Ezt olvasta már?

Mire lehet használni a mágneses satut?

Ipari körülmények között mindig a leghatékonyabb szerszámokra és eszközökre van szükség, hogy a munka minél gyorsabb és megfelelő minőségű legyen. Ezért is ...

0

Idén sem marad el az őszi rókavakcinázás

Az őszi repülőgépes rókavakcinázás a déli és keleti megyékben október 1-jén kezdődik - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön az MTI-vel.


hirdetés

Kiemelték, a kampány nem érinti a lakott, sűrűn beépített övezeteket. Az érintett térségekben ebzárlat és legeltetési tilalom lép életbe. Az időpontokról a települések állategészségügyi és önkormányzati szervei tájékoztatják a lakosságot.

Kifejtették, a veszettség fő terjesztője a vörös róka, amelynek hazai állománya mintegy hatvanezer-ötszáz egyedre becsülhető. Az immunizálás során a vakcina tartalmú csalétkeket kisrepülőgépekről juttatják ki a területre, ami a lakott, sűrűn beépített övezeteket nem érinti. A program eredményességét a kilőtt rókák laboratóriumi vizsgálatával ellenőrzi a Nébih. Az eddigi tapasztalatok szerint a vakcinázott területen a rókák mintegy háromnegyede felvette a csalétket.

A program sikerét bizonyítja az is, hogy a betegség az elmúlt években már csak elvétve fordult elő hazánkban. Utoljára 2017-ben, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében mutatták ki a vírust Magyarországon, emberi megbetegedés pedig már több mint huszonöt éve nem történt. A kedvező járványügyi helyzetnek megfelelően a vakcinázandó területet is csökkenteni lehetett - írják a közleményben.

Kitérnek arra, hogy a Magyarországgal szomszédos országok közül Romániában és Ukrajnában még rendszeresen előfordul a veszettség a magyar határhoz közeli területeken is, ami indokolja a hazai megelőző intézkedések fenntartását. A vakcinázási program hozzájárul ahhoz is, hogy megőrizzék Magyarország veszettségtől mentes státuszát, amit 2021 tavaszán az Európai Unió, majd idén februárban a Nemzetközi Állatjárványügyi Hivatal (WOAH) is elismert.

 







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Válogatós a gyerek? Ezekre figyeljünk oda, ha uzsonnát csomagolunk

Már javában tart a szeptember, így sokaknak ismét minden reggel tízórait, ebédet vagy uzsonnát kell csomagolniuk iskoláskorú...

190 gyereket ölt meg, most mégis szabadlábra helyezhetik

A brutális gyilkos szabadulása után nem kerül háziőrizetbe és elektronikus nyomkövetőt sem kell majd viselnie.

Lázár János sisak nélkül, biciklizés közben szelfizett, amiért büntetés jár, vagyis járna, ha...

Szóval büntetést fizetne, ha: nem ott csinálta volna a szelfit, ahol. A minisztériuma most meg is magyarázta, miért nincs baj ezzel a...

Polt Péter legfőbb ügyész: 2022-ben a regisztrált bűncselekmények száma az előző évhez képest 8,9 százalékkal nőtt

Polt Péter legfőbb ügyész benyújtotta a szervezet 2022-es – kötelező – beszámolóját a parlamentnek. Értékelése alapján – más...

Nagy Márton ultimátumot adott a bankoknak: nem lesz új bankadó

A miniszter egy hétfői találkozón ultimátumot adott a bankoknak: nem lesz új bankadó, annak kivetése helyett a hitelezés újraindítását...

Meseországgá varázsolják a gyerekszobát: 7 gyönyörű tapétát mutatunk árakkal és lelőhelyekkel

Gyönyörű, ízléses dinós, traktoros és báránykás tapétákat mutatunk.

Új világ jön? Terjeszkednek a robotok az egész világban

Tavaly az előző évinél öt százalékkal több, rekordmennyiségű ipari robotot helyeztek üzembe szerte a világon a robotikai ágazat...

0

Sport

Szoboszlaival továbbra sem tudnak betelni: a sarkazása egy szerelmi előjáték!

„Röhejesen jó játékos, egy évtizedre megoldja a gondjainkat.”

