Ezt olvasta már?

0

Húszéves lett Harry Potter

Amikor a Bloomsbury könyvkiadó 1997. június 26-án piacra dobta egy teljesen ismeretlen angol írónő, bizonyos Joanne Rowling kötetét, amely a Harry Potter és a bölcsek köve címet viselte, a cég nem fűzött vérmes reményeket a várható sikerhez: az első kiadásból mindössze 500 példányt nyomtatott.

Az azóta eltelt éppen húsz évben a ma már J.K. Rowling "márkanéven" ismert 51 éves szerző a hat további Harry Potter-kötet mellett irodalomtörténelmet is írt: a regényfolyamból elkelt példányok száma a kezdeti 500-as szériának csaknem az egymilliószorosára nőtt, a varázslótanonc és barátai, valamint ádáz ellenségei kalandjairól szóló sorozat pedig a világ messze leggazdagabb regényírójává tette kitalálóját.

A The Sunday Times című tekintélyes konzervatív vasárnapi brit lap minden év tavaszán összeállított listája - Rich List -, amely a Nagy-Britanniában élő ezer leggazdagabb mágnás becsült vagyonát összegzi, nemrégiben megjelent idei kiadásában 650 millió font (230 milliárd forint) vagyont tulajdonított Rowlingnak, 50 millió fonttal többet, mint tavaly.

A hét kötetből álló Harry Potter-regényfolyamból világszerte 450 millió példány fogyott 6,1 milliárd font (2150 milliárd forint) értékben, ebből az idei Rich List összeállítóinak becslése szerint J.K. Rowlingot 900 millió font jogdíj illethette, és a Harry Potter-filmek legalább további 200 millió fonttal gyarapíthatták vagyonát.

Ennek alapján sokan hiszik milliárdosnak az írónőt, a Rich List 2017 szerkesztői hangsúlyozták azonban, hogy Rowling rengeteget fordít vagyonából jótékonysági célokra.

Harry Potter "mamájához" képest a brit uralkodó is szinte szegénynek tűnik: a 91 esztendős II. Erzsébet királynő az idei ezres vagyonlistán 360 millió fonttal a 329. helyen szerepel, 132 hellyel elmaradva J.K. Rowlingtól.

Az írónő és Harry Potter egymástól elválaszthatatlan karrierje a nagyon mélyről induló, igazi "self made" milliomos klasszikus története. Rowling első, portugál férjétől 1995-ben hangos botrányok után, kisemmizve vált el, és ezután jó ideig heti 70 font állami segélyen tengődve egy edinburghi tanácsi lakásban élt kislányával.

Harry Potter valójában immár 27 éves, hiszen Rowling 1990-ben, Manchester és London között, egy jókora késéssel döcögő személyvonaton találta ki a varázslótanonc figuráját, és miután végre hazaért londoni külvárosi lakásába, azonnal papírra vetette az első sorokat.

Jóval később, egy interjúban elmesélte: Harry Potter akkor született, amikor az ő édesanyja meghalt. A sztori első oldalainál tartott, amikor felhívta édesapja azzal a hírrel, hogy mamája elhunyt, alig 45 évesen, a sclerosis multiplexszel vívott tízévi küzdelem után.

J.K. Rowling nem titkolja, hogy akkori gyászából sokat beleírt Harry Potter történetébe, lelkébe és érzéseibe.

Mire a regényfolyam éppen tíz éve elérkezett utolsó, hetedik kötetéhez, már gyakorlatilag kultusszá vált, és ezt a számok is jól jelezték. A Bloomsbury 2007. július 21-én adta ki Nagy-Britanniában a Harry Potter and the Deathly Hallows - Harry Potter és a halál ereklyéi - címet viselő befejező epizódot, amelyből az első 24 órában hárommillió példány fogyott.

A legnagyobb brit könyváruházlánc, a Waterstone's üzletei előtt 250 ezren várták a kötet megjelenését, és egyedül ez a cég csak az első két órában 100 ezret adott el a könyvből.

A példátlan siker nemcsak anyagi elismerést hozott: a szerzőt II. Erzsébet királynő az idén a brit becsületrend, az Order of the Companions of Honour tagjává avatta. J.K. Rowling igen előkelő társaságba került: az éppen száz éve alapított becsületrendnek a mindenkori uralkodóval együtt legfeljebb 65 tagja lehet.

A vörös gőzmozdony húzta misztikus Roxfort Expressz, amellyel Harry Potter és barátai utaztak minden évben a varázslóiskolába, valószínűleg nem indul többé a londoni King's Cross pályaudvar 9 3/4-ik peronjáról, amelyet csak a varázserővel bírók közelíthettek meg, átszaladva a 9-es és a 10-es peron közötti falon.

