Hajrá Magyarország! - Pécsett is (képgaléria)
Tegnap este a pécsi Széchenyi téren Magyarországért aggódó tömeg gyűlt össze, ugyanis szimpátiatüntetés zajlott a kormány mellett. A résztvevők magyar zászlót lengetve és gyertyákat gyújtva hallgatták meg a beszédeket, többek között dr. Andrásfaly Bertalant és Kővári Jánost.
| (A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!) |
Elhangzott a Himnusz, a Szózat, magyar nemzeti színekben pompázó zászlók lengtek és gyertyák égtek. Csendesen, békésen fogtak össze a pécsiek országukért, a kormányért, a keresztény értékekért. Igaz, az időjárás nem volt túl kedvező, így nem is gyűlt össze nagy tömeg, amit sajnálattal vett tudomásul az est szónoka, dr. Andrásfalvy Bertalan.
Kővári János, aki mint meghívott vett részt a demonstráción, elmondta lapunknak, jelenleg történelmi időket élünk, egy nemzet érdekeiért kell kiállnunk, mint azt Orbán Viktor miniszterelnök úr is megtette az Európai Unió parlamenjében. Sokszor gyűlölködve beszéltek egyes európai parlamenti képviselők a magyar alkotmányról, amely alkotmány az életünket védi.
- Úgy tűnik, mint már ezer éve, most is szabadságharcosként kell kiállnunk magunkért, értékeinkért - jegyezte meg Kővári János. Hozzátette, a mi fegyverünk nem az öklünk, nem a hangos beszédünk, hanem a kitartó szeretet és munka. Nem gondolja, hogy ki kellene lépni az Európai Unióból, hiszen mi magyarok mindig Európához tartoztunk. A keresztény eszmerendszer időtálló és nekünk emellett ki kell tartanunk.
Megkérdeztük Kővári Jánost, nem-e fél az ellentüntetésektől, erre mosolyogva visszakérdezett:
- Mi ellen tüntetnek? Az élet ellen?
- Itt többről van szó, mint kiállni a kormányunkért, hiszen egy hadjárat folyik Magyarország ellen - jelentette ki Andrásfalvy Bertalan. - Nem árt, ha mindenki tudja, el vagyunk vadítva a közügyektől. A közösségi érzés nagyon meggyengült itthon, ezért vagyunk betegek nem csak lelkileg és szellemileg, hanem testileg is. Ma divat utálni országunkat. Ami pedig itt tarthatja az embereket, azok nem az anyagiak. A nemzettudat, a hazaszeretet, ezeket ma kigúnyolják, akárcsak a hagyományainkat és a parasztságot is. Ezért vagyunk mi ilyen, széthulló nemzet. Közben meg olyan értékeink vannak, amik nélkül Európa szegény lenne. Ha nem tudunk összefogni, akkor szerencsétlenül és betegen fognk kipusztulni. Gyakran csak mi képviseltünk bizonyos értékeket Európában. Például egyedülállóak vagyunk a családvédelemben. Itt arról van szó, hogy egy nemzet kiállt a keresztény értékek mellett, ami szemben áll a mai, európai liberális gondolkodással.
Dr. Andrásfalvy Bertalan, mint Kővári János, hangsúlyozta, az erőszak nem oldja meg a dolgokat, itt összefogásra van szükség. Be kellene látni, hogy a pártérdekek felett áll a nemzeti érdek.
- Sok mindenről beszélnünk kellene, amiről most hallgatunk. Sajnos a mai körülmények között nehéz összehozni a párbeszédet a szembenállókkal. Tanulnunk kellene olyan országoktól, mint Finnország, ők egy olyan nép, akik nagyon szépen össze tudnak tartani - foglalta össze röviden gondolatait dr. Andrásfalvy Bertalan.
Ékes példája lesz még nemzetünk összefogásának a szombati, budapesti nagygyűlés is. Bár jobb időt addigra sem ígérnek. Remélhetőleg ez akkor sem lesz akadálya a nemzeti tudat erősítésének.
vk
hírek innen, onnan
Lezuhant az amerikai hadsereg helikoptere a Hormozi-szorosnál
Egyelőre nem világos, hogy a helikoptert az iráni hadsereg lőtte-e le.
