Informálni, integrálni akar az új dékán
Nehéz megállapítani, hogy új korszak kezdődik-e a február elején megválasztott dékán hivatalba lépésével, ugyanakkor az biztos, hogy az egyetem műszaki és informatikai karán a friss szellő már betette a lábát, és újszerű, de pragmatikus időszak indulhat Dr. Medvegy Gabriella vezetésével.
Tavaly novemberben leadott dékáni pályázatában a legfontosabb pontok szerint Medvegy Gabriella nyitni akar a külső piaci partnerek, vállalkozások felé úgy, mint a hallgatók irányába.
Az egyetemi szűkülő pénzügyi források megoldására, ha úgy tetszik, előre menekülne korszerűbb portfoliókezeléssel, vagy éppen a nemzetköziesítés erősítésével. Utóbbi azt jelenti, hogy az elmúlt évek dinamikus fejlődéséhez kapcsolódóan egyre több külföldi hallgatót szeretne felenni ez a Kar is, jelenleg egyébként mintegy négyszázan vannak. – A piaci kapcsolatok fejlesztése és menedzselése elementáris érdekünk, akár a duális képzésről van szó, akár közös szakmai rendezvények, kutatások megvalósításáról – mondta Medvegy Gabriella, aki azon vágyát is kifejezte, hogy a korábban itt tanult hallgatókból lett építőipari, informatikai vállalkozók is visszatérnének az egyetemre.
Tudás: menedzselni, majd megosztani
Az új dékánnak kiemelt célja, hogy a Kar minél több olyan piaci, szakmai partnerrel kerüljön gyümölcsöző kapcsolatba, amely során a tudásmegosztás konkrét eredményeket is hozhat. – Láthatóvá kell tenni az adottságainkat, használni kell egymás erősségeit, térbeli együttműködésekre kell építeni – tette hozzá.
A Karon egyébként már megkezdődött egy belső kommunikációs fejlesztési projekt is, amely pontosan azt hivatott szolgálni, hogy az oktatók, egymás közötti és hallgatók közötti párbeszéde hatékonyan tudjon működni.
| A Kar számára továbbra is szükséges a teljes spektrumot lefedni képes kutatási területek láthatóvá tétele (pl. Smart City, Smart Technológiák). Ugyanakkor a legnagyobb szervezeti egységek, a szakmai intézetek számára szintén meg kell teremteni a megfelelő környezetet ahhoz, hogy élni tudjanak potenciáljukkal, és tárgyiasulhassanak erősségeik (pl. kreatívipar, alkalmazott design, intelligens rendszerek, klíma-komfort, „mintaházak”, „intelligenes ház”, „gyártó laboratórium”, „design laboratórium”, anyagvizsgálat, analitikai, diagnosztikai innovációk, építőipari, gépipari termékfejlesztés, tárgytervezés-formatervezés, virtuális térkísérletek, informatikai rendszerek, szolgáltatások stb.). (Részlet Dr. Medvegy Gabriella dékáni pályázatából.) |
Műszaki, informatikai és pécsi
Az új dékán szerint is megkerülhetetlen, hogy a Karról mint pécsi szellemi-fejlesztői közegről beszéljenek az érdekeltek. Akár úgy is megfogalmazhatjuk, hogy az egyeteme karai, így különösen azok, amelyek számottevő piaci kapcsolódási pontokkal rendelkeznek, nem lehetnek elszigetelt „elefántcsonttornyok”. – A mi karunk hallgatói is a városban élnek, fogyasztanak, igényeik vannak – magyarázta Medvegy Gabriella. – Ezért is javasoljuk, hogy a várossal meg kell találni azokat az együttműködési felületeket, amelyek Pécset és az egyetemet is előre viszik. Ennek apropóján nemrégiben elkezdtünk egy mintaprojektet, amely egy, a külföldi hallgatók számára hasznos okostelefonos applikáció elkészítésével kapcsolatos, és amely során a városi szolgáltatásokat, vállalkozásokat lehet könnyebben megkeresni és megtalálni.
A Műszaki és Informatikai Kar új dékánja kiemelten fontosnak tartja az alulról építkező igényekre választ adó fejlesztéseket, valamint az egyenrangú és nyitott kommunikáción alapuló együttműködéseket.
Információt „áramoltatna”
Általános és korszerű információáramlási stratégia szükséges – írja dékáni pályázatában Dr. Medvegy Gabriella.
„Ennek a felépítése részben a kari menedzsment, részben a szakmai intézetek szintje és felelőssége, és térbeli belső hálózatosodáshoz vezet. Az interakció lehetősége a szintek között szintén elengedhetetlen.
Szükség van a kötetlen, ’social networking’ eseményekre is, ezeket újra rendszeresíteni kell.
