Ha csíp a kullancs…
A jó idővel sajnos nemcsak a nyár és a strand jár együtt, fokozottan ki vagyunk téve a különböző rovarok és a kullancsok támadásának, ezzel együtt pedig a Lyme-kór kockázatának. De mi is ez pontosan? Hogyan előzhető meg, és mit tehetünk, ha már megtörtént a baj?
A napfény és a természet éledése sokunkat csábít a szabadba, az aljnövényzetben, a fák és bokrok levelein azonban egy nehezen észrevehető állat várja táplálékát: a kullancs.
Magyarországon évente kb. 10 000 friss Lyme fertőzés fordulhat elő. Ez első hallásra ijesztőnek tűnik, így fontos, tudnunk, hogyan előzhetjük meg a fertőzést, illetve kullancscsípés esetén milyen következményekkel számoljunk.
Megfelelő prevencióval megelőzhetjük a bajt. Természetjáráskor vegyünk hosszú ujjú ruhadarabokat, valamint kenjük be magunkat rovarriasztóval. Hazaérve pedig vizsgáljuk át alaposan testünket.
Ha az óvintézkedések ellenére is kullancsot találunk testünkben, fontos, hogy minél gyorsabban eltávolítjuk azt. Legjobb, ha az állatot kullancs csipesszel szedjük ki, de használhatunk még sima csipeszt is vagy cérnát. Minél hamarabb eltávolítjuk az állatot, annál kisebb az esélye, hogy a kórokozó bekerül szervezetünkbe, de sajnos a kullancs akár pár másodperc alatt is ki tudja üríteni béltartalmát, ezzel átadva a fertőzést. Tehát a gyorsaság sem jelent teljes biztonságot.
A legrosszabb, amit kullancs csípés esetén tehetünk, ha csavaró mozdulatokkal próbáljuk kitekerni az állatot testünkből, mert így a megijedt állat egész béltartalmát szervezetünkbe juttatja. Ugyanígy tilos hegyes tárggyal, tűvel piszkálni, valamint olajjal, krémmel bekenni a kullancsot.
Fontos tudni, hogy nem mindegyik kullancs terjeszt betegséget, ugyanis alapvetővel nem hordozzák magukban a Lyme-kórt okozó a baktériumot. Az ő szervezetükben is különböző, fertőzött állatok vérét szívva jut a kórokozó.
Miután a kullancsot kiszedtük, kövessük figyelemmel az érintett testtájat 5-6 hétig. Bár a fertőzést nem könnyű észrevenni, a legalább 5 cm-esre megnövő, leginkább ovális alakú, kokárdaszerű bőrpír a csípés körül már gyanakvásra adhat okot. A Lyme-kór kórokozója az úgynevezett Borrelia burgdorferi baktérium, amely a bőrbe jutás után szaporodni kezd, majd elterjed a testben és célba veszi a vesét, májat, az agyat és az ízületeket, valamint bejut a gerinc-agy folyadékba. Oltás sajnos nincs a kórokozó ellen, a kullancsoltás kizárólag a vírusos agyvelőgyulladás ellen jelent védelmet. Ezen kívül fontos megjegyezni, hogy a baktérium nemcsak kullancs, hanem egyéb vérszívók, például szúnyog által is bekerülhet a szervezetbe.
A fertőzés első fázisában az influenzához hasonló tünetek léphetnek fel, mint például izom és ízületi fájdalom, hidegrázás, fejfájás, tarkómerevség. Ezek a tünetek azonban akár el is múlhatnak, és csak hónapok, évek múltán okoz komolyabb megbetegedéseket, mint például szívizomgyulladást, szívritmuszavart, arcidegbénulást. A betegség legsúlyosabb szakaszában idegrendszeri zavarok mellett ízületi gyulladások alakulnak ki, amelyek elsősorban a térd ízületeit érintik.
A Lyme-kórt vérvizsgálat útján lehet kimutatni, amely a baktérium ellen kibocsátott antitestek jelenlétét vizsgálja. Hazánkban elsősorban antibiotikumos kezelést használnak gyógyítására, de nyugaton egyre jobban kezd a hiperbár oxigénterápia is elterjedni kiegészítő terápiaként.
Ideális helyzetben a betegséget már kezdeti állapotban felismerik, és az antibiotikumos kezelés és a hiperbár oxigénterápia eredményeként a beteg rövid időn belül teljesen meggyógyul. Egy texasi egyetem kutatásában 66 olyan beteg vett részt, akik számos antibiotikum kúrán átestek már, de nem gyógyultak meg. Hiperbár oxigénterápiás kezelésük eredményeként azonban 85 százalékuk teljesen felgyógyult, vagy jelentős javulást figyeltek meg állapotukban.
