Ezt olvasta már?

0

Így lesz valódi oázis a hátsó kertből

A hátsó kertnek számos funkciója van, ám az egyik legfontosabb, hogy önmagában is impozáns látványt nyújtson. Ha rászánjuk az időt, a kert kialakításában is legalább annyi örömet lelhetünk, mint amikor az otthonunkat rendezzük be.

Ha jól dolgozunk, többfajta igényt is kielégíthet a kert, mégis egységet alkotva fog pompázni nemcsak a mi, hanem a vendégeink legnagyobb örömére is.

Variációk egy témára

A kert mindenkinek mást jelent. Van, aki kizárólag virágokat ültet bele, de olyan is akad, aki a zöldségekre és gyümölcsökre esküszik. A klasszikus szépségek kedvelői az angolkertet részesítik előnyben, és örökzöldekkel, továbbá elegánsra vágott bokrokkal veszik körbe magukat. Sok családnál a gyerekek birodalma a kert, tele játékokkal és homokozóval, míg mások számára az udvart leginkább a baromfik élvezik, de akár sütőgető résszel, terasszal vagy nyugággyal is kiegészíthetjük a kertet.

Így lesz oázis a hátsó kertből

Ha azt szeretnénk, hogy a hátsó kertünk valóságos oázis legyen, akkor sem muszáj kertrendezőt hívnunk, hiszen mi magunk is megalkothatjuk a számunkra tökéletest. Ilyen esetben természetesen több időbe telik, mire elkészül, ám az átalakítások befejeztével a kert saját kezünk munkáját fogja dicsérni, ami még több értéket ad hozzá.

Bár fontos, hogy a végeredmény tükrözze az ízlésünket, vannak olyan elemek, amikkel biztosan nem nyúlhatunk mellé.

Fapados járat

Ha a tér mérete engedi, mindenképpen találjunk helyet egy padnak, ami ideális arra, hogy olvasgassunk, beszélgessünk, vagy csak csendben üljünk és csodáljuk a virágainkat. Ma már számos változatban kaphatóak, de ha a klasszikushoz ragaszkodunk, akkor a fából készült darabok valók nekünk. Egy külön kis szigetet is kialakíthatunk neki, ahová egy szépen lekövezett utacska vezet. Akár egy hintaágyat is beszerezhetünk a pad helyett, ami szintén készülhet fából, így illeszkedve a természetbe.

Fák, bokrok, virágok

Egy jól megválasztott növény a kert dísze lehet. A császárfa a hatalmas leveleivel vonzza a tekinteteket, de egy egységes tujasornak is bárki csodájára járhat. Ha a tuják alatti területet fakérgekkel vagy kisebb-nagyobb kövekkel vesszük körbe, rendkívüli eleganciát kölcsönözhetünk a kertnek, de akár kisebb-nagyobb bokrokkal is beültethetjük a rendelkezésre álló teret. A kerti virágokból különböző formákat rakhatunk ki, vagy akár egy régi kancsót használva azt az illúziót kelthetjük, mintha a virágok a kancsóból ömlenének a földre.

Kerti tó

Ha több életet vinnénk a kertbe, egy tó tökéletes választás lehet, annál is inkább, mert a vonzza az élővilágot, így különböző rovarok, békák és madarak is rendszeres látogatóink lehetnek. A kerti tó szivattyújának segítségével nemcsak a víz egészségéről gondoskodhatunk, hanem látványossá is tehetjük a tavat, ugyanis a szivattyúk többsége képes arra, hogy miniszökőkúttá változtassa a vizet.

Napvitorla

Akár raklapokból is kialakíthatunk ülőhelyeket, és ha a fák árnyéka alatt nincs mód elhelyezni őket, egy napvitorlával is védhetjük magunkat az égető sugaraktól. Előnye, hogy könnyen felszerelhető és akár mozgatható is, ráadásul sokkal elegánsabb, mint egy hagyományos, színes napernyő.

Pergola

Ha van rendelkezésre álló helyünk, a pergola tökéletes választás lehet a kertünkbe. Ez a rendkívül hangulatos, fából készült építmény kisebb és nagyobb társaságokat is szolgálhat, ráadásul akár borostyánnal vagy folyondárral is befuttathatjuk!

Szökőkút

Ha tavat nem szeretnénk kialakítani, a szökőkút lehet a megoldás. Ha egyedit szeretnénk, akár mi magunk is készíttethetünk egyet, aminek így a mélységét is szabályozhatjuk. Ilyen esetben, ha nagyobb mérettel tervezünk, akkor egy kerti tó szivattyúval is megteremthetjük a szökőkút-technikát, amit akár ki is világíthatunk!

Sütögető

Ha a kerti partik hívei vagyunk, nem maradhat ki a kertből a sütögető rész. Ennek elkészítése során több kőtípusból választhatunk: ha a rusztikus stílus áll hozzánk közelebb, megépíthetjük téglából a helyet, de kőlapokkal is körberakhatjuk. Ha igazi harmóniára vágyunk, hasonló stílusban alakítsunk ki körülötte félkörben ülőhelyeket, így nagyobb társaságokat is meghívhatunk csodás kertünkbe.

