Ezt olvasta már?

Drágult a benzin

A Mol bruttó 3 forinttal emelte a 95-ös benzin nagykereskedelmi árát, a gázolaj ára nem változott.

0

Indulhat a roham a PMFC-bérletekért

Augusztus 18-án, péntek reggel 8:00 órától kezdjük árusítani bérleteinket a PMFC Stadion utcai klubházában (Pécs, Stadion u. 2).


hirdetés

Nem siették el a bérletértékesítést, de az utolsó percig bíztuak a szövetség méltányosságában és mint ismert, végül meg is kapták az örömhírt, a szezon során a Stadion utcában játszhatják bajnoki meccseiket. A PMFC stadionja teljesen más lehetőségekkel és kialakítással rendelkezik, mint a kozármislenyi létesítmény. Nem egyetlen lelátót kell felosztani a bérletesek, korábbi játékosok, VIP-vendégek, illetve a játékosok hozzátartozói és a jegyet vásárló szurkolók között, ezért csak a hét elején tudtak pontosan tervezni.

 

Mostanra azonban minden adva van ahhoz, hogy a szurkolók hozzájuthassanak a jegyekhez, bérletekhez. Péntek reggel 8:00 órától az emeleti bérletpénztár 17:00 óráig áll nyitva a szurkolók előtt. Az első hazai mérkőzést augusztus 19-én játsszák, ezért közvetlenül a Kozármisleny FC elleni rangadó előtt is megvásárolható a bérlet! A pénztár aznap 15:00 órától lesz nyitva, ugyanúgy a klubházban.

 

A jegyárakon idén sem emeltek, a belépőjegy továbbra is 500 Ft-ba kerül majd. A bérleteket is változatlan áron, 5 000 Ft-ért árusítják, amiért 15 bajnoki mérkőzést, illetve valamennyi Magyar Kupa-találkozót meg lehet tekinteni.

 

Ahogy tavaly, úgy idén is lehetőség van kifejezni a PMFC-hez fűződő szorosabb kötődésüket. Az ugyancsak az összes hazai mérkőzés megtekintésére jogosító Támogatói Bérlet 15.000 Ft+ÁFA-ba kerül. A bérletek névre szólnak, ugyanakkor nincsenek szektorhoz kötve.

 

Forrás: pmf.hu








Mi a véleménye a Munka Törvénykönyvének módosításáról (túlóratörvény)?









0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

280 millióval száll be az állam az új FINA-verseny megrendezésébe

A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség idén induló meghívásos sorozatának egyik állomása Budapest lesz.

Elképesztő szerepben láthatjuk Kautzky Armandot

Budapest Arrogáns iskolaigazgatót alakít Kautzky Armand (54) Az RTL Klub A Tanár című sorozatának szombat esti részében. A színész...

Merkel visszatért - harciasan támad

Angela Merkelt német kancellárt állva tapsolták meg a müncheni biztonságpolitikai fórumon, míg Mike Pence amerikai alelnök beszédét...

Meghalt a Nyugatinál összeeső fiatal

Emberi mulasztás miatt érkezett későn a mentő - állapította meg az első vizsgálat.

Meghosszabbította a válsághelyzetet a kormány

Újabb fél évvel meghosszabbították a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet fenntartását. Az erről szóló kormányhatározat a...

Áll a bál, durva büntetés a Salára emlékező szurkolók miatt

A szabály, az szabály - de nem lehetett volna kivételesen elnézőbbnek lenni?

Márki-Zay Péter és felesége magyarázkodik a bábacégük botrányai miatt

Mentegetni próbálják magukat a csecsemőhalálok és az adóelkerülés miatt is.

Megállapodott a Suzuki a dolgozókkal a bérekről is

A bónusz mellett most sikerült megegyezni a bérfejlesztés kérdéséről is, 18 százalékos lesz az emelés.

Megtudhatjuk a földi élet titkait, hála a japán űrhajónak

Ha minden jól megy, informatív lesz az a marék por, amit a Hayabusa-2 felszedett egy távoli aszteroidáról.

