Ezt olvasta már?

0

Győzelemmel debütált a Márton, Lőrincz kettős

PÉCSI MFC–MTK BUDAPEST 2–1

A Pécsi MFC–MTK mérkőzés végeredménye a remek iramú, élvezetes első félidőben kialakult: 2–1-es győzelemmel debütált a pécsi kispadon a Márton Gábor, Lőrincz Emil kettős, vereséggel lett minden idők legidősebb élvonalbeli edzője Garami József.

(A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!)

Mondjuk meg őszintén, úgy nézünk a magyar futballra, mint jólelkű atya égetni való kölykére: sok-sok fájdalmat okozott már nekünk – de mégis, lelkünk minden remegésével szeretjük, és hiányzik, ha pár napig nem látjuk.

Az első 2013-as NB I-es bajnoki ráadásul nem akármilyen érdekességekkel szolgált: a hazaiak szakmai stábja, Lőrincz Emil vezetőedző és Márton Gábor edző ezer szállal kötődik az ellenfél mesteréhez, Garami Józsefhez. Lőrincz ráadásul több mint egy évtizedig szolgálta játékosként az MTK-t.

Garami miatt a kezdő sípszó egy rekorddöntésre is jelet ad, hiszen a szakember Pécsen lett minden idők legidősebb élvonalbeli edzője, 73 éves és 204 naposan – éppen ott, ahol „ezer évet" dolgozott.

A pécsi szakemberek elővették az ilyenkor szokásos seprűt, a kezdőbe három újonnan érkezett játékost neveztek (Balogh Béla, Lázár Pál, Simon Attila), de a legutóbbi, még tavalyi bajnokin szereplők közül csak négyen kaptak most is lehetőséget; Garamit pedig a korelnökségnél sokkal jobban foglalkoztatta, kivel pótolja a kidőlt Csiki Norbert, Vadnai Dániel kettőst.

A kezdés előtt Garami szerényen megbújt a kispad mellett, szürke ballonkabátjában, mint az NB I Columbója, de itt is megtalálta őt egykori kedvenc futballistája, Turi Zsolt, és köszöntötte őt a PMFC képviseletében.

A mérkőzés sem akárhogyan kezdődött, jó iramban és bombagóllal: a 8. percben Zoran Zeljkovic 25 méterről óriási gólt ragasztott (egy Nagy Olivér által műeséssel kiharcolt) szabadrúgásból az MTK kapujának bal felső sarkába. 1–0.

Lendületben maradt a „Munkás”, perceken belül két újabb gólt szerezhettek volna a motiváltan, támadó szellemben futballozó hazaiak, majd az első jó MTK-támadás végén Ladányi Tibor perdített centiméterekkel a bal sarok mellé 12-ről.

A 25. percben újabb lépést tett „hazai pálya-fóbiája” (2012 márciusa óta egy bajnokit nyert otthonában) legyőzéséért a Pécs: bal oldali szöglet után Miroszlav Grumics perdítette a labdát combjával a kapuba két lépésről. 2–0.

Ünnep ide vagy oda, ezért a gólért a kapus és a védők megkapják majd a magukét Garamitól...

Hogy mégis kissé jobb kedvre derüljön az MTK mestere (miután Grumics ziccert hibázott), a 36. percben Ladányi Tibor egy jól eltalált lövéssel szépített. 2–1.

A szimmetria kedvéért, akár csak Grumics, gólja után két perccel Ladányi is duplázhatott volna, de addig vacakolt a lövéssel, hogy Horváth Adrián menteni tudott előle.

A szünet után a fővárosiak jöttek ki „mérgesebben” az öltözőből, Vass Patrik egy kisebb, Rafa Wolfe pedig egy nagyobb helyzetet hagyott ki az újrakezdést követően – Kanta József pedig megúszott egy kiállítást, mert durván odalépett ellenfelének egy sárga lappal a háta mögött.

A pécsi kispad is érezte, nem pörög csapata, és gyorsan reagált: Simon helyett az immáron jogi doktor Horváth Zsoltot küldte be a pályára (egykori edzője szintén csatárposzton változtatott először: Vasst a tehetséges Bese Barnabás váltotta). A hazaiaknál is beállt egy ifjú tehetség, a Turi-örökösként emlegetett Márkvárt Dávid, majd az NB II Nyugati-csoportjának góllövőlistáját jelenleg is vezető, a télen érkezett Koller Krisztián váltotta Horváth Adriánt a középpálya közepén.

