Házkutatást tartottak annál a pécsi jogásznál, aki átragasztgatta a kormánypárti plakátokat
A rendőrség központi utasításra igyekszik megfélemlíteni a kormánypártok plakátjait "kijavító" pécsi jogászt, Heindl Pétert. Az ellene intézkedő rendőrök azonban nem félelemkeltők módon léptek fel, hanem tisztességesek és emberségesek voltak.
Péntek reggelre a pécsi rendőrkapitányság beidézte Heindl Pétert, aki minden nap azzal tölti a nap egy részét, hogy "kijavítsa" a magyar kormány választási óriásplakátjait a baranyai megyeszékhelyen. A férfi állítása szerint ezt azért teszi, mert a választási törvény tiltja, hogy a kormány plakátokkal avatkozzon bele a kampányba, mert az a pártok dolga. A pécsi jogász emiatt több alkalommal is kereste a rendőrséget, az ügyészséget, a bíróságokat és a választási bizottságokat is, és bár egyik hatóság sem cáfolta Heindl jogi álláspontját, nem léptek fel a jogsértés ellen, mondván: ez nem az ő feladatuk - írja a Népszava.
A jogvédő szervezeteknél dolgozó férfi ezután döntött úgy, hogy maga kezdi el átírni a plakátokat. És bár a bíróság egyszer elítélte, Heindl Péter nem hagyott fel a plakátragasztgatással. Azokra a plakátokra, melyekre Ursula von der Leyen, Manfred Weber és Zelenszkij képét nyomták, a pécsi jogász Orbán Viktor, Mészáros Lőrinc, valamint egy zebra fotóját ragasztotta fel, illetve azt a feliratot, hogy „Üzenjük Brüsszelnek: Nem fizetünk!” arra cserélte, hogy „Üzenjük Hatvanpusztának: nem fizetünk!”
Az elmúlt néhány hétben kétszer érték őt tetten a rendőrök, ami azért nem volt túl nehéz, mert sosem menekül el a helyszínről, és mind a két esetben rongálással gyanúsították meg, majd „rabosították”. A pénteki beidézés után nem következett kihallgatás, a rendőrök hazavitték Heindlt, majd házkutatást tartottak nála. Ezt azzal magyarázták, hogy ilyenkor ez is az eljárás része. Majd, miután lefoglaltak néhány plakát-átragasztásra festett papírt, el is mentek.
Heindl Péter a portál kérdésére elárulta, hogy a rendőrök mindig nagyon udvariasak és szolgálatkészek vele, így volt ez a legutóbbi alkalmakkal is. A jogász azt is hozzátette, abban is reménykedik, hogy a rendőröknek nem lesz problémájuk ebből az akcióból. Heindl azon a véleményen van, hogy az eljárás célja valamiféle központi félelemkeltés. Ennek az első részeként a rendőrség az átírt plakátok értékét felvitte 8 ezer forintról 51 ezerre, így míg korábban szabálysértésért vonták őt felelősségre, 2026-tól már bűncselekményről van szó.
Ez az intézkedés pedig bizonyára központi utasításra történhetett, mivel a fővárosi kormányplakátok korrigálóit is immár bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják. A kapitányságokról az is kiszivárgott már, hogy az országos rendőri vezetés utasításba adta az állománynak, hogy kiemelt figyelmet szenteljenek országszerte a plakátrongálásoknak. A jogász szerint az egyébként teljesen felesleges házkutatás is ennek a félelemkeltő akciónak a része. A férfi azonban nem tervez visszavonulót fújni, ezért továbbra is ki fogja javítgatni a kormány törvénysértő plakátjait. Szerinte azonban komoly hatást az tudna csak elérni, ha az minden ellenzéki párt és egyesület mozgósítaná az aktivistáit és egy éjszaka alatt leragasztanák az összes plakátot.
kontroll.hu
hírek innen, onnan
Eurojackpot: egyetlen szelvény vitte el a 25,6 milliárdot.
