Indulnak a víziközmű felújítások Pécsett
A jó idővel együtt elindulnak az idei év legjelentősebb pécsi víziközmű-rekonstrukciói:
Március 25-én megkezdődik a Mártírok útja alatt futó nagy átmérőjű szennyvíz fővezeték korszerűsítése, április első hetétől pedig az Angster József utcában is nekifognak az ivóvíz- és szennyvízhálózat felújításának a TETTYE FORRÁSHÁZ Zrt. szakemberei.
A Mártírok útján egy kilométernyi csövet cserélnek a Szabadság utca és a Megyeri út között – ez Pécs egyik legforgalmasabb gyűjtőcsatornája, napi 5500 köbméternyi szennyvíz folyik át rajta. Az út közepén futó (tojásszelvényű) szennyvízvezeték építését föld alatt zajló csőbefűzéses technológiával végzik a szakemberek, csak a környező ingatlanok új bekötéseinek kialakítása igényel nagyobb munkaárkokat. Egy speciális magasnyomású csatornamosó autó is dolgozik majd a helyszínen a rekonstrukció során, a szakaszosan haladó csőbefűzést kísérve tisztítja elő a vezetéket.
A nyolc ütemre bontott munkálatok ideje alatt szakaszos félpályás forgalomkorlátozás lesz érvényben a kivitelezéssel aktuálisan érintett útszakaszokon. A felújítás legelső ütemét kíséri komolyabb útzár: március 25-től április végéig a Mártírok útja Rét utca – Szabadság utca közti szakaszán az út kezelőjének előírása alapján csak a buszok járhatnak (kihagyva a déli Rét utcai megállót), autóval nem lehet behajtani egyik irányból sem. Kérjük, figyeljék a felfestéseket, jelzéseket! Aki teheti, április végéig kerülje a Mártírok útja ezen szakaszát.
Csaknem végig egyszerre két útszakaszon fognak párhuzamosan dolgozni a megbízott kivitelező szakemberei, március utolsó hetében a Semmelweis-Szilágyi Dezső utcák közötti részre is felvonulnak.
Több csapattal indul az Angster József utcai felújítás is, ahol egyszerre cserélik a rossz állapotban lévő ivóvíz- és szennyvízvezetéket. A rekonstrukció az önkormányzati útpálya felújítást előzi meg, azzal összhangban zajlik. A TETTYE FORRÁSHÁZ kicseréli a burkolat alatti közműveket, hogy a későbbiekben lehetőleg ne kelljen csőtörés miatt felbontani a friss aszfaltot (idén már kétszer eltört az 1970-es években fektetett vízvezeték).
A kivitelezés a Székely Bertalan utca irányából kezdődően 100-300 méteres szakaszokban, fél pályás forgalomkorlátozás mellett halad. Annak érdekében, hogy már a felújítás során minél hamarabb újra biztosított legyen az akadálymentes forgalom, az egyes szakaszok végén aszfaltszintig helyreállítják az utat. A közlekedést jelzőlámpás irányítás segíti.
A két nagyszabású, együttesen 500 millió forint értékű korszerűsítés várhatóan augusztusig tart. A pécsi vízszolgáltató idén összesen 1,7 milliárd forint értékű tervezett, ütemezett felújítást valósít meg a víziközmű hálózaton.
A TETTYE FORRÁSHÁZ Zrt. köszöni a környéken élők, dolgozók és a közlekedők türelmét, amellyel segítik a beruházások megvalósulását!
TETTYE FORRÁSHÁZ Zrt.
hírek innen, onnan
Hajcsat migrén ellen? Meghökkentő trükk terjed a TikTokon, de mit mondanak az orvosok?
Egy hétköznapi hajkiegészítő miatt indult találgatás a közösségi médiában. A videók látványos enyhülést ígérnek, de vajon mi...
Új hírek érkeztek a Szellemirtók 5. részéről
Carrie Coon még mindig nem kapott felkérést a Szellemirtók ötödik részére, noha Jason Reitman korábban már kitalált egy koncepciót.
Friedrich Merz az uniós csúcson lépett közbe, mikor kiderült, mire készül Washington az orosz vagyonnal
Brüsszeli vétó az amerikai tervekkel szemben Friedrich Merz német kancellár közvetlenül az uniós csúcstalálkozó előtt...
Nyugdíjasok bolti kedvezményéről döntöttek - hol jár nyugdíjas-diszkont?
A bevásárlásból, egy új szemüveg árából, de még az otthoni vírusvédelem költségéből is lefaraghatnak a nyugdíjasok. Több...
Drasztikus hőlépcső csap le vasárnap az országra: a szakorvos elárulta, kiknél okozhat súlyos rosszullétet a hirtelen fordulat
Megdőlnek a hosszútávú prognózisok A rövid távú meteorológiai adatok jelentősen felülírják a korábbi hosszútávú kilátásokat,...
Leszólították Majkát az utcán, és habozás nélkül elárulta, minek köszönheti valójában a hatalmas vagyonát
A vakszerencse mítoszának lerombolása az utcán A hazai könnyűzenei és televíziós piac egyik legismertebb alakját,...
