Holnap az Apollóban is debütál Török Ferenc új filmje! Filmajánló: 1945
Április 20-án érkezik a mozikba Török Ferenc (Moszkva tér, Szezon) legújabb filmje, a II. Világháború utáni zűrzavaros közegben játszódó 1945. Április 20-án 8 órakor fogja vetíteni Török Ferenc új filmjét az Apolló mozi. - Pécsi Napilap -
Török Ferenc már az első nagyjátékfilmjével, a Moszkva térrel (2001) hangos sikereket ért el mind a közönség, mind a kritikusok körében. Üdítően friss munka volt, ami egyből felhelyezte őt a magyar filmes térképre. 45 éves korára sokadik munkáját készítette el, egy elég kényes témát feszegető háború utáni filmdrámát. Talán a rendező eddigi legérettebb, legletisztultabb alkotása lett az 1945.
| Török Ferenc, a rendező |
A háború után vagyunk, az oroszok már az országban. Forró nyári délután. Egy semmiben elterülő településen a helyi kiskirály, a falu jegyzője (Rudolf Péter) és az egész falu nagyban készül fia (Tasnádi Bence) esküvőjére. A készülődést két vonattal érkező idegen zavarja meg. A falu lakossága a hír hallatán nyugtalanná válik, gondolataik egyre kevésbé forognak az esküvő körül. Később megtudjuk, hogy két zsidó férfi érkezik a településre, de látogatásuk okára csak a film végén derül fény.
| A két zsidó megérkezik |
Szántó T. Gábor (az ő elbeszélése alapján készült a film) és Török Ferenc a magyar történelem egy kevésbé feldolgozott, ám annál inkább fontosabb témájához nyúlt vissza. A háború utáni állapotok: ügyeskedéseken és ököljogon alapuló törvényhozás, az elhurcolt zsidóság hátrahagyott anyagi javainak (jogtalan) felosztása, és az esetleges visszatérésükkor keletkező kényes helyzet komplex problémakörét vázolja a film. Ragályi Elemér visszafogott, letisztult messzire nyúló képei, és a film kimért tempója szépen adagolják a feszültséget a fináléig.
A szereplőgárda rendkívül erős és szerteágazó, több generáció ismert színészei vonulnak fel a filmben. Rudolf Péter sokadjára bizonyítja, hogy filmvásznon is az egyik legjobb, Nagy Marcell "cameo" szerepe pedig külön ínyencség a filmkedvelőknek. Nem szükséges a Saul fiával való összevetése, valószínűleg nem fog a helyére lépni, feltehetőleg nem is célja, de ez a film is nagyon izgalmas feldolgozása a XX. századi magyar történelem egy fontos szeletének.
A film díjat nyert Miamiban és Berlinben is, magyarországi premierje a Titanicon volt, csütörtöktől kerül országos moziforgalmazásba.
Így holnaptól a pécsi Apolló moziban is megtekinthetik az érdeklődök, a magyar film rajongók és a történelem kedvelők is Török Ferenc 1945-ét, este 20:00 órakor a Perczel Miklós utca 22 szám alatti Apolló moziban.
Április 21-én, pénteken pedig lehetőség nyílik, hogy közönségtalálkozón vegyenek részt a film után érdeklődök Török Ferenccel, a film rendezőjével és Szántó T. Gáborral, akinek elbeszélése a film és a forgatókönyv alapjául és inspirálójául szolgált. Az Apolló mozi mindenkit szeretettel vár április 21-én este 8 órakor. A közönségtalálkozó ingyenes.
VapauszAttila/lockkerdee
hírek innen, onnan
Nyugodt légkörre vágysz? 5 dolog, amit soha ne hagyj a nappaliban lefekvés előtt
Nem kell minden este nagytakarítást tartanod ahhoz, hogy másnap rendezettebb otthon fogadjon. Néhány apróság elpakolása is sokat...
Mindenkit sokkolt Petra és Joci végső döntése a Házasság első látásra fináléjában
Sokáig az évad egyik legígéretesebb párosának tűntek, az utolsó hetekben azonban egymás után kerültek elő a problémák.
A befektetők már látják, elég nagy a baj, új „beteg embere” van Európának: jöhet egy újabb euróválság?
Franciaországot egyszerre szorítják a kötvénybefektetők, a növekvő kiadások és az utcai tiltakozások. A francia államnak úgy kellene...
Normális a lihegés lépcsőzés után, vagy figyelmeztető jel?
Szinte mindenkivel előfordul, hogy néhány emelet megmászása után szaporábban veszi a levegőt. De vajon ez teljesen normális, vagy akár...
Antibiotikumkúra után minden borul? Ezek a tünetek jelezhetik a bajt
Egyes bakteriális fertőzések esetén elkerülhetetlen a gyógyuláshoz az antibiotikumkúra. Csakhogy közben olyan folyamatok is elindulhatnak...
