Idősektől csalt ki pénzt egy férfi több városban is
Vádat emeltek egy 53 éves kaposvári férfi ellen, aki rendszeresen csalt ki kisebb-nagyobb pénzösszegeket idősektől.
A büntetett előéletű férfi 2016 októbere és 2017 áprilisa között Kaposváron, Dombóváron és Pécsett találomra szólított le ismeretlen idős embereket az utcán, azt állítva nekik, hogy korábbról ismerik egymást. Azután felajánlotta nekik, hogy az úti céljukhoz gépkocsival elszállítja őket. Útközben azonban tőlük különböző pénzösszegeket kért kölcsön azt állítva, hogy még aznap vissza fogja adni nekik.
A vádlott ezzel a módszerrel 171 ezer forintot csalt ki négy embertől, az ötödiktől további 70 ezer forintot kért, de az illető nem adott neki, mert rájött az átverésre. Az idős sértettek azonban ezután már nem látták viszont a pénzüket.
A férfi egy régi ismerősétől is összesen 550 ezer forintot kért kölcsön még 2015 tavaszán nem létező üzleti kapcsolataira hivatkozva, de a megígért határidőre ezt sem fizette vissza, csak azután, hogy 2017 tavaszán elindult ellene a nyomozás. Az ügyben a Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség a bűncselekmény felismerésére idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat. A vádlott jelenleg előzetes letartóztatásba van, vele szemben az ügyészség végrehajtandó börtönbüntetés, közügyektől eltiltás és vagyonelkobzás kiszabására tett indítványt.
Forrás: sonline.hu
hírek innen, onnan
Megtalálták a Nazca-vonalak ikertestvérét, sokkoló kinézetű idegen struktúrák hevernek a Földön
Olyan rejtélyes alakzatokra bukkantak, amelyek kísértetiesen emlékeztetnek a híres Nazca-vonalakra, de ezek még furcsábbak
Mostantól egy vármegyében sem lesz érvényben tűzgyújtási tilalom
Az utóbbi napok csapadékos időjárásának köszönhetően a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) - a Belügyminisztérium...
Ő volt a kedvenc filmes karaktered? Kár, mert igazából nem jó arc
Ezeket a karaktereket sokan szerették, de igazából nem is voltak annyira jó fejek.
2026 legolcsóbb nyaralóhelyei – 5 úti cél, ahol a pénztárcád is pihenhet
Ahogy 2025 vége felé közeledünk, egyre többen kezdik tervezni a jövő évi utazásaikat – különösen azok, akik a magas infláció és...
Nagydorogi csecsemőgyilkosság: megszólalt az ügyvéd az anya láthatás jogáról
Hamarosan látogatót fogadhat a saját kisbabája megölésével gyanúsított anya a kalocsai börtönben. A nagydorogi csecsemőgyilkosság...
Rengeteg embert meggyógyított ez a hazai gyógyvíz
Évről évre rengetegen tapasztalják meg a hajdúszoboszlói gyógyvíz jótékony hatásait. Most vasárnap jeles évfordulót ünnepelhet a...
A 783 millió dollárt termelt szuperhősfilm az HBO Maxon
Kevés olyan film létezik, amik ekkora összeget termeltek az iparban.
Parlamenti döntés: jön a kötelező sorkatonaság
A horvát parlament elfogadta pénteken a védelmi törvény módosításait, amelyekkel visszaállítják a kötelező sorkatonai szolgálatot -...
Verstappen megint nagyon megverte a vb-pontversenyt vezető Piastrit
Hihetetlen felzárkózást mutat be eddig a Red Bull holland pilótája.
Esküvői botrány – a menyasszony nem hívta el gyerekkori barátnőjét
2025-ben sem ritka, hogy egy esküvői meghívó hiánya komoly konfliktust szül.
Az Egyesült Államok a venezuelai partokhoz küldi a világ legnagyobb hadihajóját, tényleg hadat üzen a drogkereskedőknek
Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter a térség biztonságának veszélyeztetésével indokolja a katonai jelenlét növelését.
14.havi nyugdíj - Politikai ígéret vagy valós jövőkép a nyugdíjasoknak?
14. havi nyugdíj: politikai ígéret vagy fenntartható segítség?
Sport
Másként „vonatoznak”, szégyenről és ajándékba adott Fradi-győzelemről írnak az osztrák lapok
A Salzburg edzője azt is elárulta, hogy mire kellett volna nagyon figyelnie a csapatának a magyar bajnok ellen.
Varga Barnabással ezúttal úgy példálózik az UEFA, hogy annak nem örülnek a fradisták
Az FTC válogatott középcsatára valamennyi sorozatot tekintve 20 meccs alatt 18-szor talált be az ellenfelek kapujába.
Úgy vonszolták le a pályáról a holtfáradt sztárt élete meccse után
Potyogtak a karriercsúcsok, mint ősszel a legyek.
