Ezt olvasta már?

0

Hajléktalan kezdett eszeveszett tombolásba Pécsett

Egy idős asszony állkapcsát is eltörte a pécsi hajléktalan

A Pécsi Járásbíróság hétfőn elrendelte egy Pécs területén élő hajléktalan férfi letartóztatását egy hónapra, idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett testi sértés bűntette, kétrendbeli rongálás vétsége és kétrendbeli garázdaság vétsége alapos gyanúja miatt.

A nyomozás eddigi adatai szerint 2019. június 27-én 15 óra 10 perc körüli időben Pécs belvárosában a gyanúsított minden előzmény nélkül két alkalommal megütött egy jelenleg még ismeretlen kilétű idős férfit. Ezután átment az utca másik oldalára, majd szitkozódva futni kezdett. Ezt látva egy nő az ott parkoló gépkocsijába menekült. A gyanúsított minden ott parkoló autóra ráütött kettőt meg is rongált. A gépkocsikban összesen mintegy 270.000 forint kár keletkezett.

A gyanúsított ezt követően tovább haladt a belvárosban és 15 óra 30 perc körüli időben belekötött két idősebb hölgybe, akik egy padon ültek. Egyiküket a gyanúsított minden előzmény nélkül előbb közepesen, majd arcát nagy erővel megrúgta. Az idős sértettnek a rúgás következtében eltört az állkapcsa.

A sértett nő a második rúgástól hanyatt esett, a gyanúsított ekkor a másik nőt is megrúgta egyszer. További cselekményével azért hagyott fel, mert egy férfi a sértettek segítségére sietett. A gyanúsított a helyszínt futva hagyta el.

A gyanúsított többszörösen büntetett előéletű, e cselekményeit is több felfüggesztett börtönbüntetés hatálya alatt követte el. Alaposan tartani lehet attól, hogy szabadlábon hagyása esetén az eljárás során elérhetetlenné válna, megszökne, illetve az eljárásban résztvevő egyéb személyek befolyásolásával, megfélemlítésével veszélyeztetné a bizonyítást, illetve újabb szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményeket követne el.

A bíróság végzését az ügyész, a gyanúsított és védője is tudomásul vették, így az végleges.

 

Forrás: Pécsi Törvényszék







0
0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Az Aston Martin pénzügyi jelentései a FIA vizsgálata alatt

Az Aston Martin a Forma–1 pénzügyi szabályainak jelentésével kapcsolatos késedelem miatt csak kisebb bírságot kapott, mivel a mulasztás...

Alapos fejmosást kapott a Mercedes tinisztárja

A fiatal olasz pilóta hétről-hétre egyre frusztráltabbá vált.

A bírót kritizálják a Fradi következő El-ellenfelénél

A bolgár csapat közel egy hónapja nyert utoljára.

Átalakul Magyarország legnagyobb olajvállalata, hamarosan döntenek a MOL-csoport jövőjéről

Holdingstruktúrára váltanak, utánajártunk, ez pontosan mit hozhat a jövőben.

Kiadták a riasztást

70 kilométeres sebességű széllökések jönnek.

Brüsszeli átlagember is a békét akar - videóval

A háború elhúzódása gazdasági és társadalmi károkat Európának is – Brüsszelben az átlagemberek szerint már nagyon ideje lenne a...

Brüsszelieknek sem tetszik a szankciók miatti drágulás - videóval

Jelentősen drágult a rezsi Brüsszelben, ami köszönhető az elhibázott szankciós politikának és az orosz energiáról való fokozott...

Kész téboly: autópályán kerékpározott egy férfi Magyarországon, életveszélyes volt a helyzet

Kisebb csoda, hogy nem történt tragédia az életveszélyes átkelés során.

Magyar Péter után Zelenszkijt sem kíméli a propaganda: csecsemőként ábrázolják AI-képeken a megyei lapokban

A fideszes médiabirodalomhoz tartozó kiadványok Facebook-oldalain megjelent képeken az ukrán elnök babaként és felnőttként is...

Komoly károkat okozott a tomboló Benjamin, de még nincs vége – Figyelmeztetést adtak ki szinte az egész országra

A Benjamin-ciklon erős széllökésekkel vonult át Magyarországon, országosan mintegy háromszáz káresetet okozva. A vihar fákat döntött...

Az, hogy milyennek találunk egy illatot, sokat elárul aktuális lelki állapotunkról

Az illatesztéta a pszichológia határterületein azt vizsgálja, hogyan hatnak az illatok az emberre. Lipovszky Csengével beszélgettünk.

0

Sport

Ausztria: kiderült, ezért nem engedték át a határon a Fradi-szurkolókat

Az osztrák lapok is beszámoltak a csütörtöki botrányról, miszerint a helyi hatóságok nem engedték be Ausztriába a Salzburg elleni meccsre érkező Fradi-szurkolókat.

A Ferencváros megalázott szurkolói ezt tették az osztrák hatóságok döntése után

Az osztrákok szerint mind az ötszáz drukker – köztük családok, nők, gyerekek – huligán volt.

Mégsem engedték be a Ferencváros vonatát Ausztriába, Kubatov Gábor reagált

A drukkerek, ha időben visszaérnek, a Groupma Arénában kivetítőn nézik meg a Salzburg elleni meccset.

A Fradi megállíthatatlan Európában

Salzburgban is nyert a Ferencváros.

