Hét ország történészei tanácskoznak Pécsen
A Zrínyi-emlékév keretében négynapos nemzetközi történész konferencia kezdődött kedden Pécsett, a rendezvényen hét ország huszonhét tudósa vesz részt.
A szabadságért az életét is feláldozó Zrínyi Miklós nemcsak Magyarország, hanem Közép-Európa népeinek is hősévé vált - jelentette ki Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja (MTA BTK) és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) által rendezett konferencia megnyitóján.
Az államtitkár szerint a Szigetvár ostromának, valamint Nagy Szulejmán és Zrínyi Miklós halálának 450. évfordulója alkalmából rendezett emlékkonferencia jó alkalom arra, hogy a kutatók nemzetközi szinten is bemutassák a hadvezér hősiességét, őrizék emlékét, valamint a szélesebb közönséggel is megismertessék Zrínyi jelentőségét.
Rétvári Bence kiemelte, hogy a történész szakma kiválóságai éreztek Pécsre Törökországból, az Egyesült Államokból, Franciaországból, Horvátországból, Németországból és Szerbiából. Az államtitkár szólt arról is, hogy Magyarország és Törökország ma katonai szövetségesek, fontos gazdasági partnerek.
Fodor Pál, az MTA BTK főigazgatója, az MTA BTK Történettudományi Intézetének igazgatója a megnyitó előtt újságíróknak azt mondta: a konferencia célja, hogy összehozza az oszmán történelemmel, a Habsburg-időszakkal és a magyar történelemmel foglalkozó legnevesebb kutatókat.
Mint hozzátette, a konferencia anyagából olyan magyar és angol nyelvű kötet kiadását tervezik, amely a közvetkező évtizedekben a területtel foglalkozó kutatók alapvető kézikönyve lehet.
Fodor Pál arra hívta fel a figyelmet, hogy a korábban a "periférián tengődő oszmanisztika" rendkívül népszerűvé vált az elmúlt 30 évben a világban. Az Oszmán Birodalomról immár "sokkal több publikáció jelenik meg, mint a Habsburgokról" - közölte, majd hozzátette: Törökországban évtizedek óta egyetemalapítási hullám zajlik, az ott dolgozó tudósok munkáinak is köszönhetően a publikációk száma "ijesztően megnövekedett".
A kutató úgy vélekedett: a nagyvilág Szulejmán szultán iránti érdeklődését kell kihasználni a magyar történelem megismertetésének érdekében.
Bódis József, a PTE rektora a tanácskozás megnyitóján emlékeztetett arra, hogy a jelenleg tíz karral működő, több mint húszezer hallgatót oktató egyetem jövőre ünnepli alapításának 650. évfordulóját.
A péntekig tartó konferencián öt fő témakört tárgyalnak a történészek, a nyitóelőadást Cemal Kafadar, az egyesült államokbeli Harvard Egyetem kutatója tartotta meg az Oszmán Birodalom és Európa Szulejmán szultán korabeli konfrontációjáról.
hírek innen, onnan
A MÁV megerősítette, hogy a CÖF különvonatot bérelt a Békemenetre, és egy másik vonathoz is plusz kocsikat csatoltattak
A vasút szerint még kedvezmény sem volt, a CÖF többmillió forintot fizetett érte.
Sztárban Sztár All Stars: Horváth Tamás közel 100 milliós luxusautót vezet
Saját, személyre szabott rendszámot is kapott.
Scherer Péter Ázsiában: bakancslista, gasztronómia és család nélküli kalandok
Az RTL+ új improvizációs vígjáték-sorozata Ázsiába viszi a szereplőket. Scherer Péter mesél az utazási élményeiről, a helyi...
Óraátállítás 2025: ezért kezdődik idén korábban a téli időszámítás
Ez áll a háttérben igazából!
Lengyel Johanna, a Megasztár nagy esélyese: „Ijesztő tud lenni, ha saját magadat kell felvállalni.”
Lengyel Johanna nem ismeretlen azok számára, akik követik a magyar zenei élet eseményeit. A fiatal énekesnő idén tavasszal jelentette be,...
Horváth Gréta imádja a poloskákat
Horváth Gréta nemrég olyan dolgokat árult el magáról, amiket még sosem mesélt el a követőinek, s beszélt azokról a szokásairól is,...
5 egyszerű kérdés segít megállapítani, hogy önnek mi a szeretetnyelve!
A szeretet kifejezése és megértése fontos minden kapcsolatban, legyen szó házasságról, barátságról vagy szülő-gyerek kapcsolatról....
A nyelvrák első jelei, amiket szinte mindenki félreért
A nyelvrák nem gyakori, ám komoly betegség, amelyet érdemes időben észrevenni és kezelni.
Az USA vezetése olyan gyorsan vált álláspontot, hogy már a címünk Budapestre hivatkozása is elavult
A Budapestre tervezett csúccsal a címben vitáztak Ukrajna támogatásáról az EP-ben. Dömötör Csaba szerint sokakat zavarna a testületben,...
Brüsszel belenyúlna a magyarok fűtési és üzemanyag-számláiba: 2027-től jönne az új adó
Az Európai Bizottság az új uniós szén-dioxid-piacon (ETS2) 45 eurós CO2-ár fölött megduplázná a piacra kerülő engedélyek számát,...
A csernobili halálfaló gomba juttathatja el az embert a Marsra
A NASA gyorsan szemet vetett a különleges képességgel bíró élőlényre.
Férfi fogamzásgátlási módszerek
A nem kívánt terhesség elleni védekezést rendszerint a nők "feladatának" tekintik. Bár számos módszer létezik az óvszeren túl is,...
