Hamarosan kiderülhet, hogy Sztankovics Anna marad-e a Miskolci Sportiskola úszója
Június 21-én hirdette ki Sós Csaba szövetségi kapitány a tokiói olimpián induló harminchat úszót és két nyílt vízi úszót számláló ötkarikás keretet, azzal a kiegészítéssel, hogy több olyan sportolót is neveztek, akiknek megvan a B szintje, ezért ha csak a váltóban is, de rajthoz állhatnak majd Tokióban.
A szakember azonban nem mondta biztosra, hogy mindenki el is utazik Japánba, ugyanis kellett a B szintesek jóváhagyásához a FINA, a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség hozzájárulása is. A szabályok értelmében ugyanis az ötkarikás játékokon egy országból legfeljebb két versenyző indulhat egy-egy számban, ha nincs ilyen úszója a nemzetnek, akkor egy B szintes sportolót nevezhet az adott távon. A szervezet döntése július 6-án született meg, ami azt hozta, hogy négyen, Horváth Dávid (Kőbánya SC), Fábián Fanni (Szegedi Úszó Egylet), Senánszky Petra (Debreceni Sportcentrum) és Sztankovics Anna (Miskolci Sportiskola) kimaradtak a Japánba utazó válogatottból.
Nehéz volt újrakezdeni
– Annyira azért nem ért mindez váratlanul, volt egy ilyen megérzésem, hogy lehet még buktató – mondta az Északnak Sztankovics Anna, aki még nem miskolci úszóként korábban ott volt a 2012-es londoni és a 2016-os riói olimpián. – Valahogy mostanában nem úgy jöttek össze a dolgok körülöttem, ahogyan szerettem volna… Nem feltétlen jó érzés lemaradni egy olimpiáról az utolsó pillanatban… Amikor 2020 márciusában a Covid miatt lefújták ob-t és az Eb-t, illetve az olimpiát, nem éreztem akkora csapásnak, úgy álltam hozzá, nem baj, van plusz egy évem felkészülni. Aztán hat hét szünet után elkezdtünk visszajönni, dolgozni, de azt éreztem, hogy nehéz újrakezdeni az egészet, hogy én ezt már egyszer végigcsináltam. Persze nemcsak nekem volt nehéz, hanem mindenkinek, hiszen soha nem voltak ilyen körülmények a sportvilágban sem. Ez olyan volt, mint az újramelegített pite esete, amely akkor már nem az igazi. Biztos vagyok benne, hogy ha 2020 rendesen végig megy, sokkal jobban sikerül, és most nem itthon ülnék…
Először Universiadén
Arra a felvetésre, hogy igazából nincs sok idő a búslakodásra, hiszen 3 év múlva jön a következő olimpia Párizsban, a Miskolci Sportiskola versenyzője az alábbiakat mondta:
– Lehet, hogy most éppen erre van, volt szükségem, amik történtek – jegyezte meg Sztankovics Anna. – Valóban nincs messze 2024, másfél év múlva kezdődik a kvalifikáció, az biztos, hogy úszni még biztosan szeretnék akkor. Egyelőre 2022-t látom magam előtt, általában nekem a páros évek jól, jobban sikerültek, sikerülnek… Idén rendezték volna meg az Universiadét Kínában, amelyen részt vehettem volna, hiszen van megfelelő rajtidőm, aztán egyetemi hallgató is vagyok éppen itt Miskolcon, de a járvány miatt eltolták 2022-re. Az is jó hír számomra így, hogy 1996-ban születtem, hogy akik a korhatár, a 25 év miatt kicsúsztak voltak az indulásból, azok is startolhatnak, hiába lesznek akkor már 26 esztendősek. Még sosem voltam Universiadén, érdekes, hogy 2019-ben, mikor az előzőt rendezték, éppen Kvangdzsuban voltam a felnőtt-világbajnokságon, ahol 50 méter mellen elődöntőztem, mix váltóban pedig megszereztük az olimpiai kvótát az országnak.
