főszervező, hogy melyek azok a pontok, amikkel nem értenek egyet az új koncepcióban, amit a kormány bevezetni kíván.

Azért ezt a formáját választották a "tüntetésnek", mert az egyetemisták értelmes emberek. Nem hangoskodni kívántak ezen az estén, hiszen azzal csak negatív visszhangot keltenének. A néma csendnek nagyobb jelentősége van. Remélik más egyetemek és városok is felfigyelnek erre a békés demonstrációra.

Szombaton az EHÖK további demonstrációt szervez a 48-as térre.

(A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!)







0
0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Élményfürdős újdonságok, nagy múltú gyógyvíz és egy új jegytípus

Sóstógyógyfürdői vendégforgalom és tervek; nyári programözön Zalakaroson; problémák a siófoki élményfürdőben; régi felvételek...

Figyelmeztet Karácsony Gergely: ez várható Budapesten a választás napján

Letették az esküt a fővárosi szavazatszámláló bizottságok utolsóként érkező tagjai is. Ők felelnek majd a választás zavartalan...

Erre lesz érdemes figyelni a választás napján: részvétel, fontos körzetek, eredmények

Mekkora lesz a részvétel, és mit lehet kiolvasni a részvételi adatokból? Mi kell a választási győzelemhez és a kormányalakításhoz?...

Macsétával támadt emberekre egy férfi New York egyik forgalmas metróállomásán

A férfi a támadás során azt üvöltözte, hogy ő „Lucifer”.

Megrongálhattak egy fontos európai kőolajvezetéket: nyomozást indítottak az ügyben

Az olasz rendőrség nyomozást indított a Transzalpi Kőolajvezeték (TAL) egyik távvezeték-oszlopának megrongálása miatt. Az eset...

A hatmilliárdos nyeremény benn maradt, valakinek be kellett érnie 42 millió forinttal

Nem vitte el senki a főnyereményt, így tovább halmozódik az elképesztő nyeremény az ötöslottón. A Jokeren viszont nagyot nyert valaki.

Ezek voltak a legfontosabb üzenetek Orbán Viktor és Magyar Péter kampányzáróin

A Tisza elnöke azt mondta, hogy „holnap visszavesszük ezt a gyönyörű országot”, Orbán Viktor pedig arról beszélt, hogy az volt a...

1,6 millióra bírságolták Márki-Zayt a videó miatt, amiben degenerált, hazaáruló, keresztényietlen, pogány, tolvaj gazembereknek nevezte csádi missziót támogató szavazókat

A választási bizottság szerint a hódmezővásárhelyi polgármester jogtalanul használja kampányolásra a hivatalos Facebook-csatornáját.

Tuzson Bence hűtőket osztogat a választókörzetében

Az igazságügyi miniszter több hűtőt maga vitt házhoz a pályázat nyerteseinek a választás előtti napokban.

NB II: Megint kikapott a Honvéd, már öt pont a hátránya a Vasas mögött

Ezúttal a Kozármisleny győzte le a kispestieket.

Anna Wintour korábbi asszisztensei elárulták, ilyen volt a Vogue ikonjának dolgozni

Anna Wintour hosszú éveken keresztül irányította főszerkesztőként a Vogue magazint. 

0

Sport

Sokkolták az ETO kézilabdázóit Győrben, döbbenetes jelenet az utolsó pillanatban

Videón a nem mindennapi dráma: egész pályás győztes gól született a magyar bajnokságban.

Szoboszlai szavai rosszul öregedtek, Slot hátrasorolhatja őt, Kerkezt a kispadra rakhatja

A Liverpool a Bajnokok Ligája-helyek szempontjából kulcsmeccset játszik 18.30-tól a Fulham ellen.

Szoboszlai-gyűlölő molinó Liverpoolban: ennek semmi keresnivalója az Anfielden.

Megdöbbentő hangulatkeltés a magyar sztár ellen: „Többet keresel egy héten, mint sokunk évek alatt”.

Szürreális jelenetek után rúgta meg az év potyagólját a Fradi

Hátrányban volt a bajnok, de végül fordított a Groupama Arénában.

A kifütyült Real Madrid edzője dühében olyat mondott a VAR-ról, mint még senki

Kiakadt Álvaro Arbeloa, miután az egyre mélyülő gödörbe kerülő királyi gárda a Gironával sem bírt.

Hihetetlen potyagól segítette ki az egy félidőn át rosszul játszó Fradit

A kiesőjelölt DVTK ellen 45 percen át csak szenvedett a bajnoki címvédő, de a második félidőben a döbbenetes egyenlítő találat után minden megváltozott.

Két távoli lövés döntött, már a Gironával sem bírt el a Real Madrid

Kilenc pontra növelheti előnyét az éllovas Barcelona.

Bulvár

Már csak idő kérdése az összeomlás? 300 kilométert csúszott északra a Golf-áramlat

A Golf-áramlat váratlanul 300 kilométert csúszott északi irányba, ez a szokatlan vándorlás az Atlanti-óceán teljes áramlási rendszerének küszöbön álló összeomlását jelezheti.

Hann Endre: a Tisza nyerheti a választást, közel nulla a valószínűsége annak, hogy jelentősen alulmérjük a Fideszt

A Medián ügyvezetője a Klubrádióban kifejtette, hogy a jelenlegi közvélemény-kutatási trendek alapján a Tisza Párt győzelme valószínű, minimális esélyt lát arra, hogy a kutatók jelentősen alulmérnék a Fidesz

Erős Antónia üzenetét az egész országnak hallania kell.

A Glamour Talks with Illés Gabriella legújabb epizódjában Erős Antónia, az RTL híradójának műsorvezetője őszintén mesél életútjáról, pályájáról, anyaságról, a híradózás kulisszáiról és azokról a szem

Fideszes politikus fia lehetett a Rendszerbontó Nagykoncert sztárja, kiderült a rokoni kapcsolat?

Nem akárki léphetett színpadra a Hősök terén, édesapja nem tudhatott az akcióról?

Olyat mondott a kínai elnök, amitől mindenki ledöbbent

Hszi Csin-ping meglepő találkozón beszélt egy ellenséges ország politikusával.

Sokkolták az ETO kézilabdázóit Győrben, döbbenetes jelenet az utolsó pillanatban

Videón a nem mindennapi dráma: egész pályás győztes gól született a magyar bajnokságban.

Átengedte a bicikliseket, emiatt rommá törték az autóját Pomázon - videó

Ijedtségből, bizonytalanságból vagy egyszerű udvariasságból – megállt, és átengedte az áthajtani szándékozó kerékpárosokat egy autós. Önmagában ezzel még nem is lenne probléma. Csakhogy a jelenet közben egy

A háziorvos is beutalhat ezekre a vizsgálatokra: tévhit, hogy csak szakorvos írhatja ki

A kérdésre, hogy háziorvos hova adhat beutalót a válasz nem egyszerű, de ha értjük a szabályokat, rengeteg időt spórolhatunk.

Próbálta védeni Orbán Viktort, nem engedték - Ezért szállt ki Majka a Heti Hetesből

Vasárnap többek között Majoros Péter azaz Majka főszereplésével indul újra az RTL legendás műsora, a Heti Hetes. A rapper és televíziós személyiség nem először vesz részt a korábban 1999 szeptemberétől 2016 d

0






0