Ezt olvasta már?

Közös digitális nyílt napot tartott a pécsi ítélőtábla és a törvényszék

A dolgozók megismerkedhetek az utóbbi évek bírósági digitális fejlesztéseivel, az elektronikus ügyintézési szolgáltatásokkal és a további elektronizálási tervek...

0

Hoppál: kemény munkára van szükség a horvát határszakaszon is

Kemény munkára van szükség a magyar-horvát határszakaszon is az illegális bevándorlás megakadályozására - mondta Hoppál Péter pénteken Pécsett.


hirdetés

A kultúráért felelős államtitkár, baranyai fideszes képviselő sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: "izgatottan várjuk, a Szerbiából Horvátországba belépő bevándorlók milyen irányt választanak". Ha Zágráb érintésével Szlovénián át akarnak Ausztriába és a nyugati országokba jutni, a magyar hatóságoknak kevesebb feladatuk lesz.
Emlékeztetett rá, hogy a rendőrség Baranyában csütörtökön éjfélig mintegy 450 külföldi állampolgár ellen intézkedett, pénteken 23 illegális határátlépőt fogott el.
A politikus jelezte: a kormány Csongrád és Bács-Kiskun után Baranya, Somogy, Zala és Vas megyére is kiterjesztette a tömeges migráció okozta válsághelyzetet.
Péntekre virradó éjszaka a magyar-horvát határszakaszon is megkezdődött és tíz ponton folyik a 41 kilométeresre tervezett ideiglenes műszaki határzár építése, az első védvonal egy napon belül elkészülhet - tette hozzá.
Hoppál Péter kitért rá: Beremendnél tranzitzónát hoznak létre várhatóan már a hét végére, hogy azok a migránsok, akik menekültstátuszt kívánnak kérni, ezt meg tudják tenni.
Az államtitkár szólt arról is, hogy a Fidesz-KDNP csütörtöki kihelyezett frakcióülésén kérdést intézett a honvédelmi miniszterhez és a belügyi államtitkárhoz arról, hogy a "jogi, biztonsági és életerős határzár" eredményének ismeretében szükség van-e a martonfai és sormási tábor építése. "Ennek mérlegelésére a miniszter és az államtitkár ígéretet tett" - mondta.
Nagy Csaba, a Baranya Megyei Közgyűlés fideszes elnöke úgy vélte: Magyarországnak az illegális bevándorlással összefüggésben tanúsított határozott fellépése egész Európának példát mutat.
Reményét fejezte ki ugyanakkor, hogy a jelenlegi állapot minél előbb megszűnik, mert a megyei önkormányzatnak fontos a szomszédos horvát megyékkel való szoros együttműködés.
A politikus a megyei közgyűlés által csütörtökön egyhangúlag támogatott határzár építését megnyugtatónak nevezte a Baranyában élők számára, egyúttal jelezte: a zöldhatáron eddig a megyébe érkező migránsok békések voltak, együttműködtek a hatósággal.
Nagy Csaba közölte, igyekeznek aktuális információkkal ellátni és megnyugtatni a lakosságot, ennek érdekében találkozik határmenti települések vezetőivel.







0
0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Gruevszki-ügy: megkérdőjelezte a nemzetbiztonsági bizottság értelmét a testület vezetője

Mirkóczki Ádám szerint felháborító, ami történt és a bizottság fideszes tagjainak nevében is kikére magának, hogy ilyen eljárást el...

Szökés veszélye miatt őrizetbe vették Gruevszki unokatestvérét

Aki mellesleg a macedón belső elhárítás vezetője volt.

Riasztották a mentőt, nagy a baj az 57 éves színésznővel

Heather Locklear csak a sorozatos botrányaival kerül be a hírekbe mostanság. Tarthatatlan a helyzet, ezúttal pszichiátriára vitték.

Halálos gázolás: elütöttek egy idős nőt

Belehalt sérüléseibe egy idős nő, akit személyautó ütött el Polgár külterületén kedd este - közölte a Hajdú-Bihar Megyei...