Gazdára talált az Eurojackpot több mint 71 millió eurós főnyereménye. A nyertesnek senkivel sem kell megosztania a 25,6 milliárd forintos...
Soha ne metszd meg a tavaszi virágzású cserjéket nyár közepén.
Sokan nem is sejtik, hogy elég egy rossz ütemezésű metszés, és máris búcsút inthetünk az aranyfa vagy orgona tavaszi virágözönének....
Eljegyezte vagy feleségül vette a kedvesét Szépréthy Roland? Ezt a választ kaptuk tőle
Hatalmas örömhírről számolt be Szépréthy Roland és kedvese, Korda Kitty. A páros kapcsolata fontos mérföldkőhöz érkezett el, ám az...
Olyan hőhullám jön, aminek nem látszik a vége: Napközben 40 fok lehet, éjszaka a nyitott ablak sem fog segíteni
Újabb, hosszan tartó hőhullám éri el Magyarországot, a csúcshőmérséklet augusztus elején a 40 fokot is megközelítheti. A forrósághoz...
Kérdésesnek látja a Fidesz jövőjét Navracsics Tibor
A politikus szerint sok múlik Orbán Viktor volt miniszterelnökön.
Hazatérhetett a kisfiú, akit csecsemőotthonba zárt a gyámhivatal, pedig a szakemberek szerint szülei alkalmasak a felnevelésére
A szülők fogyatékkal élnek, a gyámhivatal azonban számos szakértői véleményt figyelmen kívül hagyott.
LeBron James a Philadelphia 76ersnél folytatja a karrierjét
Két idényre szóló szerződést kötött, a fizetése nyolcmillió dollár lesz.
Megindokolta az afrikai beruházás gazdasági hasznát a Duna Group
A Duna Group szerint az afrikai útépítési projekt pénzügyi kockázatát teljes egészében a Duna Aszfalt Zrt. és cégcsoportja viseli, így...
Nem érdemes lemaradni: F1-es programok Budapesten
Bár a Formula-1-es Magyar Nagydíj a Hungaroringen zajlik, számos kiegészítő programmal találkozhatnak a szurkolók Budapesten is. Olvasd...
Eximbank: megtörtént az ezermilliárd forintos feljelentés, íme a részletek
A Gazdasági és Energetikai Minisztérium megtette feljelentését az Eximbank négy, összesen mintegy 1000 milliárd forintot érintő...
Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta
Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.
Ezért kellett Muranóra költözniük a velencei üvegmestereknek – súlyos ára volt a szökésnek
Velencében járva a színes kirakatok tele vannak a Muranóból származó, elképesztő üvegcsodákkal: kecses vázákkal, pompás csillárokkal...
Sport
Gulácsi Péter szenzációs átigazolásával van tele az internet
LaLiga, BL, here we go.
Ousmane Dembélé őrületes klubváltásáról ír az egyik legismertebb transzferguru
Elkezdték az egyeztetéseket a francia aranylabdással.
A világ egyik leggazdagabb embere szemet vetett Szoboszlaiékra, új tulajdonoshoz kerülhet a Liverpool
Elképesztő összeget fizetne Jeff Bezos az angolok rekordbajnokáért, aranykor következhet az Anfielden.
Világbajnokkal érkezik a Real Madrid Budapestre, szenzációs ötlettel álltak elő a Fradi-szurkolók
Egyszerű a követelés, lottónyeremény összegét tehetné zsebre a Ferencváros.
Elképesztő jelenetek zajlottak le a „kiszáradt” Velencei-tavon rendezett Európa-bajnokságon
Átlagban félméteres a víz, de a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia előtt 2,5 méteresre kikotorták.
Néhány hete még úgy tűnt, hogy visszavonul, de most hosszabbított az aranylabdás legenda
Tovább folytatja a karrierjét Luka Modric.
Hiába a Mol, nincs annyi pénz, mint a Fradinál - Dárdai kimondta, mitől lehet élcsapat az Újpest
Aki nem vezér, zseni vagy melós, annak nincs helye Újpesten.
