Hogyan fejlesszük gyermekünk íráskészségét?
A gyermek lételeme a játék. Miért ne fejleszthetnénk az íráskészségét is játékosan? Ehhez számos lehetőség áll a rendelkezésünkre, mint amilyen a Scrabble vagy akár Soy Luna titkos naplója.
A kommunikáció fejlődésével azt hihetnénk, hogy a folyóírás kezd kimenni a divatból, így felesleges annak a megtanulása. Szomorú, hogy egyre kisebb tere van manapság a kézírásnak, hiszen mégiscsak az a kommunikáció és a tanulás egy alapvető eleme. Éppen ezért ne hagyjuk elsikkadni, hanem ösztönözzük gyermekünket és javítsuk az íráskészségét!
Fontos tudni, hogy az írás és az olvasás egymásra épül. Tehát annak, aki javítani szeretne a szókincsén vagy csak szebb stílusban szeretne írni, mindenképp fontos, hogy sokat olvasson és képezze magát ezáltal. Mivel amit olvasunk, az mind a részünkké válik, így az írásunk is könnyedebb lesz.
Íme 6 tipp arra, hogyan segítsünk gyermekünknek és fejlesszük az íráskészségüket!
1. Olvassunk rendszeresen! Fontos, hogy a mese szerves részét képezze a mindennapoknak, így mindig szánjunk időt arra, hogy felolvassunk a gyermekünknek. Ezt érdemes egészen kis korban elkezdeni, így az életük részévé válik, ezáltal megtanulják a könyvek szeretetét. Ha már tud olvasni a csemeténk, akkor ösztönözzük arra, hogy minden nap olvasson egy kicsit egy, a korosztályának megfelelő könyvből. Nem kell 40-50 oldalakat olvasni egyhuzamban, de mindenképp érdemes minden nap egy kicsit gyakorolni. Hiszen az írás az olvasással kezdődik.
2. Érdemes legalább heti rendszerességgel játszani bizonyos társasokkal, amik köthetők a szavakhoz, az olvasáshoz és a szóalkotáshoz. Ilyen például a Scrabble, ami az original mellett számos más verzióban is elérhető. Tökéletes társas a készségek fejlesztéséhez a Scrabble Junior, ami az 5-12 éves korosztálynak készült, vagy pedig a Harry Potter rajongóknak szánt Scrabble Harry Potter Edition.
3. Azt tudjuk, hogy nem maradhat ki a gyermekkorból a különböző felületeken, anyagokon történő mezítlábas sétálás. Miért ne lehetne ezekbe az anyagokba rajzolni, írni is? Éppen ezért próbáljuk ki, hogy milyen írni homokba, sóba, cukorba, de a különböző íróeszközökkel történő írás is szórakoztató lehet. Használjunk hagyományos tollat vagy ceruzát, valamint írhatunk krétával, zsírkrétával, ecsettel vagy akár ujjal is.
4. Ösztönözzük a gyermeket a levélírásra. Az emailek, chatek korában elvész a kézzel írott levél, éppen ezért sokkal nagyobb jelentőséggel bírnak, ha ilyet kapunk. Mutassuk meg, hogy milyen jó érzés kézzel levelet vagy képeslapot írni, feladni, majd várni rá a választ! Ne hagyjuk kiveszni ezt az értéket a világunkból, mivel ez sokkal személyesebbé teszi a mondanivalónkat.
5. A naplóírás segít összeszedni és rendszerezni a gondolatainkat 1-1 nap végén. Éppen ezért bátorítsuk a gyermekünket a kézzel történő naplóírásra. Ha nem tudja hogyan fogjon hozzá, akkor remek támpont lehet egy mai kedvenc, a Soy Luna titkos naplója, amibe lejegyezhet minden apróságot, ami foglalkoztatja.
6. Végül pedig nyugodtan találjon ki a gyermek történeteket azokról a dolgokról, amik érdeklik. Legyen az az űrutazás, az autószerelés, vagy a dinoszauruszok kora. Hiszen sokkal könnyebben tanulnak meg olyan szavakat, amik az őket érdeklő szövegkörnyezetben jelennek meg, mintha csak be kellene magolni. Ezért ne csodálkozzunk, ha a divattervezés után érdeklődő kislány cluth-ról vagy pedig outfit-ről írogat, ahogy a kézművesség megszállottja csak DIY dolgokról hajlandó beszélni, vagy írni.
Hagyjuk, hogy kibontakozzon az egyéniségük és támogassuk gyermekeinket abban, hogy könnyebben megfogalmazzák azokat, amik érdeklik őket!
(X)
hírek innen, onnan
A tüdőgyógyász szerint csak így biztonságos használni a klímát
A szakember szerint a nyári megbetegedések jelentős százalékáért a klíma helytelen használata a felelős.
350 kilométer/órás szupervonatok lesznek Lengyelországban
Európa leggyorsabb vasúti hálózatát ígéri Donlad Tusk, 23 milliárd eurót költenek erre.
Erre aligha számított Putyin: meglepő kijelentést tett az orosz elnök társaságában a szövetségese
Az ukrajnai háború hadműveleteinek leállítását és a konfliktus befagyasztását javasolta Vlagyimir Putyin orosz elnöknek a kazah...
Vitézy Dávid szerint közel 300 busz áll alkatrészhiány miatt a Volánnál, őszre megszűnhet a probléma
Ezzel párhuzamosan megkezdik a Volán buszflottájának megújítását is.