A hallgatók valós bekapcsolása is elengedhetetlen a döntéshozási folyamatokba, velük való rendszeres információcserére, kommunikációra alkalmas platformok kialakítása szükségszerű. Ők a stakeholdereink, elsődleges indikátorok, élményeiket, ötleteiket, javaslataikat be kell építenünk működési folyamatainkba. Ez egyfajta minőségbiztosítás, másrészről a szemléletük szolgáltatásközpontú, frissességük inspiráló.”
| – Számomra nagyon sokat jelent a pécsi műszaki kar. Alma materem, ezért büszke vagyok, hogy most ebben a feladatkörben végezhetem a munkámat érte. A vízió a korszerűen működtetett campus, a felsőoktatásban mára magától értetődő nemzetköziség, a flexibilitás a portfóliókezelésben. Az előző, Prof. Bachmann Bálint által vezetett dékáni ciklusban elindított innovációk, így például a duális képzés következő lépcsőjeként ma lehetőségünk van eljutni oda, hogy ipari partnereink még erősebben jelen legyenek nálunk infrastruktúráikkal, innovációikkal, motivációikkal, és a K+F+I helyzetekben is együttműködjenek velünk. A nemzetközi képzések és jelenlét további erősítése szintén ugródeszka, lévén, hogy a határon, vagy akár kontinensen átívelő kapcsolatok, kutatások eredményeinek hála, mára számottevő oktatói és hallgatói tömegek találkozhatnak a Karon az egyetemes informatikával, mérnökséggel, vagy építészettel – akár hallgatókét, akár oktatóként, kutatóként, de az adminisztratív személyzet tagjaként is. A Modern Városok Program keretében a közeljövőben két modern műhelyépülettel is gazdagodhat Karunk, melyeket egyre növekvő hallgatói létszámunkkal a lehető legjobban kívánunk hasznosítani – nyilatkozta Dr. Medvegy Gabriella kinevezése után a Kar honlapjának. |
PNL
Fotó: PTE MIK
hírek innen, onnan
Ukrán pénzszállító: súlyos hiányosságokat állapított meg egy belső NAV-vizsgálat
A magyar hatóságok márciusban pénzmosás gyanújával csaptak le egy ukrán pénzszállító konvojra. Egy most nyilvánosságra került NAV-os...
Kellemes meglepetés érte a magyar gazdaságot: szárnyal a hazai tőzsde az új adatok után
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,54 százalékkal, 2053 ponttal emelkedve 135 725,68...
Súlyos százezreket bukhat, aki rosszkor adja be a nyugdíjkérelmét
A nyugdíjigénylés időzítése komoly pénzt jelenthet: a visszamenőleges kérelem plusz juttatásokat és magasabb ellátást hozhat. A...
A tökéletes szex titkai férfi szemmel: 5 meglepő igazság
Az intimitás és a szexualitás mindenki számára más és más árnyalatokat hordoz, különösen igaz ez a férfiak és nők eltérő...
Alfred Hitchcock vacsorapartijai legendásak voltak, de annál bizarrabbak: hátborzongató, amit a vendégeknek el kellett viselniük
Alfred Hitchcock neve hallatán a legtöbb embernek azonnal a feszültség, a rejtély és a hátborzongató történetek jutnak eszébe. A...
Riasztó figyelmeztetés: rettegett ázsiai ragadozó végezhet a hazai méhekkel
Egyre közelebb kerül Magyarországhoz az a rettegett inváziós rovar, amely egész méhcsaládokat képes elpusztítani. A klímaváltozás...
Gyanús kép jelent meg a radnaimark.hu oldalon
Megint frissült az oldal.
Németország Európa legerősebb hagyományos hadseregét építi
Németország Európa legerősebb hagyományos hadseregét építi, és "jóval" a 2035-ös határidő előtt teljesíti a GDP 5 százalékát...
Egy vitorlás és egy katamarán ütközött össze Splitnél, hárman meghaltak
A mintegy 14 méteres vitorlás 50-60 méter mélyre süllyedt.
A Fradi Székelyföldön is kezdhet az Európa Ligában - ez áll a háttérben
Az újra román élvonalbeli Sepsi OSK tulajdonosa, Diószegi László kész segíteni a kolozsvári Universitatea Clujnak, és akár a csapat...
Vérszemet kapott Hamilton a győzelme után, a vb-címet is célba venné a Ferrarival
Akár a bajnokságban is borsot törhet a Mercedes orra alá Lewis Hamilton a Forma–1-es Katalán Nagydíjon aratott, első ferraris győzelme...
XIV. Leó pápa portugál DJ-je nappal pap, este a keverőpult mögött áll
DJ Guilherme, akinek saját lemezkiadója is van Lux Aeterna Records néven, onnan szólítja meg a fiatalokat, ahonnan kevesen várnánk: a...
Sport
Lázonganak a szurkolók a foci-vb-n, már most sokan gyűlölik ezt az újítást
Attól tartanak, hogy megtörik a játék ritmusa és ezzel együtt a futballélmény.
