Ezt olvasta már?

0

Indul Pécsett az Ipar 4.0 – a jövő záloga

Az Ipar 4.0 fogalma a negyedik ipari forradalomra utal, ahol a fizikai gépek és tárgyak egy információs hálózatba kapcsolódnak, a reálgazdaság egyetlen hatalmas, intelligens információs rendszerbe integrálódik. Az ipar 4.0 pedig egy olyan koncepció, amely az újkeletű forradalom kihívásaira ad válaszokat, mégpedig elsősorban az ipari folyamatok teljes digitalizációjával.

 

A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara elsők között csatlakozott ahhoz a platformhoz, mely megalapítása mögött az a felismerés áll, hogy az ipar Magyarországon is egy új technológiai korszakváltásba lépett, amelyben az internet-gazdaság alapjaiban alakítja át a gyártási és a kapcsolódó logisztikai rendszereket. A megoldandó elméleti és gyakorlati problémák olyan sokrétűek, hogy elengedhetetlen egyrészről a hazai egyetemi és kutatóintézeti szféra és az iparvállalatok együttműködése, másrészről pedig a nemzetközi kooperáció.

 

Ezt felismerve a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara, a Pécsi Tudományegyetem és a PTE Politechnika Kft. Együttműködési megállapodást kötött, mely alapján közösen létrehoznak egy IPAR 4.0 minősítő rendszert, kidolgozzák a minősítési folyamatot és meghatározzák a felelősségi köröket. A minősítő rendszer célja vállalkozások termékére, alkalmazására, eljárására, szolgáltatására vonatkozó szakmai minősítés, amely igazolja, hogy az adott vállalkozás alkalmas az Ipar 4.0-ban való együttműködésre. A felmérés során azonosított hiányosságok megoldása a és fejlesztési lehetőségek menedzselése egy közös szakértői csapat számára további feladatokat ad a jövőben.

Az együttműködő felek a közösen kiválasztott 6-10 vállalkozás bevonásával megkezdik a rendszer tesztelését, végrehajtják a folyamatot és a lebonyolítják a szakmai tanácsadást. Mindezek eredményeképpen a vállalkozás szakmai kompetenciát igazoló oklevelet kap.

 

Lakics Péter, a kamara Iparfejlesztési Bizottságának elnöke egy korábbi interjúban elmondta:

„Kulcsfontosságú feladat a képzés alakítása és a munkaerőpiaci kapacitások ismerete a megyén belül. A kormányzati ipar „4.0 vízió” aprópénzre váltását kell elérni. Látni kell ugyanakkor a dilemmát, hogy a gépesítés nemcsak munkahelyeket teremt, hanem azokat ki is válthatja új technológiával, ennek hatásai még nem világosak. A képzett munkaerőt már kevés megkeresni és megtalálni, inkább azt kinevelni igyekeznek a vállalatok. Bizonyosak lehetünk abban, hogy a megtartás is folyamatosan megújuló, kreatív megoldásokat fog hozni. Az Ipar 4.0 ehhez a folyamathoz szervesen hozzájárul, hiszen a vállalatok termelési hatékonysága és a munkaerőpiaci trendek között nagyon szoros kapcsolat van; a hatékonyság növelése és az automatizálás támogatja a munkaerőhiánnyal kapcsolatos problémák megoldását, csökkentését is.” (megjelent Dél-Dunántúli Gazdaság c. magazinban)

 

„Sokszor hangsúlyozom, hogy az Egyetem társadalmi felelőssége a régió iparát innovációkkal támogatni. A minősítési rendszer a fejlesztés kapuja, az átvilágítás ad lehetőséget arra, hogy teljes mélységben megismerjük a helyi KKV-kban rejlő innovációs potenciált. A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara valamint a Pécsi Tudományegyetem között régóta él az együttműködés, de véleményem szerint a mostani megállapodás az első komoly eredmény, amelyet reményeink szerint további közös projektek követnek. Az együttműködéstől elsősorban azt várjuk, hogy a helyi iparral intenzívebb lesz a kapcsolatunk és immár nem csak a duális képzések területén.” – jegyezte meg az együttműködési megállapodás kapcsán Jenei Zoltán kancellár.

 







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Megkezdődött Magyarországon a 182 centi magas emberszabású robot forgalmazása

Elérhetővé vált a Unitree embernagyságú humanoid robotja a magyar piacon. A H2 nem igazán otthonra szánt modell, a gyártó szerint arra...

Hatótávnövelős hibrid a Toyotától. Kitalálod melyik piacra?

Ha van gyártó, amelyik nagyon óvatosan nyúlt a villanyosításhoz (és még jól is járt ezzel a kivárással), az éppen a Toyota. Ma már...

A NER-rombolás azbesztes margójára

Azt látjuk, hogy tisztán gazdasági érdekek számítanak ebben az ügyben, és a lakosság egészsége, illetve a gyerekeink élete csak...