A kert és a szépség mindenkinek mást jelent, de ha beleássuk magunkat abba, hogy milyen lehetőségeink vannak kertépítés és -szépítés terén, biztosan ki tudjuk alakítani a számunkra ideális oázist!







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Drasztikus hőlépcső csap le vasárnap az országra: a szakorvos elárulta, kiknél okozhat súlyos rosszullétet a hirtelen fordulat

Megdőlnek a hosszútávú prognózisok A rövid távú meteorológiai adatok jelentősen felülírják a korábbi hosszútávú kilátásokat,...

Leszólították Majkát az utcán, és habozás nélkül elárulta, minek köszönheti valójában a hatalmas vagyonát

A vakszerencse mítoszának lerombolása az utcán A hazai könnyűzenei és televíziós piac egyik legismertebb alakját,...

Önnek is hiányzik havi 266.000 Ft? Akkor ezt érdemes tudnia

Kevésbé borúlátók a magyarok, de még mindig szűkös a családi kassza. Egyre kevesebb magyar számít anyagi helyzete romlására, de...

Rómában tarthatják meg a jövő márciusi uniós csúcstalálkozót

Belgium hozzájárult ahhoz csütörtökön, hogy a jövő márciusra tervezett hivatalos uniós csúcstalálkozót Brüsszel helyett Rómában...

Magyarország is csatlakozott a hat blokkoló tagállam közé, éles vita bontakozott ki az EU-csúcson

Az uniós vezetők brüsszeli csúcstalálkozóján az energiaárak letörését célzó egyeztetés háromórás csatározássá alakult az...

EL/KL: Három légiósunk is 3-0-s sikernek örülhetett, az utolsó percekben állt a tabella élére a Juventus - eredmények

A Ferencváros leendő Európa Liga ellenfelei közül már csak a Juventus maradt 100%-os.

Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan

Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.

Kamilla titkos kapcsolata a kegyvesztett Andrással nagy bajt hozhat Károlyra: a királyné veszélyes játszmába kezdett

Újabb meglepő hírek láttak napvilágot a brit királyi családról: egy bennfentes szerint Kamilla királyné különös megfontolásból...

Borbély a Plzen elleni EL-sikerről: "Egy sima meccsből csináltunk drámát a végére"

Borbély Balázs boldog a siker miatt, de nagyon bosszantotta a mérkőzés végén tapasztalt játéka a Fradinak.

Vége a szörnyű időszaknak: október közepe nagy változást hoz ennek a 4 kínai horoszkóp jegynek

Október 15-én véget érhetnek a nehéz napok a kínai horoszkóp négy jegye számára.

Felmentették a NAV egyik elnökhelyettesét

Felmentette Szalavics Mariannt, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) erőforrás-gazdálkodási elnökhelyettesét a NAV elnökének javaslatára...

Egyre kifinomultabb módszerekkel támadnak az online csalók, a védekezéshez folyamatosan tanulni kell

A bűnözők ma már egyre kevésbé a fizetési rendszerek gyenge pontjait keresik, sokkal inkább magukat az ügyfeleket próbálják...

0

Sport

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonában törtek rájuk a rablók

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonukban törtek rájuk a maszkos rablók! Egyórányi rettegés után a BL-meccset is kihagyta.

Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában

Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.

A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára

Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.

Bulvár

Figyelem, holnap este tíz órától Magyarországon nem fogjuk tudni igénybe venni az Erste számos funkcióját

Az Erste Bank tervezett karbantartást végez, amely miatt október 16–17-én több banki szolgáltatás átmenetileg nem lesz elérhető.

Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is

Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.

Elszabadultak az indulatok a kormányban: Súlyos támadás után lemondott az energetikai államtitkár

Elszabadultak az indulatok a kormányban! Tárkányi Zsolt debreceni képviselő kíméletlenül betámadta Tótth Andrást, aki percekkel később lemondott az energetikai államtitkári tisztségéről.

Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó

A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz

Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal

Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.

Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül

A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.

Azonnali bejelentés az USA-ból – kiadták a tűzparancsot, elemeire lőttek egy iráni kémhajót

Az amerikai erők rakétákkal semmisítettek meg egy iráni kémkedéssel gyanúsított vitorlást az Ománi-öbölben.

„Lapos feneke van…” – Hatalmas a felháborodás, mert döbbenetes titkok kerültek elő arról, hogy mit is tart nyilván az ügyfeleiről az Amazon

Hatalmas felháborodást váltott ki, hogy az Amazon meglepően részletes, olykor kifejezetten sértő megállapításokat tartalmazó adatlapokat készít vásárlóiról. A kereskedelmi óriás a vásárlási szokások alapján

Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe

Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.

Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés

Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről

Tovább süllyed a széthullott Orbán-rendszer – fontos bejelentés érkezett

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát – erről számolt be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a k

0






0