Ezt olvasta már?

Összeütközött három autó Pécsen

A baleset kedden a Páfrány utca és a Pollack Mihály utca kereszteződése közelében történt.

0

Huszonöt évre ítélték a kaposvári dohánybolti eladó gyilkosát

Huszonöt év fegyházra súlyosította a kaposvári dohánybolti eladó gyilkosára korábban kiszabott huszonkét év büntetést a Pécsi Ítélőtábla szerdán. - Pécsi Napilap -


hirdetés

Fotó: letenyemedia.hu


A bűncselekmény tavaly április 22-én történt. A férfi el akart költözni a szüleitől, de nem volt legális jövedelme, ezért elhatározta: a terv megvalósításához szükséges pénzt egy dohánybolt kirablásával szerzi meg.

Nem sokkal zárás előtt, az arcát sállal eltakarva ment be a kaposvári Fő utcában található trafikba, ahol késsel fenyegetőzve rávette a fiatal eladónőt a 33 ezer forint bevétel és az üzlet kulcsának átadására, majd arra, hogy feküdjön hasra.

Ezután azonban, eredeti elképzelésétől eltérően, nem távozott a trafikból, hanem attól tartva, hogy az eladó később felismeri, illetve azonnal értesíti a rendőrséget, úgy döntött, megöli őt. A késsel több mint tucatszor megszúrta áldozatát, akinek esélye sem volt védekezni vagy elmenekülni, életét egy gyors, szakszerű orvosi ellátás sem menthette volna meg.

Az elkövető a bűntett elkövetése után bezárta a dohányboltot és elmenekült, de a térfigyelő kamerák felvételeinek és a lakosság segítségének köszönhetően másnap elfogták.

A vádlott a másodfokú eljárásban az utolsó szó jogán azt mondta: megbánta tettét. Megjegyezte, nem könnyű azzal a tudattal élnie, hogy gyilkos, ezt a keresztet élete végéig cipelnie kell, ugyanakkor túl szigorúnak tartja az elsőfokú ítéletet, ezért az enyhítését kéri.

A táblabíróság szerdán az ügyben első fokon eljáró Kaposvári Törvényszék ítéletével egyezően a férfit aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és rablás miatt marasztalta el.

Makai Lajos tanácsvezető bíró a jogerős ítélet indoklásában rámutatott: a vádlott a bűncselekmény elkövetésekor még nem töltötte be a huszadik életévét, a huszonöt év szabadságvesztés volt a legsúlyosabb büntetés, amit kiszabhattak vele szemben.

Kiemelte, hogy a férfi gátlástalan, kicsinyes, céltudatos magatartást tanúsított, áldozatának hosszú szenvedést okozott, amit jól visszaadnak az esetről készült felvételek.

Makai Lajos megdöbbenésének adott hangot, hogy valaki, aki ráadásul korábban egyházi iskolába járt, ilyen hidegvérrel tudta kioltani valakinek az életét, és még az általa az utolsó szó jogán elmondottak sem tükrözték, hogy valódi megbánást tanúsítana.

Hozzátette, az eset közfelháborodást keltett, alkalmas volt a köznyugalom megzavarására. A bíró hangsúlyozta, hogy csak a legsúlyosabb büntetés lehet alkalmas e cselekmény következtében megbomlott társadalmi egyensúly helyreállítására, és arra, hogy közvetítse: az ilyen bűntettek elkövetőinek számolniuk kell a törvény szigorával.







0
0
0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Brexit: a brit kormány jóváhagyta a megállapodás-tervezetet

Theresa May brit miniszterelnök a kabinet ötórás, soron kívüli ülése után azt mondta: a döntés nemzeti érdek, ami biztosítja a...

Akkor a szmog Kínában, hogy a Tiltott Várost is csak közelről lehet látni - mi ettől még távol vagyunk - Fotók

Szerencsére mi még ettől távol vagyunk, de itthon sem túl rózsás a helyzet a légszennyezés terén.

12 évünk maradt - mekkora pusztítást okozna Magyarországon a klímaváltozás?

Vészesen fogy az idő a klímaváltozás megakadályozására. Az ENSZ múlt hónapban megjelent klímaügyi jelentése azonnali és drasztikus...

