Ezt olvasta már?

0

Gyurta-csúcsot javított a 13 éves, pécsi úszó

A hétvégi hódmezővásárhelyi rövid pályás vidékbajnokságon a 100 méteres gyorsúszásban a 13 esztendős Séner Martin új korosztályos csúcsot úszott. Gyurta Dániel 2002-es rekordját adta át a múltnak. A fiatal pécsi úszó és edzője, Jancsik Árpád azonban nem néz a jövő évnél távolabbra.

A hétvégi rövid pályás vidékbajnokságon, Hódmezővásárhelyen a PSN Zrt. csapata bizonyult a legeredményesebbnek. Ezen persze nincs is mit csodálkozni, hiszen két hagyományosan nagy múltú pécsi úszóklub egyesítette erőit az elmúlt hónapban, s lám, a kézzel fogható eredmény sem váratott sokáig magára. Érmek sokaságát nyerték a baranyai úszók, s közülük is kiemelkedett a mindössze 13 éves Séner Martin. De nem is az elsőség az, amely miatt most szót kell ejteni róla, hanem a korosztályos csúcsok, amelyeket a múltnak átadott. dr. Petrov Anatolij és Jancsik Árpád tanítványa az első napon az 50 méteres gyorsúszásban javította 25.24-re a legjobb időt, egy nappal később 100 méteren pedig 54.58-at írhattak a neve mellé. A hosszabbik távon a korosztályos rövid pályás magyar csúcs eddig 55.08-volt, és bizonyos, Gyurta Dániel nevéhez fűződött. 2002-ben, amikor a későbbi olimpiai bajnok – zöldfülüként – ezt az időt úszta, Séner Martin még meg sem született.

− Azért örülök Martin eredményének, mert nagyon megérdemelte – értékelte tanítványa teljesítményét Jancsik Árpád, a PSN Zrt. Sportiskola szakosztály-koordinátora. – Nagyon jó alkatú, tehetséges fiú, csak kicsit később ért, mint a társai. Az első évben nem is fért be a Dél-dunántúli régiós keretbe. Nem emelkedett ki a társai közül, csak mi láttunk nagy fantáziát benne. Aztán később bekerült A jövő bajnokai programba, amelyben épp az a jó, hogy menedzselni tudja azokat a jó képességű vidéki gyerekeket, akik nem férnek be azonnal a legjobb húsz közé. Nem vitatom az eredményesség fontosságát, hiszen versenyzőket nevelünk, de ebben a korban még a bő merítés a legfontosabb. A későn érő típusok hosszabb távon mindig jobb eredményekre képesek. Martin szerintem iskolapéldája az ilyen gyerekeknek. Ki kell várni azt, amíg a fiatal sportolóból igazi versenyző lesz. Martinnak például még nincs országos bajnoki címe.

Jancsik Árpád szerint a munkájuknak éppen ez az egyik legnehezebb része. Tartani a lelket a szülőkben és a gyerekekben, amikor anatómiai és fejlődésbeli okokból még nem jönnek a várva várt eredmények. Nem könnyű elmagyarázni, hogy értelme van a megfeszített munkának, akár éveken keresztül is, kiugróan nagy sikerek nélkül. Martin most már magas fiú, de amikor úszni kezdett ez egyáltalán nem így volt. Pici volt és nem túlzottan sportos alkat. Az edzések azonban meghozták az eredményt, a 13 éves pécsi fiú ráadásul egyre tudatosabban kezdett élni, megváltoztatta az étkezési szokásait, amiben a családja százszázalékosan támogatta.

− Koránál fogva egyelőre vegyesre eddzük, hiszen fiatal még ahhoz, hogy úszásnemet válasszunk neki. Gyorson és háton a legjobb pillanatnyilag, de mellen is jön felfelé. Nagyon jó sprinter, kifejezetten robbanékony. Hogy mit hozhat a jövő, arra még nem gondolunk. Apró lépésekkel haladunk, szintidőről, szintidőre – mutatja be Martint a pécsi szakember, aki a türelmet tartja az egyik legfontosabb edzői tulajdonságnak.

Hódmezővásárhelyen nagyszerűen kijött a lépés a fiatal úszónak. Pedig ő úgy érezte, nem tudott tökéletesen felkészülni a vidékbajnokságra.

