Hétvégén csap össze a kosárpályán Uránváros és Kertváros
A ZICCER I. Pécsi Kosárlabda Vándorkupa Bajnoksága startol
Újabban érkezünk a hírrel - csak most részletesebb program leírással - a már korábban megírt ZICCER nevezetű projektről, amelyet az Eklekta Egyesület valósít meg a Pécsi Közösségi Alapítvány Szomszédság Ereje Alapjából, amely pályázatban nyertek. Cél a városi terek újragondolása és a közösségépítés.
A ZICCER nevezetű projekt, amelyet az Eklekta Egyesület a Pécsi Közösségi Alapítvány egyik pályázatának segítségével (Szomszédság Ereje Alap) valósíthat most meg, célját tekintve a városi terek újragondolását kapcsolja össze a helyi, lokális városrészeken belüli és azon túli, transzlokális közösségeket a sport segítségével. Az első ilyen kezdeményezés a most hétvégén megrendezendő várorészek közötti I. Pécsi Kosárlabda Vándorkupa Bajnokság (ZICCER), amelyben kertváros és Uránváros különböző kategóriákban induló csapatai csapnak össze.
Május 5-én a kertvárosi Fazekas Mihály utcai pályán mérkőznek meg egymással a csapatok. A kertvárosi pálya a Kovács Cukrászda mögött található meg. Május 6-án pedig a reflektorfénybe az uránvárosi Szilárd Leó park kosárpályája kerül, ahol szintén mindkét városrész csapata megmutathatja mit tud. Mindkét nap lezajlik majd az összes meccs, beleértve a selejtezőket, az elődöntőket és a döntőket is, amelyek alatt az odalátogatók, a helyi közösségek és emberek sem unatkozhatnak hiszen a meccsek alatt és között OFF programok várják az érdeklődőket.
A gyerekekről sem feledkeztek meg, így a Kötődő és a Mese-Tér-Kép társaságában gyerekfoglalkozások várják a lurkókat. Ezenkívül lehetőség lesz pólónyomásra hozott anyagból, mintákból, ruhák és könyvek cseréjére, vételére a Csere-bere piac jóvoltából, valamint a kosárcsapatokon kívül a sütemények is megmérkőznek egymással a Sütemény-kihívásban, ahol kiderül kinek a sütije a legízletesebb.
A Mandala Jógastúdió Pécs a május 6-i döntő napján gerilla jógát tart a Szilárd Leó parkban, így a nyár közeledtével egy kis szabatéri mozgásra is lehetőségünk. A Kertváros vs. Uránváros bajnoksági döntő után pedig a D.O.G. azaz a Delusions of Grandeur fog a jó hangulatért és a pörgős, de egyben laza beat-ekért és zenéért felelni.
Tehát az időpontok:
Kertváros - május 5. - Fazekas Mihály utcai pálya (a Kovács Cukrászda mögött)
10:00 -12:30 - Selejtező mérkőzések
12:30 - 13:30 - Pihenő (ebédidő)
13:30 - 14:00 - Elődöntők
14:00-14:15 - Kertvárosi döntő, majd eredményhirdetés
A feljebb leírt OFF programok a meccsek alatt lesznek.
Uránváros - május 6. - Szilárd Leó park kosárpályája
10:00 -12:30 - Selejtező mérkőzések
12:30 - 13:30 - Pihenő (ebédidő)
13:30 - 14:00 - Elődöntők
14:00-14:15 - Uránvárosi döntő, majd eredményhirdetés
14:15-15:15 - Gerilla jóga a Mandala Jógastúdió Pécs jóvoltából
15:30 - 15:45 - VIP mérkőzések
16:00 - 16:15 - Bajnokság döntő, utána eredményhirdetés
17:00-18:00 - D.O.G. Delusions of Grandeur koncert
lockkerdee
hírek innen, onnan
Rég nem látott szintre esett a kulcsfontosságú anyag ára
Három hónapja nem volt ilyen alacsonyan a réz ára, a meredek esés mögött több ok is meghúzódik.
A Nézőpont kitart amellett, hogy a Fidesz vezet
A Nézőpont Intézet márciusi felmérése szerint a Fidesz sikeresen mozgósította szimpatizánsait, és a közbeszédet is irányítása alá...
Szerb katonák védik a Magyarországra tartó orosz gázvezetéket
Rakétarendszerek és különleges egységek őrzik azt a szerb kompresszorállomást, amelynek leállása azonnal megbénítaná Magyarország...
Sokkoló baleset: rendőröket gázoltak el hajnalban a 8-as főúton, amikor egy szarvast húztak le az útról
Egy úton fekvő, elhullott állatról kaptak bejelentést a rendőrség munkatársai csütörtökön hajnalban. A járőrök éppen azon...
Olaj, háború és energiaárak – Ezek lesznek az EU-csúcs legélesebb vitapontjai
Tárgyalóasztalhoz ül az Európai Unió 27 vezetője csütörtökön. A megbeszélések egyik legfontosabb témája Magyarország vétója lesz,...
Borzalmas baleset történt: mindössze 32 évesen elhunyt az ismert zenész
Egy jármű alól emelték ki a fiatal zenész holttestét.
Közkedvelt sorozatot vesz le a képernyőről az RTL
Hamarosan véget ér a Pokoli rokonok: az RTL nem rendelt újabb évadot, a helyét pedig egy teljesen új hangulatú napi sorozat veszi át....
