Hende: együtt mentünk be, együtt jövünk ki Afganisztánból
Együtt mentünk be, együtt jövünk ki - jelentette ki Hende Csaba védelmi miniszter a The Washington Times című konzervatív napilapnak arra a kérdésre válaszolva, hogy a magyar harcoló alakulatok meddig maradnak Afganisztánban, miután az amerikai erők jövőre kivonulnak onnan.
"De nem fogjuk otthagyni Afganisztán máról holnapra" - tette hozzá interjújában a miniszter, amelyet internetes kiadásában csütörtökön közölt a lap.
Magyarország afgán katonákat képez ki és őrzi a kabuli repülőteret nemzetközi elkötelezettsége részeként, hogy stabilitást vigyen a tálib lázadók ellen harcoló és hírhedten ingatag térségbe - írta Embassy Row (Követségsor) című állandó rovatában James Morrison.
Hende, aki a héten Washingtonban tárgyalt, a lapnak a NATO-szövetség Afganisztán utáni jövőjéről nyilatkozott. "Nem kétséges, hogy az afganisztáni misszió befejeződése felveti a kérdést, hogy merre menjünk tovább" - mondta a miniszter.
A lap emlékeztetett rá, hogy a NATO először a Szovjetunió 1991-ben bekövetkezett összeomlása után értékelte újra saját szerepét. "Az ellenségnek egyik napról a másikra nyoma veszett. Nem volt többé" - nyilatkozott Hende Csaba.
Morrison emlékeztetett rá, hogy a NATO stabilizációs erővé vált a Varsói Szerződés volt kelet-európai országai számára, és bombázással avatkozott be a Balkánon a jugoszláv erők ellen 1999-ben, abban az évben, amikor Magyarország belépett a szövetségbe.
A NATO 2003-ban jelent meg Afganisztánban, két évvel azután, hogy az amerikai vezetés alatt harcoló erők megdöntötték tálibokat, amiért azok a 2001. szeptember 11-ei terrortámadás után befogadták az al-Kaida terroristáit. 2011-ben a NATO beavatkozott a líbiai polgárháborúba, és segédkezett Moammer Kadhafi diktátor megdöntésében.
Hende a lapnak elmondta, hogy a 28 tagú NATO védelmi miniszterei között viták vannak a szövetség jövőjéről, de egyetértenek az országaikat fenyegető veszélyeket illetően. "A szövetség bölcs államférfiúi úgy látják, hogy biztonságunkat az iszlamista radikálisok, a terrorizmus, a nukleáris fegyverek elterjedése és a tömegpusztító fegyverek jelentik" - mondta a honvédelmi miniszter.
Az ohiói Columbus több mint 7500 kilométerre van Budapesttől, de a "gesztenyés állam" és a közép-európai ország vállvetve harcolt az elmúlt két évtized során. "Pontosan 20 évvel ezelőtt hoztuk létre az Ohiói Nemzeti Gárda és a Magyar Honvédség együttműködését" - hangoztatta Hende, aki a héten egy kongresszusi küldöttséggel találkozott mielőtt Ohióba utazott volna.
A szerző felidézte, hogy a magyar bevándorlók a 19. században érkeztek csapatostul Ohióba, és ma is ott él az egyik legnépesebb, anyaországon kívüli magyar közösség. Clevelandet a maga 130 ezer amerikai magyarjával néha még ma is "kis-Magyarországként" emlegetik.
A kommunizmus kelet-európai bukása után az Ohiói Nemzeti Gárda felvette a kapcsolatot az újonnan demokratikussá vált Magyarországgal, és felajánlotta segítségét a hadseregének. Az, ami 1993-ban kórházfelszerelés adományozásával indult, mára egyesült harcoló erővé fejlődött. A magyar katonák és az ohiói gárdisták februárban fejezték be az afgán csapatok műveleti kiképzését.
A lap kitért rá, hogy a védelmi miniszter szerdán találkozott Marcy Kaptur ohiói demokrata és Michael R. Turner republikánus képviselővel, Steve Stiversszel, az Ohiói Nemzeti Gárda ezredesével, valamint Andy Harris marylandi republikánus képviselővel, akinek az apja Magyarországon született.
hírek innen, onnan
„Miért pirosodik ki az arcbőröm nyáron?” – Ezekkel a tünetekkel bőrgyógyászhoz kell fordulni
Az erős nyári napsütésben sokan tapasztalják, hogy kipirul az arcuk vagy az orruk. Tartósan fennálló panaszokkal érdemes orvoshoz...
