Ezt olvasta már?


Indul a kivitelezés Mágocson

Szociális bérlakásokkal, járdafelújítással, a közbiztonság erősítésével teszik élhetőbbé Mágocs leromlott városi területeit. Az önkormányzat 200 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott a település rehabilitációját és az ott élő lakosság felzárkózását elősegítő tevékenységekre.

illusztráció

 

A sikeres közbeszerzést követően decemberben megkezdődnek a kivitelezési munkálatok. A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.

A TOP-4.3.1-15-BA1-2016-00003 azonosító számú, „Élhetőbb lakókörnyezetünkért” Mágocson című projekt keretében Mágocs Város Önkormányzata olyan infrastrukturális fejlesztéseket valósításít meg, melyek Mágocs város területén a leszakadó vagy leszakadással veszélyeztett városrészek lakófunkcióját erősítik, a meglévő funkcióit bővítik.

A fejlesztés eredményeként a települési önkormányzat szociális bérlakásokat alakít ki, továbbá a gyalogos közlekedés biztonságosabbá tétele érdekében több balesetveszélyes, illetve nem akadálymentes járdaszakaszt újít fel, közbiztonságot növelő beruházásokat valósít meg. A fejlesztés eredményeként megindul a település leromlott városi területeinek rehabilitációja és az ott élő lakosság felzárkózása.

A sikeres közbeszerzési eljárás lezárultát követően, 2018. december hónapban kerül sor a munkaterület átadására, mellyel megkezdődhetnek a kivitelezési munkák.

„A projektről bővebb információt a www.magocs.hu oldalon olvashatnak.”

 

Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.

 







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Kapitány István: Megszűnik egy jogköröm

Jelentős döntés született az akkumulátor-újrafeldolgozó üzemeket illetően.

„Mint gólyaf.s a levegőben, keringünk” – Megszólalt a kapcsolatáról A Nagy Ő Melindája

Alaposan felbolydult Szabó Melinda Bernadettnek, A Nagy Ő szereplőjének élete az utóbbi időszakban. Melinda, aki annak idején Stohl András...

Újraindult a parlamentből kiesett fideszes Simon Miklós büntetőügye

Az illetékes ügyészség már májusban elrendelte a büntetőeljárás folytatását.

Hatalmas gyász! Ismert színésznő a tragikus autóbaleset áldozata

Olyan fiatal volt még, előtte állt az egész élet. Nem ő vezetett.

Eminem is megirigyelhetné! Amit Geszti Péter művelt a színpadon, arra nincsenek szavak: Veresegyházán elszabadult a pokol

Még mindig a vasárnap esti koncert hatása alatt vagyok, és egyszerűen nem tudok napirendre térni afelett, amit Veresegyházán átéltem! A...

Új jegyet vezet be a BKK és a MÁV: korlátlan utazást fog biztosítani ebben az időszakban

Kombinált napijegy segíti a közösségi közlekedéssel való eljutást az idei Formula 1 Magyar Nagydíjra, a 24 órán keresztül korlátlan...

Kifosztva áll a milliárdos pártelnök budai villája – fotókat közöltek a helyszínről

Hamarosan lebonthatják a villát, amely Kapolyi László pártelnök, politikus otthona volt.

Ennyien éheznek még mindig a világon: kijózanító számokat közölt az ENSZ a globális helyzetről

Bár 2025-ben már harmadik egymást követő évben csökkent az éhezők száma a világon, még mindig mintegy 645 millió ember nem jut...

Fehér sátor, rendőrök és mentők jelezték a Margit-szigeten, hogy nagy a baj – Egy holttestet emeltek ki a Dunából

Egy korábban vízbe esett férfi holttestét emelték ki a Dunából kedden a Margit-szigeten. A rendőrség tájékoztatása szerint...

Két női beosztottja is feljelentette az egyik megyei rendőrfőkapitányt, mert az megkörnyékezte őket

Az ügyészség nyomozást indított, a belügyminiszter pedig július 15-én visszavonta a férfi kinevezését.

„A robbanásra emlékszem” – mondta a férfi, akit félig kiszippantott egy Ryanair-gép törött ablakán a légnyomásváltozás

Ljubisa Karovićot csak nemrég engedték ki a kórházból, a történtek óta is bevillan neki a robbanás hangja és a káosz, ami utána volt.

Újraindult a nyomozás a fideszes Simon Miklós ügyében

Egy fiktív szerződés miatt többeket elítéltek, Simont eddig a mentelmi joga védte.

0

Sport

Érvénytelen a vb-döntő végeredménye? Felelősségre vonják a játékvezetőt

Slavko Vincic bajban lehet, ha a FIFA rákeni az argentinok agresszióját.

