Ezt olvasta már?

0

Idén már 1800 esethez riasztották a tűzszerészeket

Idén már több mint 1800 esethez riasztották a tűzszerészeket, jellemzően második világháborús eszközökhöz - írta Facebook-oldalán a Magyar Honvédség tűzszerész ezrede.

Közölték, novemberben például 106 bejelentés érkezett a tűzszerészügyeletre, ebből 27 esetben azonnal intézkedni kellett. A tűzszerészek novemberben több mint 150, csaknem 600 kilogramm össztömegű, katonai eredetű robbanótestet kezeltek - tették hozzá.

Ebben az évben már több mint 1800 esetben vonultak ki a tűzszerészek, jellemzően a második világháborúból visszamaradt robbanóeszközök miatt.

A bejegyzésben emlékeztettek: novemberben Székesfehérvár külterületén, egy ásatáson egy elmállott bőröndből világháborús robbanótestre bukkantak, majd néhány nappal később a régészek egy 76 milliméteres repeszgránátot is találtak.

Egy mezőzombori szántóföldön lócsontváz alól került elő 85 darab különböző gyártmányú világháborús aknavetőgránát.

Kőszegen, egy családi ház kertjében a kora újkor elején gyártott, 8 kilogrammos ágyúgolyót találtak novemberben. Mányban pedig mezőgazdasági földmunkák során szorult egy váltvaforgató eke kormánylemezei közé egy második világháborús, 15 centiméteres német tüzérségi gránát. Hajdúdorogon két 15 centiméteres német ködgránát és egy ugyancsak 15 centiméteres német repeszromboló gránát került elő.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Cap Ferret-i erdőtűz: 40 ezren menekülnek, áttört a védősáv – A pestis, amikor a védelem közügy lesz

A Cap Ferret-i erdőtűz miatt mintegy 40 ezer embert evakuálnak, miután a lángok átlépték a tűzoltók védősávját. A kishajós mentés...

Hatalmas pofon a magyar vidéknek: Brüsszel elzárja a pénzcsapot?

Inkább más irányú fejlesztéseket képzel el a vezetőség.

Két nap alatt több mint 140 ezer embert kellett menekíteni Franciaországban az erdőtüzek elől

Emmanuel Macron elnök péntek este mozgósította a hadsereget.

Vitézy Dávid: jövőre korszerű IC-motorvonatok állnak forgalomba a Gysev-nél

Jövőre a Gysev-nél 11 korszerű IC-motorvonat áll forgalomba a Budapest-Győr-Szombathely és a Budapest-Győr-Sopron vonalon - írta a...

Menesztették Karim Khant, a Nemzetközi Büntetőbíróság szexuális visszaéléssel gyanúsított főügyészét

A tagállamok 125 tagú közgyűlésén mintegy 80 tag szavazta meg a június 9-én már felfüggesztett brit jogász végleges menesztését

Ezeket a sneakereket szeretik legjobban a magyarok

A sneakerkultúra Magyarországon is évről évre erősebb, és vannak olyan modellek, amelyek szinte minden generáció kedvencei közé...

Bódog: "Kevesen fognak nyerni az Újpest ellen", Szélesi nem ezt kérte - edzői értékelések

Bódog Tamás és Szélesi Zoltán értékelte a szezon első bajnokiját.

J. D. Vance megmutatta a világnak a negyedik gyermekét

Alec születését vasárnap jelentették be, nem sokat vártak a közszemlére tett családi fotóval.

0

Sport

Ousmane Dembélé őrületes klubváltásáról ír az egyik legismertebb transzferguru

Elkezdték az egyeztetéseket a francia aranylabdással.

A világ egyik leggazdagabb embere szemet vetett Szoboszlaiékra, új tulajdonoshoz kerülhet a Liverpool

Elképesztő összeget fizetne Jeff Bezos az angolok rekordbajnokáért, aranykor következhet az Anfielden.

Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta

Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.

Világbajnokkal érkezik a Real Madrid Budapestre, szenzációs ötlettel álltak elő a Fradi-szurkolók

Egyszerű a követelés, lottónyeremény összegét tehetné zsebre a Ferencváros.

Elképesztő jelenetek zajlottak le a „kiszáradt” Velencei-tavon rendezett Európa-bajnokságon

Átlagban félméteres a víz, de a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia előtt 2,5 méteresre kikotorták.

Bulvár

Felbomolhat a Fidesz? Az Országgyűlés alelnöke kimondta a lehetetlent Tusványoson

Dúró Dóra várja Fidesz szavazóit a Mi Hazánk oldalára, szóba került a következő miniszterelnök is.

Volt fővárosi főügyész: Fidesz-győzelem esetére be voltak tárazva ügyek Magyar Péter ellen is

Ihász Sándor a lemondó legfőbb ügyészről és a KNYF távozó vezetőjéről is lesújtó tapasztalatokat és véleményt osztott meg.

Konkrét javaslat a köztársasági elnök személyére: Az ATV élő adásában hangzott el

Különleges és meglepő név bukkant fel az államfőjelöltek között: egy élő adásban kezdeményezték a népszerű hazai kvízlegenda jelölését.

Szupertél csaphat le Európára, Magyarország ekkor kaphat az összeomló sarkvidéki légtömegekből

Keményen szélsőséges szupertélre kell készülnünk, a sok hó és nagy hideg sem kizárható a poláris örvény miatt.

Magyar Péter Hadházy posztja alá kommentelte, hogy az Országgyűlési Hivatal már bejelentett igazgatója mégsem lesz igazgató

A volt képviselő szerint Divinyi Zsombor Tiboczék embereként csinált üzleti karriert.

Sokan eszik rendszeresen: ez a húsfajta jelentősen növelheti a hasnyálmirigyrák kockázatát

Új, átfogó kutatás figyelmeztet: a vörös húsok túlzott fogyasztása mérhetően növeli a nehezen kezelhető daganatos betegség kialakulásának esélyét.

Tankcsapda: Fejes Tamás elindította a videót, de közben intim dolog történt a háttérben

A Tankcsapda énekese, Lukács Laci pont csinált valamit a háttérben, és ezt szóvá is tette.

Ismét ugrott 1000 milliárd forint: feljelentést tett Kapitány István

Minden képzeletet felülmúló, 1000 milliárd forintos pénzügyi botrány robbant ki! Kapitány István miniszter négy gyanús Eximbank-ügyben tett feljelentést. Tiborcz-szálloda, afrikai sztráda és bukdácsoló külföld

Nálad megvan még? A fiatalok szerint ez a retró tárgy hamarosan újra minden otthonban ott lesz

Kinek jutott volna eszébe néhány évvel ezelőtt, hogy egy rég elfeledett használati tárgy ismét a lakberendezési trendek élére kerülhet? Pedig a Z generáció ismét bebizonyította, hogy ami tegnap még ósdinak szám

Aggasztó hír, hogy az Európai Unióban először Magyarországon ütötte fel a fejét meg egy invazív faj

A gyors bejelentés kiemelten fontos az őshonos kőrisállományok védelme és a károsító további terjedésének megakadályozása érdekében.

0






0