Bátonyi Péter: Al Caponét adócsalásért, Orbán Viktort ezért a rablásért kaphatják el – Kultúrtáj

Milyen következménye lehet az „évszázad múzeumi rablásának”? Miért volt jobb főnök Lázár János, mint Gulyás Gergely? Nézze meg...

Többmilliárdos tanácsadói szerződés miatt tett feljelentést a Miniszterelnökség

Az átvilágításkor előkerült kézírásos dokumentumok szerint felmerül a gyanú, hogy a többmilliárdos állami tanácsadói megbízás...

„Meghazudtolsz engem, ember.” – Óriási balhé tört ki a Házasság első látásra utolsó vacsoráján Tücsi és Renátó között

Pattanásig feszült a hangulat és drámai szócsatába torkollott az utolsó közös vacsora a Házasság első látásra új évadában. A...

Ne adja ezt a konzervet a macskájának, idegen anyagot találtak benne

A Nébih felszólította a kisállat tulajdonosokat.

Orbán Viktor meglátása szerint a Tisza a pedofilok érdekében írja át a gyermekvédelmi törvény

A volt kormányfő szerint amiatt a törvény miatt támadja a kormánypártot, ami Magyar Péter szerint a kor kihívásainak jobban megfelelő...

Szétválasztották a fiúkat és a lányokat az algoritmusok, a szakértők szerint már a kamaszok is feladták a normális ismerkedést

Egyre mélyebb szakadék a kamaszok között A mai tizenévesek körében egyre ritkábbá válnak a természetes,...

Súlyos hibákat tártak fel a szupermarketeket ért támadás nyomán

Francia nyomozók keresik azokat a hackereket, akik legalább 350 szupermarket hűtőberendezései felett vették át az irányítást, és forró...

Reagált a Pénzügyminisztérium az IMF magyarországi látogatására

„A Nemzetközi Valutaalap rendszeresen értékeli hivatalos kiadványban az országok gazdaságát” – írták.

„A járás még nem megy, de a kuplungozás igen” – A brutális balesete, öt hét kórház és több műtét után versenyautóba ül a Bikini dobosa

Öt hetet töltött kórházban, több műtéten esett át, és még mindig nem tud rendesen járni, Mihalik Viktor azonban nem hajlandó lemondani...

0

Sport

Állandóan Szoboszlait kritizálta, most tönkremehetett a Liverpool legendája

Hajmeresztő hírek láttak napvilágot a Liverpool és az angol válogatott korábbi legendás védőjéről, Jamie Carragherről.

Megszólalt az Orbán-kormány volt minisztere, akit Ruszin-Szendi Romulusz javasolt klubelnöknek

Megválasztását a Tisza-kormány új jogszabálya sem veszélyezteti.

Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter

Az incidens miatt nem lép pályára a Bajnokok Ligája-mérkőzésen.

Bulvár

Kiszivárgott a hátborzongató titok: Oroszország és Kína már rejtegetheti a lezuhant UFO-kat.

Kína és Oroszország már birtokolhatja a lezuhant UFO-kat. Ha Amerika nem lépi meg a titkos UFO-akták nyilvánosságra hozatalát, óriási hátrányba kerülhet a világűrverseny legújabb szakaszában.

Baba Vanga hátborzongató jóslata: ez vár Oroszországra és a világra még az év vége előtt

A látnok egy új orosz vezető felemelkedését is vizionálta.

Rekonstruáltak egy 315 ezer évvel ezelőtt élt ember arcát: így nézhetett ki a legelső modern ősünk

Digitálisan rekonstruálták, hogyan nézhetett ki a modern ember egyik legkorábbi ismert képviselője.

Brutális sztorik a szegedi egyetem kancellárjától Orbán Győzőékről, Bánki Erikről, Kubatov Gáborról és a fenyegetésekről

Üzenetet kapott Orbán Győzőék érdekében, Bánki Erik a Hungast nevében tárgyalt vele, Kubatov Gábor berendelte, Fauszt Zoltán pedig fenyegette.

Kiderült, kit marcangolt halálra a tigris az angliai állatkertben

Azonosították azt a férfit, aki múlt hét szombaton bemászott egy brit állatpark tigriskifutójába, ahol az állat halálra marcangolta. Az áldozat családjának nyilatkozata egészen más megvilágításba helyezi a trag

Fájdalmas pofont kaptak az állampapírok

Nemzetközi eladási hullám söpört végig az állampapírpiacokon, ami a magyar kötvények hozamait is alaposan feltornázta. Bár a hazai inflációs adatok kedvezőek, az MNB behúzta a kéziféket a kamatvágásoknál. A be

Nagyon fontos hírt kaptak a gázzal fűtő magyarok: kiderült, mi vár ránk a következő télen

A kormány a rezsicsökkentés fenntartása mellett sem tervezi a piaci üzemanyagárak hatósági korlátozását.

Nagy a felháborodás, már ezer magyar zenész írta alá a petíciót – Tóth Vera is elmondta a véleményét

Magyarországon 24 óra alatt több mint ezer hazai szerző és előadó írta alá az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület által kezdeményezett AI Manifesztót, amely a generatív mesterséges intelligencia törv

0






0