Jobb időt úsztak
Ezen a ponton a beszélgetést a tokiói játékokkal folytattuk, ahol a magyar 4×100 méteres mix váltó a 15. helyet szerezte meg.
– Nemcsak én nem voltam benne ebben a négyesben, hanem a másik három úszó sem, aki megszerezte a kvótát Kvangdzsuban – emlékeztetett Sztankovics Anna. – Ugyanis hiányzott még az első úszó, Bohus Richárd, aztán Szabó Szebasztián és Hosszú Katinka is ebből a csapatból. Most Kovács Benedek, Halmai Petra, Márton Richárd és Gyurinovics Fanni alkotta a négyest. Jobb időt úsztak, mint mi a vébén, főleg Fanni teljesített nagyot a végén. Régen volt, hogy tévéből néztem egy komoly világversenyt… Úgy gondolom, ami történt, az nem vitt a padlóra, azt érzem, hogy erősen tudok majd belőle kijönni. Azért a tény az, hogy benne voltam a kvalifikációban, és nem az történt, hogy közöm nem volt az egészhez. Nem kesergek, arra használok fel mindent, hogy meglegyen a motivációm a továbbiakra.
A válogatott úszóval arról is szót váltottunk, hogy rövidesen lejár a Miskolci Sportiskolával kötött szerződése, és hogy a párja, egyben edzője Nyíregyházán kapott munkát.
– A napokban fogunk éppen erről beszélgetni a sportiskola vezetésével – közölte Sztankovics Anna. – Meglátjuk, mi lesz, az biztos, hogy amióta idejöttünk Miskolcra, 2017-ben, nagyon megszerettük a várost, s mint már mondtam, itt járok egyetemre, s ezen nem is szeretnék változtatni. Pillanatnyilag az biztos, hogy a 2022-es Universiadén a Miskolci Egyetem hallgatójaként leszek jelen.
Kiesett a ritmusból
Nem mulasztottuk el azt sem megkérdezni Sztankovics Annától, hogy miként látja Hosszú Katinka tokiói szereplését.
– Katka az a versenyző, aki mindent pontosan megtervez, nem véletlenül nyert számtalan Eb- és vb-aranyat, valamint három olimpiai bajnokságot. Emiatt érzékenyen érintette, hogy egy éve a pandémia miatt gyakorlatilag kihúzták a talajt a lába alól, kiesett a ritmusból, felkészülési módszert kellett váltania, mert nem tudott annyit versenyezni. Szerintem így is nagy dolog, hogy összeszorította a fogát, s próbált mindent kihozni az adott helyzetben. Mindenkinek meg kell értenie, hogy a sportoló is ember, nem úgy megy, hogy bekapcsoljuk a gombot és mindig ugyanarra képes valaki. Ez így sikerült, de nem szabad és nem is kell megkövezni, inkább szurkoljunk neki.
boon.hu
hírek innen, onnan
Akár 2 héttel tovább eláll a banán, ha így tárolod – Mutatjuk, mi a trükkje
A banán az egyik legnépszerűbb gyümölcs, ám nagyon gyorsan megbarnul és megpuhul. Néhány egyszerű tárolási praktikával azonban...
4 apró jel, ami elárulja: sokkal nagyobb szükségetek van a párterápiára, mint gondolnátok
Jellemző, hogy jó ideig észre sem vesszük, de a háttérben meghúzódó feszültségek és az elfojtott neheztelések alattomosan formálják...
Mennyit ér, ha naponta 10 percet mozogsz? Meglepő a válasz
Az austini Texasi Egyetem kutatói szerint a meglepően kevés testmozgás is jelentős hatással lehet a szervezetünkre, például az alvásunkra.
Fordulat a Volánbusz-ügyben: Jellinek Dániel házi őrizetbe került, Szivek Norbert letartóztatásban marad
Megszüntette Jellinek Dániel milliárdos üzletember letartóztatását a bíróság, Szivek Norbertnek azonban további három hónapig...
A nő, akinek letartóztatása világszerte címlapokra került: Angela Davis nem félt szembeszállni az igazságtalan rendszerrel
Tizenhat hónapot töltött ártatlanul börtönben, hogy később a világ egyik legismertebb emberi jogi aktivistájává váljon. Angela Davis...
