Hivatalosan is új vezetése van a pécsi Zsolnay Zrt.-nek
Nem vagyunk spekulánsok - jelentette ki a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. új tulajdonosa Jászai Gellért a cég szerdai közgyűlésén. A közgyűlés új Igazgatóságot és Felügyelő Bizottságot is választott. A részvényesek újraválasztották Péterné Marosy Katalin cégvezetőt is.
A kisrészvényesek aggódása miatt fogalmazott egyszerűen a részvények 49 százalékának új tulajdonosa. Jászai Gellért a Manufaktúra-Befektető Kft. (M-B Kft.) tulajdonosa és egyben az SCD Group elnöke. A kisrészvényesek az Igazgatótanács (IT) és a Felülegyőbizottság (FB) teljes megújítás miatt aggódtak, hogy az új emberek megfelelően fogják-e képviselni a cég hagyományait és rérdekeit. Erre mondta Jászai, hogy ők nem spakuláció miatt vették meg a kisebbségi tulajdont, hanam, hogy talpraállítsák a céget. Az 5 fős IT-tagokat 3-2 arányben delegálja az új tulajdonos és az önkormányzat, a három fős FB-t pedig az M-B Kft. a város és a dolgozók képviselik. Mindkét esetben öt évre választották a tagokat díjazás nélkül.
A részvényesek felhatalmazták az Igazgatóságot, hogy kétmilliárd forint erejéig önállóan, külön közgyűlési döntés nélkül határozzon a Zsolnayban szükségessé váló tőkeemelésekről. A közgyűlés elfogadta szavazatelsőbbségi részvény kibocsátásáról szóló előterjesztést is, amely a privatizációs szerződésnek megfelelően a menedzsmentjogok gyakorlását biztosítja az M-B Kft. számára.
Mint ismeretes a Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése még júniusban döntött arról, hogy 230 millió forintos vételárért és további 500 millió forint tőkejuttatás vállalásával, a Jászai Gellért tulajdonában álló M-B Kft. szerezheti meg a Zsolnay kisebbségi részvénycsomagját, valamint a társaság irányításának jogait is.
Jászai Gellért a döntéseket követően elmondta, személyes szerepvállalásával is jelezni kívánja elkötelezettségét a Zsolnay jövője iránt, tapasztalataival és tudásával segíteni kívánja a társaság menedzsmentjét az új stratégia kialakításában és megvalósításában. Hangsúlyozta azonban, hogy a társaság operatív irányítását továbbra is azokra a pécsi szakemberekre kívánja bízni, akik készek és képesek a nagy múltú gyárat új, növekvő pályára állítani.
Az igazgatóság tagjai: Bajka Zoltán az SCD Group Zrt. Igazgatóságának tagja a társaság társtulajdonosa; Dr. Jarjabka Ákos, a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának igazgatóhelyettese; Schneider János, a Pécs Holding igazgatóságának tagja; Tomcsányi Gábor az M-B Kft. ügyvezetője, az SCD Group vezérigazgatója
A Felügyelő Bizottság tagjai: Katreiner Helmutné, Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának delegáltja; Szakállas Mártonné (a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt, dolgozóinak képviselője); Vargáné Nagylaki Noémi, az SCD Group Igazgatóságának tagja
PNL/FG

- Egyetemi oktató kórház lesz a Fejér Megyei Szent György Kórház
- Erdő Péter Európáért misézett Rómában
- Nehezen jutott előnyhöz a Győr
- Egy napra visszatérhet a kánikula
- Mai névnapok és eredetük
- Rendben megkezdődtek a történelem írásbeli vizsgák
- A nők hajlamosabbak a Facebook-függőségre
- A szívbeteg mama legtöbbször kislányt szül
- Az erdészek száz évre előre gondolkodnak
- Rizikós volt a rájátszás a pécsi kéziseknél
- Meghosszabbított nyitva tartás a pécsi Okmányirodában
- Günzer Tamás bora nyerte a XVIII. Szegedi Borfesztivál fődíját
- Kiugróan magas marad a fiatalok munkanélküliségi rátája idén
- Pécsi vívóhírek - Kardos Kata győzelme
- Mi is az a pécsi Science Building?
- Böröcz és a pécsi Belénessy Csaba harcába belerokkanhat az MTI
- Eurovíziós Dalfesztivál - Első elődöntő a Compact Discóval kedden
- Rágcsálógyérítés pécsi helyszíneken
- Változik a vonatok közlekedési rendje a szombati munkanap-áthelyezés miatt
- Elhunyt Angster József
- Nyílt levél a nevelőszülőkért
- Közös tereink – Uránváros
- Pályázati felhívás a Kultúrkert üzemeltetésére
- Előadás a szarvasgombáról
- Zárul, de folytatódik a Special Pécs projekt
- Elhunyt Páldi Ede
- Karbantartási munkák Pécs kisvízfolyásain
- Belváros, kedvellek! – Belváros, like!
- Fenntartható, zöld is - kék is…
- Pünkösdi zarándokvonatok 2008–2012.
- Gyorsjelentés az erdőtüzekről — az erdők védelmében






EZ volt a cucli.
Az IT a közgyülés nélkül is emelhet tőkét 2 milliárdig.
Így lehet a többségből kisebbség.
Erre jó a jog, meg a politika