Győzelemmel kezdtek a pécsi piros-feketék
NB II-es labdarúgócsapatunk Tóth-Gábor fejesgóljával megnyerte a Békéscsaba elleni szezonnyitót.
Vasárnap este hazai pályán vágtunk neki a Merkantil Bank Liga 2022/23-as szezonjának. A nyitófordulóban a Békéscsaba 1912 Előre együttesét fogadtuk a PMFC Stadionban. Mint ismert, együttesünk életében több változás történt a nyáron, így a Békés megyei lila-fehérek ellen debütált a kispadon csapatunk újdonsült vezetőedzője, Weitner Ádám, aki a következő összeállításban küldte pályára a PMFC-t: Helesfay – Mayer, Rácz, Katona, Hadaró – Terbe, Kesztyűs – Makrai, Nikitscher, Harsányi – Tóth-Gábor. A cserék között kapott helyet többek között a 17 esztendős Vas, míg Tihanyi, Hegedűs és Grabant sérülés miatt nem állt rendelkezésére.
Újjáalakult együttesünk idénybeli első bajnoki találkozóját nagy várakozás előzte meg, amit mi sem bizonyított jobban, minthogy a kezdésre szépszámú nézősereg gyűlt össze a lelátókon, ráadásul szurkolótáborunk már a kezdősípszótól kiváló hangulatot teremtett. Az összecsapás külön pikantériája ként szolgált, hogy csapatunk először játszott új, és frissen bemutatott Adidas mezgarnitúrájában. Az első negyedórában inkább a küzdelem dominált, majd a 16. percben előbb Helesfay védte Szabó lövését, aki ráadásul lesen volt, majd pedig egy ellenakció végén Makrai beívelése kis híján Fazekasról vágódott a vendégek hálójába.
A 26. percben Kesztyűs jobbról elvégzett szögletrúgását követően a rövidnél Katona csúsztatta meg fejjel a labdát, ami nem sokkal szállt el a keresztléc felett. Rögtön veszélyeztettek a vizitálók is, Hamed a tizenhatoson belül került helyzetbe, de Helesfay ismét bravúrosan hárított. A 31. percben Markai szánta el magát lövésre, de a kipattanó Terbének jött ki jobban, akinek távoli középmagas lövését a gólvonal előtt mentették a békéscsabaiak. Lendületben maradtunk, a 34. percében Harsányi beadása akadt el Bora kezében, a játékvezető viszont nem látta szabálytalannak az esetet. A 38. percben Tóth-Gábor Harsányi elé készített, aki balról, 7 méterről fölé lőtt.
A félidő előtt szinte teljesen a saját tizenhatosára szorítottuk a vendégeket, a 45. percben Tóth-Gábor vitt végig a jobb szélen egy támadást, befele indult az alapvonalon, majd a kapura emelt, de a kapufán csattant a labda. A játék képe alapján hiába álltunk közelebb a gólszerzéshez, végül 0-0-s állással vonultak pihenőre a csapatok. A szünetben egy rendhagyó ünnepségre került sor a pályán, az előző szezon MLSZ Országos U14-es Alap-csoport Nyugati bajnokait köszöntöttük, egyúttal a játékosok és edzőjük nyakába kerültek az aranyérmek. Ifjú bajnokaink köszöntése után jött a folytatás, a térfélcserét követően változatlan összeállításban folytatták a meccset a felek.
Az 58. percben ismét szép lehetőséget alakítottunk ki. Nikitscher tört be baloldalról a Békéscsaba tizenhatosára, majd jobbal lőtt, de a labda keresztbe elszállt a kapu előtt. A 61. minutumban Makrai jutott el a labdával a tizenhatos közepéig, lövése azonban elkerülte a vendégek hálóját. A 70. percben remek labdát kapott az ötös vonalán Tóth-Gábor, de Bukrán újabb óriási védést mutatott be. Szöglet következett, a 71. percben Kesztyűs sarokrúgása Tóth-Gábort találta meg, aki az ötösről ezúttal már a kapuba bólintott. Nyáron szerződtettet támadónk ezzel tehát rögtön első pécsi bajnokiján megszerezte első gólját piros-feketében, 1-0.
A vezetés megszerzése után kétszer is veszélyeztettünk, előbb Kesztyűs fejese fölé szállt, majd pedig Katona lövése ment mellé. A slusszpoén a 93. percben jöhetett volna, Kesztyűs kissé jobbról, 20-ról elvégzett szabadrúgása a felső lécről a gólvonal elé vágódott le. NB II-es labdarúgócsapatunk megérdemelten tartotta tehát itthon a három pontot, a nyitányon aratott győzelem fontos lökést adhat a folytatásra. A következő fordulóban a Budafoki MTE otthonába látogatunk, majd augusztus 14-én az újonc Credobus Mosonmagyaróvár együttesét látjuk vendégül. Kilátogató szurkolóinknak köszönjük a támogatást, találkozzunk legközelebb is!
Merkantil Bank Liga, 1. forduló
Pécs, PMFC Stadion, 1500 néző. Vezette: Farkas (Máyer, Nagy)
PMFC – Békéscsaba 1912 Előre 1-0 (0-0)
Gólszerzők: Tóth-Gábor (71.)