− A verseny előtti hetekben elég rosszul ment az edzés – mesélte az újdonsült korosztályos csúcstartó. – Úgy éreztem, hogy egyre nehezebben tudom megúszni azokat a szintidőket, amelyeket az edzőim kitűztek. Nagyon sokat kellett küzdenem, hogy tartsam a ritmust, és teljesítsem a kiszabott adagokat. Amikor Hódmezővásárhelyre érketünk, ötven méteren már számítottam arra, hogy csúcsot úszom, százon viszont egyáltalán nem. Még a futam után sem éreztem, s bár láttam az időt, nem gondoltam semmire. Felmentem a lelátóra, és ott már mindenki gratulált a csúcsdöntéshez.

Martin azonban, az edzőjéhez hasonlóan, nem beszél távoli álmokról. Tudja, mennyire fiatal még, s hogy milyen sokat kell fejlődnie. Éppen ezért csupán időeredményekben gondolkodik, és a technikáját akarja tökéletesíteni. Nem gondolkodik az úszásnemeken sem, egyelőre a gyors és a hát megy neki, s azokat is szereti a legjobban.

De miért is törné a fejét ilyen haszontalan dolgokon. Éppen elég, ha egy bizonyos Gyurta Dániel korosztályos csúcsaival tartani tudja lépést…

 

forrás:Nemzeti Sport







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Az alternatíva hiánya

A Fidesz elnöke még mindig azt hiszi, hogy tisztára moshatja tizenhat éves kormányzását. Mint amikor Gyurcsány Ferenc még közel húsz év...

Az Orbán-kormány bukása után Magyar Péter megmutatta, hogyan lehet eredményeket elérni Brüsszelben

Magyar Péter miniszterelnök a brüsszeli uniós csúcsot követően betekintést engedett a tárgyalások kulisszái mögé, miután...

Nagyszabású felújítás indult az egyik forgalmas hazai főúton

Megkezdődött a 81-es főút legrosszabb állapotú, Fejér vármegyei szakaszának felújítása, ahol a súlyosan deformálódott burkolat miatt...

Rogán Antal találmánya: a nagy letelepedési kötvénybiznisz

Jelentős veszteséget okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt folyik nyomozás szeptember óta a letelepedési államkötvények ügyében. A...

Halálos késelés volt egy németországi idősotthonban

A két sebesült közül egyikük állapota életveszélyes. A támadás oka ismeretlen.

Eljárást indíthatnak Forsthoffer Ágnes ellen

Nem tüntette fel egy vállalatban fennálló részesedését Forsthoffer Ágnes, ezért Hidvéghi Balázs fideszes országgyűlési képviselő...

Egy ott élő magyar szerint a portugálok olyanok, mint mi, csak elégedettebb kiadásban

Sok külföldi hasonlítja a portugálokat a magyarokhoz, Budapestet Lisszabonhoz. És tényleg: közel egyforma a két ország mérete, a lakosok...

A bajai szalmakazaltól a szenior futópályáig. Obádovics Gyula, a matematika iskolateremtőjének regényes évszázada

Obádovics Gyula azt vallja, oktatni nem érdemes, helyette tanítani, nevelni kell. Ragályos optimizmusánál csak cinkos mosolya...

Bayer Zsolt és Deutsch Tamás is odamegy - ezer ember tart a Fidesz hétvégi DPK táborába - itt tartják, megvan, mik lesznek ott

A digitális polgári körök első országos táborát rendezik meg Lakiteleken, ahol a Fidesz és a KDNP politikusai, valamint a jobboldali...

Rázza a fejét a kutyája? – Azonnal vigye állatorvoshoz – élősködő állhat a háttérben!

Folyamatosan vakarja a fülét, rázza a fejét, és sötét, szemcsés váladék jelenik meg a hallójáratában? Ezek a tünetek fülatkára is...

0

Sport

Történelmi pillanat: Szoboszlai Dominikot hivatalosan is a Liverpool 100 legnagyobb legendája közé választották

Szoboszlai Dominikot máris a Liverpool történetének legnagyobb legendái között tartják számon.

Játszott Manchesterben és a PSG-ben, keresett 24 milliárd forintot, most ingyen focizik

Ander Herrera pályafutása során a Manchester Unitednél és a Paris Saint-Germainnél is komoly összegeket lapátolt össze, most nem kér fizetést.

Gulácsi Péter után újabb élvonalbeli labdarúgó házába törtek be Spanyolországban

A tolvajok akkor hatoltak be az ingatlanba, amikor a futballista BL-meccset játszott.