Távozik a Ferencváros második legértékesebb játékosa – hivatalos
Bejelentés a zöld-fehérek honlapján.
Beindult az őrület a futball-vb-n, három meccsen is komoly meglepetés született
Az esélyesek pontokat buktak.
Jürgen Klopp újabb jogos kritikát fogalmazott meg a futball-vb-vel kapcsolatban
A világbajnokságon szakértőként dolgozó Jürgen Klopp szavaira ismét érdemes figyelni.
Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett
Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.
Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta
Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.
Hollandiáig repülhet a Barca kegyvesztett játékosa, Rashford a Bayern kiszemeltjei között - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Összejön az álomigazolás a Manchester Unitednek, már zajlik az orvosi vizsgálat
A játékos jelenleg is a vb-n szerepel.
Az FC Barcelona hivatalos ajánlatot tett a PSG sztárjáért
Hansi Flick nagyon szeretné a csapatában tudni Bradley Barcolát.
Máris bukott a világbajnokság főesélyese, Szoboszlai haverja kevés volt a brazil sikerhez
A Real Madrid sztárja igyekezett, de egy Vinícius még nem csinál nyarat.
Borzasztó színvonalú mérkőzésen Svájc az utolsó pillanatban bukta el a győzelmet Katar ellen a világbajnokságon
Inkább hasonlított néha a hangulat színházi előadásra, mintsem világbajnoki futballmeccsre.
A legnagyobb teniszcsillag, aki mindent megnyert, majd a csúcson hagyta abba
A hosszú lábú német lány, Steffi Graf vághatja fel ma a tortáját.
Bulvár
Kiadós felhőszakadás és jég jön: mutatjuk, melyik országrészben lesz a legnagyobb baj
Hűvös hajnalra ébredünk a jövő hét elején, 10 fok alá is benézhet a hőmérő higanyszála.
A borravaló-őrület elérte a csúcspontját, egy elvitelre kért étel kifizetése után az étterem felhívta a vendéget
Kitálalt a férfi a vendéglátóhely felháborító akciójáról.
Mindennap szunyókálsz? Egy kutatás szerint összefüggésben állhat a magasabb halálozási kockázattal
Egy új kutatás szerint a napi szunyókálás összefügghet az általános halálozási kockázattal. Fontos megérteni, hogy ez összefüggés, nem okozati kapcsolat.
Hadüzenettel felérő beszólást kapott Vidnyánszky Atila, ő lesz a következő áldozata a kormányváltásnak?
Kemény üzenetet kapott Vidnyánszky Attila.
A laminált padló ideje lejárt? Egyre többen választják ezt helyette a nappaliba
Évekig szinte elképzelhetetlen volt új otthont vagy felújítást laminált padló nélkül elképzelni. Most azonban egy új trend kezd egyre látványosabban terjedni a lakberendezés világában. Sokan már azt mondják, hog
A szexlátványtól az ongai horgászok is dobtak egy hátast – Kamera előtt hagyták a kellékeket
Sajátos közleményt tett közzé az Ongai Horgászok Egyesülete (OHE) a közösségi médiában, miután egy szerelmespár jelentős mennyiségű hulladékot hagyott hátra a helyi VIII-as tó partján.
„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól
Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.
Új módszereket alkalmaznak a betörők, rettegnek a háztulajdonosok
Fejlődik a technika, amit sajnos a betörők is elég ügyesen ki tudnak használni.
Olyan eszközökkel figyelnek meg minket Magyarországon a mindennapok során, amelyek más nyugati országokban tiltva vannak
A mesterséges intelligencia megjelenésével a kamerák már nem csupán rögzítenek, hanem értelmezni is tudják a látottakat. A szálak pedig egészen a kínai megfigyelőállamig vezetnek.
Ferencz Orsolya: A kongresszus előtt néhány órával kaptuk meg a lényegesen újraírt, szavazásra bocsátani kívánt alapszabály tervezetét
A Fidesz egykori képviselője, aki a választás óta több ízben éles kritikát fogalmazott meg a pártjával kapcsolatban, most a tisztújító kongresszus lebonyolítását is kritikával illette, és elmondta: az Orbán „
Navracsics Tibor: Nem jó hír, hogy ez a kongresszus biztosan nem az áttörés kongresszusa volt
Az egykori miniszter megfogalmazta, szerinte mik voltak a kongresszus pozitívumai, ezek között nem említette azt, hogy ismét Orbánt választották a Fidesz elnökévé.
Kijev retteg Putyin üzenete óta? Három célpontot nevezett meg az orosz tábornok
Orosz katonai szakértő szerint hamarosan újabb nagy csapás érheti Ukrajnát, és azt is elárulta, mely célpontok fájnának Kijevnek. A Kijev retteg Putyin üzenete óta? Három célpontot nevezett meg az orosz tábornok be

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






