Igen az egységes energiapiacra, nem az árliberalizációra
Magyarország támogatja az egységes uniós energiapiac létrehozását, de az árliberalizációt addig nem, amíg a piac nem működik elég jól és hatékonyan - mondta el Győri Enikő, a Külügyminisztérium uniós ügyekért felelős államtitkára.
A tanácskozás fő témája a szerdai uniós csúcstalálkozó előkészítése volt. Ezzel kapcsolatban az államtitkár pozitívnak nevezte, hogy az energiával és az adózással foglalkozó csúcstalálkozó tervezett, úgynevezett végkövetkeztetésében komoly hangsúlyt kaptak az energiaárak. Abban egyetértés van, hogy foglalkozni kell az energiaárakkal, de abban már nincs, hogy ki milyen mértékig bízná a piacra és milyen mértékben a hatóságokra az árszabályozást - érzékeltette az államtitkár.
Magyarország maximálisan partner az egységes energiapiac kiteljesítésében - hangsúlyozta Győri Enikő, aki szerint Budapest a hiányzó összeköttetések megteremtését is támogatja. Az államtitkár rámutatott, hogy előbbit a korábbi megállapodás értelmében 2014-ig, utóbbit pedig 2015-ig kell megvalósítani. Mindennek az a célja, hogy energetikai szempontból egyetlen tagállam se legyen elszigetelt az az Európai Unióban.
Győri Enikő ugyanakkor úgy vélekedett, hogy az energiapiacon mindaddig nem lehet tisztán a piacra bízni az árak alakítását, amíg a piac nem működik elég jól és hatékonyan. "Nem lehet azt mondani ebben a pillanatban, hogy az árliberalizálás minden gondunkat megoldaná" - fogalmazott a külügyminisztérium uniós ügyekért felelős államtitkára.
Arról is beszámolt, hogy egyesek a miniszteri tanácsban már 2030-ra vonatkozó kötelezettségvállalásokat szeretnének, de ezzel kapcsolatban a magyar álláspont az, hogy az eddig vállalt célokat kellene teljesíteni, illetve az új vállalásokkal kapcsolatban hatástanulmányokat, költséghatékonysági elemzéseket kell készíteni.
Magyarország azt is fontosnak tartja, hogy Európa minél több forrásból és minél több útvonalon jusson energiához - hangoztatta Győri Enikő. "Az a lényeg, hogy legyenek alternatív források és útvonalak" - vélekedett.
A szerdai csúcs másik témájával, az adóelkerüléssel, adócsalással és agresszív adótervezéssel kapcsolatban Győri Enikő felidézte, hogy az egész unió bruttó hazai termékének mintegy 2,5 százaléka nem folyik be az adóelkerülés miatt.
Ha ez a bevétel befolyna - akár uniós, akár tagállami szinten -, és ebből munkahelyeket tudnánk teremteni, az komolyan éreztetné a hatását például a válságkezelésben - fogalmazott a Külügyminisztérium államtitkára, aki szerint az adócsalás és az adóelkerülés ellen nemzetközi szinten is fel kell lépni a G8, a G20 és az OECD keretein belül is.
Örömmel nyugtázta viszont Győri Enikő, hogy nem tapasztalt olyan törekvést, hogy ezt bárki is adóharmonizációra szeretné felhasználni, mert Magyarország abban - mint fogalmazott - nem lenne partner.
Egy háttérbeszélgetésen egy uniós forrás is megerősítette, hogy az adóelkerülés, adócsalás és agresszív adótervezés elleni fellépés célja nem a tagállamok adórendszereinek összehangolása, az adóharmonizáció, hanem az "ártalmas gyakorlatok" visszaszorítása. A csúcs célja, hogy politikai lökést, lendületet adjon a folyamatnak - fogalmazott a név nélkül nyilatkozó EU-tisztségviselő.
hírek innen, onnan
Hosszabb életet szeretnél? Kezdj el súlyzózni.
Főként a szív- és érrendszeri, valamint a neurológiai betegségek esetében előnyös.
Nyolc megyére adtak ki veszélyjelzést zivatarok miatt
A zivatarokat átmenetileg erősebb, akár viharos széllökések is kísérhetik.