Vörösfény-maszk: tényleg eltünteti a ráncokat, vagy csak újabb szépségőrület? A bőrgyógyászok elárulták az igazságot
Egyre népszerűbbek a vörösfény-maszkok, de vajon tényleg szebbé teszik a bőrt?
Rendkívüli bejelentéssel állt elő Donald Trump Oroszország kapcsán
Donald Trump nemzeti érdekekre hivatkozva felfüggesztette a Kongresszus által elfogadott újabb oroszellenes csomagot.
Sorra döntötte ki a terelőtáblákat az autós az M1-es autópályán, kiderült mi okozta a pusztítást
Tatabánya közelében a Budapest felé vezető oldalon hajtott munkaterületre egy teherautósofőr. A férfi egy elterelt szakaszon tért le az...
Kettészakad az ország szombaton: nyugaton sütni fog a nap, keleten borongós, esős idő lesz
Szombaton felemás lesz az idő az ország két felében, vasárnap viszont már többfelé kellemes őszi kirándulóidőre lehet számítani. Az...
„Tudtuk, hogy meg fogja ölni” – 6 hazai tragédia, amit talán megelőzhetett volna az isztambuli egyezmény ratifikálása
Évek óta hallgatjuk, hogy az Isztambuli Egyezmény nem egyéb, mint genderideológiával fertőzött brüsszeli gumicsont. Csakhogy miközben a...
Fekete szombatra ébredtünk: csodálatos magyar színészt veszítettünk el
Súlyos betegség után halt meg.
Mi történik itt? Érkezik október vége, és jön a 20 fok
Nehéz követni 2026 időjárását.
Sport
Szenzációs bejelentés jön: Harry Kane órákon belül aláír
Az angol klasszis meghozta a döntést a jövőjével kapcsolatban.
Történelmi pillanat: Szoboszlai Dominikot hivatalosan is a Liverpool 100 legnagyobb legendája közé választották
Szoboszlai Dominikot máris a Liverpool történetének legnagyobb legendái között tartják számon.
Újabb dermesztő részletek derültek ki Gulácsi Péterék elleni fegyveres rablásról: 73 millió forintos vagyonnal léptek meg az elkövetők
A támadók 40 percet töltöttek a kapus és családja ingatlanában.
„Kelj fel, Adolf” – náci rigmusokkal vonultak a Hajduk szurkolói az Ajax elleni meccsre Splitben
Auschwitzot és Hitlert éltették, a horvát kormány elítélte a történteket.
Játszott Manchesterben és a PSG-ben, keresett 24 milliárd forintot, most ingyen focizik
Ander Herrera pályafutása során a Manchester Unitednél és a Paris Saint-Germainnél is komoly összegeket lapátolt össze, most nem kér fizetést.
Gulácsi Péter után újabb élvonalbeli labdarúgó házába törtek be Spanyolországban
A tolvajok akkor hatoltak be az ingatlanba, amikor a futballista BL-meccset játszott.
Az edző dühöng, a kapus szerint jogtalan volt a 11-es, a cseh sajtó a Fradit magasztalja
Borbély Balázs meglepte a Plzent.
Hansi Flick agyondicsérte: visszaveheti az FC Barcelona a három éve eladott játékosát
Megvan ehhez a szerződéses joguk is.
Hívja a PSG, gyakorlatilag már csomagol a Premier League csillaga
Jaydee Canvot örömmel csatlakozna a Paris Saint-Germainhez, amely felfigyelt a Crystal Palace húszéves középhátvédjére. A francia játékost vonzza a hazatérés lehetősége, londoni klubja azonban megtartaná. Ezt látt
Hatalmas balhét csapott a világbajnok – az FC Barcelonánál köthet ki
Tettek és következmények.
