Ezt olvasta már?

0

Húszmillió forint vissza nem térítendő támogatást is kaphatnak az állattenyésztők

Egy bő hónapjuk van az állattartóknak felkészülni a versenyképességüket javító, a környezetvédelmi szempontokat fokozottabban érvényesítő, illetve jövedelembiztonságuk növelését támogató pályázatra.

. A „Baromfi- és sertéstartó telepek járványvédelmi rendszereinek fejlesztése” című felhívásra várhatóan április 24-től adhatják be kérelmeiket.

A kiírási feltételeknek eleget tevő pályázók - mezőgazdasági termelők,mezőgazdasági termelők egyes csoportjai és a fiatal mezőgazdasági termelők - maximum 20 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesülhetnek, a rendelkezésre álló forrás erejéig. A sertés- és baromfitartók számára elkülönített keretösszeg 1-1 milliárd forint, így a támogatott projektek várható száma eléri majd 200 – 250et.

Támogatható tevékenységek:

 

A járványvédelemhez kapcsolódó építéssel járó tevékenységek: Állattartó telepi épületek, építmények építése, kialakítása, felújítása, átalakítása, pl. telepi hullatároló kialakítása és korszerűsítése, kéz- és lábfertőtlenítő kialakítása a beléptetéshez, telepi fertőtlenítőkapu telepítése; kerítésrendszer kialakítása, korszerűsítése/fejlesztése, kerékfertőtlenítő medence kialakítása, korszerűsítése, állatrakodó kialakítása a kerítés vonalában.

Építéssel nem járó, a járványvédelemhez kapcsolódó eszközök, gépek beszerzése: Állatbetegségek kockázatát csökkentő eszközök, gépek beszerzése, például telepi hullaégető, fertőtlenítő permetezők, nagynyomású fertőtlenítő mosóberendezés, seprőgép (fertőtlenítő fúvókákkal, szivattyúval), mosórobot,madárháló beszerzése.

 

Továbbá pályázni lehet még a telepi takarmánytárolás, és kezelés korszerűsítésére. Ilyennek számít például a fix takarmánybehordó vonal kiépítése a kerítés vonalától az istállóig, takarmánykeverő épület kialakítása, fejlesztése, a telepi takarmány higienizáló, mobil telepi takarmánykiosztó, takarmányszállító kocsi beszerzése.

 

A támogatási kérelmek benyújtására várhatóan: 2020. április 24. naptól lesz lehetőség.

 

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege - egyéni és kollektív projekt esetén is - maximum 20 millió forint.

 

A támogatás maximális mértéke közép-magyarországi régióban (KMR) az összes elszámolható költség 40%-a, a nem közép-magyarországi régióban (nem KMR) az összes elszámolható költség 50%-a.

 

A fiatal mezőgazdasági termelő által végrehajtott projektek 10 százalékponttal megemelt támogatási intenzitásra jogosultak.

 

A kollektív módon végrehajtott projektek 10 százalékponttal megemelt támogatási intenzitásra jogosultak.

 

A támogatásról bővebben itt olvashat.

forrás: magyarmezogazdasag.hu







0
0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Két héttel rövidebb idén a farsang – Mutatjuk, meddig tart

Míg 2025-ben a húsvét kifejezetten későre, április 20-ra esett, addig idén az ünnep két héttel korábbra, április 5-re csúszott.

Hansi Flick élete legnagyobb csalódásának nevezte, ami most Barcelonában történik

Annál is érzékenyebben érinti az ügy, mint a német válogatottal való óriási vb-kudarca.

Belepiszkált a kormány az özvegyi nyugdíjba: mutatjuk, mekkora összeg jár

Így változik az özvegyi nyugdíj feltételrendszere 2026-ban, ennyit kapnak az érintettek az új szabályok alapján.

A régészek feltártak egy 40 000 éve lezárt barlangot Gibraltáron, és jelentős felfedezésre jutottak

Komoly felfedezést tettek a régészek: Gibraltáron egy 40 ezer éves barlangrészben bukkantak fontos leletekre.

Vonatkésések a szajoli és a záhonyi vonalon - a Máv figyelmeztet

A MÁV folyamatosan tájékoztatja utasait internetes oldalán a késésekről: felsővezeték-hiba elhárítása miatt Szolnok és Szajol között...

A rendőrség a lakosság segítségét kéri az extrém szibériai hidegben - a kommentelés nem segít, a 112-t kell hívni!

Felhívást tett közzé a Budapesti Rendőr-főkapitányság az extrém hideg miatt. Arra kérik a lakosságot, hogy fagyban, szabadban élő...

Orbán Viktor nyugtázza, hogy az ország kiállta a hópróbát, aztán az autóeladásoknak örül, a héten, amikor egymást érték a drámai gazdasági adatok

Bezuhant az ipari termelés és az építőipar, és a kormány inflációs ígérete sem teljesült, de a Digitális Polgári Körök tagjainak...

