Ezt olvasta már?

0

Így lehet kevesebbért autózni a hidegben is?

Az évente több, mint 63 ezer gépkocsit értékesítő AAA AUTO szakemberei szerint kis odafigyeléssel csökkenthetünk a téli autózás költségein. - Pécsi Napilap -

Az év végén, Magyarországon is sokan túlköltekeznek, ezért kénytelenek januárban visszafogni kiadásaikat. Mivel a háztartási költségek között 10,7%-kal[1] a harmadik legnagyobb tétel a közlekedés, érdemes odafigyelni az autózással kapcsolatos kiadásokra, főleg ilyen hidegben, amikor jobban esik autóval járni, mint buszra várni, vagy biciklizni. Kelet-Közép-Európa egyik legnagyobb használtautó-kereskedője, az AAA AUTO mindig kedvező árai mellett nemcsak részletfizetési lehetőséggel és év eleji kedvezményekkel segít abban, hogy az év elején ne terheljük túl a költségvetésünket, de megoszt néhány tippet is azzal kapcsolatban, hogyan spórolhatunk még többet az autózás költségein. A tanácsok figyelembevételével akár 10-15%-kal is csökkenthetjük az üzemagyag fogyasztásunkat, ami éves szinten akár a 25 ezer forintot is elérheti, sőt mérsékelhetjük a környezeti terhelést is.

 

· Melegítsük be az autót!

Indulást követően néhány percig csak óvatosan vezessünk, hogy az olaj eljusson mindenhová, ahová kell és a motor is bemelegedjen. A meleg motor jobb hatékonyságú működése hozzájárul a jobb fogyasztáshoz.

 

· Vezessünk lassabban!

100 km/h sebesség felett minden 10 km/h 10%-kal növeli a fogyasztást. Tehát ha 100 km/h sebesség helyett 120-szal megyünk, akkor várhatóan 20%-kal több lesz az üzemanyag költségünk.

 

· Ne hirtelenkedjünk!

Ha hirtelen gyorsítva indulunk, vagy kilövünk a lámpáknál, akkor ugyan 2-3 percet nyerünk óránként, de az üzemanyag fogyasztásunk több, mint 30 százalékkal is nőhet.

 

· Ellenőrizzük a guminyomást rendszeresen!

A nem megfelelően felfújt abroncsok hamarabb elhasználódnak és az autónk fogyasztása is magasabb lesz. Hidegben más az ideális abroncsnyomás, mint nyáron. Mivel a gumi belső hőmérséklete a külső hőmérséklettel csökken, a benne lévő levegő összehúzódik, azaz csökken a gumira ható nyomás, ezért ajánlott 0,2 bar nyomást hozzáadni a gyártó által megadott értékhez. Az ajánlott nyomásértéket az autó használati útmutatójában, valamint a vezető oldali ajtó oldalán találjuk, esetleg a benzinnyíláson, vagy a kesztyűtartón olvasható.

 

· Cseréljük rendszeresen a légszűrőt!

Ha a légszűrőt 18-20 000 kilométerenként cseréljük, akkor a nem szennyezett szűrőkön keresztül a levegő könnyebben áramlik a motorhoz és jobb a motor teljesítménye, így akár 10%-kal is csökkenthetjük a fogyasztást.

 

· Tartsuk be a követési távolságot!

Ha az autópályán igyekszünk állandó sebességet tartani, jobb lesz a fogyasztásunk. Ezt elérhetjük úgy is, ha elég nagy távolságot tartunk az előttünk lévő autó és a sajátunk között, hogy egyenletesen és finoman tudjunk gyorsítani és elkerüljük a hirtelen fékezést.

 

 

· Állítsuk le a motort üresben állás helyett!

Ha 10 másodpercet járatjuk a motor üresben, akkor többet fogyaszt az autó, mintha újraindítanánk a motort. Ha leállítjuk a motort olyankor, amikor 1 percnél tovább várakozunk, az a szén-dioxid kibocsátást és a fogyasztást is csökkenti. 10 perc alatt egy áltagos autó közel 1/3 liter üzemanyagot éget el üresben.

 

 

· Készítsünk útvonaltervet előre!

Az 5 kilométernél rövidebb utak a leginkább környezetszennyezők, mivel a motor nem éri el az üzemi hőmérsékletet. Ha több dolgot intézünk el egymás után, a szén-dioxid kibocsátásunkat és a fogyasztásunkat is csökkenthetjük akár 20-50 százalékkal (ahhoz képest, mintha többször ugyanonnan indulva külön-külön tennénk meg ugyanazt a távolságot).

 

 

· Ne cipeljünk felesleges súlyt az autóval!

Minden felesleges kilogramm, amit autónkkal cipelünk 2%-kal csökkenti az üzemagyag hatékonyságot, tehát pakoljuk ki a felesleges dolgokat a csomagtartóból és tisztítsuk le a havat és a jeget is. A tetőcsomagtartót csak akkor szereljük fel, ha szükséges.

 

 

· Használjunk magasabb sebességfokozatot!