„Ezt az embert a magyar futballból ki kellene tiltani" - állítja Cs. Györgyről az Újpest női szakágvezetője

A cégén keresztül a Honvéd futballcsapatának női szekciójával nyáron együttműködési megállapodást kötő, csalásért 3,5 év börtönre ítélt menedzser, Cs. György más kluboknál is próbálkozott, de elhajtott

Úgy megalázták a Bayern Münchent, mint még soha

Egy hihetetlen kiesés története.

Tragikus balesetben meghalt a magyar sportoló

Jordániában tartózkodott egy hegymászó csoporttal.

Felfüggesztették a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitányát

Bejelentések érkeztek a szakember magatartásával kapcsolatban.

Reagált a nemzetközi szövetség Losonczi Dávid elcsalt világbajnoki döntőjére

A magyar birkózó a bírók súlyos tévedése miatt maradt le a vb-aranyéremről.

Beismerés: a nemzetközi szövetség elnöke bocsánatot kért a bíráskodás miatt Losonczitól

A kötöttfogásúak 87 kilogrammos kategóriájában szereplő Losonczi Dávid vasárnap 8:7-re kikapott Ali Cengiztől a birkózó-világbajnokság döntőjében. Csakhogy Losonczi az elsöprő többség szerint két vállra fek

Máshol rendezik a magyar válogatott Eb-selejtezőjét

A mérkőzést november 16-án rendezik meg.

Botrány a birkózó vb-n: a szövetség felülvizsgálatot kért Losonczi Dávid elcsalt döntője miatt

A magyar birkózó két vállra fektette ellenfelét, csak a pontozóbíró, és a szőnyegelnök nem akarta észrevenni a nyilvánvalót.

Az elhunyt magyar rendőr családján segít Lőw Zsolt

Az esztergomi robbantás áldozatának családjának gyűjt Lőw Zsolt és a Bayern München.

Mr. Tus: Ez tus volt

A 22 fős magyar válogatott 3 éremmel, 2 olimpiai kvótával, valamint 33 győzelemmel és 27 vereséggel zárt a belgrádi vb-n.

Bulvár

Orbán Viktor hosszú idő után egyszer csak felnézett és kimondta: Gyurcsány

Politikai elemzőkkel próbáltuk megfejteni, mi állhat a dolog hátterében.

Bekapcsolva maradt a Momentum elnökének mikrofonja a parlamentben, kínosan elszólta magát

„Hú, ezt nagyon elb*sztam” – értékelte saját felszólalását Gelencsér Ferenc.

Órákig lógott holtan egy XVII. kerületi ház oldalfalán egy nő

Estefelé vették észre az élettelen testét.

Ezeket a növényeket mindenképp metszd meg még az ősszel.

A levendula, a gardénia és a hortenzia is meghálálja, ha ezt nem felejted el az ősszel!

Korszakhatárt jelez, hogy Orbán nekiment Matolcsynak a parlamentben

Miután múlt héten Matolcsy György élesen kritizálta a kormányzat gazdaságpolitikáját, ezúttal olyan helyről kapott hasonlóan éles választ, ahonnan korábban nem.

A szlovákiai magyar párt vezetője élő adásban tagadta meg a Fideszt

Forró Krisztián szerint a magyar kormánypárt nem stratégiai partner.

Az olcsóbb, olasz paradicsom szörnyű titka

Sajnos nem valami csodaszerről van szó, ami ellenállóvá teszi a paradicsomot az időjárás viszontagságaival szemben.

A 46 éves Epres Panni átlátszóban lépett a vörös szőnyegre: Milánóban ennyire dögös volt

Epres Panni az olasz divathét keretében nagyon dögös összeállításban lépett a vörös szőnyegre.

Újabb százmilliós állami támogatás nyomai vezetnek az elmúlt évek legnagyobb számlagyárába

A külügy 288 milliós átutalása után 135 millió forintos állami kezességvállalásról született döntés, ám banktitokra hivatkozva nem árulják el, hogy végül az adófizetők állják-e a számlát.

blogmorzsák

Egy korszakalkotó tanár

Rátz László, a Nobel-díjasok tanára különös képességgel ismerte fel a tehetséges diákokat.

"Az Újszövetség szerves folytatása az Ószövetségnek"

A jézusi tanítás köszönőviszonyban sincs az ószövetségi zsidó törvényvallással, valójában annak antitézise.

Nem túl szexi téma, de fontos tudni

Hogyan pisiljünk „rendesen”? Mik az alapszabályok és a leggyakoribb problémák?

0






0