Hoffmann Rózsa: 2014-től lehet az érettségi feltétele az önkéntes munka
Legkorábban 2014-től lehet az érettségi vizsgára bocsátás előfeltétele az önkéntes munka - mondta Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár szombaton Budapesten sajtótájékoztatón.
A közösségi szolgálat, önkéntesség jelene és jövője az oktatásban című, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium és a Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrum által szervezett egész napos konferencia szünetében tartott sajtótájékoztatón az államtitkár megjegyezte: a megújítandó érettségi előfeltételeként 50-60 óra kötelező közösségi munka előírását tervezik a középiskolások számára.
Hoffmann Rózsa hozzátette: jelenleg "talán inkább az 50 óra felé hajlunk", amit heti 2 óra rendszerességgel, egy tanév leforgása alatt lenne célszerű elvégezniük a diákoknak. Ezt a tevékenységet az elképzelések szerint dokumentálni is kell majd. A nemzetközi érettséginek is feltétele az önkéntes munka - folytatta -, az EU-ban pedig minden ötödik ember végez önkéntes munkát.
Az államtitkár hangsúlyozta: "nem volna szerencsés, ha módszertanilag lenne szabályozva" az önkéntes munka, mert minden gimnázium a saját környezetében tapasztalható kihívásokra kell, hogy reagáljon. Van, ahol időseket látogathatnak otthonaikban, felolvashatnak nekik, beszélgethetnek velük, van, ahol idősek szociális otthonaiba látogathatnak, de végezhetnek környezetvédelmi munkát is.
Mint mondta, az önkéntes munkára való felhívást tett közzé a középfokú oktatási és nevelési intézményeknek a tárca oktatási és szociális államtitkársága a Társ elnevezésű programmal, ennek részleteit tárgyalják meg a szombati konferencián. A programban a pedagógusok a diákközösségek képviseletében pályázhatnak önkéntes munka elvégzésére január 31-ig. A pályázatokat ezután három héten belül elbírálják, végül a legjobban teljesített munkákról kötetet is adnak ki, amivel mintát adnak a későbbiekre nézve - mutatott rá.
Hoffmann Rózsa közölte: a 2010-2011-es tanév második félévében a pályázattal 30 órás munkára vállalkozhatnak a fiatalok, ebből 5 órát kell szánni a felkészülésre és szintén 5-öt a munka utáni csoportos megbeszélésre. A pályázattal - amire nagy az érdeklődés - 44 millió forint áll a jelentkezők rendelkezésére, ebből a tanárok, mentorok munkáját fizetik ki. Egy tanár legfeljebb bruttó 200 ezer forintot kaphat egy projekt levezetéséért - hívta fel a figyelmet.
Kérdésre Hoffmann Rózsa elmondta: nincsenek viták a lényeges kérdésekben a Fidesz vezető oktatáspolitikusai és az oktatási államtitkárság között. A közoktatási törvény májusban parlament elé kerülhet, erre viszont azért nem vállalt kötelezettséget a kormány a tavaszi hivatalos törvényalkotási programjában, mert az európai uniós soros elnökség nagyon leterheli. Így a testület úgy döntött: tavaszi tervébe csak azokat a jogszabályokat veszi fel, amelyeket mindenképpen meg akar alkotni - magyarázta.
Gloviczki Zoltán közoktatásért felelős helyettes államtitkár rámutatott: az önkéntességnek eddig nem volt szakmai háttere Magyarországon. Jelenleg a pályázattól függetlenül több mint 300 iskolában folynak ilyen típusú munkálatok, amelyek személyiség-, közösség-, és társadalomfejlesztő hatásúak.
A konferencián előadást tartanak egyebek mellett a közoktatásban gyakorolt önkéntesség nemzetközi tapasztalatairól, a szociális kompetencia fejlesztéséről, az önkéntesség és a fogyatékosságügy kapcsolatáról, illetve az EU-ban 2011-ben meghirdetett önkéntesség évéről.