A magasabb sebességfokozat használatával üzemanyagot takaríthatunk meg és a motort is kíméljük.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Magyar előnye rekordmagas Orbánnal szemben a népszerűségi versenyben

Akadt már népszerűbb miniszterelnök(-jelölt) Magyar Péternél, de akkora előnye, mint neki 1994 óta senkinek sem volt.

Kínosnak tartották és leírták őket, ezek a lakberendezési trendek mégis visszaküzdötték magukat idén

A lakberendezési trendeknek van egy egészen sajátos, ciklikus tulajdonságuk: időről időre visszatérnek. Ami az egyik évtizedben a...

Tragikus véget ért a keresés: megtalálták az idősotthonból eltűnt férfi holttestét

Tragédiával zárult a Kisteleki idősotthonból október 12-én eltűnt 70 éves férfi felkutatására indított nagyszabású keresőakció. Az...

Magyarok is szerepelnek Baba Vanga hátborzongató jóslatában – Itt a pontos évszám a világvégére?

Egy 2026 novemberére szóló, földönkívüliekkel kapcsolatos jóslat miatt került ismét a figyelem középpontjába Baba Vanga neve. A...

Visszatértek a statement farmerek – ezek a darabok landoltak a kívánságlistámon

A farmer örök alapdarab, de idén ősszel nem feltétlenül a legegyszerűbb fazonokkal lehet a legnagyobb hatást elérni.

Totyik Tamás: jelezném, azért nem teljes körűen adták vissza a pedagógusok sztrájkjogát

Jogsértően korlátozta a pedagógusok sztrájkjogát a magyar állam – állapította meg az Emberi Jogok Európai Bírósága. A Pedagógusok...

Zokogva mondta ki Laci a döntését Mayának a Házasság első látásra végén

A Házasság első látásra utolsó előtti adásában Maya és Laci számára is elérkezett a nagy döntés pillanata.

„Kelj fel, Adolf” – náci rigmusokkal vonultak a Hajduk szurkolói az Ajax elleni meccsre Splitben

Auschwitzot és Hitlert éltették, a horvát kormány elítélte a történteket.

Összeomlott a belgyógyászati fekvőbeteg-ellátás Budapest kórházaiban

Gondok vannak a fővárosi egészségügyi ellátásban, a sürgősségi osztályok működését is komolyan akadályozza a probléma. Mi...

Krug Emília műsora fél év után véget ért: váratlanul adásban búcsúzott

Krug Emília a műsor végét váratlanul az adásban jelentette be.

Trükkös módokon költözhet el Svájcból a legnagyobb svájci bank, ha nem tágít a parlament

A UBS készenléti terveket dolgoz ki arra az esetre, ha a svájci törvényhozás szigorítaná a tőkekövetelményeket – a bank akár a...

0

Sport

Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában

Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.

A Fradi korábbi kedvence szerint a kormányváltás után nem olyan vonzó az NB I a külföldi játékosoknak

Közlekedési táblák telepítésével foglalkozik az egykori válogatott csatár.

Totyogó-bajnokság előzte meg a tizenegyest: már a nekifutásból tudni lehetett, mi lesz a vége

Néha már a rúgás előtt lehetet tudni, hogy mi lesz a vége egy tizenegyesnek. Most is ez történt.

Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan

Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.

A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára

Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.

Élete lehetőségét kapja Florian Wirtz, négy európai topcsapat vinné a Liverpool sztárját

Úgy tűnik, hogy a német csatárnak nincs maradása az Anfielden.

Bulvár

Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is

Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.

Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó

A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz

Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal

Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.

Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül

A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.

Szabó Anna Eszter: Amíg a nem igent jelent, az igen pedig anált, addig még nagyon sok dolgunk van

A probléma nemcsak az erőszaktevőkből áll, hanem azokból is, akik nem tesznek ellene. Akik nem intik le a bunkó, nőalázó vicceket, akik előbb kommentelik, hogy „nem minden férfi ilyen", mint hogy megosztanának egy n

Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe

Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.

Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés

Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről

Tovább süllyed a széthullott Orbán-rendszer – fontos bejelentés érkezett

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát – erről számolt be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a k

14. havi nyugdíj: két forgatókönyv jöhet szóba, nem mindenki örülne az egyiknek

Az szinte biztos, hogy érkezik a 14. havi nyugdíj, ám hogy pontosan milyen formában, azt még csak találgatják. Felmerült a rászorultsági alapon osztott pluszjárandóság; napokon belül kiderülhet, mikor és mennyit ka

Rákkeltő anyagot tartalmaz több ismert olívaolaj: ezek az érintett termékek

Potenciálisan rákkeltő hatású anyagokat mutatott ki több népszerű olívaolajban egy olasz fogyasztóvédelmi magazin, amely összesen 16 terméket vizsgált meg.

Magyar Péter bejelentése Orbán Viktorról: „Brüsszelben és otthon is nettó hazugságokat terjeszt”

Magyar Péter kornányfő újabb eurómilliárdokról számolt be az európai csúcs előtt, ugyanakkor jelezte, hogy a jelenlegi formájában még nem tartja elfogadhatónak az új hétéves uniós költségvetést Magyarország

0






0