Sárga lap: Mayer (51.), Tóth-Gábor (72.) ill. Kitl (43.), Mikló (92.)
PMFC: Helesfay – Mayer, Rácz, Katona, Hadaró – Terbe, Nikitscher – Makrai (Futó, 79.), Kesztyűs, Harsányi (Svedyuk, 88.) – Tóth-Gábor. Vezetőedző: Weitner Ádám.
Békéscsaba 1912 Előre: Bukrán – Puskás, Fazekas, Bora, Mikló – Talpalló, Zvara (Váradi, 77.), Kitl (Lukács, 77.), Szabó P. (Sipos, 65.) – Máris, Hamed. Vezetőedző: Brlázs István Gábor.
pmfc.hu
hírek innen, onnan
Akár 2 héttel tovább eláll a banán, ha így tárolod – Mutatjuk, mi a trükkje
A banán az egyik legnépszerűbb gyümölcs, ám nagyon gyorsan megbarnul és megpuhul. Néhány egyszerű tárolási praktikával azonban...
4 apró jel, ami elárulja: sokkal nagyobb szükségetek van a párterápiára, mint gondolnátok
Jellemző, hogy jó ideig észre sem vesszük, de a háttérben meghúzódó feszültségek és az elfojtott neheztelések alattomosan formálják...
Mennyit ér, ha naponta 10 percet mozogsz? Meglepő a válasz
Az austini Texasi Egyetem kutatói szerint a meglepően kevés testmozgás is jelentős hatással lehet a szervezetünkre, például az alvásunkra.
Fordulat a Volánbusz-ügyben: Jellinek Dániel házi őrizetbe került, Szivek Norbert letartóztatásban marad
Megszüntette Jellinek Dániel milliárdos üzletember letartóztatását a bíróság, Szivek Norbertnek azonban további három hónapig...
A nő, akinek letartóztatása világszerte címlapokra került: Angela Davis nem félt szembeszállni az igazságtalan rendszerrel
Tizenhat hónapot töltött ártatlanul börtönben, hogy később a világ egyik legismertebb emberi jogi aktivistájává váljon. Angela Davis...
Vörösfény-maszk: tényleg eltünteti a ráncokat, vagy csak újabb szépségőrület? A bőrgyógyászok elárulták az igazságot
Egyre népszerűbbek a vörösfény-maszkok, de vajon tényleg szebbé teszik a bőrt?
Rendkívüli bejelentéssel állt elő Donald Trump Oroszország kapcsán
Donald Trump nemzeti érdekekre hivatkozva felfüggesztette a Kongresszus által elfogadott újabb oroszellenes csomagot.
Sorra döntötte ki a terelőtáblákat az autós az M1-es autópályán, kiderült mi okozta a pusztítást
Tatabánya közelében a Budapest felé vezető oldalon hajtott munkaterületre egy teherautósofőr. A férfi egy elterelt szakaszon tért le az...
Kettészakad az ország szombaton: nyugaton sütni fog a nap, keleten borongós, esős idő lesz
Szombaton felemás lesz az idő az ország két felében, vasárnap viszont már többfelé kellemes őszi kirándulóidőre lehet számítani. Az...
„Tudtuk, hogy meg fogja ölni” – 6 hazai tragédia, amit talán megelőzhetett volna az isztambuli egyezmény ratifikálása
Évek óta hallgatjuk, hogy az Isztambuli Egyezmény nem egyéb, mint genderideológiával fertőzött brüsszeli gumicsont. Csakhogy miközben a...
Fekete szombatra ébredtünk: csodálatos magyar színészt veszítettünk el
Súlyos betegség után halt meg.
Mi történik itt? Érkezik október vége, és jön a 20 fok
Nehéz követni 2026 időjárását.
Sport
Szenzációs bejelentés jön: Harry Kane órákon belül aláír
Az angol klasszis meghozta a döntést a jövőjével kapcsolatban.
Történelmi pillanat: Szoboszlai Dominikot hivatalosan is a Liverpool 100 legnagyobb legendája közé választották
Szoboszlai Dominikot máris a Liverpool történetének legnagyobb legendái között tartják számon.
Újabb dermesztő részletek derültek ki Gulácsi Péterék elleni fegyveres rablásról: 73 millió forintos vagyonnal léptek meg az elkövetők
A támadók 40 percet töltöttek a kapus és családja ingatlanában.
„Kelj fel, Adolf” – náci rigmusokkal vonultak a Hajduk szurkolói az Ajax elleni meccsre Splitben
Auschwitzot és Hitlert éltették, a horvát kormány elítélte a történteket.
Játszott Manchesterben és a PSG-ben, keresett 24 milliárd forintot, most ingyen focizik
Ander Herrera pályafutása során a Manchester Unitednél és a Paris Saint-Germainnél is komoly összegeket lapátolt össze, most nem kér fizetést.
Gulácsi Péter után újabb élvonalbeli labdarúgó házába törtek be Spanyolországban
A tolvajok akkor hatoltak be az ingatlanba, amikor a futballista BL-meccset játszott.