Magyar Péter felmentette tisztségéből a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal elnökét
Ruff Bálint javaslatára.
Ezt a két dolgot soha ne öntsd a kávédhoz: a szakértők figyelmeztetnek
Van egy óriási hiba, amit a legtöbben teljesen gyanútlanul követnek el.
Charles Leclerc öccse szívdöglesztő pasi: a 25 éves Arthur is autóversenyző
Charles Leclerc öccse hasonlóan jóképű, mint maga a Forma-1-es pilóta.
Már a Kreml is elismeri: tarolnak az ukrán drónok, fordulhat a kocka - Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden
Már Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő is elismeri, hogy az ukrán mélységi dróncsapások komoly fejtörést okoznak az orosz...
ASAP Rocky Budapest 2026: jegyárak, helyszín, parkolás és minden fontos tudnivaló egy helyen
Hivatalosan is érkezik a 2026-os világturné, már elindult a jegyértékesítés.
Libabőrös leszel ettől az Alfa 155-östől
Az olasz SGT Automobili retrófuturisztikus gépet építetta Giulia QV alapjaira.
88 milliós megtakarítás, 20 forintos részvény: megjelent Magyar Péter első miniszterelnöki vagyonnyilatkozata
Hétfő este vált nyilvánossá Magyar Péter immár kormányfőként tett vagyonnyilatkozata. Ebből többek közt az is kiderül, hogy mennyit...
Bejelentették a hírt Orbán Viktorról, ez már biztos
Itt a következő lépés.
Nagyon súlyos figyelmeztetést kapott Izrael – az USA kiszállhat
Donald Trump közölte Benjámin Netanjahuval, hogy Izrael elveszítheti az amerikai támogatást, ha folytatja a háborút Irán ellen.
Így szabadulj meg a drága banki sms-értesítésektől
Sms helyett kérj inkább a banki mobilalkalmazásban ingyenes push üzenetet a tranzakciók után. Nem minden banknál lehetséges, de a...
Csibészbecsület és versenyszféra
Képviselői vagyonnyilatkozatok, Radnai Márk embere, Rogán Cecília médiacége, parlamenti vita és tüntetés Sulyok mellett a 444 napindító...
Sport
El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki
Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.
Arne Slot kirúgása után visszatérne a Liverpool elzavart klasszisa
Új vezetőedző, új esély?
Újra összeesett meccs közben Christian Eriksen
A dán középpályás felkészülési meccsen vesztette eszméletét, szerencsére magához tért, saját lábán ment a mentőautóhoz.
Bajnokok Ligáját érhet, ez az edző veszi át a bajnok Győri ETO-t
Robbie Keane-t éppen a győri kiszemelt miatt akarták elcipelni egészen Pozsonyig.
Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár
A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
80 millió euróért kezdte árulni világsztárját az FC Barcelona
Bevételt akarnak generálni a katalánok.
Az Aranylabda-várományos mesterhármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
Olaszországba igazolt a magyar bajnok ETO FC játékosa
Esélyt kaphat a Serie A-ban.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Bulvár
Óriási közlést tett 10 perce Magyar Péter. Ez sok embert mélyen érint
Hatalmas fordulat következik be.
Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó
Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.
Két egyszerű fagyit kértek elvitelre, 17 ezer forintos számlát kaptak a gyanútlan turisták
A gyanútlan utazók megkopasztására szakosodott vendéglátósok idén is gőzerővel dolgoznak a legnépszerűbb európai városokban. Egy floridai nő brutális összegű számlát kapott két egyszerű fagylaltért. [Banners
15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott
A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.
Titokban összeházasodott az RTL és a TV2 sztárja: gyönyörű párt alkottak az esküvőjükön
Titokban megtartotta álomesküvőjét Czibolya Niki és Filipáncs Bálint. Görgess tovább a képekért.
Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány
Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás
Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben
Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.
Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?
Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.
Napelemből építik a kerítést, mert olcsóbb, mint a fa
Új trendet teremtett a globális túlkínálat.
A 68 éves nő frizurája előtte-utána képeken: ezerszer fiatalosabb lett a rövid fazonnal
Évtizedeket letagadhatna új hajkoronájával.
Óriási dolgot húztak ki a Balatonból, ilyen kincs nincs több Magyarországon
Egyedülálló, amit a Balatonból kihúztak.
„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?
A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