A történet azonban, amelyet J.K. Rowling egy kevésbé misztikus vonaton talált ki, semmit sem veszített népszerűségéből, és egybehangzó szakmai előrejelzések szerint várhatóan sok további gyerek- és felnőtt nemzedéket tesz még Harry Potter-függővé.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Ahol a szél hozza-viszi a történeteket – Utazás Írország vad nyugati partján

Tavak, lápok, sziklák, kőfalak és az óceán: Írország nyugati partján a táj minden pillanatban új arcát mutatja. Galway hűségről...

„Orbán Viktor megpróbált tigrisként viselkedni” – újabb elemző szállt bele a volt kormányfő tusványosi beszédébe

Súlyos kritikákkal illette Orbán Viktor tusványosi szereplését a Republikon Intézet stratégiai igazgatója. Virág Andrea értékelése...

Az Oroszlán-szezon inspirációi: merész színek és ragyogó dekorációk a fenséges otthonért

Nem kell rögtön falakat bontanod vagy hatalmas adósságokba verned magad ahhoz, hogy a saját otthonodban is átélhesd azt a fenséges,...

Zelenszkij bejelentette, Oroszország 30 ezer észak-koreai katonát akar bevonni Ukrajna ellen

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Moszkva újabb 30 ezer észak-koreai katona fogadására készül az oroszországi Voronyezs régióban.

Ezt eszi Jennifer Lopez egy átlagos napon: nem csodálkozunk, hogy ilyen fantasztikusan néz ki

Jennifer Lopez évtizedek óta a világ egyik legfittebb és legenergikusabb sztárja. Az énekesnő és színésznő 57 évesen is irigylésre...

Ez a legjobb reggeli a bélrendszernek: segíthet a fogyásban is, ráadásul az íze is fantasztikus

Egyre többen keresik azt a reggelit, amely nemcsak laktató és finom, hanem az emésztésnek is jót tesz. Van egy egyszerű kombináció,...

Jó autó tud lenni használtan ez az autó, csak ki ne rohadjon alólad

A közhiedelemmel ellentétben ez az Alfa Romeo nem egy betegágy elektronikai szempontból.

0

Sport

Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát

Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz

Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen

Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.

Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak

Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.

Szoboszlai pazar góllal kezdte az új idényt, majd egy asszisztot is kiosztott a Sunderland ellen

A Liverpool 2–1-es hátrányból felállva győzött 4–2-re Andoni Iraola első hivatalos meccsén.

Megbüntették a listavezetőt is, ismét változott az F1-es Magyar Nagydíj rajtsorrendje

A versenyirányítás még kegyes is volt a Mercedes pilótájához – emelték ki.

Frenkie de Jong már a múlt, ezt a játékost igazolja helyére az FC Barcelona

A katalánok megtalálták az ideális labdarúgót.

A Magyar Nagydíj időmérője előtt teljesen elfogyott a Ferrari döbbenetes előnye

A világbajnoki címvédő Lando Norris hangolt legjobban a kvalifikációra.

A magyar válogatott nyolc év után ismét bejutott a világkupa döntőjébe

A mieink nagy csatában múlták felül a házigazdát a négy között.

Bulvár

„Ha nem fordulok vissza a telefonomért, most nem élek” – Hihetetlen véletlenek, amelyek megváltoztatták az életünket

Az élet néha különös véletlenekkel ajándékoz meg minket. Három történet következik, ahol az apró döntések szó szerint átírták valaki életét.

„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után

Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.

Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence

A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.

Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter

A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.

Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?

Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier

Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt elítélt férfi van a tusványosi közönségben Szabó Tímea szerint

A férfit márciusban első fokon több év börtönre ítélte a sepsiszentgyörgyi bíróság.

Átaludta a nő gyermeke születését – amikor felébredt, a kisbabája egy takarókupac alatt volt

Először senki sem vette észre, hogy a kisbaba már megszületett.

Most jelentette be a Tisza: Mádl Ferenc és Sólyom László egykori munkatársát jelöli a kormánypárt

A Tisza Párt dr. Sonnevend Pált, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát, korábbi dékánját jelöli alkotmánybírónak.

Juhász Hajnalka: A Bruti-féle támadás után három nap alatt közel tízezren letranszvesztitáztak

A KDNP országgyűlési képviselője elmondta, hogy folyamatosan érik személyeskedő támadások.

A Soros Sátán kormánya és a csülökre várakozó Bayer Zsolt – a 35. tusványosi szabadegyetem képeken

A 35. Tusványos nyári szabadegyetem nem csak Orbán Viktor nyilvános politizáláshoz való visszatéréséről szólt.

Most jön a hideg zuhany, milliókat bukhatnak a családok

Felvették a gyereket az egyetemre? Akkor most kezdődik az igazán drága része.

Meglépték! Vége a tízéves tiltásnak: olyan fordulat jön Magyarországon, ami alaposan letörheti az árakat

Az új kormány jelentős fordulatot hajtott végre a hazai energiapolitikában azzal, hogy 2030-ig 4000 megawattnyi új szélerőmű-kapacitás kiépítését teszi lehetővé.

0






0