Pécsi Napilap - Idén sem lesz könnyű dolga a PVSK-Fűszértnek

Ezt olvasta már?

Mai traffipaxok Pécsett és környékén

Tudni szeretné, hogy hol számíthat traffipaxra a mai napon Pécsett? Nézze meg előrejelzésünket! Ha ezekben az időpontokban (is) óvatosan vezet az adott útszakaszokon,...


Idén sem lesz könnyű dolga a PVSK-Fűszértnek

Némi szerencsével maradtak első osztályúak a pécsi vízilabdázók, de a múlttal már nem érdemes foglalkozni, amikor a jövő is elég keménynek ígérkezik. A vízben biztosan, hiszen nyilván nem szeretne búcsút mondani élvonalbeli tagságának Petik Attila legénysége.


hirdetés

A magyar válogatott ezúttal nem szerepelt fényesen – ezt kéretik az előző három olimpia tükrében értékelni – Londonban, bár az ötödik hely így is pontszerzőnek számít, de hát aranyakhoz szoktunk. A magyar bajnokság továbbra is az egyik legerősebbnek számít, így mindenképpen öröm, hogy ebben a sportágban is minőségi játéknak szurkolhatnak a pécsiek. Kellett ehhez az is, hogy a szövetség 14 csapatosra emelje az OB I. létszámát, így élvonalbeliek maradhattak Lukács Gergőék.

A PVSK-Fűszért kerete

Maradtak: De Blasio Domenico, Lukács Gergő, Bóbis Máté, Müller Máté, Tihanyi Bernát, Krizsán András.

Érkezett: Ágner Zoltán, Barát Ferenc, Monostori Attila, Kistamás Zsolt.

Tárgyalásban: Adam Scholefield.

Petik Attila vezetőedző irányításával már megkezdődtek az edzések, amire igen nagy szükség is van, hiszen hiába kezdődik csak október 13-án a bajnokság, a léc magasan van, a legjobb nyolc közé kell kerülni, mert csak az jelenthet biztos bentmaradást.

- Bár azt kell mondanom, erősödtünk, gyorsan tegyük hozzá, a közvetlen riválisok is jól igazoltak, így nagy harc lesz a nyolc közé kerülésért a BVSC-vel, az OSC-vel, a Szentessel vagy a Kaposvárral – kezdte Petik Attila. – Tavaly nagyon fiatal volt a csapat, így az erősítés egyik formája, hogy a már rutint szerzett tehetséges játékosokat megtartottuk, gondolok itt Müller Mátéra, Tihanyi Bernátra vagy Krizsán Andrásra. A Pécsre visszatérő Ágnert Zoltánt talán senkinek nem kell bemutatni, a kapus Barát Ferenc és a volt válogatott védő Monostori Attila ötszörös román bajnok a Nagyváraddal, úgyhogy nemzetközi tapasztalatuk is van. Melléjük még a hátsó lövő Kistamás Zsolt érkezett az ötödik helyezett Debrecentől, és négy játékos edz velünk az utánpótlásból, köztük az a Berta Pál, aki már szintén bemutatkozott az élvonalban. Kulcskérdés lesz a centeré, még tárgyalunk Adam Scholefielddel, az angol pólósnak vizsgakötelezettségei vannak otthon, csak ez lehet az akadálya a megegyezésnek, ugyanis rengeteget fejlődött nálunk. Ezt egyébként az angol válogatott román szövetségi kapitánya is elismerte, amikor megnézte Pécsett az egyik meccsét, de az olimpián a magyarok elleni meccsüket látva nekem is az volt a tapasztalatom, hogy abból a válogatottból hárman-négyen ütik meg a nemzetközi szintet és Adam köztük volt. Szeptember 22-23-án kezdődik a szezon a Magyar Kupával, az első bajnokinkra október 13-án kerül sor a Honvéd ellen idegenben, majd itthon fogadjuk egymás után a két egri csapatot.

M. Z.






Sajnos Petik Attila vezetőedzővel nem fog menni a bentmaradás,gyengekezű, a játékosok diktálnak. A legnagyobb erősítés az edző elküldése lenne.



0
0
0
0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Avokádós arcpakolás száraz bőrre - Egzotikus kényeztetés az érett bőrnek

Száraz a bőröd? Nem szereted a nehéz és zsíros kozmetikumokat, inkább valami könnyűre, de mégis táplálóra vágysz? Próbáld ki a házilag is elkészíthető avokádós arcpakolást!

Valóban elhízunk a boldog párkapcsolattól?

Mostanában már mindenre azt hallhatjuk, hogy hizlal. Nem egészséges ha este eszünk, az sem, ha sokat, sőt kiderült, hogy a szex mégsem fogyaszt annyira, mint azt eddig hittük. Na de hogy a boldog párkapcsolattól hízunk a legjobban...

Özönvíz és iráni-kínai vezetés a Cannesben

Az özönvízszerű folyamatos esőzés miatt a szokásosnál is jobban megteltek a hétvégén a vetítések.