MTI
hírek innen, onnan
Magyar Péter gesztust tett a Partizán felé, miután nem mehettek be a Parlamentbe a tudósítóik
A miniszterelnök a dolgozószobájában adott interjút, szerint ennyit tud tenni az ügyük érdekében. Leszögezte, hogy a szabály a...
„Menthetetlen vagy” – Visszaszólt Hadházynak a tiszás képviselő, aki tagadja, hogy a paksi földügy miatt távozott volna egy bizottság éléről
A közvagyonvesztési parlamenti vizsgálóbizottság éléről távozó tiszás képviselő, Sárosi Józseg szerint a lemondása kizárólag a...
„Megtettem, amit megkövetelt a haza” – megszólalt a 24.hu-nak a lemondott energetikai államtitkár
Tótth András közölte, hogy már a hivatalba lépésekor megmondta, nem a minisztériumból akar nyugdíjba menni.
A szurkolók utálták, amikor megérkezett: Mourinhónak sem sikerült, ami a gyűlölt edzőnek igen
Hosszú idő után a Bajnokok Ligája visszatér Roma bordó felére.
Parragh László: "Ne támogassatok egy senkiházit, egy fehér galléros bűnözőt"
Éles hangvételű, belső levélben támadta meg a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) jelenlegi vezetését a szervezet korábbi elnöke,...
Tisza-kormány: szavaz a parlament a 2026-os költségvetésről, személyi változások az energetikai területen
Váratlan lemondások történtek kedden az energetikai terület vezetésében, hiszen személyes okokra hivatkozva távozott Tótth András...
Többen halálhírét keltették, de mégis él a Barátok közt korábbi szereplője
Tévesen keltették halálhírét Bánóczi Zoltánnak, a színész-bokszoló életben van – igaz, nincs jó állapotban.
Magyar Péter nem hagyta annyiban és újra üzent a HVG-nek
A miniszterelnök leszögezte, hogy nem fontolgatja a lemondását, és Kapitány István sem.
Kapitány István: „egyetlen dolgoról mondtam le” – Magyar Péter éles szavakkal cáfolta a híreszteléseket
A Fidesz gúnyosan reagált Kapitány István szavaira, miután a gazdasági és energetikai miniszter leszögezte, nem valósak azok az...
Trump iszonyatosan ki van borulva Zelenszkijre: bénító ütést vihet be Ukrajnának
Trump elnök nagyon dühös Zelenszkij elnökre, még mindig nagyon komolyan fontolgatja, hogy leállítja a hírszerzési adatok megosztását...
Magyar Péter: „Sem Kapitány miniszter úr, sem én nem fontolgatjuk a lemondásunkat”
Felpezsdült a levegő a Gazdasági és Energetikai Minisztérium körül.
Megjöttek a friss üzemanyagárak: vihar előtti csend borulhatott a benzinkutakra
A világpiaci folyamatok nagyon kedvezőtlen irányba mutatnak.
Sport
A magyar kormány döntését követően a távozását fontolgatja a Veszprém világklasszis játékosa
A megváltozott adórendszer miatt távozhat a Veszprém kapusa.
Lecsapott az UEFA: súlyos büntetést szabott ki a magyar válogatottra
Nem maradt következmények nélkül a magyar szurkolók cselekedetei.
Új részletek derültek ki a Gulácsi Péter otthonában történt fegyveres rablásról
Szörnyű stressz érte a magyar kapust és családját.
Állandóan Szoboszlait kritizálta, most tönkremehetett a Liverpool legendája
Hajmeresztő hírek láttak napvilágot a Liverpool és az angol válogatott korábbi legendás védőjéről, Jamie Carragherről.
Mutatjuk Lamine Yamal cselét, de félő, hogy beleszédülsz a látványba!
Ezen ámul most az internet.
Beolvasott az MLSZ-nek, borította a bilit a magyar válogatott labdarúgó
Nem érzi a megbecsültséget.