Orbán Viktor Tusványoson: Elnézést kell kérnem Önöktől, az országot felforgató miniszterelnök a mi sorainkból érkezett
A volt miniszterelnök szerint április 13-án „új valóságra” ébredt Magyarország.
Ezt a nyelvet csak két ember beszéli a Földön: különös oka van
A világon több ezer nyelv létezik, de akad egy, amelyet mindössze két ember ért és használ nap mint nap. Nem egy elszigetelt törzs...
Republikon-elemző: Orbán Viktor nemcsak hibáztatja, egyenesen hülyének nézi a fiatalokat
Virág Andrea, a Republikon Intézet stratégiai igazgatója értékelte Orbán Viktor tusványosi beszédét, amely szerinte nélkülözött...
Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter
A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az...
Ez a csillagjegy augusztus legnagyobb nyertese
Az augusztusi horoszkóp szerint egy csillagjegy kiemelkedően szerencsés időszak elé néz. Karrierben, pénzügyekben és a szerelemben is...
Kaja Kallas Trump vámjait vitatja: 10 és 12,5 százalék – Az Állatfarm falán a hét parancsolat sem maradt változatlan
Kaja Kallas szerint az Egyesült Államok nem megalapozottan hivatkozik az uniós kényszermunka-ellenőrzés hiányára. Trump új vámjai 60...
Madarat talál az erkélyén a férfi: Második pillantásra nem hisz a szemének
Egy fárasztó nap utáni pihenésnek indult, ám az edmontoni férfi végül órákig tartó mentőakcióba keveredett az erkélyén.
Rendőrrazzia a BYD-nál: így reagált a kínai óriáscég
A cég tagadja a történteket.
Sport
Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát
Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz
Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta
Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.
Tényleg kipucolja keretét a Ferencváros, megvan a 11. távozó
Kubatov Gábor előre szólt, hogy ez lesz.
Az évezredben nem történt még olyan, mint amit a péntek este tartogatott Nyíregyházán
Szappanos Péter óriási potyával mutatkozott be lila-fehérben – két pontot ajándékozva a Szparinak.
Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen
Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.
Ennyiért nézheted meg a Real Madridot Budapesten a Fradi ellen
A Real Madrid a Ferencvárossal játszik felkészülési meccset.
Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak
Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.
A Magyar Nagydíj időmérője előtt teljesen elfogyott a Ferrari döbbenetes előnye
A világbajnoki címvédő Lando Norris hangolt legjobban a kvalifikációra.
Xabi Alonso megállíthatatlan: megvan az új sztár, 318 millió eurót költött a Chelsea
És még nincs vége...
A Real Madrid elleni meccs miatt elhalasztják a Ferencváros hazai rangadóját
Biztosan csúszik az ETO elleni rangadó, egyelőre nem tudni, hogy mennyit.
A magyar válogatott nyolc év után ismét bejutott a világkupa döntőjébe
A mieink nagy csatában múlták felül a házigazdát a négy között.
Bulvár
Rákaptak a rave-ekre a 40 pluszos nők, és egy kutatás szerint ezt nagyon jól teszik
Menj el abba a buliba, jót tesz a mentális egészségednek!
„Ha nem fordulok vissza a telefonomért, most nem élek” – Hihetetlen véletlenek, amelyek megváltoztatták az életünket
Az élet néha különös véletlenekkel ajándékoz meg minket. Három történet következik, ahol az apró döntések szó szerint átírták valaki életét.
Ha a nagyszülő ezt az egy mondatot kimondja, örökre elveszíti az unoka bizalmát
Egyetlen mondat is elég lehet ahhoz, hogy egy gyerekben mély nyomot hagyjon, ezért a nagyszülőknek érdemes óvatosan megválogatniuk a szavaikat, különösen az unokákkal való érzékeny kapcsolatban.
„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után
Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.
Thaiföldön ragadva: egyetlen másodperces hiba miatt rohadhat börtönben a 18 éves fiú
Minden fiatal álma a délkelet-ázsiai hátizsákos túra, de a 18 éves Loukas számára horrorfilmmé vált az utazás. Egy biztonsági ellenőrzésnél elkövetett banális figyelmetlenség miatt most akár 5 év börtönt is
Juhász Hajnalka: A Bruti-féle támadás után három nap alatt közel tízezren letranszvesztitáztak
A KDNP országgyűlési képviselője elmondta, hogy folyamatosan érik személyeskedő támadások.
„Azt hittem, csak barátok” – A nap, amikor rájöttem, hogy a férjem mást szeret
Évekig hittem, hogy a férjem és Niki között csak barátság van – mígnem egyetlen hétköznapi pillanat mindent megváltoztatott.
Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence
A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.
Egy balatoni büfés szerint az még nem átverés, ha ezt hazudják a vendégnek
Lehet kicsit tréfásan venni, de elvileg ez megtévesztésnek számít bármelyik balatoni büféstől.
Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?
Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier
Majka elnézést kért Bohár Dánieltől: „Nem érdemled meg, hogy egyedül te fuvolázz”
Újabb fordulatot vett Majka és Bohár Dániel nyilvános szócsatája. Miután a jobboldali influenszer reagált a Campus Fesztiválon elhangzott beszólásra, a rapper péntek este a Facebook-oldalán válaszolt neki.
Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt elítélt férfi van a tusványosi közönségben Szabó Tímea szerint
A férfit márciusban első fokon több év börtönre ítélte a sepsiszentgyörgyi bíróság.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