Önnek is hiányzik havi 266.000 Ft? Akkor ezt érdemes tudnia
Kevésbé borúlátók a magyarok, de még mindig szűkös a családi kassza. Egyre kevesebb magyar számít anyagi helyzete romlására, de...
Rómában tarthatják meg a jövő márciusi uniós csúcstalálkozót
Belgium hozzájárult ahhoz csütörtökön, hogy a jövő márciusra tervezett hivatalos uniós csúcstalálkozót Brüsszel helyett Rómában...
Magyarország is csatlakozott a hat blokkoló tagállam közé, éles vita bontakozott ki az EU-csúcson
Az uniós vezetők brüsszeli csúcstalálkozóján az energiaárak letörését célzó egyeztetés háromórás csatározássá alakult az...
EL/KL: Három légiósunk is 3-0-s sikernek örülhetett, az utolsó percekben állt a tabella élére a Juventus - eredmények
A Ferencváros leendő Európa Liga ellenfelei közül már csak a Juventus maradt 100%-os.
Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan
Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.
Kamilla titkos kapcsolata a kegyvesztett Andrással nagy bajt hozhat Károlyra: a királyné veszélyes játszmába kezdett
Újabb meglepő hírek láttak napvilágot a brit királyi családról: egy bennfentes szerint Kamilla királyné különös megfontolásból...
Sport
Nem lehetnek nézők a Grúzia-Magyarország meccsen - de a szurkolók már tudják, hogy járjanak túl az UEFA eszén
Lesújtott az UEFA a magyar válogatott szurkolóira.
Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonában törtek rájuk a rablók
Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonukban törtek rájuk a maszkos rablók! Egyórányi rettegés után a BL-meccset is kihagyta.
A lehető legrosszabb hírt kapta Mourinho: kiderült, hogy Vinícius Júniort hány meccsre tiltották el a hajhúzós piros lap miatt
A brazil szélső nem játszhat a Barcelona elleni klasszikuson sem.
Rolex órákat és Hermès táskákat is elloptak a fegyveres rablók Gulácsi Péterék lakásából
Fegyvert szegeztek a focista felé, hogy nyissa ki a széfet.
A Fradi korábbi kedvence szerint a kormányváltás után nem olyan vonzó az NB I a külföldi játékosoknak
Közlekedési táblák telepítésével foglalkozik az egykori válogatott csatár.
Kifosztották Gulácsi Pétert, de ami a gyomorforgató kommentcsatában történt, arra nincs bocsánat
Nem kímélték a magyar kapust.
Mourinhóba és Viníciusba is beleszállt az olasz foci nagyszájú megmondóembere
Antonio Cassano ezúttal sem fogta vissza magát.
Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában
Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.
A futball 10 csodagyereke, aki még azelőtt kiégett, hogy kihozta volna magából a maximumot és feljutott volna a csúcsra
Nem könnyű a következő Messinek, Pelének vagy Maradonának lenni.
Jude Bellingham klubváltása a címlapon, kiszivárgott a Real Madrid álláspontja is
Egészen elképesztő átigazolási pletyka kering.
Szabálymódosítás jöhet a FIFA-nál, hogy ne fordulhasson elő olyan, mint a 2026-os vb-n
Az UEFA szerint átlépték ezzel a vörös vonalat.
A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára
Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.
Bulvár
Figyelem, holnap este tíz órától Magyarországon nem fogjuk tudni igénybe venni az Erste számos funkcióját
Az Erste Bank tervezett karbantartást végez, amely miatt október 16–17-én több banki szolgáltatás átmenetileg nem lesz elérhető.
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.
Elszabadultak az indulatok a kormányban: Súlyos támadás után lemondott az energetikai államtitkár
Elszabadultak az indulatok a kormányban! Tárkányi Zsolt debreceni képviselő kíméletlenül betámadta Tótth Andrást, aki percekkel később lemondott az energetikai államtitkári tisztségéről.
Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó
A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz
Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal
Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.
Lángokban áll az oktatási minisztérium, egy másikba betörtek, elszabadultak az indulatok Albániában
Kaotikus állapotok uralkodnak Tiranában.
Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül
A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.
Azonnali bejelentés az USA-ból – kiadták a tűzparancsot, elemeire lőttek egy iráni kémhajót
Az amerikai erők rakétákkal semmisítettek meg egy iráni kémkedéssel gyanúsított vitorlást az Ománi-öbölben.
„Lapos feneke van…” – Hatalmas a felháborodás, mert döbbenetes titkok kerültek elő arról, hogy mit is tart nyilván az ügyfeleiről az Amazon
Hatalmas felháborodást váltott ki, hogy az Amazon meglepően részletes, olykor kifejezetten sértő megállapításokat tartalmazó adatlapokat készít vásárlóiról. A kereskedelmi óriás a vásárlási szokások alapján
Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe
Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.
Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés
Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről
Tovább süllyed a széthullott Orbán-rendszer – fontos bejelentés érkezett
A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát – erről számolt be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a k

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






