Harminc éve az erdőben tanulva – jubileumi év a Mecsekerdő erdei iskoláiban
Idén ünneplik fennállásuk 30. évfordulóját a Mecsekerdő Zrt. erdei iskolái. A jubileumi év során a Mecsekerdő olyan programsorozattal készül, amely egyszerre szól a nagyközönségnek és az erdőpedagógia szakmai közösségének.
Az év első eseményeként január közepén szakmai
workshopon vettek részt a dél-dunántúli régió erdei iskoláinak oktatói.
Az erdei iskolák három évtizede töltenek be kiemelt szerepet a környezeti nevelésben. Az
élményalapú tanulás, a közvetlen természeti tapasztalás és az erdőben megélt közös élmények
hozzájárulnak ahhoz, hogy a felnövekvő generációk mélyebb megértéssel, felelősségteljesebb
szemlélettel forduljanak a természet felé. Az erdei iskolai programok nem csupán ismereteket
közvetítenek, hanem segítik a gyerekeket abban is, hogy saját tapasztalataikon keresztül fedezzék fel
az élővilág összefüggéseit, és kialakuljon bennük a természet iránti tisztelet és felelősségérzet.
A Mecsekerdő 1996-ban az elsők között hozta létre erdészeti erdei iskoláját: Árpádtetőn a Mókus Suli
Erdészeti Erdei Iskolát, majd nem sokkal később a Zselicben a Kikerics Erdészeti Erdei Iskolát.
Az elmúlt harminc évben erdőismereti programjaikon évente több ezer gyermek és felnőtt vett részt,
a látogatók száma pedig évről évre növekszik. Az alkalmazott erdő- és élménypedagógiai módszerek
lehetőséget teremtenek arra, hogy a résztvevők aktívan, saját élményeiken keresztül tanuljanak az
erdőről és annak megőrzéséről.
A jubileumi év szakmai nyitóeseményeként 2026. január 14-én a Mecsekerdő szakmai programot
szervezett a dél-dunántúli régió erdőpedagógusai számára. A háromórás workshopot az Életrevaló
Akadémia® trénerei tartották.
A workshop fókuszában az erdei iskolai programokat látogató, sajátos nevelési igényű vagy egyéb
kihívásokkal élő diákokkal való foglalkozás állt. A résztvevők csapatmunkában osztották meg
tapasztalataikat, majd közösen értékelték a felmerülő helyzeteket és az azokra adható lehetséges
megoldásokat. A foglalkozás során hangsúlyt kapott az egyéni nevelési igények gyors felismerése, a
gyerekek megfelelő szintű bevonása, valamint a kísérő pedagógusokkal való hatékony
együttműködés és kommunikáció.
A szakmai workshop részeként szó esett az eddig bevált jó gyakorlatokról, módszerekről,
gyógypedagógiai eszközökről, valamint az asszertív kommunikáció lehetőségeiről is. A résztvevők
szakirodalmi ajánlásokat és gyakorlati tippeket kaptak, amelyek közvetlenül beépíthetők az erdei
iskolai foglalkozások mindennapi gyakorlatába.
A kollégák visszajelzései alapján a program nemcsak jó hangulatú, hanem tartalmas és inspiráló volt:
olyan, a gyakorlatban is jól hasznosítható tudással és szemléleti munícióval gazdagodtak, amely
hosszú távon is támogatja az erdei iskolai nevelő-oktató munkát.
A Mecsekerdő a 30 éves jubileumi év során további programokkal várja majd a gyerekeket,
családokat, felnőtt csoportokat és a szakma képviselőit egyaránt, hogy közösen ünnepeljék az erdei
iskolák három évtizedes múltját és jövőbe mutató szerepét.
Sajtókapcsolat: kommunikacio@mecsekerdo.hu
hírek innen, onnan
Miller Dávid elárulta, miért döntött úgy, hogy elhagyja az országot
Miller Dávid nem fog teljesen visszavonulni, ám az tény és való, hogy a mentális állapota miatt most egy időre háttérbe vonul és...
A kormány vizsgálja az Alapjogokért Központ milliárdos állami támogatásait
Az átvilágítás során megnézik, hogy a Fidesz-közeli szervezet megfelelően elszámolt-e a támogatásokkal. Az Alapjogokért Központ...