„Pócs János! Kár tagadni a letagadhatatlant” - Molnár Áron súlyos dolgokat állít a képviselőről
A színész-aktivista szerint két helyi civil szervezet éveken át párhuzamosan vett fel állami támogatást a jászapáti aratónapra. A...
Nagy bejelentés a katáról: Kibővítik a rendszert, de politikai össztűz alatt az új adószabályok
Százezer kisadózónak hozhat fordulatot az új kata-rendszer januártól, miközben az ellenzékbe szorult Fidesz és KDNP éles adóemelést...
Herceg Erika elismerte, hogy ki hibázott a Megasztár botrányában
Nyilvános videóban tisztázta a felelősséget a Megasztár mentora A TV2 tehetségkutatójának legutóbbi válogató adása után...
Népszerűségi verseny: Magyar előnye rekordmagas Orbánnal szemben
Egy kutatásban Magyar Péter százból 63, Orbán Viktor pedig 25 pontot kapott.
Nagyon durvát mondott Donald Trump Volodimir Zelenszkijről
Donald Trump amerikai elnök szerint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nehezebb tárgyalópartner, mint orosz hivatali kollégája, és mostanra...
„Az a nagyon durva homofóbia, ellenséges hangulat, ami a gyámhatóságot jellemezte, megszűnt”
A kormányváltásnak tudja be több azonos nemű pár, hogy előrelépés történt örökbefogadásuk ügyében; van, aki ugyanannál a...
Sport
Nem lehetnek nézők a Grúzia-Magyarország meccsen - de a szurkolók már tudják, hogy járjanak túl az UEFA eszén
Lesújtott az UEFA a magyar válogatott szurkolóira.
Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonában törtek rájuk a rablók
Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonukban törtek rájuk a maszkos rablók! Egyórányi rettegés után a BL-meccset is kihagyta.
Rolex órákat és Hermès táskákat is elloptak a fegyveres rablók Gulácsi Péterék lakásából
Fegyvert szegeztek a focista felé, hogy nyissa ki a széfet.
Kifosztották Gulácsi Pétert, de ami a gyomorforgató kommentcsatában történt, arra nincs bocsánat
Nem kímélték a magyar kapust.
A Fradi korábbi kedvence szerint a kormányváltás után nem olyan vonzó az NB I a külföldi játékosoknak
Közlekedési táblák telepítésével foglalkozik az egykori válogatott csatár.
Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában
Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.
Nem mindennapi lépésre szánta el magát a milliárdokat kereső sztársportoló: elvégezte az akadémiát és rendőrnek állt
Valóra váltotta a gyerekkori álmát.
Totyogó-bajnokság előzte meg a tizenegyest: már a nekifutásból tudni lehetett, mi lesz a vége
Néha már a rúgás előtt lehetet tudni, hogy mi lesz a vége egy tizenegyesnek. Most is ez történt.
Jude Bellingham klubváltása a címlapon, kiszivárgott a Real Madrid álláspontja is
Egészen elképesztő átigazolási pletyka kering.
Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan
Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.
A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára
Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.
Szabálymódosítás jöhet a FIFA-nál, hogy ne fordulhasson elő olyan, mint a 2026-os vb-n
Az UEFA szerint átlépték ezzel a vörös vonalat.
Bulvár
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.
Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó
A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz
Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal
Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.
Lángokban áll az oktatási minisztérium, egy másikba betörtek, elszabadultak az indulatok Albániában
Kaotikus állapotok uralkodnak Tiranában.
Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül
A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.
Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe
Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.
Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés
Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről
Szabó Anna Eszter: Amíg a nem igent jelent, az igen pedig anált, addig még nagyon sok dolgunk van
A probléma nemcsak az erőszaktevőkből áll, hanem azokból is, akik nem tesznek ellene. Akik nem intik le a bunkó, nőalázó vicceket, akik előbb kommentelik, hogy „nem minden férfi ilyen", mint hogy megosztanának egy n
Tovább süllyed a széthullott Orbán-rendszer – fontos bejelentés érkezett
A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát – erről számolt be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a k
14. havi nyugdíj: két forgatókönyv jöhet szóba, nem mindenki örülne az egyiknek
Az szinte biztos, hogy érkezik a 14. havi nyugdíj, ám hogy pontosan milyen formában, azt még csak találgatják. Felmerült a rászorultsági alapon osztott pluszjárandóság; napokon belül kiderülhet, mikor és mennyit ka
Magyar Péter bejelentése Orbán Viktorról: „Brüsszelben és otthon is nettó hazugságokat terjeszt”
Magyar Péter kornányfő újabb eurómilliárdokról számolt be az európai csúcs előtt, ugyanakkor jelezte, hogy a jelenlegi formájában még nem tartja elfogadhatónak az új hétéves uniós költségvetést Magyarország
Rákkeltő anyagot tartalmaz több ismert olívaolaj: ezek az érintett termékek
Potenciálisan rákkeltő hatású anyagokat mutatott ki több népszerű olívaolajban egy olasz fogyasztóvédelmi magazin, amely összesen 16 terméket vizsgált meg.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






