Ezt olvasta már?

0

Ilyen volt 2018 a Pécsi Állatkert szemszögéből

redményes, mozgalmas évet tudhat maga mögött a Pécsi Állatkert. Új állatok érkezésében, kisállatok születésében és színes programokban bővelkedett az elmúlt esztendő: mondhatni, szinte minden héten találkozhattak újdonsággal a hozzánk látogatók.

Lássuk röviden, felsorolásszerűen, mi minden történt nálunk az idei évben!

Az állatkertünk teljes felújítását és 2016-os újranyitását követően az elmúlt több mint két és fél évben számos olyan új állatfaj érkezett a Pécsi Állatkert gyűjteményébe, melyeket korábban még sohasem mutattunk be állatkertünk fennállása során. A 2018-as évben is több ilyen állatfaj érkezett hozzánk, így ettől az évtől kezdve láthat nálunk a közönség alpakát, rénszarvast, pápua medúzát és mexikói viperagyíkot. A világ legkisebb teveféléjéből, az alpakából négy példány érkezett hozzánk az év során: Marci, a csődör a Szegedi vadasparkból, Levendula, a fiatal kanca a Zágrábi Állatkertből, Nabaja és Felicia, a két idősebb kanca pedig magánszemély ajándékaként költöztek a Pécsi Állatkertbe. A négy állat mára egy harmonikus, összeszokott kis csapatot alkot, látogatóink kedvencei közé tartoznak.

Öcsi, a kifejlett rénszarvasbika a Nyíregyházi Állatparkból költözött Pécsre. Érkezése hiánypótló volt, hiszen ezzel a fajjal most először lehet a Pécsi Állatkertben találkozni, ráadásul a szarvasfélék családjának képviselői közel egy évtizede nem kerültek bemutatásra állatkertünkben.

Év végén, karácsonyi ajándékként került átadásra a mexikói viperagyíkok terráriuma. A két különleges állat hamar megbarátkozott új otthonával. Magyarországon a vidéki állatkertek közül a pécsi az első, amely mexikói viperagyíkokat mutat be gyűjteményében.

Az idei év akár a medúzák éve is lehetne: elsőként a látványos, életnagyságú festményeket bemutató medúzafolyosó került átadásra állatkertünk Akvárium-Terráriumában, majd elkészülhetett két új, medúzák tartására alkalmas akvárium is. Új férőhelyet kaptak az állatkert régi lakói, a talajlakó medúzák, új lakókként pedig füles-és pápua medúzák költöztek Pécsre. Pápua medúza most először látható a Pécsi Állatkertben, e mellett Magyarországon jelen pillanatban csak nálunk látható ez az állatfaj. Azzal, hogy megvalósulhatott három faj egyidejű bemutatása, e sorok írásakor a pécsi számít Magyarország legnagyobb medúzabemutatójának.

A fentieken kívül számos más új állat is érkezett hozzánk 2018-ban: az Európai Fajmegmentő Tenyészprogram (EEP) keretein belül párt kapott Taian, állatkertünk hím perzsa leopárdja. Sarah, a fiatal nőstény Csehországból, a Dvur Kralovei állatkertből érkezett hozzánk. Szintén új lakó a hím nagy maránk, a korábban egyedül élő arany aguti is párt kapott maga mellé, a gyűrűsfarkú makik csapata pedig új egyedekkel gyarapodott. A madarak közül a fehér pávák és a gyöngytyúkok számítanak újdonságnak: utóbbiak az alföldi zebrák „lakótársai” lettek, egy mini Afrikát teremtve ezzel Pécsett. Az Akvárium-Terrárium is új lakókkal bővült, az év során többször is érkeztek új nyílméregbékák, halak, korallok, rákok és tengeri csigák a Pécsi Állatkertbe.

A szaporulatra sem lehet panasz: bár még 2017.12.28.-án születtek (így nemrég ünnepelték első születésnapjukat) a varacskos disznók malacai, őket csupán a 2018-as év elejétől kezdve láthatják látogatóink. A lámák csapatában és a szurikátáknál az év során többször kopogtatott a gólya, megszületett amerikai bölénypárunk, Brutusz és Avarka 5. közös borja, kölykök születtek a prérikutyáknál, egy újszülöttel gazdagodott a nagy marák csapata, a főemlősöknél pedig a mókusmajmoknál és a szavanancerkófoknál volt gyermekáldás (utóbbi majomfajnál 10 éve nem volt szaporulat állatkertünkben). A madarak közül a kék-sárga arák és a kék pávák örvendeztettek meg minket fiókákkal, de kikeltek a Pécsi Állatkert történetének első tarvarjúfiókái is. A hüllők közül a kubai karcsú boák, a szakállas agámák, a sisakos baziliszkuszok, a görög teknősök és a sarkantyús teknősök állománya gyarapodott újszülöttekkel, illetve kikeltek állatkertünk első kis sövényleguánjai.