Fradi-játékosok üzentek a határon rekedt szurkolókhoz: „Ez hatalmas szégyen.”

A labdarúgó Európa-ligában szereplő Ferencváros magyar válogatott kapusa a klub Facebook oldalán üzent a szurkolóknak.

Másként „vonatoznak”, szégyenről és ajándékba adott Fradi-győzelemről írnak az osztrák lapok

A Salzburg edzője azt is elárulta, hogy mire kellett volna nagyon figyelnie a csapatának a magyar bajnok ellen.

Ausztriában tagadják, hogy az osztrák rendőrség fordította vissza a Fradi-vonatot

A Salzburg–Ferencváros Európa-liga-mérkőzés után a Salzburger Nachrichten ismét a szurkolói vonat visszafordításáról cikkezett.

Úgy vonszolták le a pályáról a holtfáradt sztárt élete meccse után

Potyogtak a karriercsúcsok, mint ősszel a legyek.

Varga Barnabással ezúttal úgy példálózik az UEFA, hogy annak nem örülnek a fradisták

Az FTC válogatott középcsatára valamennyi sorozatot tekintve 20 meccs alatt 18-szor talált be az ellenfelek kapujába.

A szurkolóiért is küzdő Ferencváros fantasztikus fordítással nyert Salzburgban.

Harmadik Európa-liga-csoportmeccse után is veretlen a Fradi! A zöld-fehérek 3–2-re nyertek Salzburgban, és ezzel jelentős vigaszt nyújtottak azoknak a drukkereknek, akiket az osztrák hatóságok nem engedtek át a határ

Itt az igazság a Fradi-vonatról, a MÁV rácáfol az osztrák hazugságokra

Terjedelmes posztban reagált a MÁV-csoport vezetője.

Bulvár

Rendzavarás a Békemeneten, ez nem került be a híradásokba, az indulásnál adódott probléma

Már a Békemenet elején probléma volt, felkerült a videó az internetre.

Ausztria: kiderült, ezért nem engedték át a határon a Fradi-szurkolókat

Az osztrák lapok is beszámoltak a csütörtöki botrányról, miszerint a helyi hatóságok nem engedték be Ausztriába a Salzburg elleni meccsre érkező Fradi-szurkolókat.

Egy utas lefotózta a Ryanair gépéről, mekkora volt a tömeg a Nemzeti Meneten

A hatalmas tömegről készült felvételt Fekete-Győr András osztotta meg a Facebookon. A Momentum korábbi elnöke Orbán Viktornak is üzent a rövid posztban.

„Tévedés” – reagált Orbán, amikor szembesítették vele, hogy Moszkva kimaradt az '56-os brüsszelezős beszédéből

A miniszterelnök szerint végig szó volt a szovjetekről, nem érti a kritikát. Brüsszelbe késve ért, Zelenszkijt addigra már elutazott.

A Békemeneten vagy a Nemzeti meneten voltak többen? Rendkívüli szám érkezett

Többen is foglalkoztak a témával a két felvonulás, a két rendezvény után.

Elbuszoztattam magam én is a béke-menetre a Fidesszel, hogy megtudjam, mi a baj a fiatalokkal

A kormánypárti buszoztatás évek óta téma, ezért beregisztráltam egy ilyenre. Pár órás buszozás után együtt sétáltam át a Békemenettel a Kossuth térre. Közben nyitottabban beszélgettem Fidesz szimpatizánsokkal

Megállítottuk a Fidesz új sztárját, szerinte ömlik rá a gyűlölet

Orbán Balázs szerint a világon sok a frusztráció, mindezekhez képest Magyarország a béke szigete, amit a Békement is bizonyít.

„Orbán közvetve, de most először ismerte el, hogy a Tisza már előnyben van” – így látták a kormányfő beszédét az elemzők

László Róbert és Zárug Péter Farkas elemezte gyorsan lapunknak Orbán Viktor ma délutáni beszédét.   

Kónya Endre: Novák Katalin „nem látatlanban írta alá a kegyelmi kérvényemet”

Ártatlanságát, sőt szakmai, emberi makulátlanságát hangoztatja ellentmondásoktól hemzsegő könyvében a kegyelmi botrány egyik főszereplője.

Számháború: A kutató szerint a Tisza rendezvényén közel kétszer annyian voltak, mint a fideszes békemeneten

Egyetemisták csapatai tudományos módszerekkel becsülték meg a tömeget a két mai rendezvényen.

Elképesztő lesivideó készült Tóth Gabiról a Békemeneten, így még nem láthattuk őt

Teljesen felforgatta Tóth Gabi a Békemenetet, tetőfokára hágott a megdöbbenés.

Orbán ráfázott, mert Fico engedett: elfogadták a 19. EU-s szankciót Moszkva ellen

Az Európai Tanács legújabb intézkedései az orosz energiaszektoron kívül a háborús erőfeszítésekhez segítséget nyújtó, de az unión kívül letelepedett banki és kripto-szolgáltatásokat is sújtják. A Kreml fáj

blogmorzsák

Mozgás a változókorban – mit nyerhetünk vele?

A rendszeres mozgás bizonyítottan segít csökkenteni a menopauza több kellemetlen tünetét, köztük a hőhullámokat is.

Bemutatkozott az új Audi Q3

Ráadásul nem is akármilyen helyen.

0






0