Tűz ütött ki egy tízemeletes ház szemétledobójában

A lakóknak ideiglenesen el kellett hagyniuk otthonaikat.

Százezrek zarándokoltak Csíksomlyóra

Áder János az első magyar államfő, aki részt vesz a zarándoklaton

Futóverseny - ezt együk!

Ahogy a jó idő beköszönt, egymást érik a szabadtéri sportrendezvények, versenyek. A legnépszerűbbek talán a futóversenyek, melyekre a felkészülést megfelelő étrenddel is támogatni tudjuk.

Gyorshír: kigyulladt a szemét a ledobóban!

Tűz keletkezett egy tízemeletes ház szemétledobójában vasárnap Miskolcon, a lakóknak ideiglenesen el kellett hagyniuk otthonaikat - tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.

Így ellensúlyozható a stressz hatása!

A Canadian Medical Association Journal szaklapban közzétett kutatásban 102 000, tizenhét és hetven év közötti férfi és nő adatait elemezték az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Belgiumban, Svédországban és Finnországban. Él...

Iszonyú vád: 22 ember megölésére készült a magyar egyetemista

Elsőfokú ítélethirdetés várható S. Ábel, a 22 rendbeli emberölés előkészületével vádolt egyetemista ügyében a Fővárosi Törvényszéken kedden.

Balaton: nem emelik az árat

Néhány százalékos forgalomnövekedésre számít a Balatoni Hajózási Zrt. az idei szezonban - közölte Horváth Gyula vezérigazgató. Hozzátette: tavaly a kompon szállított járművek száma 6,4 százalékkal, az utasoké 4,5 százalékkal emelk...

Csúcsra jár az optimizmus

A héten újabb csúcsra emelkedő vezető amerikai részvényindexek tovább növelték az optizmust a propfi befektetők körében. Az amerikai profi tőkepiaci hírlevélírók körében a részvényvásárlást javasló szakértők aránya 52,1 százalékró...

Kezeld a nikkel allergiát!

Vörös foltok, kiütések és viszketés - a nikkel allergia jól ismert tünetei. Kialakulásukhoz sok esetben elég egy rosszul megválasztott fülbevaló, nyaklánc, vagy öv.

Sport

Micheliszt megbüntették, szabálytalan a Honda, borult minden

A WTCC-sorozat osztrák nagydíjának időmérője után örültünk egy kicsit, hiszen Michelisz Norbi a 9. lett, ami a második futamon első soros indulást jelentett volna. Ugyanakkor a Q2-ben történtek miatt a versenybíróság rekordbünteté...

Kilencedik helyen zárt a salzburgringi időmérőn Michelisz Norbert

Michelisz Norbert a kilencedik helyen zárta a túraautó világbajnokság salzburgringi versenyének időmérő edzését, amely elég furcsa körülmények között ért véget. A Zengő Motorsport pilótája kiegyensúlyozottan versenyzett, a szabade...

Egy félidőn át partiban volt a Szeged a Veszprémmel

A címvédő MKB Veszprém nyerte a férfi kézilabda NB I bajnoki döntőjének első mérkőzését. A veszprémiek 33-23-ra verték a Pick Szegedet, amely egy félidőn át komoly nyomást tudott gyakorolni a bajnokra. A második játékrészben aztán...

Videó: Ronaldo és Mourinho sem vette át ezüstérmét az elvesztett Király-kupa utá...

A La Sexta spanyol tévécsatorna felvételein jól látszik, hogy sem Cristiano Ronaldo, sem pedig José Mourinho nem vette át ezüstérmét az Atlético Madrid ellen elszenvedett kupadöntő után. A Realt a díjak átadásakor Aitor Karanka ké...

Juhász Roland szerint mindenki a Vidi ellen mutatná meg

Ma este fél hétkor a Kaposvár ellen lép pályára a Videoton labdarúgó csapata. A fehérváriak előtt csupán egy cél lebeg, legyőzni a Rákóczit és megőrizni a tabellán elfoglalt második helyet. Juhász Roland szerint ez így első ránézé...

Nyert a Vidi, karnyújtásnyira a bajnoki ezüst

A Videoton 2-1-re legyőzte a vendég Kaposvárt a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójának szombati játéknapján. A székesfehérváriak tökéletesen használták ki legfőbb riválisuk, az MTK botlását, így hatalmas lépést tettek a bajnoki ...

Daganattal kezelik a Barca edzőjét New York-ban

A jövő héttől ismét New Yorkban kezelteti magát Tito Vilanova, a spanyol bajnok FC Barcelona labdarúgócsapatának vezetőedzője.

A Fradi nyerte az örökrangadót Győrben

A Ferencváros 2-0-s győzelmet aratott Győrben az MTK Budapest felett a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójában, a szombati örökrangadón.

A Videoton nyert és három ponttal megelőzte az MTK-t

A Videoton 2-1-re legyőzte a vendég Kaposvárt a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójának szombati játéknapján.

