Gyógyászati segédeszközök után járó támogatásokkal éltek vissza orvosok és gyártók
Ortopéd szakorvosokat vett őrizetbe a rendőrség, mert a gyanú szerint csaknem háromezer ember személyes adatával visszaélve írtak fel gyógyászati segédeszközöket, amelyek után a gyártók törvénysértően hívták le a támogatást a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől (NEAK).
Garai Gábor István alezredes elmondta: az orvosok mellett két asszisztenst, egy gyógyászati segédeszközök gyártásával foglalkozó cég tulajdonosát, gazdasági vezetőjét és üzletkötőjét, valamint egy másik vállalkozás vezetőjét vették őrizetbe.
Tájékoztatása szerint a NEAK adatszolgáltatásai alapján a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) tett feljelentést az ügyben, az NVSZ szerint ugyanis felmerült a gyanúja annak, hogy gyógyászati segédeszközt gyártó cégek törvénysértő módon hívják le az egészségbiztosítási alapból az ártámogatást
Másfél hónap felderítő munka után e hét keddjén 45 helyszínen tartottak házkutatást és vettek őrizetbe nyolc embert - közölte.
Elmondta: az orvosok által felírt vényeken olyan személyek adatai szerepeltek, akiknek az egészségi állapota nem indokolta az ortopéd készítményt, leggyakrabban gyógycipőt.
Hozzátette: a gyógyászati segédeszközök gyártásával foglalkozó cégek képviselői ellenszolgáltatásért cserébe - az intézményekben dolgozók segítségével - megszerezték idősekről, illetve fogyatékosokról gondoskodó otthonok lakóinak személyes adatait. Előfordult olyan is, hogy az otthonoktól függetlenül magánszemélyek adataival éltek vissza.
A cégekkel kapcsolatban álló ortopéd szakorvosok ezeknek az embereknek a nevére állították ki a vényt, többnyire úgy, hogy nem is találkoztak velük, a szükséges vizsgálatokat nem végezték el. A gyártók elkészítették a termékeket, majd a támogatási összeget megigényelték a NEAK-tól.
Az eddig feltárt, jogosulatlanul visszaigényelt összeg eléri a kétszáz millió forintot - tette hozzá.
A keddi akcióban nyolc megyében - Baranyában, Békésben, Borsod-Abaúj-Zemplénben, Csongrád-Csanádban, Hajdú-Biharban, Nógrádban, Somogyban és Pest megyében, valamint a fővárosban - 45 helyszínen tartottak kutatásokat, többek között az elkövetők lakóhelyein, munkahelyein, idősotthonokban, szociális intézményekben, rendelőintézetekben.
Ennek során informatikai eszközöket, iratokat, személyes adatokat tartalmazó listákat foglaltak le, de lefoglaltak már névre szólóan legyártott, de még orvosi vényre fel nem írt gyógycipőket is. A rendőrök több mint 350 millió forintnak megfelelő vagyont is lefoglaltak - sorolta.
Az alezredes elmondta, a négy férfit és négy nőt bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással, különleges személyes adattal visszaéléssel és hamis magánokirat felhasználásával gyanúsították meg. Hét embert a bíróság letartóztatott, egy ember bűnügyi őrizetbe került.
Garai Gábor István elmondta, a nyomozás jelenlegi szakaszában a 2021-től kezdődően feltárt bűncselekmények szerepelnek, de vizsgálják az érintett vállalkozások és orvosok korábbi tevékenységét is, valószínűleg nőni fog a bűncselekmények és az elkövetők száma, és a kárösszeg is.
A nyomozást vezető Irsai Zoltán az MTI kérdésére elmondta, a cégek jellemzően a C-2-es típusú ortopéd cipőt gyártották le, erre ugyanis a NEAK-tól 52 ezer forint támogatást lehet igényelni. Az elkövetők "tömegesen kettesével" írták fel ezeket a cipőket, vagyis egy személy után 100 ezer forintot igényeltek. Elmondta azt is, jelenleg csaknem háromezer emberről tudnak, akinek a nevére felírták ezeket a gyógyászati segédeszközöket.
Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara elnöke a sajtótájékoztató helyszínén az MTI-nek azt mondta, örül, hogy az ilyen ügyek nyilvánosságra kerülnek, mert a kamara álláspontja az, hogy a kisszámú szabálytalankodót pellengérre kell állítani a becsületes többség védelme érdekében.
Úgy fogalmazott, az egészségügyben kevés a pénz, és azt a betegek érdekében kell felhasználni, nem megengedhető, hogy az "magánzsebekbe vándoroljon". Közölte: a tisztességes többség védelmében elítélik és felháborítónak tartják a történteket és jelezte, bíznak a nyilvánosság visszatartó erejében.
hírek innen, onnan
A rejtélyes ok, amiért a levendulaágyásod vonzza a méheket, elűzi a szúnyogokat.
A levendula nemcsak kertünk dísze, hanem igazi titkos fegyver is: míg a méhek bolondulnak érte, a szúnyogok menekülnek a közeléből....
Cap Ferret-i erdőtűz: 40 ezren menekülnek, áttört a védősáv – A pestis, amikor a védelem közügy lesz
A Cap Ferret-i erdőtűz miatt mintegy 40 ezer embert evakuálnak, miután a lángok átlépték a tűzoltók védősávját. A kishajós mentés...
Hatalmas pofon a magyar vidéknek: Brüsszel elzárja a pénzcsapot?
Inkább más irányú fejlesztéseket képzel el a vezetőség.
Két nap alatt több mint 140 ezer embert kellett menekíteni Franciaországban az erdőtüzek elől
Emmanuel Macron elnök péntek este mozgósította a hadsereget.
Ne félj tőle. Fogyaszd bátran ezt a nyári gyümölcsöt, ami extra gyorsan leolvasztja rólad a plusz kilókat
Tényleg igaz!
Dús és ragyogó hajzuhatagra vágysz? Egyetlen szál ebből a fűszernövényből a titka ennek a házi csodaszernek
Természetes gyógyír a hajhullás ellen.
Vitézy Dávid: jövőre korszerű IC-motorvonatok állnak forgalomba a Gysev-nél
Jövőre a Gysev-nél 11 korszerű IC-motorvonat áll forgalomba a Budapest-Győr-Szombathely és a Budapest-Győr-Sopron vonalon - írta a...
Menesztették Karim Khant, a Nemzetközi Büntetőbíróság szexuális visszaéléssel gyanúsított főügyészét
A tagállamok 125 tagú közgyűlésén mintegy 80 tag szavazta meg a június 9-én már felfüggesztett brit jogász végleges menesztését
Ezeket a sneakereket szeretik legjobban a magyarok
A sneakerkultúra Magyarországon is évről évre erősebb, és vannak olyan modellek, amelyek szinte minden generáció kedvencei közé...
Bódog: "Kevesen fognak nyerni az Újpest ellen", Szélesi nem ezt kérte - edzői értékelések
Bódog Tamás és Szélesi Zoltán értékelte a szezon első bajnokiját.
Félelmetes erdőtűz pusztít Spanyolország középső részén, egy nap alatt 40 ezer embert utasítottak evakuálásra vagy bezárkózásra
Több lakóház is megsemmisült, a lángokat egyelőre megfékezni sem tudják.
J. D. Vance megmutatta a világnak a negyedik gyermekét
Alec születését vasárnap jelentették be, nem sokat vártak a közszemlére tett családi fotóval.
Sport
Gulácsi Péter szenzációs átigazolásával van tele az internet
LaLiga, BL, here we go.
Ousmane Dembélé őrületes klubváltásáról ír az egyik legismertebb transzferguru
Elkezdték az egyeztetéseket a francia aranylabdással.
A világ egyik leggazdagabb embere szemet vetett Szoboszlaiékra, új tulajdonoshoz kerülhet a Liverpool
Elképesztő összeget fizetne Jeff Bezos az angolok rekordbajnokáért, aranykor következhet az Anfielden.
Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta
Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.
Világbajnokkal érkezik a Real Madrid Budapestre, szenzációs ötlettel álltak elő a Fradi-szurkolók
Egyszerű a követelés, lottónyeremény összegét tehetné zsebre a Ferencváros.