Lenyűgöző fotók a fővárosról: kékbe borultak Budapest ikonikus építményei - fotók

Kék színben úszik Budapest kedd este! Nézze meg a legszebb fotókat a fővárosból!

Horrorfogást készített Deutsch Anita - majdnem ez lett a veszte

Budapest Kemény küzdelem után ugyan továbbjutott a következő napra Deutsch Anita (44), de nem sok hiányzott, hogy kiessen a vetélkedésből.

Halálra gázoltak egy 85 éves nőt Polgár közelében

A gépkocsit egy 19 éves fiatalember vezette.

Ne most váltson eurót.

Kissé gyengült a forint a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben kedd este a reggeli szintekhez képest - írja az MTI.

Véres ruhák miatt foglalja le az olasz ügyészség az Aquarius NGO-hajót

Veszélyes hulladékkezelés vádjával a szicíliai Catania ügyészsége elrendelte az Orvosok határok nélkül (Msf) és az Sos Mediterranée...

Egy 19 éves férfi halálra gázolt egy 85 éves nőt

Polgár külterületén történt a súlyos baleset.

Trump kegyelemben részesített két pulykát

Donald Trump amerikai elnök kedden a hálaadás ünnepe előtti hagyomány jegyében kegyelemben részesített két pulykát a Fehér Ház...

0

Sport

Ez a négy válogatott jutott be a Nemzetek Ligája döntőjébe

Megvan a négyes mezőny, 2019 júniusában dől el, ki lesz a nyertes.

Dárdai Pál bosszús a Nemzetek Ligája miatt

A Hertha edzője nem számíthat a holland válogatott játékosára.

Van Dijk vigasztalta a zokogó román játékvezetőt, akinek a német - holland meccs közben hunyt el az édesanyja

Drámai meccset játszott hétfő este Németország és Hollandia, és nem csak az eredmény miatt.

Bombaigazolásokat tervez a Real Madrid a Premier League-ből

A Bajnokok Ligája címvédője a Manchester United és a Tottenham játékosaival erősítene.

A 90. percig úgy tűnt, a németek becsületből nyernek egy meccset

Azok után, hogy a hollandok szenzációs játékkal legyőzték a németeket, majd a franciákat is, az utolsó, sorsdöntő meccsen teljesen csődöt mondtak. Vagyis majdnem teljesen, 85 percig.

Megvan, ki nyeri az Aranylabdát.

Egy újságíró szivárogtatott ki információkat.

A hollandok gólszerzője vigasztalta az elérzékenyülő játékvezetőt

Virgil van Dijk a meccsen és a lefújás után is hős lett.

0

Bulvár

Senki sem hitte, hogy eljön ez a pont Catherine Zeta-Jones házasságában

2000-ben mondta ki a boldogító igent Catherine Zeta-Jones és Michael Douglas. Kettőjük között 25 év korkülönbség van, ám úgy tűnik, hogy szerelmük 18 évnyi házasság után is töretlen. Éppen a napokban ünnepelték évfordulójukat, amiről a színésznő egy közös fotóval emlékezett meg. Sokan nem hitték, hogy ez a kapcsolat sokáig fog tartani, pedig az ő házasságuk az egyik leghosszabb Hollywoodban.

Szijjártóék azonnal elbocsátották a méregdrága Aston Martinnal közlekedő volt bécsi nagykövetet

A Szijjártó Péter vezette külügy kivizsgálta és azonnal elbocsátották a negyedmillió eurós Aston Martinnal száguldozó volt bécsi nagykövetet.

42 évesen újra babát vár a magyar műsorvezető - Sztárok, akik 40 felett gyereket vállaltak

Egyre több magyar sztár vállal gyermeket 40 éves kor felett is.

Boldogan tudatta: Óriási öröm érte Demcsák Zsuzsát

Eddig sem volt titok, hogy Demcsák Zsuzsa imádja a röplabdát. Éppen ezért is tölti el őt nagy büszkeséggel, hogy lánya is erre a pályára lépett. ˝Büszkeség: a lányom is röplabdás lett˝ - árulta el lelkesen.

