Indul a PécsiKe!
Az „E-közbringa rendszer kialakítása I. ütem”, TOP-6.4.1-15-PC1-2016-00001 sz. projekt keretében 70 db PEDELEC típusú elektromos kerékpár vehető használatba a város 7 helyszínén kialakított dokkoló állomásokról.
Pécsett, a domborzati viszonyokat figyelembe véve nem hagyományos biciklikkel, hanem elektromos biciklikkel vannak feltöltve a dokkolók, hogy a használók a nagyobb emelkedőkön is könnyedén feljuthassanak. A dokkolók a 2007–2013 támogatási periódusban megvalósított „Pécs-Egyetemvárosi kerékpárhálózat” nyomvonalán helyezkednek el, a mintegy 3,2 km hosszú kerékpáros útvonal mentén, a 400 ágyas klinika és a Zsolnay-negyed közötti szakaszon, jelentősen növelve a kerékpáros útvonal kihasználását.
Első ütemben egy alaphálózat került kiépítésre 7 dokkoló állomással, mindegyiknél 10-10 elektromos biciklivel az alábbi helyszíneken:
- PTE Klinikai Központ – 400 ágyas klinika
- Barbakán
- Széchenyi tér – Szepesy Ignác utca
- Kossuth tér
- Búza tér
- 48-as tér
- Zsolnay-negyed
A bringákat regisztrációt és azonosítást követően lehet használati díj fejében felvenni a dokkolókból és a város bármely gyűjtőállomásán visszaszolgáltatni. A rendszer automatikus működtetésű, nem igényel a helyszíneken személyzetet.
A Tüke kártya tulajdonosok, valamint pécsi oktatási intézményhez tartozó diákigazolvánnyal és Irány Pécs! turisztikai kedvezménykártyával rendelkezők jogosultak kedvezményes bérlet váltására. 2019-ben, a próbaüzem ideje alatt a rendszeres felhasználók számára is kedvezményes díjak érhetők el.
Páva Zsolt, Pécs polgármestere biztos benne, hogy a pécsiek nagy örömmel fogják használni a rendszert, kedvelt módja lesz a közlekedésnek a városiak körében. Hangsúlyozta, hogy nagyon derűlátó a tekintetben, hogy a fejlesztés további állomások beépítésével folytatódni fog.
Kiss Bálint, a kivitelező Cycleme Kft. képviseletében kiemelte, hogy a pécsi az első, elektromos PEDELEC e-közbringa rendszer Magyarországon, így sokkal kényelmesebben, zökkenőmentesen lehet a bicikliket használni a terepviszonyoknak megfelelően, és idősebbek, vagy mozgásukban részben korlátozott emberek is könnyebben élvezhetik a rendszer előnyeit.
Tarifák
- 1. Rendszeres felhasználó
Rendszeres felhasználó az, aki heti, vagy akár napi szinten, hosszabb időtávban használni kívánja a közösségi kerékpár rendszert. A használathoz bérletet szükség vásárolni valamelyik ügyfélszolgálati ponton, ahol a regisztrációt követően a rendszer használatát lehetővé tevő PÉCSIKE kártya is átadásra kerül.
Regisztrációs pontok:
- Pécs Pont, Széchenyi tér 1.
- Biokom Nonprofit Kft. központi ügyfélszolgálati iroda Pécs, Siklósi út 52.
Bérlet és kártyadíj
A PÉCSIKE kártya használatához a PÉCSIKE rendszerhez való hozzáférést biztosító havi, féléves vagy éves bérlet vásárlása szükséges.
|
Díjtermék |
Bérlet díja 2020. március 1-től |
Bérlet díja a próbaüzem alatt (2019. nov. 30-ig) |
|
PÉCSIKE kártya díja |
600 Ft/kártya |
600 Ft/kártya |
|
Éves bérlet |
7500 Ft |
- |
|
Kedvezményes éves bérlet |
6000 Ft |
- |
|
Féléves bérlet |
6000 Ft |
3000 Ft |
|
Kedvezményes féléves bérlet |
4800 Ft |
2400 Ft |
|
Havi bérlet |
1750 Ft |
875 Ft |
|
Kedvezményes havi bérlet |
1400 Ft |
700 Ft |
A PÉCSIKE minden évben március 1-től november 30-ig üzemel, a bérletek érvényessége is ezen időszakra vonatkozik.