Puzsér ennek nem fog örülni - megkérdezték a választókat, hogy alkalmasnak találják-e főpolgármesternek

Jövőre Tarlóst váltaná a főpolgármesteri székben. Fotó: Youtube Az IDEA Intézet felmérése szerint Puzsér Róbertet a választók...

Újraválasztották az amerikai szenátus vezetőit

A múlt heti félidős választások után szerdán megválasztották az amerikai szövetségi törvényhozás felsőházának, a szenátusnak a...

Durva kihívás elé állítja szerelmét a TV2 sztárja

Palácsik Lilla szeretné, ha férje leküzdené félelmeit.

Egyre rejtélyesebb a szökésben lévő volt macedón miniszterelnök ügye - Ezt mondták a szakértők

Budapest Egyre nagyobb rejtély övezi a szökésben lévő volt macedón miniszterelnök hazánkba érkezését.

Több tucat rég elfeledett bomba robbant fel egyszerre - napvihar okozott robbanásokat a vietnami háború után

A tengeri aknákat mágneses detonátorral szerelték fel, hogy az elhaladó hajók aktiválják őket, a Napból érkező mágneses töltéstől...

0

Sport

Megszólalt a mérkőzés közben elhunyt csornai focista menyasszonya

Megszólalt Sipőcz Tamás, a csornai futballpályán elhunyt sportoló párja, Nemes Mónika és exkluzív interjút adott.

Rettentő részletek derültek ki a lefejezett focista meggyilkolásáról

Az egész rémtörténet egy fotóval kezdődött.

Megszületett az első gól a MOL Vidi új stadionjában

U15-ös tornával tesztelték az új arénát Székesfehérváron.

Ibra 40 méteres csodagóllal érte be Németh Krisztiánt

Los Angeles Galaxy klasszisa szerezte az év gólját az MLS-ben.

A  Liverpool focistája fogadási botrányba keveredett, Solari aláírt 2021-ig

Ibrát díjazták az MLS-ben, Federer és Anderson is nyert Londonban. Ez történt kedden.

A hátán fekve szerzett képtelen gólt a német játékos - videó

Jumbo Joe Thornton 400. gólja győzelmet ért a Sharksnak.

Pogba edzésben, így néz ki rajta a Fradi-szerelése - kép

A válogatott védő próbajátékon vesz részt a Ferencváros focicsapatánál.

Ezért kellett meghalnia? Horrorisztikus részletek derültek ki a lefejezett brazil focista meggyilkolásáról

Újabb részletek derültek ki a brazil Daniel Correa Freitas meggyilkolásáról.

Már csak Pelé előzi meg Messit

Lionel Messinek 566 gólja van a Barcelonában, ezzel az egy klub színeiben rúgott gólok tekintetében csak Pelé van előtte.

Federer legyőzte Thiemet, megmutatta, hogy nem játszhat két bűnrossz meccset egymás után

A Hewitt-csoportban még bármi lehet. A csütörtöki játéknap dönt a továbbjutásról.

Dzsudzsák Balázs 162 nap után újra játszhat a válogatottban

Budapest Több mint öt hónapos szünet után újra pályára léphet a magyar labdarúgó-válogatottban Dzsudzsák Balázs (31).

Marco Asensio nyilatkozata után már egyértelmű, hogy nem ő lesz Ronaldo utódja

Lehet, hogy túl szigorúak vagyunk, de ilyet egy igazán motivált labdarúgó nem mond, és például ez is megkülönbözteti őt Cristiano Ronaldótól.

0

Bulvár

Padlóra került Vajna Timi

Lehet, hogy eddig bírta a negatív kommenteket Vajna Timi vajon fel tud még innen állni?

Nagy nap a királyi családban. Végre trónra kerülhet Károly herceg?

1948. november 14-én született meg Károly herceg, Wales hercege. Ma töltötte be hetvenedik életévét, és jelenleg ő áll az első helyen az öröklési sorban, tehát ő a brit királyi korona várományosa.