Zelenszkij egy királyt hívna meg Ukrajnába
A király akár még az idén eleget tehet a kijevi meghívásnak.
Hajas Laci 15 évvel fiatalabb felesége gyönyörű nő: Judit mélyen kivágott felsőben pózolt mellette
Hajas Laci 15 évvel fiatalabb felesége, Judit elbüvőlő szépség.
Megtörte a csendet a Fidesz, elismerést várnak felülvizsgálat helyett
A lélegeztetőgépek beszerzése kapcsán a Fidesz kommunikációs igazgatója adott ki közleményt.
A tökéletes reggeli: Juharszirupos banánpalacsinta percek alatt
Csak néhány mozdulat, és már tálalhatod is ezt a laktató, fenséges reggelit. Ráadásul növényi tejjel és gluténmentes liszttel...
Esti döntés: Magyar Péter újabb fontos embert menesztett
A Magyar Közlöny hétfő esti számában megjelent miniszterelnöki határozat értelmében Magyar Péter miniszterelnök felmentette...
Előkerült Gyurcsány Ferenc, és mindenről kitálalt: mindenki csak döbbenten néz
Gyurcsány Ferenc nem akármit árult el.
Közel 85 millió forintos megtakarítást vallott be Forsthoffer Ágnes
Az Országgyűlés elnöke egy réttel és egy gyümölcsössel is rendelkezi a vagyonnyilatkozata alapján. A dokumentumban élesen bírálta a...
A kis kórház paradoxona: politikai tabu, szakmai realitás – Sátoraljaújhely története
Levélben fordult Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszterhez Sátoraljaújhely polgármestere, aki azt szeretné, hogy az Erzsébet Kórház...
Magyar Péter: Hol van jobb helyen egy gyerek, drogkartelleknél vagy egy meleg párnál?
„Jöjjenek ki a magyar emberek hálószobájából, mielőbb!” – ezzel az üzenettel reagált Magyar Péter Rétvári Bence kérdésére a...
Magánerdők, tűzifa, bevételkiesés: megszólalt a miniszter a fakitermelési moratóriumról
Drágább lesz-e a tűzifa? Kompenzálják-e az erdőgazdaságokat? A komoly hullámokat vető bejelentés részleteiről kérdeztük Gajdos...
Sport
El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki
Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.
Arne Slot kirúgása után visszatérne a Liverpool elzavart klasszisa
Új vezetőedző, új esély?
Újra összeesett meccs közben Christian Eriksen
A dán középpályás felkészülési meccsen vesztette eszméletét, szerencsére magához tért, saját lábán ment a mentőautóhoz.
Bajnokok Ligáját érhet, ez az edző veszi át a bajnok Győri ETO-t
Robbie Keane-t éppen a győri kiszemelt miatt akarták elcipelni egészen Pozsonyig.
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár
A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
80 millió euróért kezdte árulni világsztárját az FC Barcelona
Bevételt akarnak generálni a katalánok.
Az Aranylabda-várományos mesterhármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
Olaszországba igazolt a magyar bajnok ETO FC játékosa
Esélyt kaphat a Serie A-ban.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Bulvár
Óriási közlést tett 10 perce Magyar Péter. Ez sok embert mélyen érint
Hatalmas fordulat következik be.
Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó
Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.
Két egyszerű fagyit kértek elvitelre, 17 ezer forintos számlát kaptak a gyanútlan turisták
A gyanútlan utazók megkopasztására szakosodott vendéglátósok idén is gőzerővel dolgoznak a legnépszerűbb európai városokban. Egy floridai nő brutális összegű számlát kapott két egyszerű fagylaltért. [Banners
15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott
A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.
Titokban összeházasodott az RTL és a TV2 sztárja: gyönyörű párt alkottak az esküvőjükön
Titokban megtartotta álomesküvőjét Czibolya Niki és Filipáncs Bálint. Görgess tovább a képekért.
Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány
Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás
Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben
Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.
Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?
Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.
Óriási dolgot húztak ki a Balatonból, ilyen kincs nincs több Magyarországon
Egyedülálló, amit a Balatonból kihúztak.
„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?
A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.
Itt van Magyar Péter kormányának első nagy dobása: hivatalosan is megállították a pazarlást
Kármán András azonnal megfogta a kiadásokat.
Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben
Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