Sport
Fájdalmas büntetést kap klubjától a labdaszedőt fellökő Fradi-kapus
„Elragadta hév, de ez akkor sem engedhető meg.”
Mi a jó ég történik a Liverpoollal?
Hétvégén zsinórban a negyedik meccsét veszítette el a Liverpool, ezzel 11 éve nem látott gödörbe került a csapat. Mi változott a szezonkezdethez képest? Változott bármi? Ez már komoly hullámvölgy? Ezekre a kérd
Óriási pofonba szaladt a Ferencváros az Európa-ligában
A portugál Benfica a 36. percben eldöntötte a mérkőzést.
Meghibásodott a Szoboszlaiékat Frankfurtba szállító repülőgép, törölték a keddi programot
A magyar középpályás lett volna Arne Slot párja a szerdai mérkőzést felvezető eseményen.
Hatot rúgott a Barcelona; már a negyedik percben villant a piros a Bajnokok Ligájában
Kiütéssel folytatta a Bajnokok Ligája főtábláját a Barcelona, míg a Kajrat Almati–Pafosz-találkozón gól nélküli döntetlen született.
Marco Rossi kimondta a zord igazságot: nincs értelme a rájátszásról beszélni
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya figyelmeztető üzenetet küldött.
Disznóól a Duna Arénában, méltatlan, ami történt – kiakadt a legendás magyar úszóedző
Cseh László korábbi edzője, Turi György adott hangot felháborodásának a budapesti úszóverseny után.
Az MLSZ megbüntette Gróf Dávidot
A Ferencváros kapusa, Gróf Dávid súlyos sportszerűtlenség miatt 4 soron következő férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltásban és pénzbüntetésben részesült.
Drámai győzelmet aratott a magyar válogatott
A magyar U18-as labdarúgó-válogatott egy 91. percben szerzett góllal aratott 1-0-s győzelmet a bosnyák korosztályos csapat felett a Telkiben rendezett szerdai felkészülési mérkőzésen. A győztes találatot a cserekén
Slot otthon hagyta az egyik sztárját, újabb csapás a Liverpool csapatára
Szoboszlai Dominikék nehéz helyzetben várják az Eintracht Frankfurt elleni ma esti BL-meccset.
Egyszerre botrányos és kabaréba hajló küldöttgyűlésen buktatták meg a síszövetség elnökét
A téli olimpia előtt 107 nappal elnöke és elnöksége sincs a sportágat irányító honi szervezetnek.
Bajban a Liverpool, kulcsjátékosa nem tudja vállalni a Bajnokok Ligája-mérkőzést
A Manchester United elleni derbin sérült meg.
Bulvár
Kitört az üzemanyagválság: maximálták, mennyi benzint lehet venni
Mennyiségi korlátozást vezettek be az üzemanyagokra Oroszországban az egyre súlyosabb ellátási zavarok miatt.
Havonta találkozott Semjén Zsolttal a szexuális zaklatással vádolt Hilarion metropolita a volt asszisztense szerint
Semjén Zsolt felesége állítólag receptet is kért az egykori asszisztenstől.
Egyre többen teszik ezt a radiátor tetejére, különleges hatása van télen
Most már mindenhol működnek a radiátorok a hajnali mínuszok miatt. A többség bevetett egy trükköt is egy olyan dologgal, ami szinten mindenkinek van otthon.
Megmutatták Rubik Ernő 2 milliárdos házát belülről, ilyet még nem láttál soha
Most bárki beköltözhet a legendás magyar feltaláló egykori villájába, a luxustól és a méretektől garantáltan eldobod az agyad.
Kitört a botrány Vlagyimir Putyin gépe miatt – Moszkva terrorral vádolja Varsót
Mélyponton a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok.
A magyar színész 17 évig sztár volt a tévében: 61 évesen villanyszerelőkkel dolgozik
Gazdag Tibor ma a színészet mellett villanyszerelőkkel és még egy másik pályán is dolgozik.
Halott felesége titkos holmijai között kutakodott a gyászoló férfi: majdnem elájult attól, amit felfedezett
A feleség rákbetegségben hunyt el, az összetört szívű özvegy pedig épp a nő személyes holmijait szemrevételezte, amikor valami igazán hátborzongatóra bukkant.
Csak férfiakkal bújt ágyba a jóképű színész, de a Dallas Pamelája elcsábította: később egy nővel alapított családot
Anthony Perkinsnek Victoria Principal volt az első nő az életében.
Ez a reggeli a 100 évig tartó élet kulcsa - Nem a tojás vagy a zabkása a kutatók szerint
A hosszú élet szakértője, Dan Buettner elárulta, mi a tökéletes reggeli kombináció, ha hosszú, egészséges életet szeretnél élni.
Földrengés rázta meg Magyarországot az éjjel, és nem kicsi
0 óra 50 perckor földrengés rázta meg Csongrád-Csanád vármegye területét.
Itt a lengyelek rendkívüli bejelentése a budapesti Putyin-Trump csúcs előtt, kemény ami következik
Annyira azért nem lesz egyszerű megszervezni a találkozót.
Óriási változás jöhet a rendelőkben: ezekkel a betegségekkel nem kell majd szakorvoshoz menni
A háziorvosok jogkörének bővítése meggyorsíthatja az ellátást.
blogmorzsák
Nagy csigatészta teszt
Legújabb vaktesztünkön a vasárnapi húsleves elmaradhatatlan részét, a csigatésztákat értékeltük.
Ilyen zenét Magyarországon senki más nem tud
Szombaton Dalmata Daniel est a Magyar Zene Házában!
A dark mezőny újabb tagja
A Dead Bees In Bourbon ezekkel a szerzeményekkel megállná a helyét a Fekete Zaj Fesztivál délutáni műsorsávjában is


- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.