Nem is gondolnánk, ki kaszál hatalmasat az ukrajnai háborún
Az amerikai hírszerzés szerint Észak-Korea devizabevételei a 2018-ban bevezetett átfogó szankciók óta nem látott szintre emelkedtek,...
Súlyos ára volt a tegnapi izraeli támadásnak: új csúcsra szaladt az európai gázár
A közel-keleti eszkaláció azonnal megütötte az európai gázpiacot, a jegyzés 73 euró/MWh-ig ugrott nyitásra. Az iráni és katari...
5 konyhai felújítás, amitől sokkal értékesebb lesz az ingatlanod
Egy konyhafelújítás az egyik legköltségesebb projekt, amibe belevághatsz otthonod kapcsán. Az alábbi tippek segítenek abban, hogy a...
Titokzatos drónok jelentek meg Marco Rubio és Pete Hegseth lakhelye felett, Irán célba veheti az amerikai tisztviselőket
A Trump-kormányzat több képviselője is a környékbeli bázisokra költözött.
Nagy hír jött az óraátállítás kapcsán. Nem erre számítottunk, itt a fordulat
Ezen a napon, hogy pont ez történjen, nem ezt vártuk.
Sport
Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt
A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.
Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában
Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.
Szoboszlai Dominik ismét nagyot ment a BL-ben: előbb gólt rúgott, majd tizenegyest harcolt ki
A magyar középpályás ismét csapata egyik legjobbja volt.
Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen
Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.
Szoboszlai elképesztően okos gólt lőtt a Bajnokok Ligájában – videó
A Galatasaray csapatát fogadták az Anfield Roadon.
Szoboszlai Carragher segítségével bizonyította igazát, a gólja nem így volt tervezve
Az egykori Liverpool-játékos, Jamie Carragher a BL-visszavágó után megragadta a magyar futballista lábát.
Három magyar a pályán, kövesse nálunk a Liverpool és Galatasaray meccsét.
Egy lépésre voltak a bravúrtól a törökök, akik megnyerték a párharc első mérkőzését.
Mi történt Varga Barnabással? – az AEK edzésén megdöbbent a görög média + videó
Ma a labdarúgó Európa-ligában és a Konferencialigában is kialakul a legjobb nyolc mezőnye.
Nincs vita: Szoboszlai Dominik a Liverpool legnagyobb sztárja lett
A Liverpool magyar sztárja fantasztikusan játszott a Galatasaray elleni BL-meccsen.
Véget ért az Odüsszeia: az iráni női válogatott drámai hazaérkezése
A csapat több országon át vezető, tíz napon át tartó hosszú út végén jutott vissza Iránba.
Szoboszlai indította be a liverpooli úthengert, esélye sem volt a Galatasaraynak
Három magyar válogatott játékos is kezdett az Anfielden rendezett BL-nyolcaddöntőben.
A legjobbak közé választották a vb-re bravúrosan kijutó magyar válogatott centerét
Csapatunk 28 esztendő után léphet újra pályára világbajnokságon.
Bulvár
„Júniusra halott lett volna” – Donald Trump nevetve kotyogta ki egy képviselője halálos betegségét
Az amerikai elnök hozzátette, hogy ő mentette meg Neal Dunn életét.
Váratlan fordulat a március 15-i számháborúban, külföldi újság olyan becslést tett, amit még sehol sem hallhattál
A számháború még napokig tart majd, külföldön is becslésbe kezdtek.
Lángokban áll a világ legnagyobb gázmezője, az egekbe szökött az olaj ára
Irán megfojtja a világ olajellátását.
Szigorítanak a benzinkutaknál: többet kell fizetnie hamarosan annak, aki így tankolna Szlovákiában
Tarthatatlanná vált a helyzet az észak-szlovákiai benzinkutakon, mivel tömegesen járnak át az üzemanyagért Lengyelországból. A szlovák kormány külön árkategóriával szabna gátat a gyakorlatnak.
Három halott, három sérült: borzalmas balesetet okozott egy nő Debrecenben
A TWN.hu információi szerint vádemelést javasol az ügyészség a nővel szemben, hat évet kérnek rá.
Ennyit visznek haza az Audi dolgozói Győrben
Az Audi Hungariánál megszületett az új, két évre szóló bérmegállapodás, amely egyszeri, akár egymillió forintos kifizetést is tartalmaz. Bár 2026-ban elmarad az alapbéremelés, a juttatások és a 2027-re ígért e
Rendkívüli támogatásról döntött a kormány, itt a bejelentés
Milliárdokat osztanak szét.
Négy napig védtelenül hevertek az ukrán milliárdok – nagyon csúnya ügy körvonalazódik
Az ukrán Oschadbank jogi képviselője szerint a magyar hatóságok által március 5-én lefoglalt pénznek és aranynak több mint négy napig semmilyen jogi státusza nem volt. Horváth Lóránt felvetette azt is, honnan tudha
Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt
A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.
Megrendítő, de igaz: általában ezek a haldoklók utolsó szavai
A halállal való szembenézés mindig traumatikus élmény - még azok számára is, akik rengeteg haldoklót átkísértek már a "túloldalra". Julie McFadden hosszú évek óta egy hospice intézmény alkalmazottja: a nő a Ti

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