Az Akvárium-Terráriumban egy korábban kihasználatlan területen új nyári kifutót kapott a fiatal tompaorrú krokodilunk, a korábbi nyúlsimogató helyén pedig a népes tengerimalac-csapatunk új nyári lakhelye került kialakításra.

2018-ban a főszerep az oktatásé volt: sok csoport érkezett hozzánk csoportvezetésre, zoopedagógiai foglalkozásra. Nyáron 9 héten keresztül telt házas turnusokkal került megrendezésre a Pécsi Állatkert immár hagyományos napközis tábora, a Zoo-tábor. Népszerűek voltak családi programjaink, témanapjaink: a Medve Napok, a Víz Világnapja, Húsvét, a Föld Napja, Gyermeknap, az Állatok Világnapja, az Állatkertek Éjszakája és az Állati Sportnap. December elején második alkalommal került megrendezésre a Plüssmaciért élő macit! nevet viselő jótékonysági programunk. A jeles napokhoz kapcsolódóan több tematikus hét is megrendezésre került állatkertünkben. Tovább színesítettük gazdag zoopedagógiai programkínálatunkat: az Akváriumi Keringő, a DúdoldáZoo és az Aludj a cápával! elnevezésű eseményeinkre a 2018-as évtől kezdve várjuk a jelentkezőket. Májusban és júniusban tematikus hónapot tartottunk, melynek segítségével az érdeklődőket megismertettük a mai, modern állatkertek feladataival és működésével. A népszerű pécsi zenekar, a 30Y közreműködésével alkotói pályázatot hirdettünk Az állatkertek szerepe témakörben. A nagyközönség körében igen népszerűnek bizonyult az a tengeri akváriumunk, melyet ideiglenesen úgy rendeztünk be, hogy bemutassa a tengerek és óceánok szennyezésének mértékét. Az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetségének (EAZA) ideiglenes tagjaként mi is csatlakoztunk a rangos szakmai szervezet Silent Forest elnevezésű, az ázsiai énekesmadarak védelméről szóló kampányához, melynek eredményeként megnyílhatott a bölénykifutó mellett található Silent Forest teraszunk. Elindulhatott állatkertünkben az Audio Guide szolgáltatás, és 1990 óta először állatkerti útmutató kiadvány jelenhetett meg a Pécsi Állatkertben.

December 14.-én, pénteken ünnepélyes keretek között zajlott le állatkertünkben a Mecseki Természettudományos Élményközpont megnyitója. A pályázat keretein belül 2018-ban számos újdonság került megvalósításra a Pécsi Állatkertben. Ezek közé tartozik a Főépület Aulájában kialakításra került Őslénykiállítás, a Mecsek egykori élővilágát bemutató VR-alkalmazás és a mobiltelefonra ingyenesen letölthető, szintén a térség egykori ősállatait bemutató ARcheoZOO elnevezésű AR-alkalmazás. A pályázat során teljes felújításra került a Pécsi Állatkert egyik legrégebbi épülete, az évek óta kihasználatlanul álló Vadászház is, mely megtartotta eredeti funkcióját és a későbbiek során újra oktatóteremként üzemelhet. A pályázat megnyitójának napján, december 14.-én került átadásra állatkertünk egyik legújabb látványossága, az Interaktív Tanösvény. Az ösvény szervesen kapcsolódik az általános iskolai tananyaghoz, hiszen rajta végigsétálva hazánk élővilágával, az erdő, a mező és a vízpart élőlényeivel ismerkedhetünk meg játékos formában. Kialakításával régi álmunk valósulhatott meg, és megnyílhatott az Állatkert egy, eddig beépítetlen területe is a látogatók számára: a tanösvényen végighaladva ezentúl egy másik útról is megtekinthető a medvekifutó, és az aranysakálok kifutója is jobban láthatóvá, kényelmesen körbejárhatóvá vált. A Mecseki Természettudományos Élményközpontban nemsokára kezdődik a tanítás: az első iskolás csoportok január 7.-én érkeznek zoopedagógiai foglalkozásokra, ezt követően 2 és fél éven keresztül összesen 13.000 gyermeknek nyílik lehetősége ellátogatni az Állatkertbe és részt venni a foglalkozásokon.

Bízunk benne, hogy az elkövetkező év hasonlóan eredményesen, új látnivalókban és érdekes programokban gazdagon fog telni a Pécsi Állatkertben! Köszönjük látogatóink számára, hogy megtiszteltek minket figyelmükkel, kérjük, kövessenek minket figyelemmel 2019-ben is! Boldog Új Évet Kívánunk!

 

Forrás: pecszoo.hu







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Soha ne öntözd a szamócát felülről júliusban, ha jót akarsz.

Ha júliusban még mindig felülről locsolod a szamócádat, kockázatot vállalsz! A nedves tőlevélrózsa a szürkerothadás igazi melegágya....

Újabb éjszakai járatok indulnak augusztustól: Visegrádtól Etyekig könnyebb lesz a hazajutás Budapestről

Július elseje óta egyre több Budapest környéki település elérhető éjszaka, így nem kell igénybe venni autót azoknak, akik a...