Az MNB együttműködik a végrehajtási visszaéléseket feltáró parlamenti bizottsággal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) csaknem ezer oldalnyi adatot és információt adott át az Országgyűlés végrehajtási visszaéléseket feltáró...
Talán nem is tudtad eddig, de a testednek van egy „második szíve”
A vádli izmainak összehúzódása kiemelten fontos szerepet játszik a vér szív felé történő visszajuttatásában.
Kiderült, kiket jelöl a Tisza Párt a médiatestületekbe
Megnevezte a jelöltjeit a Tisza Párt a Független Közmédia Testületbe és a megújuló Médiatanácsba. A párt országgyűlési...
Megnevezte a Tisza, kiket jelöl a Médiatanácsba és Független Közmédia Testületbe
Bujdosó Andrea frakcióvezető szerint nem politikai delegáltakat szeretnének látni ezekben a testületekben, hanem felkészült szakembereket.
Velkey György szerint Szijjártóék tudták, hogy baj van: feljelentést tettek a 300 milliárdos lélegeztetőgép-beszerzés miatt
A magyar külügyben időnként furcsa dolgok kerülnek elő a fiókokból, de az a papírhegy, amely...
Magyar Péter jelentést kér az igazságügyi minisztertől arról, hogyan számolhatnák fel a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát
Az Sztfh ma egymástól teljesen független, semmilyen módon nem összekapcsolódó tevékenységeket felügyel.
Már az nagy segítség lenne, ha csak havi ötezer forinttal többet költenének a vásárlók minőségi magyar élelmiszerre – interjú Bóna Szabolccsal
Az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter először adott interjút a Telexnek, a Jéger-rendszer leállítása mellett a magyar...
Megnevezte médiatestületi jelöltjeit a Tisza Párt frakciója
A Független Közmédia Testület tagjának Szabó Györgyöt, Hargitai Miklóst és Bálint Viktort jelöli a frakció.
Donald Trump gesztust tett Kim Dzsongunnak, ő hálából tovább építi az atomarzenálját
Phenjan elutasítja Washington követeléseit.
Marsi Anikó nem fél bepiszkolni a kezét: a férjével együtt szépítik a balatoni házukat
Marsi Anikó és a férje, Gyarmati Gábor számára a balatonfűzfői nyaraló jóval többet jelent egyszerű pihenőhelynél. A ház az elmúlt...
Sport
Nagy a baj, a Fradi kasszájából több száz milliót húzhatnak ki
A Ferencváros támadója, Lenny Joseph megsérült Felcsúton. Oda az üzlet?
A Manchester Citynél végleg lemondtak a magyar válogatott tehetségéről, idegen országból próbálhat üzenni Marco Rossinak
Korábban az egyik legtehetségesebb magyar támadónak látszott, egyre nagyobb bajban van.
Szoboszlai Dominik végre megnyeri a Bajnokok Ligáját? Elképesztő jóslat látott napvilágot
A Liverpool gyengén kezdte az új idényt, ennyi pontot jósolnak nekik a Bajnokok Ligájában.
Djokovicsot húsz éve nem érte ekkora szégyen a teniszpályán
Az év utolsó Grand Slam-tornája hozta el a mélypontot.
„Kezelnél végre, és abbahagynád a hülyéskedést?” – botrányt okozott egy teniszező, aki nem értette, miért nem kap ápolást
A szabályok értelmében a görcs miatt nem jár orvosi időkérés, de ő fájdalmakra panaszkodott. Aztán kiesett a US Openen.
100 millió euróért venné meg a Liverpool sztárját a Manchester City
Ez lehet a transzferhajrá legnagyobb meglepetése.
Cody Gakpo megy, ez a klasszis érkezik a Liverpoolhoz
Az Anfielden úgy számolnak, hogy a holland csatárt a Manchester City le fogja igazolni.
Így reagált Haaland titkos gyermekének anyja a sztárfocista új hajára
Szoboszlai Dominik barátja a fél világot sokkolta az új frizurájával.