A hiperbár oxigénterápiás kezelés egy repülőgép belsejéhez hasonlító kamrában zajlik, ahol a páciens kényelmes ülésben ülve 1,5-2,5 órán keresztül 100%-os oxigént lélegez egy maszkon keresztül. A terápiát javítja, hogy mindez a normál légköri nyomás 2,5-szeresén történik, így előnyt kovácsol abból, hogy megemelt nyomáson nagyobb mennyiségű gáz oldódik a folyadékba. Ez esetben az oxigén koncentrációja nő az átlagérték 20-szorosára, mely kiemelkedően növeli a sejtek és szövetek oxigénellátását.
Lyme-kór kórokozója nem tud alkalmazkodni a testben a túlnyomás és tiszta oxigén hatására megváltozott biológiai feltételekhez. Ezek negatív hatással van annak életciklusára, gátolják szaporodó-, és életképességét.
Ezen kívül a Lyme baktériumok egy része képes a szervezet rosszabb vérellátású területein megtelepedni, ahol az antibiotikumok is kevésbe tudják már hatásukat kifejteni. Hiperbár oxigénterápia hatására ezekre a területekre is nagy mennyiségű oxigént juttathatunk, így az antibiotikum a rejtettebb szövetekben is képes elérni terápiás dózisát és nagyobb mértékben képes a baktériumok sejtfalába épülni, ezzel a kórokozó pusztulását okozni. HBO-terápia révén tehát jelentősen növelhető az antibiotikum kúra hatékonysága.
Well PR Ügynökség
hírek innen, onnan
Vécé, zuhanyzó és fürdőkád is elfér benne: ez a nő saját kezűleg épített miniházat 15 négyzetméteren
Sokan panaszkodnak arra, hogy egy 50-60 négyzetméteres lakásban is kevés a hely. Egy holland nő azonban bebizonyította, hogy kreatív...
Azonnali termékvisszahívás az ALDI-ban határérték feletti vegyi anyag miatt
Blokk nélkül is visszafizetik a termék árát.
4 kritikus kérdés, amit fel kell tenned magadnak, mielőtt felmondasz, hogy saját vállalkozást alapíthass
Sokan álmodozunk arról, hogy egyszer saját vállalkozásba kezdünk, de az álmaink megvalósítása előtt fontos, hogy megfelelően...
Balesetet szenvedett a magyar énekesnő, majdnem elvesztette a látását is
Így van most a szeme, elárulta.
Már több mint 100 halottja van a kongói ebolajárványnak, a szomszéd országban is találtak betegeket
Kelet-Kongóban 550 megerősített esetből már 101-en haltak meg az ebolában. Kenyában eközben a rendőrség könnygázzal oszlatta a...
Rohamtempóra készül a Tisza Párt a parlamentben, még a házszabályt is átírják ehhez
Az eddigieknél többször lehet kivételes és sürgős eljárást kezdeményezni, hogy gyorsabban átnyomhassanak törvényeket. A párt...
Gyerekek sérültek meg, mentőhelikoptert is riasztottak a kisbusz balesetéhez az M1-esen
Nyolc gyerek sérült meg egy ráfutásos balesetben az M1-es autópályán Biatorbágy térségében, a 18-as kilométernél Budapest felé –...
Itt a fordulat a magyar iskolákban: felfüggesztik a pedagógusok vitatott értékelését
Megjelent a parlament honlapján a pedagógusok teljesítményértékelésének megújításáról szóló törvényjavaslat, amely el is...
Ahogy kirúgta Magyar Péter, egyből nyilvános pályázaton keresik a KEHI-elnök utódját
Hétfő este menesztették Gaál Szabolcs Barnát, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal elnökét, és a kormány máris nyílt pályázatot...
Veszélyes nyár jön: Tömegesen kezdtek kikelni a szúnyogok Magyarországon
Egy pohárnyi víz is elég lehet a szúnyoginvázióhoz: megkezdődött a kikelés, több térségben már védekeznek a lárvák ellen. A...
„Szinte tabu volt kutatni” – a tudósok elképesztő dolgokat állítanak a magzatokról
Dr. Joel Frohlich idegtudós szerint a tudat kutatása sokáig a filozófusok területe volt, de a modern technológia áttörést hozott. Az új...
Vérzett a BUX, de egy részvény szárnyalt: a Telekom ismét mindenkit meglepett
A pesti részvénypiacon a fő négyesfogatból egyedül a telekommunikációs vállalat jött ki pluszosan a keddi napból.
Sport
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban
Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.
Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid
Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Soha nem látott kezdőcsapattal építi a magyar válogatottat Marco Rossi
Jön a meccs Kazahsztán ellen.
Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye
Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.
Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről
A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.
Bulvár
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
Rengeteg magyart érint a július 1-jei szigorítás: Sokan eleshetnek a nyugdíjtól
Mutatjuk az új szabályokat!
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon
Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.
A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg
"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.
Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni
Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.
Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják
Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.
Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt
Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.
Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé
Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.
Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat
Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.
Holló Gábor közleményben reagál, miután kikezdték a HVG-interjú miatt
A hírkereső.hu tulajdonosa a HVG-nek adott interjút követően közleményben tisztázza, hogy a hírgyűjtő oldalán milyen esetekben és hogyan avatkozott be a propagandacikknek tartott tartalmak terjedése ellen.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






