Hosszú Katinka bejelentette a Profi Úszók Világszövetségének megalakulását
Hosszú Katinka kedden bejelentette, hogy 30 úszó, köztük 15 olimpiai bajnok részvételével megalakul a Profi Úszók Világszövetsége, a GAPS (Global Association of Professional Swimmers), amelyben minden egyes kontinens képviselteti magát.
A háromszoros olimpiai bajnok magyar sportoló a Facebook-oldalán azt írta, hogy az elmúlt két hétben megtanulta, ennyi idő alatt a versenyek, a pályafutások mellett egy egész sportág is új irányt vehet.
"Bár reménykedtem benne, hogy legutóbbi, nektek címzett levelem sokak számára gondolatébresztő lesz majd, de arra még én sem számítottam, ami történt. Nem arra gondolok, hogy a sajtó ennyire felkapja a témát, hogy olyanok tesznek fel kérdéseket a sportág problémáiról, akiknek ez eddig eszükbe sem jutott volna, hanem arra, ahogy ti, úszók, világszerte megmozdultatok" - fogalmazott versenyzőtársaihoz szólva, utalva a június 21-én nyilvánosságra hozott nyílt levelére, amelyben arra kérte az úszókat, hogy közösen lépjenek fel a nemzetközi szövetségben (FINA) szerinte uralkodó káosz ellen.
"Ahogy gondoltam, az úszósport gondjaival rengetegen tisztában vagyunk. Sok mindenről ugyanúgy gondolkodunk, és bizonyos problémákra ugyanabban látjuk a megoldást is. És bár eddig nem emeltük fel a hangunkat, mégis a legtöbben közülünk nem csak megszólalni hajlandóak, de tenni is készek az úszósport megreformálásáért, akár saját érdekeik háttérbe szorítása árán is" - írta kedden Hosszú Katinka.
Hozzátette: a GAPS célja, hogy "mindenkiről halljunk és még többen legyünk", s a szervezet lehetővé fogja tenni, hogy közösen képviseljék érdekeiket, rálátásuk legyen arra, mi történik ma az úszósporttal, és hatásuk arra, mi lesz vele a jövőben.
"Joggal várjuk el, hogy a FINA vezetői mostantól egyenrangú félként tekintenek majd ránk, tárgyalóasztalhoz ülnek velünk, és minden fontos szakmai döntés előtt lehetőséget kapunk, hogy elmondjuk, mi a profi úszók véleménye, mi a MI véleményünk" - jelentette ki a világ- és Európa-bajnok magyar úszó.
Hosszú Katinka június 21-én nyílt levélben bírálta a FINA-t, amely megváltoztatta a világkupa szabályait. Elsősorban azt nehezményezte, hogy a FINA úgy döntött szabályváltozásokról, hogy nem kérdezte meg a versenyzőket, sőt olyan újításokat vezetett be, amelyekkel korlátozza legjobbjait. Hosszú szerint a világkupákat érintő módosítások hosszú távon megfojtják azt a versenysorozatot, amely néhány év alatt a sportág legfontosabb szériája lehetne.
A FINA május végén jelentette be a vk-kat érintő módosításokat, amelyek egyik legfontosabb eleme, hogy egy versenyző egy viadalon legfeljebb négy egyéni számban indulhat. Korábban előfordult, hogy Hosszú - az elmúlt öt év összetett győztese - egy állomáson tíz vagy még több számban is résztvevő volt.
A GAPS jelenlegi tagjai:
Jessica Ashwood (ausztrál)
Bronte Campbell (ausztrál)
Cate Campbell (ausztrál)
Madison Wilson (ausztrál)
Pieter Timmers (belga)
Bruno Fratus (brazil)
Hilary Caldwell (kanadai)
Pernille Blume (dán)
Jeanette Ottesen (dán)
Rikke Pedersen (dán)
Camile Lacourt (francia)
Anna Santamans (francia)
Marco Koch (német)
James Guy (brit)
Adam Peaty (brit)
Hosszú Katinka (magyar)
Luca Dotto (olasz)
Koszuke Hagino (japán)
Femke Heemskerk (holland)
Ranomi Kromowidjojo (holland)
Kira Toussaint (holland)
Sharon Van Rouwendaal (holland)
Ferry Weertman (holland)
Michelle Coleman (svéd)
Jennie Johansson (svéd)
Sarah Sjöström (svéd)
Cameron Van Der Burgh (dél-afrikai)
Conor Dwyer (amerikai)
Katie Meili (amerikai)
Lia Neal (amerikai)
hírek innen, onnan
Ahol a szél hozza-viszi a történeteket – Utazás Írország vad nyugati partján
Tavak, lápok, sziklák, kőfalak és az óceán: Írország nyugati partján a táj minden pillanatban új arcát mutatja. Galway hűségről...
„Orbán Viktor megpróbált tigrisként viselkedni” – újabb elemző szállt bele a volt kormányfő tusványosi beszédébe
Súlyos kritikákkal illette Orbán Viktor tusványosi szereplését a Republikon Intézet stratégiai igazgatója. Virág Andrea értékelése...
Az Oroszlán-szezon inspirációi: merész színek és ragyogó dekorációk a fenséges otthonért
Nem kell rögtön falakat bontanod vagy hatalmas adósságokba verned magad ahhoz, hogy a saját otthonodban is átélhesd azt a fenséges,...