Fogalomváltozás. A feketegazdaság már csak az orosz GDP 20 százalékát adja

A feketegazdaság tavaly az orosz GDP 20 százalékát adta és mintegy 20 ezer milliárd rubel értéket képviselt.

Koós: Hofi beszólt Kádárnak

Koós János és Hofi Géza kettőse legendás volt. A humoristák sokszor nem az előre megírt szöveget mondták el a színpadon, hanem...

Műanyagszemét: ezek a legismertebb márkák a tengerben

Műanyagszemetünk már több száz kilométerre a lakott területektől is megtalálható: ott van a bálnák gyomrában, sőt az Északi-sark...

0

Sport

140 hektáron gazdálkodik az olimpiai bajnok magyar pólókapus

Szécsi Zoltán az egri vízilabda irányítása mellett saját birtokát is gondozza.

A merész Barcelona 100 milliót fizetne a Manchester United egyik legnagyobb értékéért

A Mundo Deportivo szerint a Barcelona továbbra is csatárt keres.

Neymar hiába menekült el Messi elől, a franciáknál is van nála jobb

Összegyűjtöttük az európai topbajnokságok eddigi pozitív és negatív meglepetéseit.

Eldőlt az aranylabdás Luka Modric jövője?

Lehet, hogy már tudjuk, honnan vonul vissza a világklasszis horvát focista.

- Ilyet sífutó versenyen ritkán lehet látni - Videó

Ahogy az minden bunyó előtt el szokott hangozni: Mi van?! Mi van?! Mi van?!

A Renault vitte az F1-es barcelonai teszt negyedik napját

Nico Hülkenberg érte el a legjobb köridőt az idei Forma-1-es szezon első hivatalos tesztjénék negyedik napján.

Simeone tökössége nehéz helyzetbe hozta a Juvét, de Ronaldót pont ezek megoldásáért tartják

Torinói időszakában még nem villant a BL-ben a portugál, a visszavágón már muszáj lesz.

El-sorsolás: Kijevbe utazik a Chelsea, Franciaországba az Arsenal

Kemény ellenfelet kaptak a magyarokat foglalkoztató klubok.

Elvették a kupadöntő rendezési jogát a békéscsabaiaktól

A bécsi központ az utólag pályázó cseheknek adta. A békéscsabaiak perelnek.

0

Bulvár

Tolonganak a megrendelők, 500 millió forint értékben vettek ebből a zsebre rakható projektorból

Nem várt fordulatot vett egy kis projektor története az Indiegogón. Úgy tűnik, a fejlesztőknek olyan dolgot sikerült kitalálniuk, amelyre valóban nagy szükség van.

Csípős, de jó. Ezt teszi a szervezeteddel a csodálatos vírusölő gyógy- és fűszernövény

Van, aki minden nap imádja, és van, aki csak Húsvétkor veszi elő, pedig számtalan pozitív tulajdonsággal rendelkezik, amely sokat segíthet szervezetünknek az év minden napján. Ez nem más, mint a torma, amiről sokan talán nem is tudják, hogy mennyi előnyös hatása van, amelyek bizony jól jöhetnek az étrendünkben és a házi patikában is.

Megrövidíti az életet az egyik legfelkapottabb étrend

Ausztrál kutatók megfejthették, miért rövidíti meg az életet a magas fehérjetartalmú étrend, mint amilyen például a paleo(lit) diéta is. Az új eredmények azt is alátámasztják, hogy a szénhidrátok nem feltétlenül kerülendők, ahogy sokan állítják.

Valóban a méret a lényeg? Nők vallanak a férfiak fő parájáról

A Redditen a napokban felmerült az örök kérdés: vajon valóban a méret a lényeg, ha péniszről van szó?

Micsoda kutatási eredmény. Azok a nagyszülők, akik sok időt töltenek az unokákkal, óriási előnyre tesznek szer...

