Ezt olvasta már?

0

Interaktív játszófalat varázsoltak a pécsi gyermekklinika folyosójára

A Nevetnikék Alapítvány és pécsi cégek, köztük a Hauni Hungaria összefogásának köszönhetően vidám mesefigurák és interakítv játékok díszítik a pécsi gyermekklinika fülészeti és kardiológiai ambulanciájának egyik folyosóját, amely korábban üresen állt.

Az év első önkéntes programján ecsetet ragadtak a Hauni munkatársai, hogy vidám színekkel fessék ki a pécsi gyermekklinika fülészeti és kardiológiai ambulanciájának egyik folyosóját. Az ötletgazda a Nevetnikék Alapítvány volt, akik gyermekbarátabb külsőt szerettek volna varázsolni, hogy a színes rajzok és állatok segítsenek elterelni a kis betegek figyelmét.

A kezdeményezéshez támogatóként természetesen a Hauni Hungaria is csatlakozott. „Pécs egyik legnagyobb munkaadójaként fontos számunkra, hogy rendszeresen szerepet vállaljunk a helyi közösség számára fontos ügyekben. A feladattól függően anyagi vagy természetbeni támogatást nyújtunk vagy éppen önkéntes munkával segítjük nemes célok megvalósulását. Szerencsére a munkatársaink maximálisan partnerek ebben és az eddigi akcióinkra rendre túljelentkezés volt” – foglalta össze Katona Gábor ügyvezető.

A gyermekklinika festésében nyolcvan haunis kolléga segített, akik szombaton, a szabadidejükben színezték-dekorálták az alapítvány művészei által előrajzolt ábrákat a kórház falain. Emellett a Hauni gondoskodott a festékek, a falakra felszerelt játékok fémalkatrészei és más szükséges eszközök beszerzéséről, gyártásáról és a helyszínre juttatásáról. A kiszínesedő folyosón még más helyi cégek munkavállalói is dolgoznak, a végeredmény pedig egy kórházra legkevésbé sem emlékeztető, varázslatos mesevilág lesz. Remélhetőleg sok örömet szerez azoknak a gyerekeknek, akik hosszabb-rövidebb időt kénytelenek eltölteni a falak között.

„A májusi hétvégéken összesen 11 cég és szervezet mintegy 250 munkatársa segítette önkéntes munkával a projekt sikerét. Sokan közülük általános iskola óta nem fogtak ecsetet a kezükbe, a jó ügy érdekében mégis vállalták az összefogást. Maga az alkotás is nagy élményt jelentett mindenkinek, az elkészült gyönyörű rajzokra pedig okkal lehetnek büszkék.” – dicsérte az önkénteseket Kőmüves Glória, a Nevetnikék Alapítvány vezetője.

A Hauni további önkéntes programokat is tervez az év során. Ezek fókuszában elsősorban iskolák, óvodák és más gyermekintézmények felújítása és fejlesztése lesz. Méghozzá nem csak Pécsett, hanem a közeli településeken is.

 







0
0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Ez is elkezdődött: visszatérhetnek a benzines autók

Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy jelentősen enyhítenék az üzemanyag-fogyasztási előírásokat (CAFE-szabályozás).

Tovább erősödtek a vezető Wall Street-i indexek

Szerdán tovább emelkedtek az irányadó amerikai indexek, melyhez a megjelent makróadatok nyomán élénk kamatcsökkentési várakozások...

Kis mérték hozamcsökkenés a fejlett gazdaságok kötvénypiacain

Az euróövezet szolgáltatószektorra és a gazdaság egészére vonatkozó novemberi végleges beszerzésimenedzser-indexe erősebb lett még az...

Régen várt sztori lehet 2026 legnagyobb horrorfilmje – megjött az előzetes

Végre megérkezett az előzetes az Aki bújt 2 című horrorfilmhez, amely minden jel szerint a jövő év legnagyobb dobása lehet a kategóriában.

Drasztikus döntés a memóriapiacon: a tech óriás felszámolja fogyasztói üzletágát, hogy az AI-ra koncentráljon

A Micron Technology megszünteti fogyasztói üzletágát, és a mesterségesintelligencia-adatközpontokba szánt fejlett memóriákra...

Szívszorító, így teljesülhet Kálloy Molnár Péter kívánsága

A színészt senki sem tudja feledni. Kálloy Molnár Péter öröksége megmaradhat!

Ne maradj le semmiről: kövesd a kedvenc 24.hu-s szerzőidet!

Ha van, akitől mindent olvasni, hallani, látni szeretnél, ezt a funkciót neked találtuk ki.

Macron is beindítja a keleti nyitást?

Szép szavakat váltott, megállapodásokat kötött a francia és a kínai elnök.

0

Sport

Belerúgott a románokba Klujber miatt a Nemzetközi Kézilabda-szövetség az éjjel

Fájhat a románoknak az IHF posztja, ámul a világ azon, amit a magyar válogatott sztárja művelt a vb-n.

A női kézi-vb legdögösebb lányai

Javában zajlik a női kézi-vb, a magyar csapat pedig hibátlan mérleggel, maximális pontszámmal jutott tovább a középdöntőbe, ahol a románokat egy izgalmas és kemény meccsen sikerült megvernünk szerda este 34–29-r

Nagy volt az arcuk, mégis kulloghatnak haza a vb egyik esélyesei

Mivel Brazília után Norvégiától is vereséget szenvedett Svédország, már biztos, hogy nem juthatnak be a negyeddöntőbe.

