Ezt olvasta már?

0

Hatékony marketing megoldásokra vágynak a dél-dunántúli vállalkozók

Mini kutatással erősítették tovább a szeptemberi, pécsi Big Marketing Day – II. Dél-Dunántúli Online Marketing Konferenciát.

A felmérést a nyár elején végezte a rendezvény főszervezője, a pécsi RG Stúdió. A dél-dunántúli régióban működő vállalkozások online marketing folyamatait vették górcső alá, azzal a céllal, hogy a Big Marketing Day bizonyosan a cégeket leginkább érintő és érdeklő kérdésekkel foglalkozzon majd.

A térségből 66 vállalkozás képviselői töltötték ki az internet alapú kérdőívet – legnagyobbrészt (41%-ban) a szolgáltatói, valamint (29%-ban) a kereskedelmi iparágban tevékenykedő társaságok illetékesei adtak válaszokat. A kutatás az online marketing mentén a cégek üzleti nehézségeit és azok megoldási lehetőségeit is vizsgálta. Az eredmények azt mutatják, hogy a szóbanforgó vállalkozásoknak a tőkehiány, a visszafogott kereslet, de ezeknél is jellemzőbben a munkaerő-felvétel és az erős verseny jelentenek problémát.

– Az online világ a legkisebb faluban is megváltoztatta a fogyasztókat és persze a cégeket is. Az utóbbiak közül vidéken is egyre többen érzik, hogy a kihívások miatt elengedhetetlen, hogy fejlődni tudjanak – mondja Erős Gábor online marketing stratéga, az RG Stúdió egyik tulajdonosa.

Az online marketing folyton változó világához alkalmazkodniuk kell a vállalkozásoknak. A kérdőíves felmérés szerint a cégeknek a marketing terén leginkább az automatizációban és az eredmények mérésében, valamint a változó fogyasztói magatartás megértésében van szükségük segítségre. Mindemellett – ezt a válaszadók 10%-a emelte ki – az is problémát jelent számukra, hogy megfeleljenek a GDPR által támasztott elvárásoknak, kötelezettségeknek.

Az említett változó fogyasztói magatartás megértése igen lényeges az értékesítés aspektusából. Ezzel kapcsolatban a kutatás a közösségi média – főként a Facebook – üzleti térhódítására is rávilágított: a válaszok alapján már jóval több cégnek van Facebook-oldala, mint honlapja. Tartalommarketing szempontból fontos adat továbbá, hogy a szóbanforgó vállalkozások 18%-a rendelkezik bloggal. A felmérésből ráadásul az is kiderült, hogy napjainkban nagyobb részük használja az Instagram felületét, mint ahányan a hírlevél jelentette lehetőséggel élnek.

– Azt is látjuk, hogy számos cég bizonytalan – mondja Erős Gábor. – Szembesülnek a rengetegféle marketing megoldással, s nem tudnak választani azok közül, vagy nem tudják azokat elég hatékonyan használni, akár például az ügyfélszerzés, vagy épp a toborzás a céljuk. Ebben is segít nekik, ha szakmai támogatást kapnak a szükséges döntések meghozatalához.

Az online jelenlét mára már a vidéki kisvárosokban is elengedhetetlenné vált, ugyanakkor megállapítható, hogy noha a legjelentősebb üzleti problémák megoldásában hatékony segítséget nyújthatnak a különböző közösségi felületek és online marketing eszközök, azokat valóban kevés cég használja tudatosan és célorientáltan.

A szeptember 18-án a pécsi Tudásközpontban megrendezendő Big Marketing Day, II. Dél-Dunántúli Online Marketing Konferenciának az a fő célja, hogy segítséget nyújtson a vidéki vállalkozásoknak. Az RG Stúdió és a szintén pécsi pr-cég, a PTI Communications társszervezésében sorra kerülő rendezvényen az előadók bemutatják a legújabb marketing trendeket és gyakorlati megoldásokat, melyek hozzájárulhatnak a régió cégeinek sikeréhez és stabil online jelenlétéhez. A jegyek jelenleg augusztus 26-ig vásárolhatók meg a legnagyobb kedvezménnyel. Jelentkezés és további információk a http://bigmarketingday.hu/ oldalon, napi aktualitások pedig az esemény Facebook-felületén érhetők el.

 







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Kikezdték a kommentelők Bárdosi Sanyit, amiért kidobónak állt – keményen visszaszólt a kritizálóknak

Másodállásban biztonsági őrként dolgozik a budapesti bulinegyedben Bárdosi Sanyi, akit rengetegen támadnak emiatt az interneten. Az...