A bérletek a kártyaigényléssel, illetve a kártya érvényességének meghosszabbításával együtt vásárolhatók meg a kártyaértékesítő helyeken.
Ezen felül a kártya kiváltásakor minimum 2.000 Ft-nak megfelelő összeget fel kell tölteni minden egyes kiváltott kártyára. A feltöltött összeg a bérlet, illetve a bérlet lejárta után egy hónapon belül vásárolt újabb bérlet érvényességének ideje alatt használható fel. A bérlet lejárta utáni egy hónapon belül a fel nem használt összeget a Kártyaértékesítő helyeken visszafizetjük. A kerékpár kölcsönzésének díja a feltöltött összegből kerül levonásra.
Kölcsönzés díja
Minden megkezdett, új kölcsönzés első fél órája a megvásárolt, érvényes bérlettel ingyenes. Az első fél óra után, minden megkezdett fél óra kölcsönzésnek számít, mely kiszámlázásra kerül.
A rendszeres felhasználók számára a kölcsönzési díjak az alábbiak:
|
Kölcsönzés hossza |
|
|
0-30 perc |
ingyenes |
|
60 percig |
250 Ft |
|
90 percig |
500 Ft |
|
120 percig |
800 Ft |
|
Minden további megkezdett félóra |
+400 Ft |
A kölcsönzés maximális időtartama alkalmanként 10 óra lehet. Ha 10 órán belül a kikölcsönzött kerékpár nem kerül vissza bármelyik dokkolóba, a kerékpárt eltűntnek nyilvánítja az üzemeltető és kerestetni fogja.
2. Alkalmi felhasználó
Alkalmi felhasználó az, aki megismerni, kipróbálni kívánja a közösségi kerékpározást, illetve a Pécsre látogató turisták számára lehetőséget teremt a város megismeréséhez. Az alkalmi felhasználó a regisztrációt követően a jegy megvásárlása és kölcsönzési díj megfizetésével használhatja a kerékpárokat.
Regisztráció
A PÉCSIKE rendszer használatához regisztráció szükséges, mely a http://pecsike.hu/ oldalon, vagy a regisztrációs lehetőséggel rendelkező PÉCSIKE kölcsönző állomások vezérlő oszlopánál végezhető el.
Jegyvásárlás
A regisztráció után a kerékpárkölcsönzéshez a PÉCSIKE rendszerhez való hozzáférést biztosító jegyet kell váltania, melyet szintén megtehet a http://pecsike.hu/ weboldalon, a telepített bankkártya elfogadóval és regisztrációs lehetőséggel rendelkező (mind a 7 állomás alkalmas) PÉCSIKE kölcsönző állomások vezérlő oszlopánál bankkártya használatával. A megváltott jegy a kiválasztott időtartamig érvényes. Ez az időtartam lehet 24 óra, 72 óra, vagy 7 naptári nap. Az érvényes jegy egy kerékpár kölcsönzésére jogosítja fel a felhasználót melynek kölcsönzési időtartama maximálisan 10 óra lehet alkalmanként.
Alkalmi felhasználó jegyárak
|
Díjtermék |
Pécs |
|
24 órás jegy |
350 Ft |
|
72 órás jegy |
700 Ft |
|
7 napos jegy |
1200 Ft |
Kölcsönzés díja
Minden megkezdett, új kölcsönzés első fél órája a megvásárolt, érvényes jeggyel ingyenes.