Erős inkább kihagyta a sajtótájékoztatót: "A kedves nézők nem látják azt, hogy..." - edzői értékelések
A mérkőzés után Pinezits Máté és Ferenczi István értékelte a látottakat. A vendégek asszisztens edzője elmondta, hogy Erős Gábor vezetőedző személyes okokra hivatkozva ezúttal inkább kihagyta a sajtótájékozt
„Alkalmatlan a topfutballra” – itt a dokumentum, ami kis híján elpusztította Lionel Messi karrierjét
Akadt edző, aki eltanácsolta a La Masiáról a 13 éves kis zsenit.
Bulvár
Stratégiai fordulat: Fico kipöckölte Orbán Viktort
Orbán Viktor választási veresége után Robert Fico válhat Moszkva legfontosabb uniós partnerévé. Szlovákia és Oroszország egy évek óta szünetelő együttműködési fórumot indítana újra, amelynek napirendjén az
Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben
Magyar Péter is a fűtést és autózást drágító ETS2 rendszer halasztását követelte az EU-csúcson. A tagállamok többsége elutasította a kezdeményezést. A Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben b
Ruff Bálint: Vérrel és verejtékkel fogjuk elérni, hogy a Tiszában ne legyen klientúraépítés
A nyomtatott újságok piacán hetilapként újrainduló Népszabadság első számában a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel készült interjú.
Matolcsy György: Megvan a jegybanki alapítványok vagyona, és azt is elmondom, hol
Az MNB volt elnöke szerint a jegybanki alapítványok vagyona a többlépcsős befektetési lánc ellenére sem került ki az alapítványi körből, mivel a befektetéseken keresztül végig ugyanaz maradt a tulajdo ...
Ekkor érkezhet az első hó Magyarországra: már a dátum is megvan
Hamarosan előkerülhetnek a téli kabátok és a hólapátok. Az első hó Magyarországon a mostani előrejelzések szerint november második felében érkezhet.
Fordulat az atomerőmű-építkezéseken: hetek helyett napok alatt készülhetnek el a kritikus elemek
Új korszakot nyit az atomenergia-iparban a 3D-nyomtatás, amely az acélzsaluzatok gyártási idejét csökkenti a töredékére, miközben rendkívüli precizitást tesz lehetővé.
Videón a hajmeresztő ugrás: Métereket zuhant a tömegbe egy srác a budapesti Morrison's 2-ben
Megdöbbentő jelenetek játszódtak le egy népszerű budapesti szórakozóhelyen. Egy fiatal fiú felmászott a korlátra, majd a mélybe vetette magát. Videón a hajmeresztő eset!
Kifakadt az áruházi dolgozó az automata kasszák miatt: „Én csináljam meg helyette az egész bevásárlást?”
Vannak vásárlók, akik gond nélkül használják az önkiszolgáló kasszákat, mások viszont hallani sem akarnak róluk. Egy áruházi dolgozó szerint azonban akadnak olyanok is, akik nem azért kérnek segítséget, mert va
Lebuktatták Németh Balázst, feljelentést tett a minisztérium
Közel húszmilliós vagyoni hátrány miatt indult hatósági eljárás A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium...
A dietetikus szerint ezt kell inni reggel a jó vércukorértékekért
A reggeli italok nemcsak a szervezet hidratáltságára lehetnek hatással, hanem a telítettségérzetre és a vércukorszintre is. Mutatjuk, melyik a 10 legjobb reggeli ital a jó vércukorértékekért.
Tarlós István: Egy viszonylag szűk kör aránytalanul gazdagodott a Fidesz-kormányok alatt, és közülük némelyek közel álltak a miniszterelnökhöz
Lapunknak adta első hosszabb interjúját az áprilisi választás óta Tarlós István, akit a Tisza-kormányról, a Fidesz vereségéről, valamint Karácsony Gergely és a kormány közötti friss megállapodásról is kérdez
Tarlós István szerint komoly szerepe van Orbán Viktornak a korrupcióban
Budapest korábbi főpolgármestere szerint a Fidesznek túlzott önbizalma volt a választási kampányban, Magyar Péter ugyanakkor továbbra is kampányüzemmódban van. Az NVVH-val kapcsolatban pedig több aggá ...

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