Kapitány István a leggazdagabb tiszás képviselő: Maseratija és spanyolországi nyaralója is van
A gazdasági és energetikai miniszter leadta első vagyonnyilatkozatát, amelyben milliárdos befektetései mellett egy spanyolországi ingatlant...
Új veszély jelent meg Magyarországon, miközben összeomlott az infláció
Májusban 1,8 százalékra lassult az infláció.
Jó hírrel indul a nap: csökkent az infláció
1,8 százalék lett a májusi infláció az áprilisi 2,1 százalék után.
A Pentagon kőkemény döntést hozott
A Pentagon feketelistájára idén eddig 15 kínai válallat került föl.
Váratlant húz az RTL: ismert politikus is szerepelhet az Árulók új évadában
Korábban még élesen bírálta a kereskedelmi csatornákat.
Devizavásárlás okosan: így használhatod ki a banki kedvezményeket
A hazai bankok a neobankok mintájára egyre több ügyfélnek biztosítanak többnyire havi 600 000 forint körüli kedvezményes devizaváltási...
Relatív elszegényedés: ezért szakadt le a nyugdíjak növekedése a bérekétől
A svájci indexálás megszüntetése az oka a nyugdíjasok relatív elszegényedésének, ugyanis a jelenlegi, inflációkövető rendszer, bár a...
Milyen legyen az új közmédia? Megszólalt Jakupcsek Gabriella
Papp Dániel távozása után egyre többen beszélnek arról, hogyan lehetne újra hiteles és nézett a magyar közmédia. Szabó Stein Imre...
Itt a hét legfontosabb adata – így reagál a forint
Májusban 1,8 százalékot emelkedtek az árak az előző évhez képest a KSH friss statisztikája szerint – ez a várakozásoknál alacsonyabb...
Íme Katy Perry dögös új párja: egy politikusba szeretett bele
Katy Perry és politikus szerelme között szikrázott a levegő a vörös szőnyegen.
Pozitív elmozdulás az ukrajnai háború lezárásában: Zelenszkij fontos részleteket osztott meg
Az ukrán elnök szerint megköszönte az amerikai küldötteknek, hogy a következő hetekben aktívan részt kívánnak venni a békefolyamat...
Sport
El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki
Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.
Arne Slot kirúgása után visszatérne a Liverpool elzavart klasszisa
Új vezetőedző, új esély?
Bajnokok Ligáját érhet, ez az edző veszi át a bajnok Győri ETO-t
Robbie Keane-t éppen a győri kiszemelt miatt akarták elcipelni egészen Pozsonyig.
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár
A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
80 millió euróért kezdte árulni világsztárját az FC Barcelona
Bevételt akarnak generálni a katalánok.
Az Aranylabda-várományos mesterhármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Bulvár
Óriási közlést tett 10 perce Magyar Péter. Ez sok embert mélyen érint
Hatalmas fordulat következik be.
Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó
Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.
Két egyszerű fagyit kértek elvitelre, 17 ezer forintos számlát kaptak a gyanútlan turisták
A gyanútlan utazók megkopasztására szakosodott vendéglátósok idén is gőzerővel dolgoznak a legnépszerűbb európai városokban. Egy floridai nő brutális összegű számlát kapott két egyszerű fagylaltért. [Banners
Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány
Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás
15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott
A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.
Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben
Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.
Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?
Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.
„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?
A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.
Óriási dolgot húztak ki a Balatonból, ilyen kincs nincs több Magyarországon
Egyedülálló, amit a Balatonból kihúztak.
Itt van Magyar Péter kormányának első nagy dobása: hivatalosan is megállították a pazarlást
Kármán András azonnal megfogta a kiadásokat.
Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben
Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.
"Jó lennék benne" - nem hiszed el, ki pályázik Sulyok Tamás helyére
El tudja magát képzelni a pozícióban.
blogmorzsák
Légitársasági topvezetők tapsoltak, amikor kizsákmányolásról beszélt
Kemény beszéddel köszönt le Willie Walsh.
Nem kell egyből antibiotikumért nyúlni
Mit javasolnak a friss szakmai ajánlások?

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