„Jelentős anyagi kárt okozott" – az Újpest jogi eljárást indít André Duarte ellen

A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest hivatalos oldalán közölte, hogy André Duarte jogellenesen bontotta fel munkaszerződését, így a klub megindította a szükséges jogi eljárásokat.

A kiesett románok össze-vissza beszélnek a magyar válogatottról

Bianca Curment szerint nem félelmetes a magyar csapat.

Szalah döntheti el Szoboszlai sorsát Liverpoolban

Mire megy a címvédő a Premier League idei meglepetéscsapatával?

Románia legyőzésével nagy lépést tett a vb-negyeddöntőbe jutás felé a magyar válogatott

Fantasztikusan kezdtek női kéziseink, majd a félidő derekán megtorpantak. A fordulás után szinte minden gólért küzdeni kellett.

Szoboszlai megszólalt a Liverpool újabb kínja után, nincs benne sok köszönet

A magyar középpályás őszintén beszélt az érzéseiről a Sunderland elleni szenvedés után.

Arne Slot ezúttal nem dicséret miatt emlegette Szoboszlai Dominiket

A holland szakvezető keserű, de igazságos végeredményről beszélt a szerdai kudarc után.

Virgil van Dijk visszavágott interjújában

A Liverpool szerda este 1-1-es döntetlent játszott a Sunderland ellen. A vendégek gólja Virgil van Dijk hibájából született, bár ő maga nem így látja. Egy érdekes interjúban visszavágott.

Arne Slot "szigorú felügyelet alatt áll" a Liverpool újabb kudarca után

A Liverpool Arne Slot edző irányítása alatt nehéz időszakon megy keresztül. Az eredmények csalódást keltenek, és ennek súlyos következményei lehetnek. Megbízható források szerint a holland pozíciója veszélyben

A Győr legyőzte az újoncot, és már második az NB I-ben

Bepótolták a labdarúgó NB I (Fizz Liga) 5. fordulójának elhalasztott mérkőzését: az újonc Kazincbarcika Mezőkövesden fogadta a Győrt, a két csapat történelmének első élvonalbeli mérkőzését a vendég ETO 3

Bulvár

Varga Barnabás távozik a Fraditól, megírták mennyit fog keresni az új klubjánál - Igaza van a szakértőnek?

A magyar válogatott és a Ferencváros sztárja a legjobban kereső focistánk lehet.

Rendszerhiba miatt elveszett a Németh Szilárd alapítványa ellen indított 534 milliós per tárgyalási anyaga

Az állami NISZ Zrt. videós rendszere csak 10 percet rögzített a több órás tárgyalásból.

Több mint 250 dolgozóját mérgezte meg a HR-igazgató, aki a mai napig HR-esként dolgozik és nem vonták felelősségre

A férfi mérgezett kávéval és teával kínálta áldozatait, majd visszaélt vele, hogy kiszolgáltatott helyzetbe kerültek a nők. A HR-igazgatót a lebukása után sem ítélték el jogerősen, és a mai napig a szakmában

Nem a liszt, a cukor vagy a só az: ez az összetevő igazi méreg a testnek

Miközben figyelünk arra, hogy kerüljük a fehér lisztet, a túlzásba vitt sózást vagy a cukros süteményeket, gyakran elfelejtjük: van egy jóval alattomosabb összetevő, amit szinte minden nap fogyasztunk — és ez az,

„Bazmeg”: Amikor az államtitkár így beszél az apával, mi, többiek is kapunk egy pofont

„Az emberi minimum azzal kezdődik, hogy meghalljuk egymást. Azzal folytatódik, hogy tiszteljük egymást. És azzal, hogy amikor valaki a gyermekét félti, akkor nem ordítunk rá.” Egészségügyi szakdolgozó mondja el v

Élve égették az autójában a politikus fiát - Ukrajnában fogták el a tetteseket - Fotók

Élve elégették egy ukrán alpolgármester vagyonos fiát az osztrák fővárosban. 

Vége, ennyi volt. Négy év után kirúgták Pindroch Csabát a Magyarország, szeretlekből

Most érkezett a hír, már nem ő lesz a műsorvezető. Vajon mi áll a háttérben?

Akkorára nőtt a feszültség a Moszkvában fordító magyar tolmács egyesületében, hogy lemondott az elnök

Vaspál Veronika nem szeretett volna közzétenni közleményt a történtekről, a board többsége viszont nem akar hallgatni.

Brutális árakkal nyitott meg az új élelmiszerlánc Magyarországon

Bár sokan Mere néven várták, végül Basket Plusz néven nyitott meg a rendkívüli olcsóságáról elhíresült üzletlánc.

Csapást mértek a Barátság vezetékre, megszólalt Orbán Viktor

Robbanást okozó szerkezetet hoztak működésbe.

blogmorzsák

10 tudatos ajándéktipp karácsonyra

A tudatos vásárláshoz hoztunk most pár értékes ajándékötletet, mert a kis keresztény könyvkiadóknál igazi kincsek várnak.

0






0