Kinyílt egy titkos UFO-hangár kapuja az Antarktiszon

Nem kevesen böngészik a Google műholdas térképet, és nem is hiába. Minduntalan rábukkannak valami olyasmire, aminek nem kéne ott lennie. Például az Antarktiszon egy UFO-bázisnak...

Ezek a porcvédők semmit sem érnek

A porckopásos (artrózisos) térd-, csípő- és egyéb ízületi panaszok megelőzésére, kezelésére sokan porcvédőnek vagy porcképzőnek nevezett gyógyszereket, étrend-kiegészítőket keresnek. Ezeknek a termékeknek a fájdalomcsillapító, porcvédő hatása azonban nem minden esetben bizonyított.

Hatalmas robbanás várható a galaxisunkban, eltalálhatja a Földet

Egy különös csillagrendszerben észlelhetik a Tejút első gammakitörését.

Bejutott a veronai buszt vezető sofőrhöz az egyik áldozat rokona, és egy órán át beszélt vele

'Még a hatása alatt vagyok annak, amikről beszéltünk' - mondta a Mokkában.

Ezek a legjobb színpárok a karácsonyfán

Egyszínű vagy tarka? Nem csak ez a két véglet létezik. Ha az arany középutat keresed, mutatjuk, melyek a legjobb színpárok a karácsonyfán.

Meghan hercegné levágatta a haját - fotó.

Meghan hercegné megjelenése semmit sem változott, mióta kiderült, hogy Harry herceggel jár. Ez pedig már nem most volt, így nem csoda, ha már valami változást akart!

Földönkívülieket fedeztek fel egy 15. századi festményen: íme, a kép

Egyesek szerint egy ufó érkezését festették meg a háttérben.

Katalin hercegné élete legszebb estélyi ruháját viselte újra - Álomszép volt tűzpirosban

Alkalmak, amikor Katalin hercegné egy régebbi ruháját viselte újra.

blogmorzsák

A szexgép showman bukása

VV Radics elbukta a párbajt. Társai hősi halottként emlékeznek rá. VV Vivinek a legnehezebb, aki nem hitte volna, hogy ilyen érzelmek fognak kialakulni benne.

„Most látom igazán, mennyire keveset ér a mi pénzünk otthon“

„Megdöbbentő megélni, hogy itt mindennek jobb a minősége, mint Magyarországon.“

Hogy rágalmaz a 888.hu és mit felel erre az ELTE Média

Elsős hallgató írt tévedésektől és ferdítésektől hemzsegő cikket a saját egyeteméről.

A zseniális rénszarvasvadász újból nagyot alkotott

„Kitalálta, hogy a közterület miként veszítheti el közterület jellegét.“

Macron ajánlata visszautasíthatatlan

Értetlenkedik a világ: miért csempésztek Magyarországra egy köztörvényes bűnözőt?

Hogyan szabaduljunk meg az ételmolyoktól? Egyetlen módszer van

Az ételmoly hamar beveszi magát mindenhova, ráadásul nem csak az ételekben tanyázik.

Top10 legviccesebb építészeti baki

Az ember nem tudja, sírjon vagy nevessen.

Használt autó eladása - az ötlettől a hirdetésig

Nagyon kellemetlen, ha a vevő szembesít minket az autónk hibáival.

A szex jó, de semmi más

Az együttlétek után a csaj felöltözik és mint aki elintézett egy ügyet, gyorsan távozik.

A 62 éves fehérnemű modell

A végtelen fogyókúrák, a plasztikai sebészet és az irreális szépségideálok világában üdítő látni, hogy van olyan cég, aki bevállal egy kis merészséget.

Ezekből a Xiaomi termékek­ből adják el a legtöbbet

Ajándéknak is kiválóak a leggyorsabban fejlődő kínai gyártó okoseszközei.

0






0