Ausztriában tagadják, hogy az osztrák rendőrség fordította vissza a Fradi-vonatot
A Salzburg–Ferencváros Európa-liga-mérkőzés után a Salzburger Nachrichten ismét a szurkolói vonat visszafordításáról cikkezett.
Eldőlt, hol folytatja a karrierjét Lionel Messi
Az történt, amit várni lehetett.
„Nehezen érthető és emészthető” – így reagáltak a Fradi győzelme után a határon ragadt szurkolók ügyére
Ötvös Bence elárulta, feltüzelte a csapatot, hogy a drukkerek egy része nem lehetett ott.
Itt az igazság a Fradi-vonatról, a MÁV rácáfol az osztrák hazugságokra
Terjedelmes posztban reagált a MÁV-csoport vezetője.
Max Verstappen egy gyilkos – minden szem a hollandra szegeződött az F1 végjátékában
A hétszeres világbajnok Hamilton tanácsot is adott a McLarennek, hogy ne forduljon elő a csapattal az, ami vele 2021-ben.
Rémisztő összecsuklás a világbajnokságon, a sérülten versenyző magyar megtagadta az edzői utasítást
A fegyelmezetlenségért nagy árat fizetett a kockáztató magyar sportoló.
Dibusz a következményekről: a Fradi-szurkolók csupa jóra készülhetnek Salzburg után
A Ferencváros kapusa szerint akár már rögtön a következő meccs sorsdöntő lehet.
Teljes felfordulás a Forma–1-ben, a pilóták alig kapnak levegőt
Max Verstappen a sikerei helyszínén a váratlan döntést hozó McLaren mellett Sebastian Vettelt is megelőzné.
Nem jött be a Barcelona kétségbeesett lépése a Real Madrid elleni rangadó előtt
Marcus Sorgnak kell majd leülnie a kispadra a spanyol klasszikuson.
Bulvár
Megállítottuk a Fidesz új sztárját, szerinte ömlik rá a gyűlölet
Orbán Balázs szerint a világon sok a frusztráció, mindezekhez képest Magyarország a béke szigete, amit a Békement is bizonyít.
Elbuszoztattam magam én is a béke-menetre a Fidesszel, hogy megtudjam, mi a baj a fiatalokkal
A kormánypárti buszoztatás évek óta téma, ezért beregisztráltam egy ilyenre. Pár órás buszozás után együtt sétáltam át a Békemenettel a Kossuth térre. Közben nyitottabban beszélgettem Fidesz szimpatizánsokkal
„Tévedés” – reagált Orbán, amikor szembesítették vele, hogy Moszkva kimaradt az '56-os brüsszelezős beszédéből
A miniszterelnök szerint végig szó volt a szovjetekről, nem érti a kritikát. Brüsszelbe késve ért, Zelenszkijt addigra már elutazott.
Változnak az öröklés szabályai: így lehet majd eladni az ingatlant
Több ponton is változnak az ingatlanöröklésre vonatkozó szabályok, ezek a legfontosabbak.
Megérkezett a lista, ők kapták az október 23-ai állami elismeréseket.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulója alkalmából tartott ünnepségre és díjátadóra a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban került sor.
„Megtalálunk, feltérképezzük a hálózatai-tokat, levadászunk és megölünk” – az Egyesült Államok hadat üzent a drogkartelleknek
Könyörtelenül lecsapnak a kábítószer-kereskedőkre.
Kónya Endre: Novák Katalin „nem látatlanban írta alá a kegyelmi kérvényemet”
Ártatlanságát, sőt szakmai, emberi makulátlanságát hangoztatja ellentmondásoktól hemzsegő könyvében a kegyelmi botrány egyik főszereplője.
Magyar Péter kiposztolta a képet, amely szerinte „végképp ledöntötte Orbán Viktor hazugságfalát”
Hozzátette: „Az éppen arra közlekedő Ryanair pilótájának nem szólt a kaszinó-pitypang honvédelmi miniszter a légtérzárról… a drónokat irányító önkénteseink pedig csak egyszerűen nem törődtek a bukott hat
A Békemeneten vagy a Nemzeti meneten voltak többen? Rendkívüli szám érkezett
Többen is foglalkoztak a témával a két felvonulás, a két rendezvény után.
Az emeletről zuhant ki két lány, amikor a fotós lekapta őket: csak egyikük élte túl
Egy égő házban történt a tragédia.
Tragikus hajnali buszbaleset – 25 főre nőtt a halálos áldozatok száma
Hajnalban súlyos közlekedési tragédia rázta meg India déli részét, amikor egy utasokkal teli busz összeütközött egy motorkerékpárral, majd perceken belül lángba borult.
Hatalmas lyukak a Tisza rendezvényén, már Magyar Péter a hitelesebb populista – így írtak a magyar lapok
Mindenki kihirdette a maga győztesét.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