Az első fél óra után, minden megkezdett fél óra kölcsönzésnek számít, mely kiszámlázásra kerül. Az alkalmi felhasználók kölcsönzési díja megegyezik a rendszeres felhasználókéval.
|
Kölcsönzés hossza |
|
|
0-30 perc |
ingyenes |
|
60 percig |
250 Ft |
|
90 percig |
500 Ft |
|
120 percig |
800 Ft |
|
Minden további megkezdett félóra |
+400 Ft |
Pécsett kaució nem kerül bevezetésre, jegyvásárlás esetén a rendszer 8400 Ft-ot befoglal letétként a felhasználó bankszámláján. A megvásárolt jegy érvényességi idejének lejárta után a rendszer a letét összegéből levonja a jegy árát, a kölcsönzési díjat, majd a fennmaradó összeget 3 banki napon belül felszabadítja a felhasználó bankszámláján.
hírek innen, onnan
„Mit is tehetnék?” – megszólalt a balatoni problémáról Siófok polgármestere
A polgármester szerint sok minden a városvezetés felelőssége, de a jelenlegi probléma nem sorolható ide.
Lóbab, szőlőmag és mesterséges intelligencia: új alapanyagok a csokoládégyártásban
Nem biztos, hogy ennek mindenki örülni fog.
A Fideszből kapott gratulációt a Tisza-frakció
Navracsics Tibor gratulált a kormánypártnak az alkotmánybíró-jelöltjükhöz, akit kiváló választásnak tart.
Virág Andrea: Orbán Viktor hülyének nézi a fiatalokat
Útmutatást ígért, de csak homályos párhuzamokkal tarkított helyzetleírást adott a saját táborának Orbán Viktor Tusványoson mondott...
Ezért a hajápolási módszerért végtelenül hálásak lesznek a tincseid a szakértő szerint
Ahogyan az összes sejted, úgy a hajszálaid is gőzerővel dolgoznak a megújuláson az éjszaka folyamán. A Schwarzkopf senior...
Tömegbunyó miatt fordult vissza egy brit repülő Tenerifére
Tíz embert tartottak a szigeten a spanyol hatóságok, a többiek újra felszállhattak Liverpool felé.
„Nincs ingyenebéd vagy ingyenvacsora” – Forsthoffer Ágnes nemet mondott a füredi Anna-bálra, a politikai kiváltságokat bírálta
Forsthoffer Ágnes bejelentette, hogy visszautasítja a balatonfüredi Anna-bál fővédnöki felkérését és a neki szánt tiszteletjegyeket. A...
Szövetséget köt a Ford és a Geely
A Ford európai vezére szerint az európai környezet „örökre megváltozott”, ezért olyan lépések jönnek, amikre senki sem számított.
Macska okozhatta a lakástüzet a tatabányai társasházban
Cirmos cica haj!
Meglépték! Vége a tízéves tiltásnak: olyan fordulat jön Magyarországon, ami alaposan letörheti az árakat
Az új kormány jelentős fordulatot hajtott végre a hazai energiapolitikában azzal, hogy 2030-ig 4000 megawattnyi új szélerőmű-kapacitás...
Az emberek elkezdték vízben áztatni a mandulát: Azt állítják, hogy ez segít megoldani egy nagy problémát
Sokak szerint duplán kell áztatni a mandulát, hogy tökéletes legyen. De valóban segít?
Ez Európa egyik legszebb nyári úti célja – tökéletes, ha szeretünk strandolni és jókat enni
Kristálytiszta vizű öblök, hegyoldalba kapaszkodó falvak, gótikus paloták és olyan helyi fogások várnak Mallorcán, amelyekért...
Sport
Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát
Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz
Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta
Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.
Tényleg kipucolja keretét a Ferencváros, megvan a 11. távozó
Kubatov Gábor előre szólt, hogy ez lesz.
Az évezredben nem történt még olyan, mint amit a péntek este tartogatott Nyíregyházán
Szappanos Péter óriási potyával mutatkozott be lila-fehérben – két pontot ajándékozva a Szparinak.
Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen
Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.
Ennyiért nézheted meg a Real Madridot Budapesten a Fradi ellen
A Real Madrid a Ferencvárossal játszik felkészülési meccset.
Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak
Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.
Hoppon marad a Real Madrid, ebbe a csapatba tart Enzo Fernández
Az argentinok sztárjáért 120 millió eurót fizetnének.
A Magyar Nagydíj időmérője előtt teljesen elfogyott a Ferrari döbbenetes előnye
A világbajnoki címvédő Lando Norris hangolt legjobban a kvalifikációra.
A Real Madrid elleni meccs miatt elhalasztják a Ferencváros hazai rangadóját
Biztosan csúszik az ETO elleni rangadó, egyelőre nem tudni, hogy mennyit.
Xabi Alonso megállíthatatlan: megvan az új sztár, 318 millió eurót költött a Chelsea
És még nincs vége...
Bulvár
Rákaptak a rave-ekre a 40 pluszos nők, és egy kutatás szerint ezt nagyon jól teszik
Menj el abba a buliba, jót tesz a mentális egészségednek!
Ha a nagyszülő ezt az egy mondatot kimondja, örökre elveszíti az unoka bizalmát
Egyetlen mondat is elég lehet ahhoz, hogy egy gyerekben mély nyomot hagyjon, ezért a nagyszülőknek érdemes óvatosan megválogatniuk a szavaikat, különösen az unokákkal való érzékeny kapcsolatban.
„Ha nem fordulok vissza a telefonomért, most nem élek” – Hihetetlen véletlenek, amelyek megváltoztatták az életünket
Az élet néha különös véletlenekkel ajándékoz meg minket. Három történet következik, ahol az apró döntések szó szerint átírták valaki életét.
„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után
Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.
Magyar Péternek máris sikerült, ami Orbán Viktornak egyszer sem
Főszerkesztői jegyzet arról, hogy Magyar Péter amilyen gyorsan jelölte Polgár Juditot átmeneti köztársasági elnöknek, olyan gyorsan meg is jött a nemleges válasz, ami után elismerte, hogy hibázott és kvázi elnéz
Thaiföldön ragadva: egyetlen másodperces hiba miatt rohadhat börtönben a 18 éves fiú
Minden fiatal álma a délkelet-ázsiai hátizsákos túra, de a 18 éves Loukas számára horrorfilmmé vált az utazás. Egy biztonsági ellenőrzésnél elkövetett banális figyelmetlenség miatt most akár 5 év börtönt is
Budapesten minden negyedik, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében csak minden nyolcadik lakosra jut egy regisztrált vállalkozás
Magyarországon 2026. március végén az egy évvel korábbival megegyező számú, 1,8 millió vállalkozás szerepelt a nyilvántartásban – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
„Azt hittem, csak barátok” – A nap, amikor rájöttem, hogy a férjem mást szeret
Évekig hittem, hogy a férjem és Niki között csak barátság van – mígnem egyetlen hétköznapi pillanat mindent megváltoztatott.
Juhász Hajnalka: A Bruti-féle támadás után három nap alatt közel tízezren letranszvesztitáztak
A KDNP országgyűlési képviselője elmondta, hogy folyamatosan érik személyeskedő támadások.
Egy balatoni büfés szerint az még nem átverés, ha ezt hazudják a vendégnek
Lehet kicsit tréfásan venni, de elvileg ez megtévesztésnek számít bármelyik balatoni büféstől.
Majka elnézést kért Bohár Dánieltől: „Nem érdemled meg, hogy egyedül te fuvolázz”
Újabb fordulatot vett Majka és Bohár Dániel nyilvános szócsatája. Miután a jobboldali influenszer reagált a Campus Fesztiválon elhangzott beszólásra, a rapper péntek este a Facebook-oldalán válaszolt neki.
Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?
Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






