Ezt olvasta már?

0

Hogyan vehet Pécsen buszjegyet, bérletet?

A Tüke Busz Zrt. az alábbiakról tájékoztatja Utasait:

I. Bérletek érvényességi ideje:

A bérletek időben történő megválthatóságának biztosítása érdekében a 2020. március hónapra, valamint a 2020. I. negyedévre kiadott bérletek érvényességét meghosszabbítja, azok utazásra 2020. április 7-én 24.00 óráig használhatók fel.

II. Egészségügyi dolgozók díjmenetes utazása

További intézkedésként a járványhelyzetben mutatott kimagasló munkájukért a vészhelyzet megszűnéséig minden egészségügyi dolgozó ingyenesen utazhat Pécsett a Tüke Busz Zrt. járatain 2020. március 31. napjától.

A díjmentes utazásra való jogosultságot többfajta dokumentummal lehet igazolni.

A korlátlan díjmentes utazási jogosultság:

• az egészségügyi szolgáltató, vagy fenntartó által kiállított igazolással, vagy

• az egészségügyi szakképesítéssel rendelkező személyek részére kiállított, az egészségügyi szolgáltatás nyújtására jogosító hatósági igazolvánnyal vehető igénybe.

• Ha a fentiek közül egyik sem áll az utas rendelkezésére, akkor az egészségügyi szolgáltató, vagy fenntartó által 2019-ben, vagy 2020-ban kiállított évi 12 alkalmas „Utazási utalvány”, valamint a személyi igazolvány és a lakcímkártya együttes felmutatásával is lehet díjmentesen utazni.

III. Utazási igazolványok érvényessége

Az utazási kedvezmény igénybevételére jogosító, 2020. március 31-ig érvényben lévő igazolványok, igazolások és utalványok (MÁK által, valamint a mentősök, kisgyermekesek, polgárőrök, nyugdíjasok részére kiadott hatósági igazolások) érvényben maradnak a veszélyhelyzet megszüntetését követő tizenötödik napig.

IV. Bérletpénztárak nyitva tartása:

A Tüke Busz Zrt. bérletpénztárainak nyitva tartása 2020. április 8-ától 2020. április 28-áig:

Millennium Üzletház (7621 Pécs, Rákóczi út 60.)

hétfőtől-péntekig : 7.00-15.00 óráig (az üzletház bezárása miatt)

Távolsági autóbusz-állomás (7622 Pécs, Nagy Lajos király u. 20.)

hétfőtől-szombatig: 7.00- 17.00 óráig

7632 Pécs, Csontváry utca 10.

hétfőtől-szombatig: 7.00-17.00 óráig (vasárnapi nyitva tartás visszavonásig szünetel)

2020. április 8. és 2020. április 28. között az Uránváros autóbusz-állomáson és a Budai autóbusz-állomáson található bérletpénztárak – az egyébként is érvényes rend szerint – zárva tartanak.

Tüke Busz Zrt.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Magyar Péter bizonyítékokat mutatott arról, hogy az Orbán-kormány menekülttábort akart létrehozni, csak hazudott róla

Kormányülésekről, belügyminisztériumi döntésekről mutatott be dokumentumokat a miniszterelnök a Vitnyéd közelébe az Orbán-kormány...

Egyedül, de nem magányosan: magyar sztáranyukák, akik egyedülálló szülőként is megállják a helyüket - ők azok

Az anyaság önmagában is a világ egyik legszebb, de leginkább embert próbáló feladata, ám amikor valaki egyedül marad a mindennapok...

Ismered a kutyád? Nem mindegy, milyen kutya kerül melléd – Ez a könyv segít megtalálni az igazit

A kutya nemcsak társ, hanem családtag is, de a harmonikus együttéléshez elengedhetetlen, hogy valóban értsük, kivel élünk együtt.

Súlyos megbetegedést okozó baktérium miatt hív vissza szalámit a Lidl

Esetleges coli baktérium jelenléte miatt a Dulano Artländer szelet 240 gramm megnevezésű szalámi fogyasztói visszahívását kezdeményezte...

Nem az az igazán izgalmas, hogyan lőtték le az amerikai Apache-ot, hanem az, mivel mentették ki a pilótákat

Megmutatta az amerikai haditengerészet, hogy nekik is vannak érdekes új kütyüjeik.

Új tárlaton mutatják be a nagyhatalmi vezetők privát járműveit

Időszakos kiállítással újra megnyitja a kaput a Közlekedési Múzeum budapesti kiállítóhelye, az Északi Járműjavító Dízelcsarnoka.

Itt vannak Magyar Péter bizonyítékai Orbánék titkos terveiről a vitnyédi menekülttáborral kapcsolatban

A miniszterelnök titkos kormányzati feljegyzéseket osztott meg arról, hogy az Orbán-kormány menekülttábort épített Vitnyéden, miközben...

Fotók: így érkeznek a Fidesz választási vereség utáni tisztújító kongresszusára a párt politikusai

A Fidesz a Budapest Kongresszusi Központban tartja tisztújító kongresszusát, ahol alapszabályt módosítanak és új vezetést választanak....

0

Sport

Kínosan kezdődött a foci-vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők

Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?

Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

Bulvár

Megszólalt Balásy Gyula, miután Magyar Péter elutasította a Rogán-közeli nagyvállalkozó ajánlatát

A NER kedvenc médiavállalkozója szerint így reális az esélye annak, hogy a társaságok nem tudják elkerülni a felszámolást.

Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?

Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.

Sokkoló fotó került fel a netre a hajnali győri horrorbalesetről: Lángoló pokollá változott az M1-es autópálya

Nyolc ember vesztette életét az M1-es autópályán Győr közelében, ahol két brutális karambol történt egymás közvetlen közelében. Most megrázó fénykép jelent meg az interneten a helyszínről.

Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat

Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.

Sokan azt hiszik, csak bőrhiba, pedig a rák egy agresszív fajtája: 4 dolog, amit azonnal ellenőrizz magadon

A meleg idő beköszöntével az UV-sugárzás is felerősödik, ami komoly veszélyt jelent a bőrünkre. Mutatjuk, miben más a fehér bőrrák, mint a melanóma, és hogyan ismerheted fel időben a tüneteit.

4 kisgyerek evett ilyet a múlt héten, mind a Heim Pál kórházban fekszik - Orvosok figyelmeztetik a szülőket

A gombelem lenyelése súlyos égési sérüléseket okozhat a nyelőcsőben.

Melléthei-Barna Márton: Szégyelld magad, Kocsis Máté!

A Tisza jogi vezetője reagált a fideszes politikus korábbi, Magyar Péter édesanyjának címzett bocsánatkérésére.

Nem az alkohol és a cukor a máj legnagyobb ellensége: ezt az 5 ételt a hepatológusok is csak ritkán eszik

A szakértők szerint több olyan népszerű, egészségesnek hitt étel és ital is létezik, amely rendszeres fogyasztás esetén meglepően nagy terhet róhat a májra.

Kapitány István: átfogó szervezeti és működési átvilágítás indul az EXIM, a HEPA és a HIPA intézményeinél

A Gazdasági és Energetikai Minisztérium külgazdasági területének irányítása alatt működő intézményeknél – az EXIM Magyarország, a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség és a HIPA Nemzeti Befektetési Ügyn

Újabb nagyon súlyos baleset történt – többen beszorultak, mentőhelikoptert is küldtek

Frontális karambol miatt lassúlt le a közlekedés a 23-as főúton péntek délután, miután két személyautó ütközött össze Ivád és Mátraterenye között. A baleset a főút 17-es és 18-as kilométere közötti szak

0






0