Ezt olvasta már?

Negyvenmilliárd forint vállalkozóvá válás támogatására

Negyvenmilliárd forintos keretösszeggel megjelent a "Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása" és az "Álláskeresők vállalkozóvá válásának támogatása" cí...

0

Győznünk kellene Portugáliában – Storck

A magyar labdarúgó-válogatott március 25-én Portugáliában lép pályára világbajnoki selejtezőn. A mérkőzés a mieink számára döntővel ér fel, Bernd Storck szövetségi kapitány szerint csapatának Lisszabonban helyt kell állnia, a játékosoknak háttérbe kell szorítaniuk egyéni érdekeiket. (Pécsi Napilap)


hirdetés

„Számunkra döntővel ér fel a portugálok elleni selejtező – mondta Bernd Storck a Nemzeti Sportnak. – Az eredmény megmutatja, merre tovább. A csoportelső svájciak mögött öt pont a hátrányunk, ez viszonylag sok. Ahhoz, hogy kijutási esélyeinket életben tartsuk, győznünk kellene. Meg kell állnunk a helyünket az oroszlán barlangjában. Ellenkező esetben sajnos az Eb-győztes mögött is öt pontra duzzad a lemaradásunk. Egyébként is nehéz dolgunk lenne, de így főleg az lesz. Mint mondtam, döntővel felérő összecsapást játszunk. Mondjuk ki: jó játékra törekszünk, és szeretnénk győzni. Ez fontos.”

A német szakember fejében már körvonalazódik a keret, amelyben lesznek változások.

„Azért változtatok, mert már a jövő is a szemem előtt lebeg. Nem kell azonban eget rengető átalakításra gondolni. Hogy érthető legyen: egy meccsre huszonhárom tagú kerettel készülünk, hárman kapusok. A mezőnyjátékosokból tízen a kispadra szorulnak, közülük csak hárman játszhatnak, ezért aztán törvényszerű, hogy heten elégedetlenek a helyzetükkel. Erre fel kell készülni. Döntéseket kell hoznom, amelyek adott esetben megrázók lehetnek, de mindig is arra törekedtem, hogy a játékosaimmal nyíltan, őszintén beszéljek. Érdemes e tekintetben a svédek elleni vesztes mérkőzést ismét felidézni: csalódott voltam néhány játékosom miatt, többet reméltem tőlük” – tette hozzá Storck.

Forrás: nso.hu







0
0
0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Ikerláng szerelem vs. duálpárok - Ki melyiket kapja?

Ikerláng szerelem, duálpárok, karmikus szerelem Amióta egyre nagyobb népszerűségnek örvend a spiritualitás, hirtelen mindenki keresi az...

A bevándorlás gyorsítása ellentétes az európai emberek érdekeivel

Az unióban viszont a migránsok áramlását akarják megkönnyíteni - mondta Bakondi György.

Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnök kiadatását kérték Magyarországtól

A macedón belügyminisztérium Nikola Gruevszki volt miniszterelnök kiadatását kérte Magyarországtól - jelentette be Zoran Zaev macedón...

A németek ragaszkodnak az autóikhoz

A németek ragaszkodnak autóikhoz, a környezetkímélő eszközök használatának ösztönzése csak a járműállomány növekményében...

Már ötven áldozata van a kaliforniai katasztrófának

A kaliforniai tűzvésznek már ötven halálos áldozata van, a Nemzeti Gárda tagjai segítenek az eltűntek utáni kutatásban - írja az MTI.

Súlyos a válogatott csatárának sérülése

Eldőlt, mennyi ideig nem játszhat.

Vajon elbukik vagy győz May a Brexit-megállapodás után?

A tervezettnél jóval hosszabb kabinetülésen született döntés korántsem jelenti a Brexit-folyamat végét, mivel a kilépési...

Így látta Olvasónk Győrt az óriáskerékből - esti felvételek

Újabb látványos fotók készültek a Dunakapu téren.

Afrikai banda erőszakolt meg egy nőt Stockholmban.

Mindhárman elismerték a tettüket, de azt állították, hogy a 25 éves nő beleegyezésével történt. A rendőrségen szomáli és arab...

Már 50 halálos áldozata van a kaliforniai tűzvésznek

Több mint nyolcezer tűzoltó küzd a lángokkal

Házkutatást tartottak Simonkánál

A korrupciós ügybe keveredett fideszes képviselő cégénél és otthonában is járt a rendőrség.

Ennyi családi kedvezményt markolnak az államkasszából a legtehetősebbek

A dolgozó társadalom jövedelem szerinti felső 10 százalékának bruttó keresete annyi, mint az alsó 65 százaléké együttvéve...

0

Sport

Rettentő részletek derültek ki a lefejezett focista meggyilkolásáról

Az egész rémtörténet egy fotóval kezdődött.

Megszületett az első gól a MOL Vidi új stadionjában

U15-ös tornával tesztelték az új arénát Székesfehérváron.

Ibra 40 méteres csodagóllal érte be Németh Krisztiánt

Los Angeles Galaxy klasszisa szerezte az év gólját az MLS-ben.

Pogba edzésben, így néz ki rajta a Fradi-szerelése - kép

A válogatott védő próbajátékon vesz részt a Ferencváros focicsapatánál.

A  Liverpool focistája fogadási botrányba keveredett, Solari aláírt 2021-ig

Ibrát díjazták az MLS-ben, Federer és Anderson is nyert Londonban. Ez történt kedden.

A hátán fekve szerzett képtelen gólt a német játékos - videó

Jumbo Joe Thornton 400. gólja győzelmet ért a Sharksnak.