„Az nem normális, amit a Barca csinál” – Hansi Flick egy futballgépezetet épített
Megállíthatatlannak tűnnek a katalánok.
Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter
Az incidens miatt nem lép pályára a Bajnokok Ligája-mérkőzésen.
Megszólalt az Orbán-kormány volt minisztere, akit Ruszin-Szendi Romulusz javasolt klubelnöknek
Megválasztását a Tisza-kormány új jogszabálya sem veszélyezteti.
Hiába a Barcelona elképesztő fordítása, a show-t a Bayern München thrillere vitte el a Bajnokok Ligájában
Sallai Roland közel egy hónap után játszott újra.
Marco Rossi fogja a fejét, piszok nehéz helyzetbe került a magyar válogatott
Lecsapott az UEFA.
Lamine Yamal bűvészmutatványán ámul a spanyol sportsajtó
A BL-ben varázsolt a Barcelona csillaga.
Bulvár
A magyar kormány döntését követően a távozását fontolgatja a Veszprém világklasszis játékosa
A megváltozott adórendszer miatt távozhat a Veszprém kapusa.
Egyik reggel Polt váratlanul behívatta Fejes Pétert, és öt perc múlva már nem volt főügyész
Egykori bírósági és ügyészségi vezetőkkel próbáltuk rekonstruálni a történteket – de megkérdeztük az érintettet is.
Elszabadultak az indulatok a parlamentben, miután egy tiszás állítólag azt kiabálta be, hogy „mocskos paraszt”
Rögtön bocsánatkérésre szólították fel a képviselőt.
Kiszivárgott a hátborzongató titok: Oroszország és Kína már rejtegetheti a lezuhant UFO-kat.
Kína és Oroszország már birtokolhatja a lezuhant UFO-kat. Ha Amerika nem lépi meg a titkos UFO-akták nyilvánosságra hozatalát, óriási hátrányba kerülhet a világűrverseny legújabb szakaszában.
Leszálláshoz készültek a diákok, de a busz továbbgurult – ekkor vették észre, mi történt a sofőrrel - Videó
Már az ajtónál várták, hogy leszállhassanak, amikor az iskolabusz ismét megindult. A pennsylvaniai diákok hamar észrevették, hogy baj van: a sofőr rosszul lett, nekik kellett megállítaniuk a járművet.
Baba Vanga hátborzongató jóslata: ez vár Oroszországra és a világra még az év vége előtt
A látnok egy új orosz vezető felemelkedését is vizionálta.
Brüsszel javaslata ingatlanok ezreit érintheti: Budapest és a Balaton is felkészülhet
Az Európai Bizottság új lakhatási javaslatot tett le az asztalra, ami budapesti és a balatoni ingatlanokat is érintheti.
Kiderült, kit marcangolt halálra a tigris az angliai állatkertben
Azonosították azt a férfit, aki múlt hét szombaton bemászott egy brit állatpark tigriskifutójába, ahol az állat halálra marcangolta. Az áldozat családjának nyilatkozata egészen más megvilágításba helyezi a trag
Rekonstruáltak egy 315 ezer évvel ezelőtt élt ember arcát: így nézhetett ki a legelső modern ősünk
Digitálisan rekonstruálták, hogyan nézhetett ki a modern ember egyik legkorábbi ismert képviselője.
Brutális sztorik a szegedi egyetem kancellárjától Orbán Győzőékről, Bánki Erikről, Kubatov Gáborról és a fenyegetésekről
Üzenetet kapott Orbán Győzőék érdekében, Bánki Erik a Hungast nevében tárgyalt vele, Kubatov Gábor berendelte, Fauszt Zoltán pedig fenyegette.
Nagyon fontos hírt kaptak a gázzal fűtő magyarok: kiderült, mi vár ránk a következő télen
A kormány a rezsicsökkentés fenntartása mellett sem tervezi a piaci üzemanyagárak hatósági korlátozását.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