A Liverpool kölcsönadja a magyar futballistáját
Első osztályú csapathoz kerül a magyar kapus.
Hazatér az NB I-be az egyik legtöbbet emlegetett magyar légiós
Ez komoly meglepetés.
Gyorshajtáson kapták, és pozitív lett a kokaintesztje a vb-n szereplő futballistának
50 kilométer/órával túllépte a megengedett sebességhatárt.
A Fradi Joseph-duplával nyerte meg az idegenbeli El-selejtezős meccset
A Ferencváros idegenben győzött az Európa-liga selejtezőjében.
Eldőlt: A Real Madrid a foci-vb legjobb játékosát is megszerzi
A Real Madrid és a játékos is döntött.
Bulvár
Felbomolhat a Fidesz? Az Országgyűlés alelnöke kimondta a lehetetlent Tusványoson
Dúró Dóra várja Fidesz szavazóit a Mi Hazánk oldalára, szóba került a következő miniszterelnök is.
Volt fővárosi főügyész: Fidesz-győzelem esetére be voltak tárazva ügyek Magyar Péter ellen is
Ihász Sándor a lemondó legfőbb ügyészről és a KNYF távozó vezetőjéről is lesújtó tapasztalatokat és véleményt osztott meg.
Konkrét javaslat a köztársasági elnök személyére: Az ATV élő adásában hangzott el
Különleges és meglepő név bukkant fel az államfőjelöltek között: egy élő adásban kezdeményezték a népszerű hazai kvízlegenda jelölését.
Szupertél csaphat le Európára, Magyarország ekkor kaphat az összeomló sarkvidéki légtömegekből
Keményen szélsőséges szupertélre kell készülnünk, a sok hó és nagy hideg sem kizárható a poláris örvény miatt.
Magyar Péter Hadházy posztja alá kommentelte, hogy az Országgyűlési Hivatal már bejelentett igazgatója mégsem lesz igazgató
A volt képviselő szerint Divinyi Zsombor Tiboczék embereként csinált üzleti karriert.
Népharag zúdult a fiatal lányra, mert nem adta át a kifizetett helyét a repülőn: a munkahelyéről is kirúgták miatta
Egy gyerek szeretett volna az ablak mellett ülni.
Tankcsapda: Fejes Tamás elindította a videót, de közben intim dolog történt a háttérben
A Tankcsapda énekese, Lukács Laci pont csinált valamit a háttérben, és ezt szóvá is tette.
Sokan eszik rendszeresen: ez a húsfajta jelentősen növelheti a hasnyálmirigyrák kockázatát
Új, átfogó kutatás figyelmeztet: a vörös húsok túlzott fogyasztása mérhetően növeli a nehezen kezelhető daganatos betegség kialakulásának esélyét.
Ismét ugrott 1000 milliárd forint: feljelentést tett Kapitány István
Minden képzeletet felülmúló, 1000 milliárd forintos pénzügyi botrány robbant ki! Kapitány István miniszter négy gyanús Eximbank-ügyben tett feljelentést. Tiborcz-szálloda, afrikai sztráda és bukdácsoló külföld
Takarítónőnek utaztak ki Németországba, másnap reggeltől valóságos pokol lett az életük
Öt fő ellen emeltek vádat.
Nálad megvan még? A fiatalok szerint ez a retró tárgy hamarosan újra minden otthonban ott lesz
Kinek jutott volna eszébe néhány évvel ezelőtt, hogy egy rég elfeledett használati tárgy ismét a lakberendezési trendek élére kerülhet? Pedig a Z generáció ismét bebizonyította, hogy ami tegnap még ósdinak szám
Aggasztó hír, hogy az Európai Unióban először Magyarországon ütötte fel a fejét meg egy invazív faj
A gyors bejelentés kiemelten fontos az őshonos kőrisállományok védelme és a károsító további terjedésének megakadályozása érdekében.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






