Ezt olvasta már?

0

Hoppá! 2023 végéig marad az 5 százalékos lakásáfa!

Vége lehet a kapkodásnak, enyhülhet a drágulás üteme

A kedvezményes lakásáfát érintő módosítást tervez a kormány: a Pénzügyminisztérium az idén novemberben már engedéllyel rendelkező lakásoknál 2023 végéig kitolná az 5 százalékos áfa határidejét.

Úgy tűnik, már nem kell kapkodniuk.

Az ingatlan.com szakértői szerint, ha életbe lép a szabály, akkor több ezer, akár több tízezer lakás építtetője jut levegőhöz, nem kell ugyanis kapkodniuk a kivitelezéssel, és a lakásdrágulás üteme is csökkenhet.
A kedvezményes áfa meghosszabbítása pedig hozzájárulhat ahhoz, hogy az építőiparban foglalkoztatott több mint 300 ezer embernek munkája több évre biztosítva legyen.

Levegőhöz jut az eddig megfeszített tempóban működő a lakásépítési piac, ezáltal az új lakások iránti kereslet kiegyensúlyozottabb lehet egy most bejelentett kormányzati lépés eredményeként. A Pénzügyminisztérium ugyanis jogszabály-módosítást kezdeményez, amelynek értelmében a 2018. november 1-jén építési engedéllyel rendelkező lakóingatlanok eladására 2023 végéig vonatkozna a kedvezményes, 5 százalékos áfakulcs. Szintén 2023 végéig meghosszabbítaná a javaslat az kedvezményes áfaidőszakot azoknál a 300 négyzetméternél kisebb családi házaknál, amelyek építését 2018. november 1-ig bejelentették.

Vége lehet a kapkodásnak, enyhülhet a drágulás üteme
Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője azt mondta, hogy az építőipari szakmai szervezetek javaslatain alapuló szabályváltoztatásról még nem jelent meg a törvényjavaslat és azt még nem fogadták el, de, ha életbe lép, akkor a tervezhetőbbé válnak a fejlesztések. “A változtatás nyomán a már engedéllyel rendelkező beruházásoknál a fejlesztőknek nem kell kapkodniuk a kivitelezéssel, lesz elég idejük az építkezésre. Emellett a vevőknek sem kell tartaniuk attól, hogy a kivitelezésben tapasztalható csúszások miatt 2020-től egyik napról a másikra akár 20 százalékkal megemelkedik a korábban kialkudott vételár a magasabb áfakulcs miatt” - fogalmazott az ingatlan.com szakértője. Hozzátette: azoknak is kedvező, akik már minden papírt beszereztek, sőt, akár le is szerződtek az építkezésre, de az építőipari kapacitáshiány miatt még nem tudtak belevágni. A szabálymódosítás akár tízezres nagyságrendű építkezés menekült meg az esetleges áfaemelkedéssel járó kockázattól. A változtatás másik lényeges piaci hatása a szakember szerint, hogy lassulhat az új lakások drágulási üteme, hiszen a beruházók az elmúlt időszakban folyamatosan beárazták a 2020-ban életbe lépő áfaemelést. Balogh László elmondta, hogy a projektek újraütemezésével bizonyos – még csak tervezőasztalon létező – új lakások ára akár még csökkenhet is a korábban tervezett és kommunikált árszinthez képest.

Több százezer dolgozót érint
A módosítással az építőiparban kialakult munkaerőhiányból, például a projektek átadásának csúszásából adódó problémákat szeretnék orvosolni. Balogh László azt is elmondta, hogy a kedvezményes áfa meghosszabbítása makrogazdasági, munkaerőpiaci szempontból is fontos: az építőiparban foglalkoztatottaknak lesz munkájuk az építkezések vagy éppen utólagos munkák vagy lakásfelújítások miatt. Az ágazat ebből a szempontból évtizedes csúcson van: részben a lakásépítések felfutásának köszönhetően az idén már közel 340 ezren dolgoztak az építőiparban, nagyságrendileg annyian, mint 2007-ben, 2008-ban, amikor évente több mint 36 ezer új lakás épült évente.

Összességében az a lépés hozzájárulhat ahhoz, hogy a mostani lakásépítési kedv és ingatlanpiaci élénkülés kitarthat 2020 után is.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Hajcsat migrén ellen? Meghökkentő trükk terjed a TikTokon, de mit mondanak az orvosok?