Zelenszkij bejelentette, Oroszország 30 ezer észak-koreai katonát akar bevonni Ukrajna ellen
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Moszkva újabb 30 ezer észak-koreai katona fogadására készül az oroszországi Voronyezs régióban.
Ezt eszi Jennifer Lopez egy átlagos napon: nem csodálkozunk, hogy ilyen fantasztikusan néz ki
Jennifer Lopez évtizedek óta a világ egyik legfittebb és legenergikusabb sztárja. Az énekesnő és színésznő 57 évesen is irigylésre...
Ez a legjobb reggeli a bélrendszernek: segíthet a fogyásban is, ráadásul az íze is fantasztikus
Egyre többen keresik azt a reggelit, amely nemcsak laktató és finom, hanem az emésztésnek is jót tesz. Van egy egyszerű kombináció,...
Jó autó tud lenni használtan ez az autó, csak ki ne rohadjon alólad
A közhiedelemmel ellentétben ez az Alfa Romeo nem egy betegágy elektronikai szempontból.
Vitray Tamás kerek-perec elmondta, mit gondol Friderikusz Sándorról: meglepő a véleménye az új műsorról
Vitray Tamás elismerően nyilatkozott egykori tanítványa és kollégája képernyős visszatéréséről.
Magyar Péter nehéz döntések elé néz, ez nem fogja kímélni Magyarországot
100 dollár közelében az olaj.
Több mint egy Európa-bajnoki arany: új korszak kezdődhet a magyar férfi kézilabdában?
Tartósan sikeres időszak jöhet.
Eltört egy szupergyors hajó árbóca – hatalmas izgalmakkal rajtolt el a Kékszalag Fesztivál
Óriási taktikai küzdelem dúlt a gyenge szélben.
Sport
Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát
Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz
Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen
Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.
Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak
Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.
Xabi Alonso megállíthatatlan: megvan az új sztár, 318 millió eurót költött a Chelsea
És még nincs vége...
100 millió eurós hivatalos ajánlatot küldött a Real Madrid, pánikol a PSG
Ez meglepetés a javából.
Szoboszlai pazar góllal kezdte az új idényt, majd egy asszisztot is kiosztott a Sunderland ellen
A Liverpool 2–1-es hátrányból felállva győzött 4–2-re Andoni Iraola első hivatalos meccsén.
Megbüntették a listavezetőt is, ismét változott az F1-es Magyar Nagydíj rajtsorrendje
A versenyirányítás még kegyes is volt a Mercedes pilótájához – emelték ki.
Frenkie de Jong már a múlt, ezt a játékost igazolja helyére az FC Barcelona
A katalánok megtalálták az ideális labdarúgót.
A Magyar Nagydíj időmérője előtt teljesen elfogyott a Ferrari döbbenetes előnye
A világbajnoki címvédő Lando Norris hangolt legjobban a kvalifikációra.
Távozni akar Michael Olise, hivatalos közlemény a Bayern Münchennek
Madridban már számolják a pénzt.
A magyar válogatott nyolc év után ismét bejutott a világkupa döntőjébe
A mieink nagy csatában múlták felül a házigazdát a négy között.
Cucurella torzonborz frizurájának szívet melengető, megható sztorija van
A nagyhajú bekknek az önbizalma sem kicsi.
Bulvár
„Ha nem fordulok vissza a telefonomért, most nem élek” – Hihetetlen véletlenek, amelyek megváltoztatták az életünket
Az élet néha különös véletlenekkel ajándékoz meg minket. Három történet következik, ahol az apró döntések szó szerint átírták valaki életét.
„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után
Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.
Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence
A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.
Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter
A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.
Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?
Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier
Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt elítélt férfi van a tusványosi közönségben Szabó Tímea szerint
A férfit márciusban első fokon több év börtönre ítélte a sepsiszentgyörgyi bíróság.
Átaludta a nő gyermeke születését – amikor felébredt, a kisbabája egy takarókupac alatt volt
Először senki sem vette észre, hogy a kisbaba már megszületett.
Most jelentette be a Tisza: Mádl Ferenc és Sólyom László egykori munkatársát jelöli a kormánypárt
A Tisza Párt dr. Sonnevend Pált, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát, korábbi dékánját jelöli alkotmánybírónak.
Juhász Hajnalka: A Bruti-féle támadás után három nap alatt közel tízezren letranszvesztitáztak
A KDNP országgyűlési képviselője elmondta, hogy folyamatosan érik személyeskedő támadások.
A Soros Sátán kormánya és a csülökre várakozó Bayer Zsolt – a 35. tusványosi szabadegyetem képeken
A 35. Tusványos nyári szabadegyetem nem csak Orbán Viktor nyilvános politizáláshoz való visszatéréséről szólt.
Most jön a hideg zuhany, milliókat bukhatnak a családok
Felvették a gyereket az egyetemre? Akkor most kezdődik az igazán drága része.
Meglépték! Vége a tízéves tiltásnak: olyan fordulat jön Magyarországon, ami alaposan letörheti az árakat
Az új kormány jelentős fordulatot hajtott végre a hazai energiapolitikában azzal, hogy 2030-ig 4000 megawattnyi új szélerőmű-kapacitás kiépítését teszi lehetővé.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






