Ingyenes húsvéti programok a pécsi Zsolnay Negyedben
2018. március 31. - Egész napos húsvéti programsorozat
A kisgyermekes családokat várja a Ringató és a Macskabál, a kicsit nagyobbak vetítettképes előadáson pillanthatnak be a húsvéti tojás titkaiba.
A tojásíró műhelyen mindenki megmozgathatja kreativitását és kézügyességét, de érdemes megcsodálni a Kárpát-medence legjellegzetesebb hímes tojásaiból álló kiállítást is.
10.00
Ringató Műhely. Ringató a legkisebbeknek – Vedd ölbe, Ringasd, énekelj!
Bemutató program kisgyerekes családoknak, érdeklődő pedagógusoknak
Hintázunk és borsót főzünk, lisztet szitálunk, kismalacot keresünk, vagy éppen szerencsét varázsolunk. Aztán pedig lóra, kocsira ülünk, úgy döcögünk végig az úton. Az interaktív gyerekkoncertet vezető zenepedagógusok a program után a helyszínen szívesen válaszolnak a Ringató módszerrel kapcsolatos kérdésekre.
Közreműködik: Sándor-Hidvégi Zsuzsi – hegedű, brácsa, Szabó-Beck Angéla – fuvola, furulya, gitár, László Virág – fuvola, gitár
Támogatja az Európai Szociális Alap.
14.00
A varázserejű hímes tojás
A vetítettképes előadáson bepillanthatunk a húsvéti tojás titkaiba. Miért és hogyan díszítjük a hímes tojásokat, mit jelentenek az egyes tojáshímek, és milyen népszokások főszereplője a hímes tojás.
Előadó: Mosonyi Éva tojásíró népi iparművész
15.00–17.00
Tojásíró műhely
Gereblyés, tulipántos, forgórózsás, kakastarajas... ezek a minták kerülhetnek a hímes tojásra. Úgy írjuk meg viasszal, írókával, mint nagyanyáink tették. Tanuld meg te is Mosonyi Éva tojásíró népi iparművésztől.
17.00
Macskabál a Zsolnay Negyedben
március 31. – április 15.
Mosonyi Éva hímes tojásai és 2018-as mail art projektje
Az öt évtizede alkotó művész időutazásra hívja a mini tárlat látogatóit. A tárlókban láthatjuk a Kárpát-medence legjellegzetesebb hímes tojásait, és megmutatja a továbblépés lehetőségeit is, a modern díszített tojásokat. A tablókon a Mail Art Egg projekt eredményeként a világ számos pontjáról érkezett tojásos borítékjai láthatóak. (lásd március 24. program is)
hírek innen, onnan
Itt a hamisítatlan indián nyár, amit zivatarok tarkítanak
Ma igazi indián nyár lesz, amit helyenként zivatar vág ketté.
A Netflix új dán thrillere napok alatt a világ egyik legnépszerűbb filmje lett
A Netflix legújabb dán thrillere néhány nap alatt a globális nézettségi listák élmezőnyébe került.
A Google neve nem véletlen: a valódi jelentés sokakat meg fog döbbenteni
Minden használja a Google-t, de senki sem gondol igazából bele, hogy mit is jelent pontosan maga a név.
Zenga.hu: Budapesten már többen keresnek 100 millió feletti, mint 50 millió alatti ingatlant
Augusztusban a júliusihoz hasonlóan alacsony szinten maradt a lakáspiaci kereslet, a piacon lévő potenciális vevők azonban kezdik elfogadni...
A tavalyi rekordok és a nyári szabadságok fékezték le az augusztusi lakáspiacot
Nagyot fordult a lakáspiac egy év alatt. Tavaly augusztusban az Otthon Start Program (OSP) bejelentése és közelgő indulása jelentős...
780 forint volt az utasbiztosítás átlagos napidíja az idei nyaralási szezonban
Az idei nyaralási szezonban 780 forint volt a megkötött utasbiztosítások átlagdíja, ami közel tíz százalékkal volt magasabb az előző...
Egy olyan trilógia kerülhet a mozikba, amire nagyon régóta várunk
A Project Hail Mary kiemelkedő mozis teljesítménye után vászonra kerülhet Andy Weir egyetlen eddig meg nem filmesített regénye, az Artemis.
Bíróság elé áll Molnár Áron: a Fóti Gyermekotthon volt igazgatója perelte be rágalmazásért
A magyar jogrendszer különös sajátossága, hogy a gyermekvédelemben felhalmozott, dokumentált ügyek érdemi felelősségre vonása helyett...
Erős mondatokkal rúgta rá az ajtót Barcelonára Gabriel Jesus
Az Arsenaltól érkező középcsatárt egyáltalán nem zavarja, hogy csak a sikertelen Julián Álvarez-üzlet után esett rá a Barca választása.
Tisza: Gyorsítani kell az EU vízügyi stratégiájának végrehajtását
A Tisza Párt európai parlamenti delegációja azt szorgalmazza, hogy az ír uniós elnökség gyorsítsa fel az Európai Unió vízügyi...
Budapesten már többen keresnek 100 millió feletti, mint 50 millió alatti ingatlant
Augusztusban a júliusihoz hasonlóan alacsony szinten maradt a lakáspiaci kereslet, a piacon lévő potenciális vevők azonban kezdik elfogadni...
Érdemes végigülni az új dinós mozifilm stáblistáját, mert a végén van valami
Ugyan nincs vizuális stáblista utáni jelenet a filmben, egy különleges hanganyag miatt mégis érdemes végigülni a moziban.