Schiffer csalódott Orbánban, várta volna az önkritikát

Tusványos utolsó előadásán, egyben Schiffer András kilencedik fellépésén kivesézte Orbán beszédét. Volt benne akkora öngól, amin...

Galla Miklóst nem tudták megműteni, pszichiátriára küldte az orvosa

Galla Miklós, a 67 éves humorista hosszú hónapok óta tartó, makacs csuklással küzd, amelyre eddig nem találtak hatékony orvosi...

Koffein és CBD: tényleg érdemes együtt alkalmazni őket?

A CBD-termékek nagyon népszerűek manapság, hiszen a használóik számos pozitív hatásról számolnak be. Azonban a megnövekedett...

Mi történt? Navracsics Tibor gratulált a Tisza jelöltjéhez, miközben a Fidesz bojkottot hirdetett

Navracsics Tibor a Tisza Párt alkotmánybíró-jelöltjét, Sonnevend Pált méltatta a Facebookon. A Fidesz-frakció ezzel szemben közölte, sem...

Mindig nyitott ajtónál alszik? A pszichológia szerint meglepő dolgokat árulhat ez el

Ön nyitott ajtónál szokott aludni, vagy mindig becsukja?

Navracsics Tibor gratulált a Tisza Párt alkotmánybíró-jelöltjének

Eközben a Fidesz előre illegitimnek mondta ki Sonnevend Pál jelölését.

133 ember életét mentették meg a Balatonon – ezt kéri mindenkitől a rendőrség

Idén 76 mentési kivonulás során 133 ember életét mentették meg a vízirendőrök a Balatonon – közölte a Somogy Vármegyei...

Majka sajátos módon foglalkoztatná az összes fideszes propagandistát

Majka csütörtökön lépett fel a debreceni Campus fesztiválon, ami azért volt érdekes, mert egy évvel ezelőtt itt adta elő a fejbe lövős...

Ezért van tele Varsó sellőkkel: a város védőszentjének különös legendája

Ha Koppenhágába látogatunk, szinte kötelező program, hogy felkeressük a kikötőben szomorkodó, kecses Kis hableány szobrát. Kevesen...

0

Sport

Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát

Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz

Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta

Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.

Tényleg kipucolja keretét a Ferencváros, megvan a 11. távozó

Kubatov Gábor előre szólt, hogy ez lesz.

Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen

Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.

Az évezredben nem történt még olyan, mint amit a péntek este tartogatott Nyíregyházán

Szappanos Péter óriási potyával mutatkozott be lila-fehérben – két pontot ajándékozva a Szparinak.

Ennyiért nézheted meg a Real Madridot Budapesten a Fradi ellen

A Real Madrid a Ferencvárossal játszik felkészülési meccset.

Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak

Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.

Bulvár

Rákaptak a rave-ekre a 40 pluszos nők, és egy kutatás szerint ezt nagyon jól teszik

Menj el abba a buliba, jót tesz a mentális egészségednek!

„Ha nem fordulok vissza a telefonomért, most nem élek” – Hihetetlen véletlenek, amelyek megváltoztatták az életünket

Az élet néha különös véletlenekkel ajándékoz meg minket. Három történet következik, ahol az apró döntések szó szerint átírták valaki életét.

„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után

Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.

Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence

A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.

Juhász Hajnalka: A Bruti-féle támadás után három nap alatt közel tízezren letranszvesztitáztak

A KDNP országgyűlési képviselője elmondta, hogy folyamatosan érik személyeskedő támadások.

„Azt hittem, csak barátok” – A nap, amikor rájöttem, hogy a férjem mást szeret

Évekig hittem, hogy a férjem és Niki között csak barátság van – mígnem egyetlen hétköznapi pillanat mindent megváltoztatott.

Egy balatoni büfés szerint az még nem átverés, ha ezt hazudják a vendégnek

Lehet kicsit tréfásan venni, de elvileg ez megtévesztésnek számít bármelyik balatoni büféstől.

Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?

Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier

Majka elnézést kért Bohár Dánieltől: „Nem érdemled meg, hogy egyedül te fuvolázz”

Újabb fordulatot vett Majka és Bohár Dániel nyilvános szócsatája. Miután a jobboldali influenszer reagált a Campus Fesztiválon elhangzott beszólásra, a rapper péntek este a Facebook-oldalán válaszolt neki.

Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt elítélt férfi van a tusványosi közönségben Szabó Tímea szerint

A férfit márciusban első fokon több év börtönre ítélte a sepsiszentgyörgyi bíróság.

Orbán Viktor beszéde után azonnal reagált Magyar Péter

A miniszterelnök szerint maffiafőnökökkel felesleges foglalkozni.

Most jelentette be a Tisza: Mádl Ferenc és Sólyom László egykori munkatársát jelöli a kormánypárt

A Tisza Párt dr. Sonnevend Pált, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát, korábbi dékánját jelöli alkotmánybírónak.

0






0