Egy hétköznapi hajkiegészítő miatt indult találgatás a közösségi médiában. A videók látványos enyhülést ígérnek, de vajon mi...

Új hírek érkeztek a Szellemirtók 5. részéről

Carrie Coon még mindig nem kapott felkérést a Szellemirtók ötödik részére, noha Jason Reitman korábban már kitalált egy koncepciót.

Friedrich Merz az uniós csúcson lépett közbe, mikor kiderült, mire készül Washington az orosz vagyonnal

Brüsszeli vétó az amerikai tervekkel szemben Friedrich Merz német kancellár közvetlenül az uniós csúcstalálkozó előtt...

Nyugdíjasok bolti kedvezményéről döntöttek - hol jár nyugdíjas-diszkont?

A bevásárlásból, egy új szemüveg árából, de még az otthoni vírusvédelem költségéből is lefaraghatnak a nyugdíjasok. Több...

Drasztikus hőlépcső csap le vasárnap az országra: a szakorvos elárulta, kiknél okozhat súlyos rosszullétet a hirtelen fordulat

Megdőlnek a hosszútávú prognózisok A rövid távú meteorológiai adatok jelentősen felülírják a korábbi hosszútávú kilátásokat,...

Leszólították Majkát az utcán, és habozás nélkül elárulta, minek köszönheti valójában a hatalmas vagyonát

A vakszerencse mítoszának lerombolása az utcán A hazai könnyűzenei és televíziós piac egyik legismertebb alakját,...

Önnek is hiányzik havi 266.000 Ft? Akkor ezt érdemes tudnia

Kevésbé borúlátók a magyarok, de még mindig szűkös a családi kassza. Egyre kevesebb magyar számít anyagi helyzete romlására, de...

Rómában tarthatják meg a jövő márciusi uniós csúcstalálkozót

Belgium hozzájárult ahhoz csütörtökön, hogy a jövő márciusra tervezett hivatalos uniós csúcstalálkozót Brüsszel helyett Rómában...

Magyarország is csatlakozott a hat blokkoló tagállam közé, éles vita bontakozott ki az EU-csúcson

Az uniós vezetők brüsszeli csúcstalálkozóján az energiaárak letörését célzó egyeztetés háromórás csatározássá alakult az...

EL/KL: Három légiósunk is 3-0-s sikernek örülhetett, az utolsó percekben állt a tabella élére a Juventus - eredmények

A Ferencváros leendő Európa Liga ellenfelei közül már csak a Juventus maradt 100%-os.

Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan

Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.

Kamilla titkos kapcsolata a kegyvesztett Andrással nagy bajt hozhat Károlyra: a királyné veszélyes játszmába kezdett

Újabb meglepő hírek láttak napvilágot a brit királyi családról: egy bennfentes szerint Kamilla királyné különös megfontolásból...

0

Sport

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonában törtek rájuk a rablók

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonukban törtek rájuk a maszkos rablók! Egyórányi rettegés után a BL-meccset is kihagyta.

A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára

Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.

Bulvár

Figyelem, holnap este tíz órától Magyarországon nem fogjuk tudni igénybe venni az Erste számos funkcióját

Az Erste Bank tervezett karbantartást végez, amely miatt október 16–17-én több banki szolgáltatás átmenetileg nem lesz elérhető.

Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is

Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.

Elszabadultak az indulatok a kormányban: Súlyos támadás után lemondott az energetikai államtitkár

Elszabadultak az indulatok a kormányban! Tárkányi Zsolt debreceni képviselő kíméletlenül betámadta Tótth Andrást, aki percekkel később lemondott az energetikai államtitkári tisztségéről.

Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó

A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz

Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal

Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.

Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül

A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.

Azonnali bejelentés az USA-ból – kiadták a tűzparancsot, elemeire lőttek egy iráni kémhajót

Az amerikai erők rakétákkal semmisítettek meg egy iráni kémkedéssel gyanúsított vitorlást az Ománi-öbölben.

„Lapos feneke van…” – Hatalmas a felháborodás, mert döbbenetes titkok kerültek elő arról, hogy mit is tart nyilván az ügyfeleiről az Amazon

Hatalmas felháborodást váltott ki, hogy az Amazon meglepően részletes, olykor kifejezetten sértő megállapításokat tartalmazó adatlapokat készít vásárlóiról. A kereskedelmi óriás a vásárlási szokások alapján

Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe

Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.

Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés

Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről

Tovább süllyed a széthullott Orbán-rendszer – fontos bejelentés érkezett

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát – erről számolt be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a k

0






0