Ezért kellett meghalnia? Horrorisztikus részletek derültek ki a lefejezett brazil focista meggyilkolásáról

Újabb részletek derültek ki a brazil Daniel Correa Freitas meggyilkolásáról.

Már csak Pelé előzi meg Messit

Lionel Messinek 566 gólja van a Barcelonában, ezzel az egy klub színeiben rúgott gólok tekintetében csak Pelé van előtte.

A túlélésért harcol az észt fociválogatott Budapesten

Martin Reim szövetségi kapitány szerint ki kell húzniuk kapott gól nélkül a meccset.

Marco Asensio nyilatkozata után már egyértelmű, hogy nem ő lesz Ronaldo utódja

Lehet, hogy túl szigorúak vagyunk, de ilyet egy igazán motivált labdarúgó nem mond, és például ez is megkülönbözteti őt Cristiano Ronaldótól.

Federer legyőzte Thiemet, megmutatta, hogy nem játszhat két bűnrossz meccset egymás után

A Hewitt-csoportban még bármi lehet. A csütörtöki játéknap dönt a továbbjutásról.

Dzsudzsák Balázs 162 nap után újra játszhat a válogatottban

Budapest Több mint öt hónapos szünet után újra pályára léphet a magyar labdarúgó-válogatottban Dzsudzsák Balázs (31).

0

Bulvár

Padlóra került Vajna Timi

Lehet, hogy eddig bírta a negatív kommenteket Vajna Timi vajon fel tud még innen állni?

Nagy nap a királyi családban. Végre trónra kerülhet Károly herceg?

1948. november 14-én született meg Károly herceg, Wales hercege. Ma töltötte be hetvenedik életévét, és jelenleg ő áll az első helyen az öröklési sorban, tehát ő a brit királyi korona várományosa.

Így jelzi a hasnyálmirigy, hogy baj van

Ha a hasnyálmirigy megbetegszik, annak súlyos következményei lehetnek. Tüneteit gyakran gyomorproblémának hiszik, ezért érdemes tisztában lenni, a figyelmeztető jelekkel. Nézzük, melyek a legjellemzőbb hasnyálmirigy betegségek tünetei.

Egy elveszett világra bukkantak az Antarktisz alatt

Már évtizedek óta téma a tudományos világban az, hogy bár a Pangea darabokra tört nagyjából 180 millió év alatt, a ma ismert földrészek együttese közel sem adja ki az ősi szuperkontinens területét.

Kimondta: Még 17 év után is csinálják Rubint Rékáék

Schobert Norbert és Rubint Réka házasságára sokan példaként tekintenek. Sok-sok együtt töltött év, és három gyerek után is megvan még a tűz a kapcsolatukban. Apró figyelmességekkel, és kettesben eltöltött idővel, randikkal tartják meg szerelmüket.

Olyan körforgalom épül Fehérváron, amilyet még nem látott az ország

Nem lesz könnyű eligazodni benne, de muszáj tenni valamit.

Itt a cigánykártya jóslata 2019-re. A Bika párra talál, a Rák tetemes pénzhez jut, a Mérleg előtt nagy sorsfor...

Egyik csillagjegy számára sincs menekvés, nem térhet ki a sordöntő változások elől.

Hogyan díszítsünk karácsonyfát? - A tökéletes sorrend 3 lépésben

Olyan karácsonyfára vágysz, amilyet a filmekben is látsz? Akkor tartsd be a karácsonyfa díszítés nagykönyvének sorrendjét!

Meghalt Horváth Zoltán

A Dömötör-életműdíjas operarendező 90 éves volt.

Itt a jóslat: Budapest vörösbe fog borulni

Enyhe mínuszban indulhat a kereskedés az európai piacokon, ezért a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) is csökkenésre számít a nyitáskor szerdán Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője.

blogmorzsák

Miért lesznek határátkelők a magyar fiatalok?

Lojálisak, tiltakozók és kivonulók – ebbe a három fő csoportba tartozik a magyar fiatalok nagy része.

Itt a remek Wizz Air újítás, a tolakodós jegy!

A fapadosok végtelen kreativitással találnak újabb és újabb lehetőségeket arra, hogy pénzt húzzanak le az utasoktól.

Macron, a sárga mellényesek és az országos blokád

A kormány reformjai és az elnök viselkedése kiváltotta a nép haragját.

Nagyváros brand

Történeti és kortárs fotóművészek városképe Berlin és Budapest, illetve európai nagyvárosok tükrében.

„5 ok, amiért nem vennék újra MacBookot“

„Saját érveim pro és kontra, azaz 6 év Mac használat után én miért fogok váltani.“

Szkopjéig elér a kisvasút!

Budapesten bujkál a jogerősen elítélt korábbi macedón miniszterelnök. Vajon miért épp itt?

Hogyan tartósítjuk önbizalomhiányunkat?

Gyakran találkozunk olyan emberekkel, akik sikeresek, tehetségesek, mégis csekély az önbizalmuk.

4 bőrdzseki, ami nem hiányozhat a szekrényedből

4 alapmodell ebből az emble­matikus dzsekiből, amit érde­mes a szekrényedben tartani.

Az ingatlanosod kereshet is helyetted

A megfelelő ügynök megválasztása esetén hatékonyabb lesz a keresésed.

Gyönyörű lesz a megújult Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga

A belső munkák erőteljes kihal­latszása mellett a homlok­zat már teljes pompájában látható.

Idézőjelbe tették Serena Williams nőiességét

Ráadásul szó szerint. Ki is tört a botrány. A kérdés csak az, provoká­cióról vagy védjegyről van szó.

A csávó egyelőre csak írásban agresszív

„Felhívtam a figyelmét, hogy vannak ebben a társaságban más nők is, de azt mondta, azok ribancok - ezt a szót használta.”

0






0