A nagyszülők számára az egyik legnagyobb kincs, hogy sok időt tölthetnek az unokáikkal. De ennek több előnye is van rájuk nézve; valamint a gyerekekre is!

Mutatjuk, milyen luxuslakás lapul egy klasszikus budapesti épület második emeletén

Palotanegyed, Lőrinc pap tér, macskaköves Krúdy Gyula utca. Megvan a helyszín? A fővárosba látogató külföldiek nem véletlenül imádják ezt az éttermekkel, bárokkal, régi épületekkel övezett környéket, ahol az alábbi luxuslakás is megtalálható.

A születésed napja elárulja, hogyan alakulnak idén a pénzügyeid

A pénz nem boldogít, tartja a mondás, de azért jó, ha van, tesszük hozzá többnyire kicsit epésen. Sokan úgy gondolják, sosem lehet belőle elég, mások szerint, amíg a megélhetést fedezi, nincs okunk panaszra. Egy viszonyt biztos: a pénz mindenkit érdekel, és a csillagok segítségével most azt is megtudhatod, mire számíthatsz a forinttal kapcsolatos viszonyod tekintetében.

Eddig rosszul vezetted a háztartást: dobd ki a vécékeféd, és moss sokkal többet!

És még annál is többet. A szakértők ezt javasolják.

Elképesztő akciók várnak az Aldiban, Pennyben és Sparban

Bevásárlást tervezel a hétvégére? Segítünk eligazodni az akciós termékek között.

Beszakadt a kötélhíd az idióta turisták alatt

Addig ugráltak rajta, amíg megtörtént a baj.

blogmorzsák

Vedd meg Elon Musk házát

Egy Teslát kilőtt az űrbe, tavaly lángszórókat kezdett forgalmazni lakossági felhasználóknak a Belügyminisztérium és politikusok tiltakozása ellenére. Elon Musk egy fogalom, a 21.századi self-made startupperek archetípusa, amiről ez a 4,5 millió dolláros Brentwood-i csodás ház is tanúskodik.

Így működik autód fényszórója!

A jól világító fényszóró legalább oly­an fontos, mint a motor, a fék vagy a futómű állapota. Most megmutatjuk, miért fontos a jó fényszóró és ho­gyan jutottunk el a legmodernebb fényszórásokig.

Karácsony Gergely kínos esete az elipszilonnal

Szarvashiba ez is, ráadásul egy nappal a két honanya tragikomikus megnyilvánulása után.

Remek programok a kacsintgató tavaszhoz

Garázsvásár, twistelés és közös Oscar Gálanézés a hétvégére.

Én csak élni szeretnék! Lehetőleg a saját hazámban

Réges rég rabszolgák vagyunk a hazánkban, és minden törvényünk, szokásunk ezt erősíti!

Brüsszel plakátkampánya Magyarországon

„Tudjátok hány migráns inváziót elősegítő titkos terv létezik Európában? Egy. Az is nálatok!“

Te is nyerhetsz pert a propaganda ellen, ha hazudnak rólad

Nem jó érzés, ha csőcseléknek vagy Neander-völgyinek neveznek, de van mit tenni ellene!

Újabb részletek a fogolyszökésről

„Több híresztelés is arra utal, hogy nem minden úgy történt a fogolyszökéssel kapcsolatban, ahogy azt eddig elmondták nekünk.“

A legendás magnókazetta

Ki ne tekerte volna vissza ceru­zá­val az elejére, hogy a walkman ne fogyassza az elemet vagy ne bosszankodott volna amikor a magnó bezabálta a kazit?

Biztos, hogy életed párját találtad meg?

Hasonló a hasonlóra lehet, hogy rátalál, de boldogok még nem lesznek tőle. De akkor mi a megoldás?

6+1 tipp az álomszép padlóburkolathoz

A padlóburkolatok sem maradhatnak ki idén a változás és megújulás lendületéből.

Így néz ki a Dalai Láma reggeli rutinja

Tényleg van saját futógépe? Van bizony és nem csak ez inspirálhat téged!

0






0