Sally Rooney könyveit azonnal leszedték a brit polcokról, miután a kiadó jogilag csapdába esett a bevételek miatt

A kiadó és az írónő példátlan közös döntése A kortárs irodalom egyik legolvasottabb szerzője, Sally...

Hajcsat migrén ellen? Meghökkentő trükk terjed a TikTokon, de mit mondanak az orvosok?

Egy hétköznapi hajkiegészítő miatt indult találgatás a közösségi médiában. A videók látványos enyhülést ígérnek, de vajon mi...

Új hírek érkeztek a Szellemirtók 5. részéről

Carrie Coon még mindig nem kapott felkérést a Szellemirtók ötödik részére, noha Jason Reitman korábban már kitalált egy koncepciót.

Friedrich Merz az uniós csúcson lépett közbe, mikor kiderült, mire készül Washington az orosz vagyonnal

Brüsszeli vétó az amerikai tervekkel szemben Friedrich Merz német kancellár közvetlenül az uniós csúcstalálkozó előtt...

Nyugdíjasok bolti kedvezményéről döntöttek - hol jár nyugdíjas-diszkont?

A bevásárlásból, egy új szemüveg árából, de még az otthoni vírusvédelem költségéből is lefaraghatnak a nyugdíjasok. Több...

Drasztikus hőlépcső csap le vasárnap az országra: a szakorvos elárulta, kiknél okozhat súlyos rosszullétet a hirtelen fordulat

Megdőlnek a hosszútávú prognózisok A rövid távú meteorológiai adatok jelentősen felülírják a korábbi hosszútávú kilátásokat,...

Leszólították Majkát az utcán, és habozás nélkül elárulta, minek köszönheti valójában a hatalmas vagyonát

A vakszerencse mítoszának lerombolása az utcán A hazai könnyűzenei és televíziós piac egyik legismertebb alakját,...

Önnek is hiányzik havi 266.000 Ft? Akkor ezt érdemes tudnia

Kevésbé borúlátók a magyarok, de még mindig szűkös a családi kassza. Egyre kevesebb magyar számít anyagi helyzete romlására, de...

Rómában tarthatják meg a jövő márciusi uniós csúcstalálkozót

Belgium hozzájárult ahhoz csütörtökön, hogy a jövő márciusra tervezett hivatalos uniós csúcstalálkozót Brüsszel helyett Rómában...

Magyarország is csatlakozott a hat blokkoló tagállam közé, éles vita bontakozott ki az EU-csúcson

Az uniós vezetők brüsszeli csúcstalálkozóján az energiaárak letörését célzó egyeztetés háromórás csatározássá alakult az...

EL/KL: Három légiósunk is 3-0-s sikernek örülhetett, az utolsó percekben állt a tabella élére a Juventus - eredmények

A Ferencváros leendő Európa Liga ellenfelei közül már csak a Juventus maradt 100%-os.

0

Sport

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonában törtek rájuk a rablók

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonukban törtek rájuk a maszkos rablók! Egyórányi rettegés után a BL-meccset is kihagyta.

A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára

Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.

Bulvár

Figyelem, holnap este tíz órától Magyarországon nem fogjuk tudni igénybe venni az Erste számos funkcióját

Az Erste Bank tervezett karbantartást végez, amely miatt október 16–17-én több banki szolgáltatás átmenetileg nem lesz elérhető.

Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is

Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.

Elszabadultak az indulatok a kormányban: Súlyos támadás után lemondott az energetikai államtitkár

Elszabadultak az indulatok a kormányban! Tárkányi Zsolt debreceni képviselő kíméletlenül betámadta Tótth Andrást, aki percekkel később lemondott az energetikai államtitkári tisztségéről.

Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó

A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz

Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal

Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.

Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül

A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.

Azonnali bejelentés az USA-ból – kiadták a tűzparancsot, elemeire lőttek egy iráni kémhajót

Az amerikai erők rakétákkal semmisítettek meg egy iráni kémkedéssel gyanúsított vitorlást az Ománi-öbölben.

„Lapos feneke van…” – Hatalmas a felháborodás, mert döbbenetes titkok kerültek elő arról, hogy mit is tart nyilván az ügyfeleiről az Amazon

Hatalmas felháborodást váltott ki, hogy az Amazon meglepően részletes, olykor kifejezetten sértő megállapításokat tartalmazó adatlapokat készít vásárlóiról. A kereskedelmi óriás a vásárlási szokások alapján

Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe

Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.

Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés

Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről

Tovább süllyed a széthullott Orbán-rendszer – fontos bejelentés érkezett

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát – erről számolt be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a k

0






0