Kisebb pánik Esbjergben, jövőre távozhat a világ legjobb kézilabdázója
Henny Reistad még nem hosszabbított Esbjergben, édesapja állítólag már keresi neki a megfelelő csapatot.
El a kezekkel Kele Jánostól!
Kollégánkat az egyik FTC-s szurkolói csoport fenyegeti.
Mit csinál a Liverpool? Barcola után mindenkit megvesznek az utolsó napon!
Andoni Iraola erős kerettel dolgozhat. Soroljuk a neveket.
Dráma a US Openen: Djokovic rosszul lett, az első fordulóban véget ért a tornája
A szerb klasszis 20 év után kapott ki egy Grand Slam-torna első körében.
Bulvár
Hősként ünneplik Amerikában az anyát, aki megfojtotta három gyermekét: így vált a kultúrharc jelképévé Lindsay Clancy
A gyilkos anya ügye sokkal árnyaltabb, mint elsőre tűnik.
Kiderült, kik buliztak Orbán Ráhelék influenszer-partiján, ami 3 milliárd forintba került az adófizetőknek
Orbán Viktor veje, a Tiborcz István érdekeltségébe tartozó Dorothea Hotelben is foglaltak szállást a résztvevőknek.
Megdöbbentő hívást kapott a rendőrségtől Ruszin-Szendi Romulusz, azonnal döntött a sorsáról
Váratlanul megkereste a rendőrség Ruszin-Szendi Romuluszt egy rendkívül durva internetes támadás miatt. A miniszter meglepő döntést hozott az ügyben.
„Ekkora hibát még nem követett el” – Márki-Zay Péter kíméletlenül nekiment Magyar Péternek
Márki-Zay Péter szerint Magyar Péter élete legnagyobb politikai hibáját követte el Unger Anna kinevezésével. Óriási a felháborodás a Tisza Párt körül.
Belülről hullik szét a Tisza, de Magyar Péter menti, ami menthető: „Világos, hogy Lőrincz megbukott”
Súlyos vezetői válság és belső pozícióharcok bénítják a Vidék- és Településfejlesztési Minisztériumot. Panyi Miklós szerint Lőrincz Viktória megbukott, utóda Stumpf Péter lehet.
Várkonyi Andrea miatt ezért állt a forgalom Tihanyban: utólag elnézést kért az Instagramon
Várkonyi Andrea teknősmentése Tihanyban nem maradt észrevétlenül. Megállt a forgalom is miatta.
„Használata egyáltalán nem javasolt” – Velkey közzétette a Szijjártóék által beszerzett lélegeztetőgépek minősítését
Az államtitkár posztja alapján a korábban Szijjártó Péter vezette tárca a „jó” kategóriába sorolta a „használatra alkalmatlannak” minősített lélegeztetőgépeket is.
4 napig telefon nélkül voltam egy vidéki faluban – soha életemben nem éreztem ilyen lelki nyugalmat
Nem gondoltam volna, hogy mindössze négy nap elég lesz ahhoz, hogy rájöjjek, mennyire zajos lett az életem.
Ha ilyen a vércsoportod, figyelj: a kutatók szerint nagyobb veszélyben lehet a szíved, mint gondolnád
A vércsoport olyan biológiai tulajdonság, amelyet a születésünk pillanatában kapunk, és amely egész életünkben velünk marad, és akár a szívünkre is hatással lehet.
Kipróbáltam a japán rendrakási módszert – egy hónap alatt többet tanultam magamról, mint vártam
Azt hittem, a KonMari-módszer csupán néhány praktikus rendszerezési ötletet ad majd – egy hónap után viszont egészen más lett a véleményem. Nemcsak a lakásom lett átláthatóbb, hanem arra is jobban figyeltem, mi a
Nem a rizs és nem is a bulgur: ezt a különleges köretet edd, ha fogyni akarsz
Fogyókúra idején sem kell teljesen száműznöd a köreteket, csak érdemes olyan alapanyagot választanod, amely tápláló és rostban is gazdag.
Egy dél-koreai üdülőszigeten is felbukkant a hivatali útjai során Nagy Márton
Az Orbán-kormány gazdasági minisztere 2023 és 2026 között átlagosan 451 ezer forintért szállt meg éjszakánként külföldön.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