Lehúztak egy magyar nevet a Liverpool névsorában, Szoboszlai Dominik elvesztette mentoráltját

A Liverpool megkezdi a következő idényt immár új edzővel, de eggyel kevesebb magyar légióssal.

"Legalább visszavettek az arcából!" - Világbajnoki cím helyett arcműtéten esett át a Real Madrid klasszisa

Szoboszlai Dominik jó barátja még a korábbinál is nagyobb célkeresztet rajzolt magára a bejelentésével.

Ibrahimovic utolsó szavai: Ha ott lettem volna a pályán, lefejeltem volna Paredest

A svéd klasszist utoljára hallhattuk szakértőként.

Spanyol dominancia, de azért Messi és Mbappé is befért – Összeállítottuk a foci-vb álomcsapatát

Spanyol győzelemmel zárult a futball-világbajnokság. A torna után összeállítottuk a vb álomcsapatát.

Megvan, hol lehet élőben követni Szoboszlai Dominikék mérkőzéseit

Egy bő hónap alatt közel 30 mérkőzés – pályára lép az Arsenal, a PSG és a Bayern München is.

Bulvár

Érvénytelen a vb-döntő végeredménye? Felelősségre vonják a játékvezetőt

Slavko Vincic bajban lehet, ha a FIFA rákeni az argentinok agresszióját.

Friderikusz Sándor kirúgta a híres énekest a műsorából: „Elkezdett velem kiabálni, meg ki akart rúgni”

Friderikusz Sándor műsorában dolgozott Császár Előd, ám a tévés kirúgta, miután hibát vétett.

„Két ital között elsírtam magam” – Összetört az orvosa szavaitól Tornóczky Anita

Drámai vallomást tett a műsorvezető: kiderült, milyen kegyetlen szavakkal rombolták le a hitét, mielőtt megtörtént a csoda.

Megszólalt Polgár Judit: ezért utasította vissza a köztársasági elnöki felkérést

Polgár Judit nem vállalja a köztársasági elnöki felkérést. A minden idők legeredményesebb női sakkozójaként számon tartott nagymester közölte: nem érzi magában azt az erőt, amelyre egy megosztott nemzet egyesít

Hamarosan bilincsben láthatjuk Szijjártó Pétert? – Nemzetbiztonsági vizsgálat indulhat a volt külügyminiszter ellen

Nemzetbiztonsági kockázatot jelent Szijjártó Péter BYD-hez igazolása? Velkey György kezdeményezte a volt külügyminiszter átvilágítását az Oroszország-kapcsolatok és a kínai üzlet miatt.

Lezárult a nyomozás a választás utáni rekordösszegű lottónyeremények ügyében, ezt állapította meg a hatóság

Áprilisban egyszerre vitték el négy lottó főnyereményét. Mi történt? Tízmillió forintos bírságot szabott ki a Szerencsejáték Zrt.-re a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (Sztfh) a választás utá

Több száz kilót fogyott Falusi Mariann

Falusi Mariann közel 40 kilót fogyott egy év alatt, és azt mondja, a siker titka a teljes életmódváltás volt. A Több száz kilót fogyott Falusi Mariann bejegyzés először Acnews-én jelent meg.

Meglepő döntést hozott Forsthoffer Ágnes

Forsthoffer Ágnes közösségi oldalán összegezte az Országgyűlés elnökeként megélt és megtapasztalt elmúlt 72 napot, a jövőben pedig hatékonyabb parlamenti munkát és életszerűbb fegyelmi szabályokat szeretne.

Hagyd az úszást és a pilatest: ez a legjobb testmozgás 50 év felett

Sokan azt hiszik, 50 felett már csak a kímélő mozgásformák jöhetnek szóba, pedig a szakértők szerint van egy edzéstípus, amely még ezeknél is több előnnyel járhat. Ráadásul nem kell hozzá csúcskondíció sem.

Elkezdődött a Tusványos – Orbán Viktoron és Magyar Péteren mindenki szeme

Kedden elkezdődött a vasárnapig tartó 35. Tusványos, amelyen szombaton Orbán Viktor korábbi miniszterelnök is felszólal. Az új kormányfőt, Magyar Pétert azonban nem hívták meg, amit ő kedden is sérelmezett az Orsz

Itt van Kapitány István azonnali bejelentése

Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter közösségi oldalán jelentette be, hogy új vezetőt kért fel a Magyar Turisztikai Ügynökség élére. Tájékoztatása szerint a szervezet irányítását Csendes Olivé