NB II - A feljutás kapujában a Mezőkövesd

A keleten éllovas Mezőkövesd kétgólos hátrányból fordítva 3-2-re győzött Putnokon a labdarúgó NB II 27. fordulójának szombati játéknapján, sikerével pedig a feljutás küszöbén áll, ugyanis riválisai közül a Vasas 4-1-re kikapott Or...

Strestík elhatárolódik édesanyja kijelentésétől

A Győri ETO honlapján Marek Strestík kérésére közleményt jelentetett meg. A labdarúgó az elmúlt fordulóban sérülést okozott Leonardónak, a Ferencváros játékosának. Ennek kapcsán a focista édesanyja felháborodást váltott ki, amikor...

Bulvár

A világ legveszélyesebb tengerpartja - sokkoló videó!

A nyaralást egy becsapódó repülőgép zavarhatja megtémakör: Egyebek, kategória: Egyebekfejlesztő: Baleset a tengerpartonméret: 0 kB(teljes, idegen nyelvű)

Ez aztán furcsa fordulat! Mégis ByeAlex nyerte a nemzetközi versenyt

Bár a kihirdetett eredmények szerint a 10. lett ByeAlex, kiderült, mégis ő a nyertes.

Szeretnéd tudni, ki voltál előző életedben? - Három árulkodó dolog

Nem is gondolnád, milyen könnyen közelebb juthatsz a válaszhoz, ki voltál előző életedben.

Nem szégyenlősködött! Palvin Barbi egy szál bugyiban mutatta meg magát - Képek!

Palvin Barbi merész képeken pózol egy magazin felkérésére.

Trafik: Havas Henrik élő adásban kért bocsánatot Varga Miklóstól

Az előadóművész pedig a műsor végére revideálta véleményét trafikügyben.

Kiderült Alex titka

Előzményes oka van annak, hogy Nyíregyháza felé autózom megtekinteni Játékország magyarhoni fellegvárát. Az előzmény pedig emberöltőnyi: a történet 1932-ben kezdődik, vagy tán még egy kicsit előbb is

Videó: rácsukódott a kertkapu a Lamborghinire

És nem is akárkijére: Kanye West Aventadorját egy barátja hozta el a szervizből, a végállomás Kim Kardashian háza volt. A gonosz kertkapu azonban túl gyorsan csukódott, így a bal oldalon keletkezett mély karcok miatt lehet visszav...

ByeAlex divatot teremtett Malmőben

ByeAlex nagy népszerűségnek örvend a svédek körében, nem csak a Kedvesem című daláért rajonganak az Eurovíziós Dalfesztiválra látogatók, de sapkájával és szemüvegével is divatot teremtett.

Fordulat Csobot Adél és Istenes Bence kapcsolatában

Már nem csak Bence nagyszülei kedvelik az X-Faktor friss műsorvezetőjének választottját. Adél az anyósát is levette a lábáról.

Tizedik lett ByeAlex így fogadta az eredményt

Tizedik lett ByeAlex az Eurovíziós Dalversenyen. 84 pontot szerzett a magyar fiú. Eddig csak kétszer szerepeltünk jobban a versenyen.

blogmorzsák

Jobbközép párt?

A gondolat jó, hovatovább helyes, de önmagában nem több, mint ferráris Magnumnak az ellenfél, meg a csaja akit meg kell menteni tőle.

Különleges plakát
a gyermekbántalmazás ellen

Más üzenetet közvetít attól függően, hogy milyen magasságból nézi az ember.

A homok csodálatos városa

A kínai Dunhuang, a „homok városa", valaha
a Selyemút egyik fontos állomása volt, ma már elsősorban a turistákból él.

Hö úr gyűjteményének évszázados teái

Hö úr Kína legértékesebb öreg tea gyűjteményével rendelkezik, amely rangot nyugodtan kiterjeszthetjük az egész világra.

Samsung: galaktikus nyereség

Úgy tűnik, idő kérdése, és az Android helyett már Samdroidot kell majd írni.

Az első magyar bulvárlap

A Budapest c. napilapot 1877-ben alapították,
az újságot rikkancsok is árulták.

Kisgatyában piáló Dave Gahan

Exkluzív fotók, izgalmas sztorik '85-ből, Pestről, az első szocialista Depeche Mode-koncertről.

A nyugdíjasok fogságában

„Amikor gyerek voltam, egy nyugdíjasra két munkavállaló jutott. Mire nyugdíjba megyek,
két nyugdíjasra egy munkavállaló jut majd.”

Így épült a kettes metró

Vargha Ákos fotóalbumában tobzódhatunk az építéshez, építőkhöz és az elkészült vonalhoz, illetve az állomásokhoz kötődő képekben.

Még több offshore hátterű
EU-támogatott cég került elő

Ciprusi, seychelle-szigeteki, szingapúri tulajdonú cégek is kaptak 2012-ben a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségen keresztül uniós támogatásokat.

Elő a savazós bácsival!

Két férfit keresnek, közös jellemzőjük a galamblelkűség és a kémia, meg a "békemenet".

0