A mérkőzés azonban csak nem akart felpörögni a korábbi szintre: az MTK-fölény igazi gólhelyzetben nem mutatkozott meg, az elszórt hazai támadások pedig még kevesebb veszélyt hordoztak magukban. A hajrá felé közeledve Bese, majd Tischler lőhetett az ötös elől, de előbb Dibusz Dénes zárta mesterien a szöget, majd lepördült a labda a támadó lábáról (akit nem sokra rá Balajti Ádám váltott). Az utolsó percekre állandósult a vendégfölény, a hazaiak kontrára játszottak, főként dr. Horváth oldalán, a balon.

Az eredmény azonban nem változott: az új edzők győzelemmel debütáltak Pécsen, kikapott a tabella második helyén álló MTK.

forrás: nso







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Deák Dániel szerint unalmas a jobboldali sajtó

A Megafontól való távozása után kritikus hangvételt ütött meg a jobboldali sajtóval kapcsolatban az elemző.

Hatalmas örömhír a rajongóknak, szeptemberben visszatér az időutazós sikersztori az HBO-ra

Végre megtudtuk, mikor folytatódik a népszerű széria, íme az első részletek az új évadról.

A kormánytagok közül Kapitány Istvánnak van a legnagyobb megtakarítása

A vagyonnyilatkozatokból kiderül, kinek milyen ingatlanja és egyéb értéke van.

Lea Ypi filozófiaprofesszor: A Trump vejével szembeszálló Albánia példát mutat Európának nemzeti önbecsülésből

Hogy az albánok szinte egy emberként tiltakoznak Jared Kushner ingatlanfejlesztési terve ellen, az tanulságként szolgálhat az egész...

Nem mindegy a sorrend: kávézás előtt vagy után kell fogat mosni?

A legtöbb kávérajongó számára a reggeli ébredés és az illatos, gőzölgő fekete elfogyasztása szent és sérthetetlen rituálé, amiről...

Völgyesi Gabi kiakadt: „Lerabolták a művészek teljesítményét”

Az ügyvédként is praktizáló énekesnő, Völgyesi Gabi a napokban szerezte meg legújabb diplomáját. Szakdolgozatában egy rendkívül...

Anne Hathaway újra Mia hercegnő lesz: megérkeztek a Neveletlen hercegnő 3 legizgalmasabb részletei

Anne Hathaway visszatér a szerethető Mia Thermopolis szerepében, és a Neveletlen hercegnő rajongói újra reménykedhetnek Genovia kapuinak...

Gulyás Gergely babavárót vett fel, Németh Balázs 100 millióval tartozik valakinek

Hétfő este megjelent az Országgyűlés képviselőinek és a politikától búcsúzók vagyonnyilatkozatai, amelyekből számos érdekes...

Lajos az ország legbecsületesebb embere: 3,2 millió forintot talált egy táskában, felkutatta a nyugdíjas tulajdonost

Ilyen a mesében sincs, vagy legfeljebb csak ott: az összespórolt vagyonkáját veszítette el egy nyugdíjas férfi, aki a pénzen egy kis...

Vagyonnyilatkozatok: Kapitány a leggazdagabb tiszás - Tanács autókat gyűjt, százmillió forint feletti megtakarítások is vannak

Közzétette vagyonnyilatkozatát hétfő este valamennyi kormánytag és ellenzéki képviselő, az Országgyűlés honlapján megjelent...

0

Sport

El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki

Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.

Bajnokok Ligáját érhet, ez az edző veszi át a bajnok Győri ETO-t

Robbie Keane-t éppen a győri kiszemelt miatt akarták elcipelni egészen Pozsonyig.

Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár

A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?

A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.

Az Aranylabda-várományos mesterhármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni

Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog

Bulvár

Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó

Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.

Két egyszerű fagyit kértek elvitelre, 17 ezer forintos számlát kaptak a gyanútlan turisták

A gyanútlan utazók megkopasztására szakosodott vendéglátósok idén is gőzerővel dolgoznak a legnépszerűbb európai városokban. Egy floridai nő brutális összegű számlát kapott két egyszerű fagylaltért. [Banners

Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány

Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás

15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott

A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.

Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben

Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.

Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?

Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.

„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?

A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.

Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben

Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.

blogmorzsák

Nem kell egyből antibiotikumért nyúlni

Mit javasolnak a friss szakmai ajánlások?

0






0