Így jelzi a hasnyálmirigy, hogy baj van

Ha a hasnyálmirigy megbetegszik, annak súlyos következményei lehetnek. Tüneteit gyakran gyomorproblémának hiszik, ezért érdemes tisztában lenni, a figyelmeztető jelekkel. Nézzük, melyek a legjellemzőbb hasnyálmirigy betegségek tünetei.

Egy elveszett világra bukkantak az Antarktisz alatt

Már évtizedek óta téma a tudományos világban az, hogy bár a Pangea darabokra tört nagyjából 180 millió év alatt, a ma ismert földrészek együttese közel sem adja ki az ősi szuperkontinens területét.

Kimondta: Még 17 év után is csinálják Rubint Rékáék

Schobert Norbert és Rubint Réka házasságára sokan példaként tekintenek. Sok-sok együtt töltött év, és három gyerek után is megvan még a tűz a kapcsolatukban. Apró figyelmességekkel, és kettesben eltöltött idővel, randikkal tartják meg szerelmüket.

Hogyan díszítsünk karácsonyfát? - A tökéletes sorrend 3 lépésben

Olyan karácsonyfára vágysz, amilyet a filmekben is látsz? Akkor tartsd be a karácsonyfa díszítés nagykönyvének sorrendjét!

Olyan körforgalom épül Fehérváron, amilyet még nem látott az ország

Nem lesz könnyű eligazodni benne, de muszáj tenni valamit.

Itt a cigánykártya jóslata 2019-re. A Bika párra talál, a Rák tetemes pénzhez jut, a Mérleg előtt nagy sorsfor...

Egyik csillagjegy számára sincs menekvés, nem térhet ki a sordöntő változások elől.

Kitálalt a volt barátnő: Porig alázta Jason Stathamet

A híres modell, Kelly Brook megdöbbentő kijelentést tett nemrég, amivel igencsak lejáratta volt párját, Jason Stathamet. Kínos beszólásával nem csak a Crank színészét, hanem a Titanic sztárját, Billy Zane-t is kellemetlen helyzetbe hozta...

Itt a jóslat: Budapest vörösbe fog borulni

Enyhe mínuszban indulhat a kereskedés az európai piacokon, ezért a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) is csökkenésre számít a nyitáskor szerdán Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője.

blogmorzsák

Idézőjelbe tették Serena Williams nőiességét

Ráadásul szó szerint. Ki is tört a botrány. A kérdés csak az, provoká­cióról vagy védjegyről van szó.

Szkopjéig elér a kisvasút!

Budapesten bujkál a jogerősen elítélt korábbi macedón miniszterelnök. Vajon miért éppen itt?

A dugódíj a dugódíjadik hatványára lehet programot építeni?

Valamint a Budapesti levegő belélegzésre alkalmatlanságára?

El akarták venni a képviselő tisztelet­díját, de a kedvét a munkától nem tudták

Hányszor fordulhat elő, hogy egy önkormány­zati testület személyre szabott rendele­tekkel próbálja "megfegyelmezni a képviselőket"?

„5 ok, amiért nem vennék újra MacBookot“

„Saját érveim pro és kontra, azaz 6 év Mac használat után én miért fogok váltani.“

Piliscsaba esete Berkeley-vel

„Szilvay testvérünknek talán el kellene gondol­koznia azon, hogy mikor vegye az ő keresztényi szájára a University of California nevét.“

Grindelwald bűnei?

Nagy előrelépés az előző részhez képest, de az eredeti Harry Potter-filmek közül csak a két leggyengébbet tudja maga mögé utasítani.

Az ingatlanosod kereshet is helyetted

A megfelelő ügynök megválasztása esetén hatékonyabb lesz a keresésed.

Új "trendek" a munkaerőkiválasztásban

Rossz hír az álláskeresőknek: ezek sem jobbak, mint a régiek.

„Lett nekünk egy Magdikánk“

„Most is macskásnak tartom magam, kutyával kiegészülve.“

Az új lány menyasz­szony, de nem zárja ki a villaszexet

A villában nem lehet probléma, egy olyan apróság, mint az eljegyzés, ha szexről van szó - vallja az VV Vivien.

A csávó egyelőre csak írásban agresszív

„Felhívtam a figyelmét, hogy vannak ebben a társaságban más nők is, de azt mondta, azok ribancok - ezt a szót használta.”

0






0