Sport
Szoboszlai Dominik lehet a világ legdrágább focistája: 222 millió eurónál is többet érhet a liverpooli kedvenc
A magyar válogatott sztárja számára a határ a csillagos ég, aligha a Liverpoolból fog nyugdíjba menni.
Ez ismét nagyot szólna: visszatérhet a Ferencvároshoz a közönségkedvenc játékos
Nem ismeretlen helyre érkezne.
Rajtunk röhögnek a csehek, a sport-szakmai igazgató szerint ajándékoztunk nekik tízezer eurót
Botrány, hogy egyik magyar klub vezetőedzője kinyírja a másik klub ifjú titánját
Úgy megverték a telefonját bújó fiatal fiút, hogy agyvérzést szenvedett
A sportoló a támadás következtében az intenzív osztályon kötött ki.
Szégyen a magyar sportban: az edzője úgy pofán vágta a fiatal atlétát, hogy tiszta vér lett a fal
Súlyos vádak a szombathelyi DOBÓ SE-vel kapcsolatban. Nem csitul a botrány a magyar kalapácsvetőknél.
Csalódott a klubban a Bayern München szélsője, elhagyta a csapatot
Hatalmasat változott a helyzete pár nap alatt.
Vérfagyasztó jelenet az NB II-ben: torkon talpalta ellenfelét a magyar focista, csodával határos módon úszta meg a kiállítást
Torkon talpalta ellenfelét Csizmadia Zoltán az NB II-ben. A bíró csak sárga lapot adott, az MLSZ utólagos eltiltást szabhat ki.
Hansi Flick sejtelmesen nyilatkozott arról, hogy igazol-e még az FC Barcelona
Hiába rúgtak ötöt a katalánok, a szakember nem volt maradéktalanul elégedett.
Argentínában úgy gyászolják Messi visszavonulását, mintha meghalt volna: „Már nincs több, amit adhatnék”
Lionel Messi 21 év után visszavonult az argentin válogatottól. Édesapja halála és a vb-döntő után döntött így. Argentínában nemzeti a gyász.
„Nem akartam elhinni, hogy így úszik és aranyérmet nyerünk” – Kós örökké hálás lesz Miláknak, hogy vállalta a váltót
Az utolsó ötven métert a magyar káromkodások legszélesebb tárházának áldozta.
Lisztes Krisztián elárulta, mi a legnagyobb különbség Borbély Balázs és Robbie Keane között
830 nap után rúgott újra gólt.
Totális háború két honi kalapácsvető-műhely között, gyomorforgató fotók és vádak
Hét évvel ezelőtti abúzus, megalázott kislány, sokatmondó monogram.
Bulvár
Egy repülőút után jelentkezett az első furcsa jel, kilenc hónap múlva kapott diagnózist a 22 éves anya
Kilenc hónap telt el az első furcsa tünet és a diagnózis között: az orvosok egy ritka daganatos betegséget állapítottak meg nála.
„Minimogyoró, aki telivér csődörnek hiszi magát” – Mérő Vera nekiment Apáti Bencének
Komoly személyeskedésbe fordult Apáti Bence és a Maydayhungary néven ismert Fanni vitája
Keresi a rendőrség Tóth Gabit
Eltűnt egy 54 éves férfi Zalaegerszegről, augusztus 31. óta nem adott életjelet magáról, a rendőrség jelenleg is keresi. A Keresi a rendőrség Tóth Gabit bejegyzés először Acnews-én jelent meg.
Faludy György 65 évvel fiatalabb özvegye így él ma: Fanny évekig nem állt ki a nyilvánosság elé
Faludy György özvegye, Fanny a Blikknek adott interjút a költő halálának 20. évfordulója kapcsán.
Megható posztban búcsúzott fiától Forsthoffer Ágnes
A tanévkezdés minden családban különleges mérföldkő, amellyel a közéleti szereplők is ugyanúgy szembesülnek.
Elővette a fia iskolatáskáját az anyuka, és sokkoló dolgokat talált a titkos zsebében
Beindult az új tanév, új kihívásokkal, új történetekkel és új meglepetésekkel, mondjuk az iskolatáska titkos zsebében.
Szoboszlai Dominik lehet a világ legdrágább focistája: 222 millió eurónál is többet érhet a liverpooli kedvenc
A magyar válogatott sztárja számára a határ a csillagos ég, aligha a Liverpoolból fog nyugdíjba menni.
Fontos figyelmeztetést adott ki a rendőrség minden autós számára: keddtől erre kell készülni
Minden autóst érintő változásra hívta fel a figyelmet az Országos Rendőr-főkapitányság.
Most ülsz le: Kiderült, mennyi nyugdíjat kap Nagy Feró
80 évesen sem vonul vissza Nagy Feró. Elárulta, mennyi a nyugdíja.
Aranyat ér ez a fűszer a cukorbetegeknek: helyreállítja az ereket
A kurkuma hatóanyaga, a kurkumin képes az erek szerkezetének helyreállítására, legalábbis állatkísérletekben. Ez komoly segítség lehet például a cukorbetegek esetében, hiszen az anyagcsere-rendellenesség károsít
Nem Károly vagy Katalin: ez a személy tartja kordában a "beképzelt" Vilmost
Van egy olyan királyi családtag, aki nem hagyja, hogy a trónörökös nagyképű legyen és elszálljon magától.
blogmorzsák
A kézi ágyútól a puskáig: a lőfegyverek hajnala
Mohácsnál már magyar puskások is harcoltak, de a túlerő ellen kevésnek bizonyultak.
„Ne félj, csacsi. A lélek halhatatlan”
Húsz éve hunyt el Faludy György költő, műfordító, író.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