Hívja a PSG, gyakorlatilag már csomagol a Premier League csillaga

Jaydee Canvot örömmel csatlakozna a Paris Saint-Germainhez, amely felfigyelt a Crystal Palace húszéves középhátvédjére. A francia játékost vonzza a hazatérés lehetősége, londoni klubja azonban megtartaná. Ezt látt

Erős inkább kihagyta a sajtótájékoztatót: "A kedves nézők nem látják azt, hogy..." - edzői értékelések

A mérkőzés után Pinezits Máté és Ferenczi István értékelte a látottakat. A vendégek asszisztens edzője elmondta, hogy Erős Gábor vezetőedző személyes okokra hivatkozva ezúttal inkább kihagyta a sajtótájékozt

Légiósok: Partvonalon kívülre került a nagy reményekkel igazolt magyar támadó külföldön

A Raków vezetőedzőjének türelme elfogyhatott Molnár Ádinnal szemben.

Az MTK közel két hónap után nyert ismét az NB I-ben

Pinezits Máté csapata átmenetileg fellélegezhet a kiesés elkerüléséért vívott harcban.

Bulvár

Stratégiai fordulat: Fico kipöckölte Orbán Viktort

Orbán Viktor választási veresége után Robert Fico válhat Moszkva legfontosabb uniós partnerévé. Szlovákia és Oroszország egy évek óta szünetelő együttműködési fórumot indítana újra, amelynek napirendjén az

Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben

Magyar Péter is a fűtést és autózást drágító ETS2 rendszer halasztását követelte az EU-csúcson. A tagállamok többsége elutasította a kezdeményezést. A Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben b

Ruff Bálint: Vérrel és verejtékkel fogjuk elérni, hogy a Tiszában ne legyen klientúraépítés

A nyomtatott újságok piacán hetilapként újrainduló Népszabadság első számában a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel készült interjú.

Ekkor érkezhet az első hó Magyarországra: már a dátum is megvan

Hamarosan előkerülhetnek a téli kabátok és a hólapátok. Az első hó Magyarországon a mostani előrejelzések szerint november második felében érkezhet.

Fordulat az atomerőmű-építkezéseken: hetek helyett napok alatt készülhetnek el a kritikus elemek

Új korszakot nyit az atomenergia-iparban a 3D-nyomtatás, amely az acélzsaluzatok gyártási idejét csökkenti a töredékére, miközben rendkívüli precizitást tesz lehetővé.

Kifakadt az áruházi dolgozó az automata kasszák miatt: „Én csináljam meg helyette az egész bevásárlást?”

Vannak vásárlók, akik gond nélkül használják az önkiszolgáló kasszákat, mások viszont hallani sem akarnak róluk. Egy áruházi dolgozó szerint azonban akadnak olyanok is, akik nem azért kérnek segítséget, mert va

Videón a hajmeresztő ugrás: Métereket zuhant a tömegbe egy srác a budapesti Morrison's 2-ben

Megdöbbentő jelenetek játszódtak le egy népszerű budapesti szórakozóhelyen. Egy fiatal fiú felmászott a korlátra, majd a mélybe vetette magát. Videón a hajmeresztő eset!

Lebuktatták Németh Balázst, feljelentést tett a minisztérium

Közel húszmilliós vagyoni hátrány miatt indult hatósági eljárás A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium...

Tarlós István: Egy viszonylag szűk kör aránytalanul gazdagodott a Fidesz-kormányok alatt, és közülük némelyek közel álltak a miniszterelnökhöz

Lapunknak adta első hosszabb interjúját az áprilisi választás óta Tarlós István, akit a Tisza-kormányról, a Fidesz vereségéről, valamint Karácsony Gergely és a kormány közötti friss megállapodásról is kérdez

Tarlós István szerint komoly szerepe van Orbán Viktornak a korrupcióban

Budapest korábbi főpolgármestere szerint a Fidesznek túlzott önbizalma volt a választási kampányban, Magyar Péter ugyanakkor továbbra is kampányüzemmódban van. Az NVVH-val kapcsolatban pedig több aggá ...

Az állásinterjún törvénytelen dolgot kérdeztek tőlem – ezt válaszoltam rá

Két éve ültem egy állásinterjún, amire hónapokig készültem, mire egy váratlan, törvénytelen kérdés mindent felborított. Most elmesélem, mi történt, és mit tettem volna másképp, ha tudtam volna, amit ma tudok.

blogmorzsák

Roppan a virsli, omlik a tészta? Teszteltük!

Tizenkét virslis péksüteményt kóstoltunk vakon. Meglepetés: a legdrágább csak 9. lett!

1984-ben végigröhögtük a szilveszter estét

Ebben a kor talán összes népszerű művésze segítségünkre volt, Hofitól a Markos-Nádas-Boncz trióig.

0






0