Ezt olvasta már?

0

Így emlékezett Pécs

Ünnepi megemlékezést tartottak a megyeszékhelyen az 1956-os forradalom és szabadságharc alkalmából. Délelőtt a Színház téren, délután pedig a 48-as téren gyűltek össze a megemlékezők.

A megye szinte összes városában megemlékezést tartottak a nemzeti ünnep alkalmából. Pécsen koszorúzással tisztelegtek az 1956-os forradalom és szabadságharc hősei előtt a Színház téren az 56-os Munkástanács emlékműnél. Az ünnepségen Perényi József, a Mecseki Munkástanácsok Szövetségének elnöke idézte fel a forradalom főbb eseményeit és baranyai vonatkozásait.

– A szovjet hadsereg inváziója után a megyei munkástanácsok itt is békés, fegyvertelen ellenállást folytattak – fogalmazott beszédében az elnök. – Az országban talán egyedülálló módon a forradalom kitörése után egy hónappal, november 23-án megalakult a Baranya Megyei Központi Munkástanács. Az új ellenzéki intézmény bátran, újabb és újabb javaslatokkal állt elő. Azonban 1957-ben az összes pécsi és baranyai munkástanács vezetőit letartóztatták, és sokukat többévnyi börtönbüntetéssel sújtották.

Perényi azt is hozzátette, hogy ’56 legfontosabb üzenete a szabadság, ami azt jelenti, hogy magunk döntünk magunkról. Ahogy mondta, szabadság nélkül most mi sem emlékezhetnénk itt. Az ünnepi beszéd után koszorúkat helyeztek el az emlékműnél.

Nehezebb helyzetben van ez az ünnep

A pécsi 48-as téren este hatkor kezdődött a megemlékezés. Miseta Attila, a PTE rektora ünnepi beszédében az 1848-as és az 1956-os forradalom hasonlóságait és különbségeit vette sorra.

– Október 23-a nehezebb helyzetben van, mint március 15-e – mondta a rektor. – Az utóbbit a nemzet az önkényuralom alatt is megőrizte emlékezetében. Az aradi vértanúkat és Batthyányt meggyászolta a nép. Nagy Imre és társai jeltelen sírokban feküdtek 1989-ig. Sokan azt hihették, elfeledték őket.

A beszéd után a PTE Babits Gimnáziumának diákjai adták elő ünnepi műsorukat, majd elhelyezték a koszorúkat az 1956-os mártíremlékműnél.

 

bama.hu







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Balesetet szenvedett és meghalt egy magyar kamionos Csehországban

Megcsúszott, majd egy román rendszámú kamionnal ütközött össze, mindkét sofőr életét vesztette a balesetben.

Orbán Viktor: Soros-világ + Brüsszel + ukránok + multinacionális cégek = vereség

A volt miniszterelnök röpiratot tett közzé, melyben a Fidesz választás előtti témáit igyekszik tovább vinni.

Érkezik a kánikula, jövő héten akár 35 fok is lehet

Vasárnap hidegfront érkezik záporokkal és zivatarokkal, amely átmeneti lehűlést és felfrissülést hoz a jövő hét elejére. A hűvösebb...

„Soha nem fogom elfelejteni” - Szandi szívbe markoló, 37 évvel ezelőtti közös emléke Fenyő Miklóssal és a lányával – fotó

Fenyő Miklós január 31-én bekövetkezett halála mélyen megrázta Szandit, aki egykori mentorát, felfedezőjét és zenei nevelőapját...

Kiderült, melyik országban folytatja a karrierjét Andrei Mangra: így csókolja a táncost a partnere – fotó

Andrei Mangra 2024 év vége óta nem tartózkodott huzamosabb ideig Magyarországon a rendőrségi ügyét követően. A TV2 sztárja a Dancing...

Pályára lép Brazília a vb-n, de van egy kis gond

A vádlisérüléssel bajlódó Neymar nem lép pályára Brazília első világbajnoki mérkőzésén.

Lépett Magyar Péter: fejcserék a magyar titkosszolgálatoknál

A miniszterelnök szombati hatállyal felmentette tisztségéből a négy nemzetbiztonsági szolgálat főigazgatóját.

Rá se ismerünk Tóth Gabira: teljesen más nő lett ettől a frizurától, és milyen jól áll neki

Az énekesnő pályafutása során már többször is bebizonyította, hogy nem fél a változástól.

Nem mindegy, mennyit használjuk a légkondicionálót – egy ventilátor tízszer kevesebbet fogyaszt

A nyári hőségben sokan automatikusan a légkondicionálóhoz nyúlnak, pedig egy spanyol villanyszerelő szerint van egy jóval olcsóbb...

0

Sport

Kínosan kezdődött a foci-vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők

Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.

Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?

Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

Bulvár

Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?

Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.

Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat

Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.

Sokan azt hiszik, csak bőrhiba, pedig a rák egy agresszív fajtája: 4 dolog, amit azonnal ellenőrizz magadon

A meleg idő beköszöntével az UV-sugárzás is felerősödik, ami komoly veszélyt jelent a bőrünkre. Mutatjuk, miben más a fehér bőrrák, mint a melanóma, és hogyan ismerheted fel időben a tüneteit.

4 kisgyerek evett ilyet a múlt héten, mind a Heim Pál kórházban fekszik - Orvosok figyelmeztetik a szülőket

A gombelem lenyelése súlyos égési sérüléseket okozhat a nyelőcsőben.

Melléthei-Barna Márton: Szégyelld magad, Kocsis Máté!

A Tisza jogi vezetője reagált a fideszes politikus korábbi, Magyar Péter édesanyjának címzett bocsánatkérésére.

Nem az alkohol és a cukor a máj legnagyobb ellensége: ezt az 5 ételt a hepatológusok is csak ritkán eszik

A szakértők szerint több olyan népszerű, egészségesnek hitt étel és ital is létezik, amely rendszeres fogyasztás esetén meglepően nagy terhet róhat a májra.

Kapitány István: átfogó szervezeti és működési átvilágítás indul az EXIM, a HEPA és a HIPA intézményeinél

A Gazdasági és Energetikai Minisztérium külgazdasági területének irányítása alatt működő intézményeknél – az EXIM Magyarország, a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség és a HIPA Nemzeti Befektetési Ügyn

Újabb nagyon súlyos baleset történt – többen beszorultak, mentőhelikoptert is küldtek

Frontális karambol miatt lassúlt le a közlekedés a 23-as főúton péntek délután, miután két személyautó ütközött össze Ivád és Mátraterenye között. A baleset a főút 17-es és 18-as kilométere közötti szak

Kikerült két hangfelvétel arról, hogy bocsát el 41 alkalmazottat Ruff Bálint minisztériuma

A felvételeken Ducsay Zsuzsanna helyettes államtitkár hallható.

Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe

Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat

0






0