Az edző dühöng, a kapus szerint jogtalan volt a 11-es, a cseh sajtó a Fradit magasztalja
Borbély Balázs meglepte a Plzent.
Hansi Flick agyondicsérte: visszaveheti az FC Barcelona a három éve eladott játékosát
Megvan ehhez a szerződéses joguk is.
Hívja a PSG, gyakorlatilag már csomagol a Premier League csillaga
Jaydee Canvot örömmel csatlakozna a Paris Saint-Germainhez, amely felfigyelt a Crystal Palace húszéves középhátvédjére. A francia játékost vonzza a hazatérés lehetősége, londoni klubja azonban megtartaná. Ezt látt
Hatalmas balhét csapott a világbajnok – az FC Barcelonánál köthet ki
Tettek és következmények.
Erős inkább kihagyta a sajtótájékoztatót: "A kedves nézők nem látják azt, hogy..." - edzői értékelések
A mérkőzés után Pinezits Máté és Ferenczi István értékelte a látottakat. A vendégek asszisztens edzője elmondta, hogy Erős Gábor vezetőedző személyes okokra hivatkozva ezúttal inkább kihagyta a sajtótájékozt
„Alkalmatlan a topfutballra” – itt a dokumentum, ami kis híján elpusztította Lionel Messi karrierjét
Akadt edző, aki eltanácsolta a La Masiáról a 13 éves kis zsenit.
Bulvár
Stratégiai fordulat: Fico kipöckölte Orbán Viktort
Orbán Viktor választási veresége után Robert Fico válhat Moszkva legfontosabb uniós partnerévé. Szlovákia és Oroszország egy évek óta szünetelő együttműködési fórumot indítana újra, amelynek napirendjén az
Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben
Magyar Péter is a fűtést és autózást drágító ETS2 rendszer halasztását követelte az EU-csúcson. A tagállamok többsége elutasította a kezdeményezést. A Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben b
Ruff Bálint: Vérrel és verejtékkel fogjuk elérni, hogy a Tiszában ne legyen klientúraépítés
A nyomtatott újságok piacán hetilapként újrainduló Népszabadság első számában a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel készült interjú.
Matolcsy György: Megvan a jegybanki alapítványok vagyona, és azt is elmondom, hol
Az MNB volt elnöke szerint a jegybanki alapítványok vagyona a többlépcsős befektetési lánc ellenére sem került ki az alapítványi körből, mivel a befektetéseken keresztül végig ugyanaz maradt a tulajdo ...
Ekkor érkezhet az első hó Magyarországra: már a dátum is megvan
Hamarosan előkerülhetnek a téli kabátok és a hólapátok. Az első hó Magyarországon a mostani előrejelzések szerint november második felében érkezhet.
Fordulat az atomerőmű-építkezéseken: hetek helyett napok alatt készülhetnek el a kritikus elemek
Új korszakot nyit az atomenergia-iparban a 3D-nyomtatás, amely az acélzsaluzatok gyártási idejét csökkenti a töredékére, miközben rendkívüli precizitást tesz lehetővé.
Videón a hajmeresztő ugrás: Métereket zuhant a tömegbe egy srác a budapesti Morrison's 2-ben
Megdöbbentő jelenetek játszódtak le egy népszerű budapesti szórakozóhelyen. Egy fiatal fiú felmászott a korlátra, majd a mélybe vetette magát. Videón a hajmeresztő eset!
Kifakadt az áruházi dolgozó az automata kasszák miatt: „Én csináljam meg helyette az egész bevásárlást?”
Vannak vásárlók, akik gond nélkül használják az önkiszolgáló kasszákat, mások viszont hallani sem akarnak róluk. Egy áruházi dolgozó szerint azonban akadnak olyanok is, akik nem azért kérnek segítséget, mert va
Lebuktatták Németh Balázst, feljelentést tett a minisztérium
Közel húszmilliós vagyoni hátrány miatt indult hatósági eljárás A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium...
A dietetikus szerint ezt kell inni reggel a jó vércukorértékekért
A reggeli italok nemcsak a szervezet hidratáltságára lehetnek hatással, hanem a telítettségérzetre és a vércukorszintre is. Mutatjuk, melyik a 10 legjobb reggeli ital a jó vércukorértékekért.
Tarlós István: Egy viszonylag szűk kör aránytalanul gazdagodott a Fidesz-kormányok alatt, és közülük némelyek közel álltak a miniszterelnökhöz
Lapunknak adta első hosszabb interjúját az áprilisi választás óta Tarlós István, akit a Tisza-kormányról, a Fidesz vereségéről, valamint Karácsony Gergely és a kormány közötti friss megállapodásról is kérdez
Tarlós István szerint komoly szerepe van Orbán Viktornak a korrupcióban
Budapest korábbi főpolgármestere szerint a Fidesznek túlzott önbizalma volt a választási kampányban, Magyar Péter ugyanakkor továbbra is kampányüzemmódban van. Az NVVH-val kapcsolatban pedig több aggá ...

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