BBC: Teherán az internet lekapcsolásával akarja eltitkolni az egyre durvább erőszakot

Már 10 napja tart a világ talán legsúlyosabb internetleállása, amelynek következtében 92 millióan nem férnek hozzá a világhálóhoz, de...

Ezért van több kátyú az utakon a nagy hideg után

A tartós hideg és a havazás után nem véletlenül jelennek meg tömegesen a kátyúk az utakon. Ennek több, egymással összefüggő oka van.

Érdekes felfedezést tettek Európával kapcsolatban a tudósok

A kép nem mindig olyan egyszerű, mint ahogy a térképeken látszik.

0

Sport

Kipukkadt a magyar válogatott, ezt maga a kapitány ismerte el

Két nap alatt kétszer kapott ki az Egyesült Államoktól a női vízilabda-válogatott.

Ezt már a Liverpool-szurkolók sem bírják cérnával, Szoboszlai szóba sem került

Arne Slot újra magyarázkodni kényszerült, miután csapata nem bírt az újonc Burnley-vel.

Súlyos büntetést kapott a magyar kézist leütő lengyel játékos

Wiktor Jankowski az első meccs 34. percében kapott piros lapot, és könnyen lehet, hogy ennyi volt számára az Eb.

Kikapott az olimpiai döntős a férfi kézi Eb-n

A szegedi légiós kettő, a veszprémi öt góllal járult a sikerhez.

Szoboszlai hatalmas hibája után ítéletet hozott a Liverpool edzője

A Liverpool 45 éve nem látott kudarcot kerülne el a Premier League-ben.

Balhé a kézilabda Eb-n: a torna sztárja beleszállt az edzőbe, földrengés jöhet

A kínos kudarc „olyan kézilabda-földrengést okozhat, amelynek következményei beláthatatlanok”.

Füttyszóval indult és zárult a Real Madrid hazai bajnokija, Mbappé és Vinícius is gúnyolódott

A második félidőben húsz lövéssel próbálkozott a csapat Álvaro Arbeloa madridi bemutatkozásán.

Döbbenetes edzői baki után a kézilabda Eb egyik esélyese a kiesés szélén

Két válogatott már bejutott a legjobb tizenkettő közé.

Szoboszlai tizenegyest rontott a Premier League-ben, a Liverpool botlott

A kapusnak nem volt esélye, de így sem tudott betalálni tizenegyesből Szoboszlai Dominik.

Az Újpestet lenyomva, 3 millió euróért találhatta meg Varga utódját az FTC

Szlovén források szerint eldőld a kérdés, klubrekordot dönt a magyar bajnok.

Egy éve Kecskemétre készült, ha nincsenek az amerikaiak, talán sosem lesz rekorder

A zöld-fehérek nem lehetnek elég hálásak a New York Citynek, sem a futballista bizonyítási vágyának.

A „vörös ördögök” bántóan simán intézték el a Manchester Cityt a derbin

Donnarumma védései és a VAR is csak ideig-óráig mentette meg a vendégeket.

Bulvár

Példátlan fordulatot vett a dorogi hókotró-autó ügye, itt a vége, az ország ezt örökre megjegyzi

Az extrém időjárás és a rengeteg hó a legtöbbeknek bosszúságot okozott, azonban vannak olyan emberek, mint Péter, aki nemcsak magáért, hanem mindenkiért tett Dorogon és a környéken.

A holnapi nap brutális lesz, és senki sem lesz kivétel alóla

Január harmadik hétfőjét az év legnyomasztóbb napjának tartják, ami könnyedén maga alá temethet minket. Ne hagyd, hogy ez történjen!

Mínusz 20 fok, ónos eső: nem kegyelmez az időjárás az ország ezen részének

Nem örülhettünk sokáig az enyhülésnek ,extrém formában térhet vissza a hideg hazánk egyes részein.

Teljesen kiakadt Szijjártó Péter az RTL-re, miután beszámoltak arról, hogy honvédségi géppel utazott Belgrádba

A szóvivője szerint a gyorsaság és a biztonság volt a fő szempont, de a költségeket nem árulta el. Gáspár Evelin megmutatta, milyen reggelit szolgáltak fel a rövid repülőúton.

Lőtávolságra a világháború: felkészül Norvégia, Putyin támadását várhatják

Trump Grönland-mániája dominóhatástól való félelmeket kelt Észak-Európában: az agresszív amerikai külpolitika nyomvonalán Putyin kihasználhatja, hogy megfeszült a NATO-szövetség – európai védelempolitikai sza

Orbán Viktortól ezt kapta születésnapjára Tóth Gabi, kíméletlenül lecserélték

Január 17-én ünnepelte születésnapját a magyar énekesnő, azonban amit a miniszterelnöktől kapott ajándékba arra igazán nem számított.

Titkos orosz kórház áll Magyarország közepén, a látványtól azonnal padlót fogsz

Valami egészen különlegeset felejtettek itt, hátborzongató a hidegháborús látvány.

Kihúzták az ötöslottó nyerőszámait: 3 milliárd 434 millió forint volt a tét

Mutatjuk az eheti ötöslottó és Joker nyerőszámokat.

0






0