Elképesztő jelenetek zajlottak le a „kiszáradt” Velencei-tavon rendezett Európa-bajnokságon
Átlagban félméteres a víz, de a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia előtt 2,5 méteresre kikotorták.
Néhány hete még úgy tűnt, hogy visszavonul, de most hosszabbított az aranylabdás legenda
Tovább folytatja a karrierjét Luka Modric.
Hiába a Mol, nincs annyi pénz, mint a Fradinál - Dárdai kimondta, mitől lehet élcsapat az Újpest
Aki nem vezér, zseni vagy melós, annak nincs helye Újpesten.
A Liverpool kölcsönadja a magyar futballistáját
Első osztályú csapathoz kerül a magyar kapus.
Hazatér az NB I-be az egyik legtöbbet emlegetett magyar légiós
Ez komoly meglepetés.
Az évezredben nem történt még olyan, mint amit a péntek este tartogatott Nyíregyházán
Szappanos Péter óriási potyával mutatkozott be lila-fehérben – két pontot ajándékozva a Szparinak.
Bulvár
Felbomolhat a Fidesz? Az Országgyűlés alelnöke kimondta a lehetetlent Tusványoson
Dúró Dóra várja Fidesz szavazóit a Mi Hazánk oldalára, szóba került a következő miniszterelnök is.
Volt fővárosi főügyész: Fidesz-győzelem esetére be voltak tárazva ügyek Magyar Péter ellen is
Ihász Sándor a lemondó legfőbb ügyészről és a KNYF távozó vezetőjéről is lesújtó tapasztalatokat és véleményt osztott meg.
Konkrét javaslat a köztársasági elnök személyére: Az ATV élő adásában hangzott el
Különleges és meglepő név bukkant fel az államfőjelöltek között: egy élő adásban kezdeményezték a népszerű hazai kvízlegenda jelölését.
Szupertél csaphat le Európára, Magyarország ekkor kaphat az összeomló sarkvidéki légtömegekből
Keményen szélsőséges szupertélre kell készülnünk, a sok hó és nagy hideg sem kizárható a poláris örvény miatt.
Magyar Péter Hadházy posztja alá kommentelte, hogy az Országgyűlési Hivatal már bejelentett igazgatója mégsem lesz igazgató
A volt képviselő szerint Divinyi Zsombor Tiboczék embereként csinált üzleti karriert.
Népharag zúdult a fiatal lányra, mert nem adta át a kifizetett helyét a repülőn: a munkahelyéről is kirúgták miatta
Egy gyerek szeretett volna az ablak mellett ülni.
Sokan eszik rendszeresen: ez a húsfajta jelentősen növelheti a hasnyálmirigyrák kockázatát
Új, átfogó kutatás figyelmeztet: a vörös húsok túlzott fogyasztása mérhetően növeli a nehezen kezelhető daganatos betegség kialakulásának esélyét.
Tankcsapda: Fejes Tamás elindította a videót, de közben intim dolog történt a háttérben
A Tankcsapda énekese, Lukács Laci pont csinált valamit a háttérben, és ezt szóvá is tette.
Ismét ugrott 1000 milliárd forint: feljelentést tett Kapitány István
Minden képzeletet felülmúló, 1000 milliárd forintos pénzügyi botrány robbant ki! Kapitány István miniszter négy gyanús Eximbank-ügyben tett feljelentést. Tiborcz-szálloda, afrikai sztráda és bukdácsoló külföld
Takarítónőnek utaztak ki Németországba, másnap reggeltől valóságos pokol lett az életük
Öt fő ellen emeltek vádat.
Nálad megvan még? A fiatalok szerint ez a retró tárgy hamarosan újra minden otthonban ott lesz
Kinek jutott volna eszébe néhány évvel ezelőtt, hogy egy rég elfeledett használati tárgy ismét a lakberendezési trendek élére kerülhet? Pedig a Z generáció ismét bebizonyította, hogy ami tegnap még ósdinak szám
Aggasztó hír, hogy az Európai Unióban először Magyarországon ütötte fel a fejét meg egy invazív faj
A gyors bejelentés kiemelten fontos az őshonos kőrisállományok védelme és a károsító további terjedésének megakadályozása érdekében.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






